Emlékmorzsák

Összekészülődtem és ½ 3 körül átsétáltunk Cilivel a Patakyba a Valentin napi MusicalPlusz műsorra. Az előzetesen meghirdetett fellépők mindegyikéért aggódtunk, hogy nehogy betegek legyenek, s mint az hamarosan kiderült, nem alaptalanul. Serbi – akit egyben megbíztak a dalok felkonferálásával is – több egészségügyi készítmény általi támogatottsággal tudott csak fellépni, s Géza sem éppen volt egészséges! :( A teljesítményükön azonban ez mit sem érződött, a hangjukon pedig mit sem hallatszódott! Fontos volt, és ez a lényeg, hogy nem hagytak cserben minket, rajongókat és vállalták a fellépést! :) Az pedig még inkább értékelendő, hogy a mindkettőjükre váró esti színre lépést sem mondták le – Serbi az AvenueQ-t a Centrál Színházban, Géza az Egri csillagokat a Győri Nemzeti Színházban. Sajnos, ez egyben azt is eredményezte, hogy a műsor vége előtt elköszöntek, s a Fináléban már nem tudtak jelen lenni…

A színpadi díszlet minden alkalommal kifogástalan és stílusos, így ezúttal a szívecskés lufik és lampionok dukáltak, amitől igazán Valentin naposra sikeredett a hangulat. :)

A fellépők női részlegét Koós Réka, Mahó Andrea és Tunyogi Bernadett, míg a férfirészleget Egyházi Géza, Posta Victor, Serbán Attila és Veréb Tamás erősítette.

A program az alábbi dalokból állt össze:

1. Posta Victor: Sweet Transvesti (Rocky Horror Pictures Show)

2. Koós Réka-Mahó Andrea: Egy gyilkost vársz (West Side Story)

3. Egyházi Géza: Hol a lány (A Vörös Pimpernel)

4. Serbán Attila: Maria (West Side Story)

5. MahóAndrea-Veréb Tamás: Erkély duett (Rómeó és Júlia)

6. Posta Victor: Álmot küldj, halálos éjt/Vronszkij dala (Anna Karenina)

7. Koós Réka-Tunyogi Bernadett: Sose sírhatsz, ha fáj… (Jekyll & Hyde)

8. Egyházi Géza-Posta Victor: ??? (Pretty Women)

9. Tunyogi Bernadett: Csak tenne végre asszonnyá/Oktavia dala (Sztárcsinálók)

10. Serbán Attila: Forever love (Gary Barlow)

11. Egyházi Géza-Koós Réka: Oly távol vagy tőlem (István, a király)

12. Veréb Tamás: Nothing's gonna change my love for you (Glenn Medeiros-Házibuli c. film)

13. Mahó Andrea-Egyházi Géza: A Fantom (Az Operaház Fantomja)

14. Serbi: So Close (Bűbáj c. filmből)

15. Tunyogi Bernadett: One night only (lassú verzió - Dreamgirls c. film)

16. Posta Victor: Szívkirály (József)

- szünet -

1. Posta Victor: Kapj el (Édeskettes hármasban) + egy „szösszenet” (azaz egy „egyszerű” szerelmi vallomás) a Lepattintva c. mozifilm egyik nagyon buta rockercsávójától, akit Victor szinkronizált

2. Tunyogi Bernadett-Egyházi Géza: Így fogadj el! (Jekyll & Hyde)

3. Egyházi Géza: These are the days of our lives (Queen)

4. Koós Réka: Alone (Celine Dion)

5. Veréb Tamás: Őérte (Vámpírok bálja)

6. Mahó Andrea-Egyházi Géza: Csak ennyit kérek én (Az Operaház Fantomja)

7. Tunyogi Bernadett: One night only (gyors verzió - Dreamgirls c. film)

8. Mahó Andrea-Serbán Attila: Barcelona (Queen)

9. Posta Victor: Fever (Elvis Presley)

10. Mahó Andrea: ??? (Grease)

11. Veréb Tamás: Donna (Hair)

12. Koós Réka: River Deep Mountain High (Tina Turner)

13. Finálé: Szívből szeretni (Rómeó és Júlia)

Victor „nyitó száma” igencsak pikánsra sikeredett – a miniszoknyában, neccharisnyában és tűsarkúban előadott transzveszti dal, de nem volt semmi a látvány! Azt persze, már kissé megkérdőjelezném, hogy a „hagyományos” Valentin napi műsorba hogyan is illet bele ez a dal, de ettől az apróságtól eltekintve, Victor előadása pazar volt! :) Abbéli kívánságom ugyan teljesült, hogy zongorázzon nekünk ma délután, én mégis, kissé elégedetlen voltam az általa előadott dalokkal, s ami azt illeti keveselltem is őket! :( Gézával közösen előadott Pretty Women dal nagyon jó volt – aranyos és jópofa ötlet volt a belecsempészett „sajátos” párbeszéd, amely a következőképpen hangzott: – Uram, milyen fazont szeretne? Olyan…vámpírosat?! – Igen, ugyanúgy, ahogy mindig. De ha kérhetem…ma ne folyjon annyi vér! :( Az Elvis-számot kicsit felfrissített alapra, mai modernebb hangzásban adta elő Victor, ami szintén nagyon tetszett – utánanéztem az eredeti dalnak a Neten, mert én inkább egy női előadótól és azt is talán, egy reklám kapcsán ismertem és hallottam először…

Nagyon örültem, hogy Gézát ismét hallottam Fantomot énekelni – lelki szemeim előtt már a Madách színpadán láttam, amint személyével és hangjával gyarapítja a Fantomok számát! Tudom, hogy a dolgok nem így működnek, de például, Mahó Andi elejthetne egy-két mondatot Szirtes tanár úrnak egy újabb tökéletes Ericről! :) Na, nem mintha az igazgató úrnak különösebben be kellene mutatni Gézát, csak hát… :)

Rékát nagyon megkedveltem, amióta először alkalmam volt látni és hallani őt az egyik Pluszon! Azelőtt fenntartásaim voltak vele kapcsolatban – mind emberileg, mind szakmailag, de nagyon örülök, hogy e programsorozat rádöbbentett, hogy egy végtelenül szimpatikus csajszi, szuper jó hanggal! :) Sem Celine Dion, sem Tina Turner stílusa nem áll közel hozzám, de Réka előadásában nagyon tetszettek a dalok… hatottak rám! :)

Serbitől Queen-t hallani szinte magától értetődő jelenség, de amit Mahókával műveltek a Barcelona c. dallal, az fantasztikus volt! Külön öröm volt számomra, hogy Serbi magyarul énekelte a szöveget, ami még érthetővé tette számomra a dal üzenetét! Mahóka hangját illetően ambivalensek az érzéseim, de ahogyan megbirkózott e dal magas hangjaival, azelőtt le a kalappal! Csodálatos volt! Nagyon-nagyon tetszett! :)

Tomi hihetetlenül sokat fejlődött legutóbbi találkozásunk óta! Serbi szavaiból úgy vettem ki, hogy nagyon elszántan és tudatosan készül a (musical)színészi pályára! Ez a mondat annak kapcsán hangzott el, hogy Tomi a napokban ünnepelte 16. születésnapját, amelyet méltóképpen egy tortával jutalmazott a fellépő művészcsapat! :) Még sok ilyen boldog születésnapot, Tomi! :)

Ahogyan az elmúlt Pluszok, úgy ez a mostani is fantasztikus hangulatúra sikeredett – hmmm, ez nem meglepő, hisz’ nagyszerű szervezés párosult csodás fellépőkkel! :)

A délutáni programunk a Gyerekektől karácsonyra kapott színházlátogatás volt, azaz az Ezeregyév című történelmi tánc-show az ExperiDance előadásában a Nemzeti Táncszínházban. Ismeretlen volt számunkra ez a színház, legalábbis ebben a formájában, merthogy jó pár évvel ezelőtt a Várszínház működött itt, de – utánanéztem – 2001 decemberétől a magyar táncművészet „otthona” lett ez a csodaszép épület. Sajnos, az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk, ugyanis szakadó hóban kellett megközelítenünk a helyszínt, ezért csak „futó pillantást vethettünk e pompás otthonra” ( :-) )! Amúgy nagyon könnyen és kényelmesen jutottunk el a 9-es, majd a Deák térről a 16-os autóbusszal a színházba. Segítségünkre voltak a szintén odaigyekvő emberek is!...

Az épületbe lépve nagyon kedves hölgyek fogadtak bennünket, akik készséggel tájékoztattak a ruhatár, a büfé és a mosdó hollétéről. A cudar időjárás miatti (túl) korai érkezésünk azt eredményezte, hogy a ruhatár igénybevételéig a színház Kerengő Galériájában Láng-Miticzky Katalin textil- és képzőművész munkáit nézegethettük meg. Nagyon szép és érdekes alkotások, melyeken a különböző textilfajták és anyagok, valamint a szivárvány színeinek kölcsönös harmóniáját láthatjuk és érezhetjük viszont…

Elfoglalva helyünket a nézőtéren, örömmel nyugtáztuk tökéletes rálátásunkat a színpadra – kíváncsian vártuk a produkciót. „Idekerülésünk” rövid története annyi, hogy Cili látott egy műsort a TV-ben, amelyben Román Sándor, az ExperiDance egyik alapítója beszélt a társulatról. Az itt bemutatott műsorrészlet nagyon megtetszett Cilinek, ennek kellőképpen hangot is adott, s a Gyerekek utánanézve a dolgoknak megajándékoztak minket egy-egy belépőjeggyel. A választás a ma délutáni Ezeregyév című produkcióra esett, amely a magyar történelmet dolgozza fel a honfoglalástól napjainkig. A prológusban a Teremtő, angyalai segítségével, megalkotja az első emberpárost, Ádámot és Évát. Lucifer pedig ördögeivel azonnal akcióba lép, hogy a szabadság és a tudás ígéretével az első pillanattól kísértésbe ejtse, rosszra csábítsa esendő hőseinket. Végigkísérhetjük őket a magyar történelem nagy fordulópontjain, a honfoglalástól az államalapításon keresztül Mátyás király reneszánsz udvaráig. A szünet után pedig tovább, a kuruc korszakon és az 1848-as forradalmon és szabadságharcon keresztül eljutunk egészen a szörnyű és csodás XX. századig. Ha egyeseknek túlságosan is vonzónak tűnt eddig Lucifer vagány vadsága és az ördöglányok csúfondáros csalogatása, most meggyőződhetnek arról, hogy a gonosz erők csak vért és könnyeket hoznak. Elcsigázott emberpárosunknak végül a Teremtő súgja meg a titkot, ő ad erőt, hogy továbbmenjenek az úton és „tovább vezessék az angyali és ördögi csapatokat, amelyek harca valahol mindenkiben ott kavarog…”.

Az előadás két részből áll, azon belül is jelenetekből:

Első rész

            Prológus

            Sámántánc

            Honfoglalás

            Kereszténység

            Államalapítás

            Versenyfutás a trónért

            Reneszánsz

Második rész

            A félhold árnyékában

            Kuruc kor

            1848-as forradalom és szabadságharc

            A nagy „menetelések”

            Élet a II. háború után

            Epilógus

A jelenetek többségében felismerni véltem a bemutatandó történelmi állomás ismérveit, s értelmezni tudtam a tánccal – még pontosabban a magyar néptánc lépéseivel – kifejezett mondanivalót, amelyben persze, a stílusos jelmez és kellék/ek is nagyban segített/ek. Akadt azonban egy-egy részlet, még pontosabban annak zenei stílusa, amelyet furcsállottam, éppen ezért nem is értettem, hogyan is függ össze a bemutatott eseménnyel. Összességében tetszett a produkció, mindvégig élveztem az előadást. Talán egyetlen kritikai észrevételt említenék meg, amely laikusként hozzá nem értésemnek is betudható, miszerint kicsit egyhangúnak véltem a különböző jelenetekben egymáshoz nagyon hasonló mozdulatsort. Úgy éreztem egy-egy jelenet láttán, mintha visszaköszönne egy már látott koreográfia, csak éppen az előadott táncművész/ek van/nak más jelmezben!? Meglehet, hogy e tekintetben létezik valamiféle véges szám a magyar néptánc lépéskombinációinak felépítésében, mégis – és ismét kihangsúlyozom hozzá nem értésemet – kerültem volna a hasonló lépéssorok előfordulását egy-egy jelenetben…

A táncművészek előtt azonban maximálisan le a kalappal – és ezt nem feltétlenül csak a teljesítményükre értem, hanem arra az erőre, örömre és beleadásra, amely felőlük sugárzott a nézőtérre. Jó érzés volt látni a mosolyt az arcukon, mely azt éreztette velem, hogy ők is ugyanúgy élvezik a munkát a színpadon, ahogyan mi a szórakozást a nézőtéren! :)

Ők név szerint a következők:

Szereposztás:

A teremtő: Patonai Norbert

Lucifer: Falvai Miklós

Ádám: Péli Róbert

Éva: Morvai Veronika

Angyalok:
Dénes Nándor, Görög Zoltán, Horváth Mónika, Sátori Júlia, Zsombori Miklós

Ördögök:
Bistei Judit, Kiss Levente, Nádas Judit, Pintér Ágota Lotti, Újszászi András

Továbbá:
Cseke Ágnes, Deák Vince, Holman Enikő, Klausz Bernadett, Patonai Zsolt, Petrovics Petra, Reszneki Domán, Varga Zsuzsanna, Varga Attila, Vajda Nikoletta, Vass Judit, Zsombori Miklós

<!--[if gte mso 9]> <w:LsdException Lock

A színházba kb. 7 óra körül estünk be, de a pénztárnál még át is kellett vennünk a jegyeket. Felsipirceltünk az emeletre, gyorsan beadtuk a kabátjainkat a ruhatárba, s még egy-két perc pihiben is részünk lehetett, amikor is kezdetét vette az előadás.

A megnézett darabra elsősorban a szereplők személye miatt esett a választás, de a darab írója, Neil Simon neve is már elég garancia volt a vidám esti szórakozásra! A hivatalos szórólap szerint a romantikus vígjátékban egy lány (Sophie Rauschmeyer - OROSZLÁN SZONJA) és két fiatalember (Andy Hobart - CSÁNYI SÁNDOR és Norman Cornell - SZENTE VAJK) nem mindennapi találkozása körül forognak az események. A színhely egy San Francisco-i legénylakás, melynek két újságíró fiatalember lakója több-kevesebb sikerrel küzd egzisztenciális gondjaival. Megalapították a Balhé című lapot, amelyet a racionalitás talaján álló Andy irányít elsősorban, s aki úgy gondolta, neki kell lehetőséget biztosítania volt évfolyamtársa, Norman tehetségének kibontakozására, aki egymaga képes havonta megtölteni a lapot, sajátos szemszögű, felforgató írásaival. A nem éppen zökkenőmentes lapkiadás adósságot adósságra halmoz, így Andy különböző trükkökkel kénytelen kibújni a számlafizetés állandóan fenyegető kötelezettsége alól. Egy nyári napon a két kritikus szellemű ifjú szomszédságába költözik egy konzervatív gondolkodású, nemzeti érzésekkel teli, világnézetileg velük ellentétes nézetet valló, ám igen csinos lány, aki egy pillanat alatt felborítja a fiúk addigi békésnek nevezhető életét. Norman, meglátva Sophie-t –, aki nem mellesleg egy tengerészgyalogos menyasszonya –, képtelen tovább dolgozni, ehelyett állandóan a nevezett hölgy illatát szeretné érezni. Norman napjai a továbbiakban a cikkírás helyett Sophie követésével és kéretlen ajándékok küldözgetésével telnek. Ezzel nemcsak a Normant ki nem állható Sophie-t, hanem a lapzárta által fenyegetett Andy-t is a totális őrületbe kergeti. Természetesen ebből konfliktusok származnak, rengeteg vicces szituációt eredményező bonyodalommal, hogy egy kevéssé váratlan happy end fejezze be a történetet…

Szonját – emlékeim szerint – a méltán nagysikerű Valami Amerika című filmben láttam először, amelyben Timit, a szőke bombázót alakította, vadítóan dögös kékszínű cuccban egy éppen készülő reklámfilmben. Legutóbb a Csillag születik c. tehetségkutató verseny zsűritagjaként talán még jobban megismerhettük őt és a művészetekkel kapcsolatos gondolatait. Tanulmányai is említést érdemelnek, hiszen kétdiplomás, nyelveket (jól) beszélő, külföldi tapasztalatokat szerző színésznőről van szó, aki amellett, hogy szép és (legtöbbször) szőke :), jó hangja van, ügyesen táncol és meggyőző a színészi játéka! Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy az imént említettek ellenére tökéletesen alakította a kissé bugyuta és nem ritkán igen hisztis Sophie-t, aki szinte minden kényes helyzetben az ő nagyszerű és tökéletes tengerészgyalogos vőlegényére hivatkozik. Hitelesen formálta meg a tipikus szőke cicababát, aki nem lát túl az amerikai zászló csillagain, s egy önálló gondolata sincs… :)

Vajktól a már jól ismert és szeretett habitust, dinamizmust és alakítást láttuk. A poénjai szellemesek, amelyek a kissé szélsőségesen nevetséges figura ellenére sem válik hiteltelenné, sőt, képtelen elképzelései az udvarlás művészetéről, szinte szeretnivalóvá teszik őt. Hirtelen fellángoló szerelmével kéretlen és képtelen - néhol már idegesítő - ajándékokkal halmozza el szíve hölgyét. Már az írásra sem tud koncentrálni, egyetlen vágya, hogy érezze a lány mindent átható illatát. Andy ezt nem nézi jó szemmel, melyet Norman személyes sértésnek vesz, s mondhatni egykori barátjában jelenlegi ellenségét látja, aki megakadályozza, hogy Sophie iránt érzett szerelmét a munka elé helyezze… :)

Csányi Sanyit BuFi-s időszakom óta ismerem – no persze, csak a filmvásznon keresztül, a forgalmazó által bemutatott magyar (művész)filmek kapcsán. Nem emlékszem pontosan, melyik filmbeli szereplése véste be végképp a nevét a kisagyamba (talán, a Kontroll szólt nagyot 2003-ban), de abban biztos vagyok, hogy kezdettől fogva kedvelem őt, mint színészt. Nem vagyok oda az ún. szívdöglesztő színészekért (pl. mint Brad Pitt, bár, mostanság szerintem már ő sem igazán élhet ezzel a jelzővel!? :)), inkább a helyes, kedves, személyében valamiért magával ragadó pasik jönnek be! Így vagyok Sanyival is, s bár, magánemberként sajnos, nem ismerem, hatni tud rám a filmvásznon keresztül, és hatott rám a játéka e darab szereplőjeként is! :) Sanyit amúgy a nők a kedvenceként is emlegetik, s valószínűleg nem véletlenül, ugyanis a darabban a realitás talaján álló, józan gondolkodású Andy, aki a lap fenntartásán fáradozik, elsősorban a sármját használja céljai eléréséhez. Ezzel természetesen semmiféle párhuzamot nem akarok vonni Andy Hobart, mint karakter és Csányi Sanyi, mint magánember között, pusztán csak azt kívántam jelezni, hogy Sanyinak feltehetőleg nem volt szüksége hosszas és mélyebb tanulmányokra, miként is vegyen le valakit a lábáról (ha kell, akár a cél elérése érdekében). Konkrétumokat nem elárulva, az sem ritka és szokatlan jelenség, hogy két ember között a kezdetben nem éppen kölcsönös szimpátia irányt változtat, s végül akár még szerelembe is fordulhat. Olykor-olykor önmagunk is meglepődünk érzelmeink nem várt reakcióján, ahogyan például, Andy is meglepődhetett saját magán az öntudatlanul sármos ellenállásával a történések alakulása közepette… :) Sanyival kapcsolatban engedtessék meg egy bulvárhír, amit ezidáig nem tudtam (hiába, nem sűrűn nézem, hallom, olvasom a sztárpletykákat! :)), ezért kicsit meg is lepett, miszerint Pokorny Liával valaha egy párt alkottak!? Sajnos, elváltak, de van egy közös gyermekük, Misi. Hm, két ilyen szimpatikus embernél is előfordul, hogy elválnak útjaik?!

Abban szemernyi kétségünk sem volt, hogy nagyon jól fogunk szórakozni, de hogy hasizomláz gyanúval könnyesre nevetjük magunkat, azt nem hittük volna! :)

A színházba kb. 7 óra körül estünk be, de a pénztárnál még át is kellett vennünk a jegyeket. Felsipirceltünk az emeletre, gyorsan beadtuk a kabátjainkat a ruhatárba, s még egy-két perc pihiben is részünk lehetett, amikor is kezdetét vette az előadás.

A megnézett darabra elsősorban a szereplők személye miatt esett a választás, de a darab írója, Neil Simon neve is már elég garancia volt a vidám esti szórakozásra! A hivatalos szórólap szerint a romantikus vígjátékban egy lány (Sophie Rauschmeyer - OROSZLÁN SZONJA) és két fiatalember (Andy Hobart - CSÁNYI SÁNDOR és Norman Cornell - SZENTE VAJK) nem mindennapi találkozása körül forognak az események. A színhely egy San Francisco-i legénylakás, melynek két újságíró fiatalember lakója több-kevesebb sikerrel küzd egzisztenciális gondjaival. Megalapították a Balhé című lapot, amelyet a racionalitás talaján álló Andy irányít elsősorban, s aki úgy gondolta, neki kell lehetőséget biztosítania volt évfolyamtársa, Norman tehetségének kibontakozására, aki egymaga képes havonta megtölteni a lapot, sajátos szemszögű, felforgató írásaival. A nem éppen zökkenőmentes lapkiadás adósságot adósságra halmoz, így Andy különböző trükkökkel kénytelen kibújni a számlafizetés állandóan fenyegető kötelezettsége alól. Egy nyári napon a két kritikus szellemű ifjú szomszédságába költözik egy konzervatív gondolkodású, nemzeti érzésekkel teli, világnézetileg velük ellentétes nézetet valló, ám igen csinos lány, aki egy pillanat alatt felborítja a fiúk addigi békésnek nevezhető életét. Norman, meglátva Sophie-t –, aki nem mellesleg egy tengerészgyalogos menyasszonya –, képtelen tovább dolgozni, ehelyett állandóan a nevezett hölgy illatát szeretné érezni. Norman napjai a továbbiakban a cikkírás helyett Sophie követésével és kéretlen ajándékok küldözgetésével telnek. Ezzel nemcsak a Normant ki nem állható Sophie-t, hanem a lapzárta által fenyegetett Andy-t is a totális őrületbe kergeti. Természetesen ebből konfliktusok származnak, rengeteg vicces szituációt eredményező bonyodalommal, hogy egy kevéssé váratlan happy end fejezze be a történetet…

Szonját – emlékeim szerint – a méltán nagysikerű Valami Amerika című filmben láttam először, amelyben Timit, a szőke bombázót alakította, vadítóan dögös kékszínű cuccban egy éppen készülő reklámfilmben. Legutóbb a Csillag születik c. tehetségkutató verseny zsűritagjaként talán még jobban megismerhettük őt és a művészetekkel kapcsolatos gondolatait. Tanulmányai is említést érdemelnek, hiszen kétdiplomás, nyelveket (jól) beszélő, külföldi tapasztalatokat szerző színésznőről van szó, aki amellett, hogy szép és (legtöbbször) szőke :), jó hangja van, ügyesen táncol és meggyőző a színészi játéka! Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy az imént említettek ellenére tökéletesen alakította a kissé bugyuta és nem ritkán igen hisztis Sophie-t, aki szinte minden kényes helyzetben az ő nagyszerű és tökéletes tengerészgyalogos vőlegényére hivatkozik. Hitelesen formálta meg a tipikus szőke cicababát, aki nem lát túl az amerikai zászló csillagain, s egy önálló gondolata sincs… :)

Vajktól a már jól ismert és szeretett habitust, dinamizmust és alakítást láttuk. A poénjai szellemesek, amelyek a kissé szélsőségesen nevetséges figura ellenére sem válik hiteltelenné, sőt, képtelen elképzelései az udvarlás művészetéről, szinte szeretnivalóvá teszik őt. Hirtelen fellángoló szerelmével kéretlen és képtelen - néhol már idegesítő - ajándékokkal halmozza el szíve hölgyét. Már az írásra sem tud koncentrálni, egyetlen vágya, hogy érezze a lány mindent átható illatát. Andy ezt nem nézi jó szemmel, melyet Norman személyes sértésnek vesz, s mondhatni egykori barátjában jelenlegi ellenségét látja, aki megakadályozza, hogy Sophie iránt érzett szerelmét a munka elé helyezze… :)

Csányi Sanyit BuFi-s időszakom óta ismerem – no persze, csak a filmvásznon keresztül, a forgalmazó által bemutatott magyar (művész)filmek kapcsán. Nem emlékszem pontosan, melyik filmbeli szereplése véste be végképp a nevét a kisagyamba (talán, a Kontroll szólt nagyot 2003-ban), de abban biztos vagyok, hogy kezdettől fogva kedvelem őt, mint színészt. Nem vagyok oda az ún. szívdöglesztő színészekért (pl. mint Brad Pitt, bár, mostanság szerintem már ő sem igazán élhet ezzel a jelzővel!? :)), inkább a helyes, kedves, személyében valamiért magával ragadó pasik jönnek be! Így vagyok Sanyival is, s bár, magánemberként sajnos, nem ismerem, hatni tud rám a filmvásznon keresztül, és hatott rám a játéka e darab szereplőjeként is! :) Sanyit amúgy a nők a kedvenceként is emlegetik, s valószínűleg nem véletlenül, ugyanis a darabban a realitás talaján álló, józan gondolkodású Andy, aki a lap fenntartásán fáradozik, elsősorban a sármját használja céljai eléréséhez. Ezzel természetesen semmiféle párhuzamot nem akarok vonni Andy Hobart, mint karakter és Csányi Sanyi, mint magánember között, pusztán csak azt kívántam jelezni, hogy Sanyinak feltehetőleg nem volt szüksége hosszas és mélyebb tanulmányokra, miként is vegyen le valakit a lábáról (ha kell, akár a cél elérése érdekében). Konkrétumokat nem elárulva, az sem ritka és szokatlan jelenség, hogy két ember között a kezdetben nem éppen kölcsönös szimpátia irányt változtat, s végül akár még szerelembe is fordulhat. Olykor-olykor önmagunk is meglepődünk érzelmeink nem várt reakcióján, ahogyan például, Andy is meglepődhetett saját magán az öntudatlanul sármos ellenállásával a történések alakulása közepette… :) Sanyival kapcsolatban engedtessék meg egy bulvárhír, amit ezidáig nem tudtam (hiába, nem sűrűn nézem, hallom, olvasom a sztárpletykákat! :)), ezért kicsit meg is lepett, miszerint Pokorny Liával valaha egy párt alkottak!? Sajnos, elváltak, de van egy közös gyermekük, Misi. Hm, két ilyen szimpatikus embernél is előfordul, hogy elválnak útjaik?!

Abban szemernyi kétségünk sem volt, hogy nagyon jól fogunk szórakozni, de hogy hasizomláz gyanúval könnyesre nevetjük magunkat, azt nem hittük volna! :)

Délelőtt olvasgattam a fórumon a Vámpírok bálja 6-i előadásának, illetve az azutáni partynak az élménybeszámolóit, nézegettem az ezekről készült fotókat, s picit fájt a szívem, hogy nem lehettünk ott, de vigasztalt a tudat, hogy este vár ránk egy minden valószínűség szerint hasonlóan fergeteges szezonzáró előadás, amelyen bizonyára ismét felejthetetlen élményben lesz részünk! Már ebédelni is alig bírtam, annyira izgatott voltam, hogy időben megérkezzünk a színházba, és komolyabb szereplőváltoztatással se kelljen szembesüljünk! :)

Belépve a színház kapuján, épp a táskámból igyekeztem előkotorni a jegyeket, amikor rápillantva a szereposztó táblára azt hittem nem jól látok!? Néhány karakter neve mellett nem a „megszokott” vagy „lehetséges” színész nevét olvastam, ugyanis az előzeteshez képest teljesen „felbolydult” a színlap! No, de ami lényeges, hogy ezúttal nagyon megörültem e változásoknak, mert az eddigi szerepekben megszokott színészeket egy teljesen új szerepet alakítva, illetve a darab futása óta ritkábban játszott figura bőrébe bújva láthattuk viszont! Ez az „átrendezés” számomra megalapozta a téli szezon utolsó előadásának hangulatát, érdekességét és egyben különlegességét is! Arra egyelőre csak részben derült fény, hogy mi okozta ezeket a szerepcseréket, de nekem maximálisan bejött a Produkció elgondolása! :)

Mielőtt rátérnék a konkrétumokra, néhány szót a közönségről. Ezúttal is nagyon sok első bálozó foglalt helyet a nézők soraiban, míg ismerős arcot a szokásosnál kevesebbet fedeztünk fel. Gondoltam, sebaj, nincs mitől tartanom, mert biztos tuti tombolás lesz! Hát, Krolock gróf első megjelenéséig nagyon szolid, visszafogott tapsokat hallhattunk – meg is ijedtem kissé, hogy ezúttal is „vérszegény” közönség gyűlt össze?! Nem így az Isten meghalt c. dal elhangzása után, mert bár a megérdemelt tapsvihar ekkor is kissé megkésve érkezett, de elsőként összecsapva a tenyeremet a kedves közönség is azonnal követte a példámat. Mindez a másodperc töredéke alatt zajlott le, de komolyan nem értettem, hol késik az őrjöngés, hiszen a dal előadása fantasztikus volt…és különben is! Ejnye, már no!!! :) Ezután azonban megtört a varázs, s a közönség végre nem fogta vissza magát! :) Úgy vélem, a kezdeti „rozsdásodás” feloldása után többé nem lehetett panasz a publikumra! :)

A fellépő művészek mindegyikén a jókedv volt érezhető, jó érzés volt látni a mosolyt az arcukon, s azt a lelkesedést, amellyel szórakoztatni kívántak bennünket! :)

Géza von Krolock gróf tökéletes volt, mint mindig – gondolom, ezzel különösebb újdonságot nem mondtam!? A hangja hihetetlen, a színészi játéka lenyűgöző! Bármit is írnék róla, csak ismételném önmagam! Boldog vagyok, hogy a két évvel ezelőtti álmatlanságomnak köszönhetően tudomást szereztem róla, ahogyan a musicalről is! :) Azt pedig csak utólag tudtam meg, hogy Géza szombaton és ma is duplázott, ami előtt le a kalappal, mert mindez mit sem látszódott és érződött fantasztikus szereplésén! :) A tapsrendnél az egyik kedves rajongó-néző feldobott neki valami kis plüssállatkát – utólag a fórumról tudtam meg, hogy egy fekete-vörös kisördög volt! :)

Zsaki Sarah-ként ugyancsak maximálisan hozta a tőle megszokott jó szereplést. A hangja, mint mindig, most is abszolút rendben volt, s mintha az előadása is még játékosabb lett volna! :)

Az első szereplőváltozás Alfréd megszemélyesítőjének személyében történt, ugyanis Pásztor Ádám helyett Héger Tibi asszisztált az élőhalottakat kutató Professzor mellett. Tibit kedvelem, s még ha számomra nem is ő a legkedvesebb Alfréd, elismerem a hazai és a külföldi sikereit. A hangjával sosem volt gondom, de a színészi játékával nem voltam kibékülve. Nem gondolnám, hogy valaha is olvasta volna a véleményemet, de az tény, hogy ma este nagyon élt a színpadon! Aranyosan hozott egy-egy jelenetet, élveztem a játékát! :)

Jegercsik Csaba, mint Professzor ugyancsak tündéri és megunhatatlan. Ezúttal ugyan nem volt részünk a „kötelező szövegen” felüli sziporkákban közte és pl. Alfréd között, az azonban mindenképpen említésre méltó jelenet, hogy reggelire mit szolgált fel Koukol!? A már jól ismert zsúrkocsin csupa újdonság volt elhelyezve – egy váza virággal, egy pohár koktél, illetve egy szép méretes jégcsapretek! Amikor Alfréd letette a tálcát a Professzor elé, ő megkapta a már jól ismert kétes színű és állagú valamit, míg a Professzor a jégcsapretket választotta magának, amelybe jóízűen bele is harapott! Később a vérvörös koktélból is kortyolni készült, de ez végül elmaradt…nem is értem miért?! Csaba azonban még megtoldotta e jelenetet egy apró humorral, amikor is elhagyva a helyszínt (azaz a szobát) felkapta a zsúrkocsiról a retket és magával vitte! Mondanom sem kell, volt derültség a nézők soraiban! Végtelenül helyes ötlet volt így „felturbózni” a téli évad utolsó kastélybeli reggelijét! :)

A másik változásnak – Chagal alakítóját illetően - kimondhatatlanul örültem, miszerint Pavletits Béla helyett Bot Gabi játszotta a fogadóst. Félreértés ne essék, semmi bajom Bélával, sőt… Kezdetben e szerepet Béla és Gabi felváltva játszották, s miután ekkor még nem igazán ismertük egyikőjüket sem, mindössze csak azt állapítottuk meg, hogy Béla játéka jobban tetszik nekünk, mint Gabié. Azután persze, amikor Gabi fővámpír grófként (is) bemutatkozott, s rádöbbentünk, hogy ő is mennyire jó és a hangja is imádnivaló, fokozott érdeklődéssel figyeltük a szerepléseit. No, szóval ezért találtam izgalmasnak és érdekesnek ezt a megoldást, s a fentiek ismeretében, ezért is voltam nagyon kíváncsi, hogy így közel két év távlatában, miként vélekedek majd róla Chagalként. Az igazsághoz hozzá kell tennem, hogy nem feltétlenül tudok elfogulatlanul nyilatkozni Gabiról, hiszen amióta jobban megismertük őt, mind színészileg, mind emberileg nagyon szimpatikus lett a számunkra. Talán ezért is tetszett most jobban, ahogyan a fogadóst megformálta, mint a darab indulásának kezdetén! Az elmúlt előadások során Béla szépen felépítette a figurát, belecsempészett a karakterébe egy-egy sajátosságot, s ha Gabi ezek közül most egyet-kettőt át is vett, nagyon örültem, hogy azért mégiscsak „botgabis”-ra sikeredett az alakítása! J Ha azonban egy apró kritikai észrevétellel élhetnék, mindössze azt jegyezném meg, hogy mintha egy icipicit túljátszotta volna a szerepet, ám azonban ha úgy nézem, végül is, azt is még azon a bizonyos határon belül tette. :)

Sári Évi, mint Magda; Csóka Vasass Kinga, mint Rebecca; illetve Gabriel, mint Koukol – mindegyikőjük tökéletes alakítást nyújtott. Koukolnál kissé hiányoltunk egy-egy új „beszólást”, ezért már azt is örömmel vettük, amikor a zsúrkocsit kitolva megjegyezte, hogy „hm, ezt sem ették meg!”! :)

A harmadik változás Herbert személyében történt, miszerint Dávid helyett Victor lépett színpadra. Hát, Victort sem hinném, hogy olvasgatná a beszámolóimat, de amit ma este produkált, az valami csúcs volt! Amit e szerepből ki lehetett hozni, azt maximálisan kihozta! Hihetetlen alakítást láthattunk tőle! :) Ami pedig Dávidot illeti, a fórumbeli hírek szerint, megfázott, ráadásul a 11-iki Szentivánéji álom első felvonása közben le kellett cserélni, mert „részleges izomrost szakadás van a combjában”, amivel akár hetekig is elbajlódhat!? :( Ezúton is mielőbbi gyógyulást és felépülést kívánunk neki! :)

Végül, de nem utolsósorban, a negyedik változás a Nightmare személyében történt, ugyanis Gabi helyett (aki ugyebár ezúttal Chagal volt) Mihálka Gyuri csalogatott az éj hangjával. Gondolom, semmi különöset nem mondok azzal, ha azt írom, hogy eszméletlenül jól szólt! Igazából nem is nagyon értem, hogy amikor nem játszik Alfrédot, akkor miért is nem látjuk-halljuk őt ott fenn?! :) A másik Nightmare Szentirmai Zsolt volt (Hetei Bakó Szabolcsot az előadás végén, az erkélyen állva láttuk – onnan éltette kollegáit tapsával :))! :)

A földszinti nézők között Vágó Bernadettet véltük felfedezni, míg az erkélyen Sasvári Sándort láttuk! Konkrét összefüggés nincs Sasi és a most következő gondolat között, mégis érdekes, hogy a fórumot olvasva, másokban is felmerült a kívánalom, amire én már oly nagyon régóta vágyom, nevezetesen, hogy a „Gézát Fantomnak!” felkiáltás értő fülekre találjon! Fantasztikus lenne Gézát valamikor Fantomként (is) viszontlátni a színpadon! :)

A szünetben észleltük, hogy az első sor közepére gyönyörű virágcsokrokkal a kezében ült vissza egy néző. Találgattuk, vajon, kinek/kiknek készül majd átadni? Kíváncsiságunkra az előadás végén a tapsrendnél azonnal megkaptuk a választ, miszerint a rajongó a darab főbb hölgyszereplőinek – Zsakinak, Évinek, Kingának és Szilvinek – kedveskedett egy-egy szép csokorral! :)

Az egyik kedves fórumozó hallotta az „Ez volt életem eddigi legszebb rémálma!” mondatot az egyik előadás után, s miután maga is így vélekedett, megosztotta velünk. Nekem is megtetszett a mondat, mert én magam is így éreztem, ezért szívből kívánom, hogy még sok ilyen csodás báli előadásban legyen részünk! :)

2010. január 10. 19.30
Krolock: Egyházi Géza
Sarah: Andrádi Zsanett
Alfred: Héger Tibor
Professzor: Jegercsik Csaba
Chagal: Bot Gábor
Magda: Sári Éva
Rebecca: Csóka Vasass Kinga
Koukol: Farkas Gábor Attila
Herbert: Posta Victor
Nm I: Mihálka György
Nm II: Szentirmai Zsolt

Piros csizmák, Nightmare-szóló:  Taródi Szilvia, Fekete Zoltán

Fekete vámpír: Túri Lajos   Fehér vámpír: Nagy Tibor

A színházba 14 óra körül indultunk el – a kinézett vonat 15 perc alatt futott be velünk a Nyugatiba… Éles, hideg szél fújt, de hősiesen ellenállva a cudar időjárásnak, izgatottan és várakozással telve masíroztunk a Wesselényi utcán újévünk első báljára!...

A lehető legjobbkor érkeztünk a helyszínre, belépve a színház előterébe, csak csatlakoznunk kellett a hömpölygő áradathoz, s egy-két perc múlva „át is estünk” a jegyellenőrzésen. Mindeközben nyugtázó pillantást vetettünk a szereposztó táblára, miszerint érdembeli változással nem kell számolnunk! :)

Leadva a kabátokat a ruhatárban, elintézve a sürgős ügyeket, újfent izgalommal foglaltuk el helyünket a földszint 5. sorának bal oldalán. A már jól bevált helyekben ezúttal sem csalódtunk – tökéletes rálátásunk volt mindenkire és minden lényeges momentumra a színpadon! :)

Végigtekintve a közönségen, alig fedeztünk fel ismerős arcokat – megállapításunk szerint, sokan voltak „első bálozók”, amit később a visszafogott közönségreakció is igazolni látszott!

A „szívből jövő üdvözlés” hangjainak elhangzásánál már csak a Vámpírok bálja dallamainak felcsendülését vártuk jobban, hogy azután teljes egészében átadhassuk magunkat a szavakkal nehezen elmondható élménynek, amelynek két éve mondhatjuk magunkat szerencsés részeseinek! :)

A „báli időszak” általunk megnézni kívánt előadásainak kiválasztásánál két fő szempontot vettünk figyelembe – az egyik a Krolock grófokat, a másik a Herberteket játszó színészek személye volt. Legnagyobb örömünkre a két szempont két előadás esetében megvalósulni látszott! A ma délutáni előadást már jóérzéssel nyugtázhatjuk, merthogy Bot Gabit (von Krolock) és Posta Victort (Herbert) láthattuk; s csak reméljük, hogy a 10-én este sorra kerülő záró előadáson Egyházi Géza (von Krolock) és Pirgel Dávid (Herbert) játékát tekinthetjük meg az említett szerepkörökben! :)

No, ha már két nevet megemlítettem a történet szereplői közül, akkor írnék is róluk néhány gondolatot. Ahogyan azt már fentebb említettem, bálozásunk időpontjának egyik fontos meghatározója Bot Gabi vámpírgrófként történő szereplése volt. Tavaly nyári bemutatkozásával azonnal elnyerte a rajongók szimpátiáját (így természetesen, a mienkét is! :)), s méltó követőjeként/váltójaként emlegették az első számú Krolock grófnak, Egyházi Gézának. Én a magam nevében elmondhatom, hogy számomra e tekintetben abszolút elhanyagolható a két művész közti különbség, hisz’ mindkettőjüket élmény hallgatni, mert csodaszép hangjuk van; mindkettőjük színészi játéka tökéletes és a figura megformálása hiteles; s nem utolsó sorban, mindkettőjük prózai beszéde és szövegkiejtése kristálytiszta és érthető, ami szintén elengedhetetlenül fontos számomra a teljes színházi élményhez – nem beszélve arról, ha mindezen kritériumokat az adott szerep meg is kívánja! :) Gábor ezúttal is magával ragadó volt – szép és vonzó külső, megnyerő színészi játék! :) Ám azonban, és ezt semmiképpen sem „kukacoskodási” céllal írom meg, hisz’ mit sem akarnám csorbítani ezzel Gábor ma délutáni nagyszerű szereplését; pusztán csak megemlítem, hogy az „Isten meghalt” c. dalban történt némi szövegtévesztés, de mindez szerintem, kizárólag csak a dalt nagyon jól ismerők számára tűnt fel! Még talán maga Gábor sem volt tudatában annak, hogy rossz refrénnel énekli a dalt, annyira magabiztosan adta elő!?

A Herbertet (Krolock gróf fiát) alakító Posta Victor a másik lényeges szempont volt az előadás időpontjának kiválasztásánál. A Svájcban zenei tanulmányokat folytató és dolgozó színészt ugyancsak a Vámpírok bálja kapcsán ismertük meg, de azóta már más darabokban is megtapasztalhattuk tehetséges színészi játékát – pl. Fantomként Az Operaház Fantomjában, vagy Fáraóként a Józsefben! (Ugyancsak) szerény megállapításom, hogy még ha a darab indulásakor kereste is önmagát e meleg vámpír megformálásában, mára már tökéletesre „csiszolta” a figurát, amelyet igazán mókásan és helyesen ad elő! :)

Az Alfrédet megformáló Mihálka Gyuri ugyancsak a kedvenceink közé tartozik. Azt gondolom, sokan vagyunk azon a véleményen – pláne, amikor színpadon látjuk őt –, hogy egyszerűen nem lehet őt nem szeretni! J Vele is e darabban találkoztunk először, de azon nyomban a szívünkbe zártuk az ugyancsak tehetséges színészi játékával és fantasztikus hangjával! Szavaimat mi sem bizonyítja jobban, minthogy a bal oldal első sorából egy (törzs)rajongó nagyon helyes kis virágcsokrocskát dobott fel Gyurinak a színpadra! :)

Kovács Nikolett alakította Sarah-t. Én kedvelem Lottit, még ha egyet kell is értsek azokkal a kritikai észrevételekkel, hogy nem mindig énekel magabiztosan – leginkább a magas hangoknál figyelhető meg mindez. Nos, ettől függetlenül azért kedvelem őt, mert sokkal élettelibben játssza el az adott karaktert, mint pl. Zsaki!

Debreczeni Mártát is azonnal a szívünkbe zártuk Magda megformálójaként – vele a nyári szériában találkozhattunk először. Szép és kedves színésznő magabiztos, erős hanggal, akit azóta már más produkcióban is láthattunk-hallhattunk. Talán a „téli báli szezon” második előadása még „nem járatta be” annyira Márta hangszálait, ezért érezhettünk egy-két nem tiszta hangot az éneklésében, de miután pontosan tudjuk, mire képes, ez nem különösebben befolyásolta az általa nyújtott teljesítmény élvezeti értékét! :)

A Koukol-t játszó Farkas Gábor Gabrielre alig akartunk ráismerni. Eleinte azt gondoltuk, nem is ő rejtőzik a púpos figura jelmeze alatt/mögött, de idővel rá kellett döbbennünk, hogy mégiscsak őt látjuk. Mintha a sminkje/maszkja lett volna más, mint amit megszoktunk, ezért volt e zavartság!? :)

A táncosokat illetően is csak csupa jót és szépet tudok írni. Rendszerint magával ragadó a produkciójuk – lenyűgöz a látványuk! Úgy gondolom, a „nagyok” (Tihanyi Ákos, Baranya Dávid, Rákász Dani) szerepét átvevő Túri Lajos, Nagy Tibor, Fekete Zoltán mára már abszolút „felnőttek a feladathoz”, s tökéletesen prezentálják a sokszor közel sem könnyű táncmutatványokat! Taródi Szilvi, aki a táncjelenetekben Sarah-t formálja meg, az első előadás óta a társulat tagja. Nem tudom biztosan, de szerintem, az eddigi összes előadáson (de az holtbiztos :), hogy az előadások többségén) ő táncolt, s amelyeket szerencsénk volt látni is, rendszerint megállapítottuk, hogy Szilvi mindig mosolyog, pedig hol ide, hol oda „húzzák-vonják, dobálják, rángatják” őt a koreográfia szerint! Jó érzés látni rajta, hogy élvezi, amit csinál – lehet bár rossz napja, ebből mi nézők az égvilágon semmit sem érzünk meg, annyira beleadóan és maximálisan a munkára koncentrálva varázsol el bennünket kedves és mosolygós lényével! :)

Az előadás rendben lezajlott, bár, néha úgy éreztük, hogy levezényelésileg kissé sietősre lett véve a figura, ami általában Köteles Géza karmesterre a legritkábban jellemző (ha egyáltalán volt ilyen). Ez talán, a délutáni előadást követő esti előadás miatt történt így, de meglehet, hogy a nem éppen aktív közönség miatt döntött a pergősebb dirigálás mellett. Nagyon érezhető volt a sok-sok első bálozó jelenléte, akik a lelkesedés terén is meglehetősen szegényes aktivitást mutattak. Szerény megállapításom szerint, mi, törzsnézők és rajongók adtunk csak igazán hangot elégedettségünknek a látott előadást illetően, és mi köszöntük meg állótapsunkkal a kiváló művészek nagyszerű alakítását! :)

2010. január 3. 15.00
Krolock: Bot Gábor
Sarah: Kovács Nikolett
Alfred: Mihálka György
Professzor: Jegercsik Csaba
Chagal: Pavletits Béla
Magda: Debreczeni Márta
Rebecca: Csóka Vasass Kinga
Koukol: Farkas Gábor Attila
Herbert: Posta Victor
Nm I: Szentirmai Zsolt
Nm II: Hetei Bakó Szabolcs

Piros csizmák, Nightmare-szóló:  Taródi Szilvia, Fekete Zoltán

Fekete vámpír: Túri Lajos   Fehér vámpír: Nagy Tibor

Cilivel – szokás szerint – a ¼ 7-es vonatnál találkoztunk nálam. A legnagyobb rendben érkeztünk meg a színházba, de rápillantva a szereposztó táblára, azonnal kedvünket szegte, hogy az előzetes kiírás szerint MÁZs nevét nem olvashattuk a szereplők között. Ez az „apró” momentum + a sor, amely a pénztár előtt állt végképp elvette a kedvem bármiféle jegy utáni érdeklődéstől, így némi pufogás közepette ültünk be a földszinti nézőtér 3. sorának közepére…

Az igazat megvallva lassan egy hónapja, hogy az előadást láttuk, de részben az időhiány, részben a fentiek miatti kedvetlenség azt eredményezte, hogy egyre inkább csak napolgattam e beszámoló megírását. Ráadásul az előadást követő nap kiderült, hogy nem „színházi fogásról” van szó (miszerint a „húzós” nevekre többen váltanak jegyet, majd az utolsó pillanatban színészt cserélnek); hanem Árpi döntött úgy, hogy inkább Attila koncertjére látogat el!? Azt persze, nem tudom, hogy mindez időben mikor dőlt el – jóval az előadást megelőző napokban, vagy pl. aznap –, de ez megint csak felborzolta az idegeimet… Amúgy a színház színlapja a mai napig Árpit hirdeti András szerepében! :(

Napokkal később se nagyon tudtam napirendre térni a történtek felett, ezért úgy éreztem, Árpi fórumán hangot kell adnom rossz érzésemnek:

Nos, régen volt + különben is, kit érdekel, de bennem még most is ott van az a tüske... Eddig azt gondoltam, színházi "fogás", de ha így van, hogy maga Árpi döntött úgy, hogy 9-én mégsem játszik, hanem koncertre megy, hát... így még rosszabbul esik... Tudom...írtam is...senkit nem érdekel...csak engem érdekelt, mert őt is a színpadon szerettem volna látni aznap este, de nem így volt... Azzal, hogy mindezt megírtam, nem mondanám, hogy jobb, sőt... Másokkal is előfordul ilyen, de amikor sokadszorra történik ez meg, nos, az már kissé kedvét szegi az embernek, hogy színházba járjon... Ezer bocs az iméntiekért, de mégiscsak ki kellett írnom magamból... :(

Jólesett, hogy néhányan pozitívan reagáltak a beírásomra:

►Szerintem ne rágódj ezen. Egyik színház sem úgy működik, hogy az egyik tagja bejelenti, ma nincs kedvem játszani, inkább megnézném a haverom koncertjét, ugorjon már be valaki helyettem. Úgyhogy ez ne szegje kedved. (kohinoor)

►Én sem hinném, hogy ez így zajlana:

-          Főnök, elmennék Bajára, Attila koncertjére 9-én. Ugyan játsszon már helyettem Sanyi!

-          Rendben van, Árpikám, menjél csak! Majd változtatunk a szereposztáson. (totya1526)

►Teljesen tudom, hogy mit érzel, mert én is így jártam, csak nekem csütörtökre volt jegyem. Árpit vártam, úgy vettem a jegyeket, sőt meglepetést akartam szerezni a barátnőmnek, hát nem jól esett! (Judy0822)

Mindezen momentumtól eltekintve, nagyon jó kis előadást láttunk. Néhol még többet is nevettünk, mint korábban valaha. Néhány szereplő új volt számunkra, abban az értelemben, hogy még nem láttuk őket ebben a darabban, illetve egyáltalán nem volt szerencsénk hozzájuk színpadon. Mikó István például Herskovics szerepében – ismertem őt, mint színész, de már nem is emlékeztem rá, mennyire jópofa és aranyos! J Bódi Barbara kedves volt Janka szerepében, de Szendy Szilvi jobban tetszett nekünk! J Kádár Szabolcs nagyon aranyos volt Dávidként, de Máté szereplése kissé hiányzott! :)

A már ismert és korábban is látott szereplők mindegyike nagyon jó volt: Ágota, mint Rózsi; Sanyi, mint András; Szilveszter, mint Jonel; L. Zsuzsa, mint Majzikné; M. Piroska, mint Blumné; Topy, mint pap – nagyon szépek, helyesek és aranyosak voltak! :)

A hétvégi programsorozat folytatásaként ebéd után átsétáltunk Cilivel a 22. Musical Plusz rendezvényre a Patakyba. Reménykedtünk benne, hogy az előzetesen meghirdetett fellépők mindegyike színre lép, s egyiküket sem környékezte meg semmiféle ártó baci vagy vírus!

Foki Veronika neve nem volt ismeretlen a számomra, de színpadon még nem volt alkalmunk látni őt. Mindkettőnknek nagyon szimpatikus volt – nagyon tetszett Veronika hangja is, mely hol erős és karakteres, hol lágy és visszafogott. :)

Polyák Lilla szereplésének különösen örültünk, gondolva az őt ért novemberi balesetre. (November 7-én érte a baleset a művésznőt, amikor családja körében hazafelé igyekezvén megbotlott, és kisebbik gyermekével a kezében leesett egy lépcsőn. A botlás következtében bokája kifordult és külső ínszalagszakadást szenvedett, ami miatt lábára fekvőgipszet kapott. Szerencsére Polyák Lilla kisfiának, Bulcsúnak nem esett baja.) Lilla elmondása szerint, ugyan még fáj kissé a lába, de már sokkal jobban van. E rendezvényre is egy előadásról jött, így a musical délután második felében élvezhettük személyét és énekhangját. A Vajkkal közösen előadott „mozis szám” nagyon-nagyon tetszett – tündéri aranyosak voltak! :)

Barát Attilára nagyon kíváncsi voltam. Emlékeim szerint a nevével legelőször A Társulat című műsor kapcsán találkoztam, majd a Macskák és a József musicalekben láttam őt viszont. Végérvényesen akkor vésődött neve a fejemben, amikor megmentve a József egyik előadását, beugrott Fáraó szerepébe. Hatalmas sikert aratott az alakításával – szó se róla, abszolút megérdemelten! Ma délután elénekelt egy Apostol számot (Nehéz a boldogságtól búcsút venni), amely kapcsán elmondta, hogy készül egy Apostol-musical, amelyben talán neki is lesz dolga! Úgy legyen! :)

Bot Gáborról nem tudnék elfogulatlanul írni, ezért csak annyit vele kapcsolatban, hogy azon egyike volt a ma fellépőknek, aki miatt ezt a Mikulásnapi musicalműsort választottuk (merthogy lett volna egy másik is, egy másik nagy kedvencünkkel, de egy-két napja kiderült, hogy az a műsor elmarad :()! Gabiról tudott, hogy az operett világában is nagyon otthon van, ezért érdekes összehasonlításnak voltunk részesei, amikor egy musical (Rudolf-Hétköznapi hős) és egy operett (Cirkuszhercegnő) dalon keresztül mutatta meg mennyiben hasonlít és mennyiben különbözik a két műfaj. Konkrétabban, hogyan szólal meg egy életérzés – adott esetben egy ember belső vívódása – egy musicalben, illetve egy operettben. Kiskoromban tetszett és szerettem az operettet (a Bob herceg Nagy Gáborral volt az elsőszámú kedvencem, de kedveltem Kovács Zsuzsát, Farkas Bálintot, Pitti Katalint, Leblanc Győzőt), ám mára távol kerültem ettől a zenei világtól, és a musical került magasan az előtérbe. Visszatérve azonban Gábor előadott két dalára…azt gondolom, maradok a musicalnél. Sajnos, nem igazán tetszik az a fajta mívesség, amivel az operett dalokat éneklik, ezért is nagyon jó, hogy Gábor éneklésén, amikor musicalt énekel, ez mit sem érezhető! J (Valószínű ezért vannak fenntartásaim Homonnay Zsolttal kapcsolatban – az ő éneklésére sajnos, ez meglehetősen jellemző.)

Pásztor Ádám ugyan még nagyon fiatal, de a hangja már komoly erők birtokában van. Eddig még csak Alfrédként láttuk őt a Vámpírok báljában, de maximálisan meggyőzött bennünket a tehetségéről! :)

Serbán Attila édes és aranyos! :) Igazán nagyra értékeltem, hogy az általa előadott dalok többségében nem esett túlzásokba, és inkább elénekelte a dalt, minthogy hangmagassági adottságait fitogtatta volna! :)

Szente Vajk különös fénypontja volt ennek a délutánnak. Nagyon kedvelem őt a mindig vidám természetével, ezért is voltam benne biztos, hogy tőle nem érhet csalódás. Azért írom ezt, mert néhol olyan véleményeket olvastam vele kapcsolatban, hogy hangi képességei nem egeket magasztaló, de nagyon jópofa tud lenni!? Nos, az igazság az, hogy valahol igazat kell adnom e véleményeknek, de… Vajkot többször láttam a Macskákban (Elvisz Trén) és a Józsefben (Juda), valamint volt szerencsém látni őt a Volt egyszer egy csapatban (Daniel) is – tökéletesen játszotta a szerepeit és jól is énekelt. Az tény, hogy az említett szerepek nem feltétlenül kívánnak komoly hangi teljesítményeket, ahogyan a ma délután előadott számok többsége is leginkább Vajk színészi, sem mint hangi kvalitásait mutatta meg. Amit azonban a falu végén játszódó Gyertyás történet és a Mozi (ÁJLÁVJÚ) című produkciókban előadott…hmm…frenetikus volt! (Az előbbiben Vajk szerepel, igaz, egy másik műsorban, míg az utóbbiban más szereplőkkel látható az említett részlet.) Nagyon jópofa volt az is, amikor Vajk mikrofonnal „belehallgatott” a fejekbe, hogy ki mire gondol éppen!? Az egyik kedves fórumozó illette őt olyan jelzőkkel, hogy „showman” és „energiabomba”! Hát, úgy bizony! Imádnivaló! :)

Szomor György hangját meghallva a „Csak egy perc” című dalban, a „doromboló oroszlán” kifejezés jutott az eszembe. Az oroszlán nem Gyuri vadságára, hanem inkább a hangjának vadságára utal, amely ha kell, úgy tud szólni, akár egy dorombolás. Tökéletes módon bánik és játszik a hangjával. Nála tökéletesen érvényesül „a kevesebb néha több” elmélet, amitől igazán élmény őt hallgatni! :)

A délután ezúttal visszafogottabb volt, de a hangulat most is vidám és baráti volt! :)

1. Minden gondjuk az ég (Júdás dala - Jézus Krisztus Szupersztár) - Serbi
2. Aratás (Anna Karenina) - Barát Ati
3. A zene, az vagyok én (Mozart!) - Ádám
4. Nézz rám! (Valahol Európában) – Veronika-Bot Gabi
5. Kell a hecc (Ének az esőben) - Vajk
6. Santa Claus - Serbi
7. Mamma Morton dala (Chicago) - Veronika
8. ??? (A Pókasszony csókja) – Gabi
9. Üres a szék, üres az asztal (Valahol Európában) - Ádám
10. Csak egy perc (Aida) - Veronika-Gyuri
11. Fáraó dala (József) - Barát Ati
12. Álomtánc (Diótörő és Egérkirály) - Veronika-Bot Gabi
13. Getshemane (Jézus Krisztus Szupersztár) - Gyuri
14. Jekyll & Hyde (megamix) - Serbi
15. Casino Twist (Hungária) - Vajk

1. Teljes a sötét (Vámpírok bálja) - Veronika-Bot Gabi
2. Őérte (Vámpírok bálja) - Ádám
3. Róma égése (Sztárcsinálók) - Serbi
4. Miért? (Anna Karenina) – Lilla-Barát Ati
5. Ének az esőben+tánc velünk J - Vajk
6. Zorro - Lilla-Serbi
7. Szeretned kell, amíg élek (Egy bohém rapszódiája) - Gyuri
8. Hogy mondjam el? (Rómeó és Júlia) - Ádám
9. Nehéz a boldogságtól búcsút venni (Apostol) - Barát Ati
10. Mozi (ÁJLÁVJÚ de jó vagy légy más) – Lilla-Vajk
11. Hétköznapi hős (Rudolf) + ??? (Cirkuszhercegnő) – Bot Gabi
12. Mama, kérlek (Koncz Zsuzsa) - Lilla
13. Csoda ez az éj (Diótörő és Egérkirály) – Veronika-Gyuri
14. Ajándék (Piramis) - Mindenki

Ma megnéztük Cilivel az Alkonyat-Újhold-at, azaz a Twilight Saga második részét, a New Moon-t. Ezen kis programunkat a Sugár Cinemas-ban ejtettük meg, amely nagyon hangulatos mozinak bizonyult – kényelmes ülésekkel, tökéletes rálátással a vászonra és hatásos hangtechnikával.

Apró malőrrel indult felhőtlen szórakozásunk, merthogy az egészségügyi perceket követően szőrén-szálán eltűnt a sapkám és a kesztyűn a kabátom kapucnijából. A közeli kezdés miatt csak a beengedő srácot kérdeztem meg, hogy esetleg tud-e valamit ez ügyben, de miután nemleges választ kaptam tőle, úgy döntöttem, a film utánra hagyom a további nyomozást. (Ha esetleg valakit furdalna a kíváncsiság, hogy mi lett az eltűnt sapka-kesztyű történet vége, azok kedvéért most megírom, hogy valaki megtalálta, leadta a jegypénztárba, ahol a film után készséggel visszaadták nekem! :))

A film megnézését illetően sokkal frissebbek voltunk, mint az első résznél, mert most csak két nap késéssel, míg az Alkonyatot két hónap késéssel néztük meg! Hiába, akkor még csak tudat alatt éreztük, hogy rabjai leszünk valaminek (vagy valakiknek, nem is tudom :)), most pedig már tudatosan mentünk orvosolni közel egyéves elvonási tüneteinket Edward, Bella és Jacob történetének folytatásával! :)

A könyvet kb. februárban olvastam el, így nem állítanám, hogy minden apró részletre kristálytisztán emlékeztem, de a történet fő gerince természetesen megvolt! (OFF: a Saga „kivégzése” után Rob miatt belekezdtem a Harry Potter hét részének olvasásába és megnézésébe. Most éppen a 6. könyvnél, azaz Harry Potter és a Félvér Herceg-nél tartok… és tetszik :); nem hittem volna… no, de erről majd egy másik bejegyzésben… egyszer… valamikor…)

Visszatérve azonban az Újholdra… A véleménynyilvánító fórumokat igyekeztem elkerülni, mert nem akartam, hogy bármerre is befolyásoljanak, de egy-egy véleménybe óhatatlanul bele-belefutottam, ám ezek nem igazán voltak mérvadóak. Az előzetes láttán egyetlen kétségem volt a filmmel kapcsolatban, mégpedig, hogy az emberből farkassá válás hihetőre és meggyőzőre sikerült-e, illetve, hogy a farkasok is olyan élethűek lettek-e, hogy ne csak elfogult jóindulattal kelljen azt mondanom, hogy „hát, igen, végül is hihető, ahogyan és amilyen félelmetes farkasokká váltak…”. A történetben ugyebár, medvéket emlegetnek (hatalmas fekete medve – nagyobb, mint egy grizzly), s ez abszolút érthetővé vált és az összes kétségem szertefoszlott, amikor megjelentek a vásznon, merthogy a filmbéli farkasok tényleg akkorák voltak, mint egy medve, mégis hihetőek és meggyőzőek! Sőt, az átváltozást látva sem a számítógépes trükk jutott az eszembe, hanem hogy hoppá… és húú… és aszta, milyen hatásos és ügyes… Még egy picit a technikai látványnál maradva – az akciójelenetek ezúttal is dermesztően és fájóan életszerűre sikeredtek. Azt gondolom, jót tett a filmnek, hogy a rendezését férfiemberre (Chris Weitz) bízták. Elképzelhető, hogy Catherina (az Alkonyat rendezője) óvatosabban nyúlt volna a durva jelenetekhez?! Habár, máris ellent kell mondanom magamnak, hiszen az Alkonyatban is voltak „nem semmi csihi-puhik”…

Örültem, hogy az Alkonyat legfőbb szereplőit viszontláthattam az Újholdban is. Sajnálatos és nagy butaság lett volna bárkit is lecserélni. Igaz, tudomásom szerint, mindössze egyetlen szereplőt fenyegetett ennek a lehetősége fizikai alkata miatt. Ő a Jacobot alakító Tylor Lautner volt, akitől azért gondoltak megválni, merthogy fiatal kora, de még inkább vékony testalkata miatt nem fogja tudni elég hitelesen alakítani a hatalmas erővel bíró, egy év alatt hirtelen 2x akkorára nőtt indián fiút!? Hálás köszönet azonban Tylor színészkollegáinak és a rajongóknak, hogy a hír kiszivárgása után azonnali hadjáratot indítottak imádott Jacobunk maradása érdekében! Jacob aranyos és kedves személye sokunk számára egybeforrt Tyloréval (hm, szerintem, fordítva sem írtam volna valótlant :)), s akik ismerjük a történet folytatását, Jacob Újhold-béli szereplése csak még inkább meggyőzött bennünket, hogy méltó riválisa lesz Edwardnak (hm, szerény véleményem szerint, Robertnek is :))! Túl a kedves személyiségén, azt gondolom, a gyönyörűen kidolgozott izmok és a kocka has is önmagukért beszélnek, s meglátva őt félmeztelenül, még a legkritikusabbak is csak elismerően csettintenek! (Zárójelben és csak nagyon halkan jegyzem meg, hogy remélhetőleg, nem vettek igénybe némi kis számítógépes segítséget?! :() Jól értesültek tudni vélték, hogy Tylor sem szerette volna, ha búcsút vesznek tőle, ezért inkább személyedzőt fogadott maga mellé, és éjt nappallá téve edzett, hogy a kívánt eredmény meglegyen. Én teljes mértékben elégedett vagyok a látvánnyal! :)

No, és ha már a látványnál tartunk… Folytatom Edwarddal a beszámolót. Hm, szerintem, többé-kevésbé azt kaptuk, amit vártunk tőle, illetve, amivel az Alkonyatban már sikeresen elkápráztatott bennünket, s részemről ez így majdnem rendben is lett volna. Azt is meg merem kockáztatni, hogy még a hiánya sem volt annyira vészes. Egyrészről Jacob jelenléte kárpótolt minket (is :)), másrészről sikerült a filmeseknek úgy eltalálni az arányt, hogy amikor már épp hiányolni kezdtük volna Edwardot, akkor egyszer csak feltűnt (a vásznon :)). Ha erre gondolok, nem is értem Rob méltatlankodását (ha igazak egyáltalán a hírek), amikor az ebben a részben történő kevés szereplés azt gondoltatta vele, hogy nem is kell különösebben részt vennie a forgatásokon, elég, ha letudja azokat a jeleneteket, amelyekben valójában szerepelnie kell?! Szóval, Edward ezúttal is hódított, de túllépve az őt alakító Rob iránt érzett elfogultságomon, két kritikai észrevétellel mégiscsak élnék a megjelenését illetően, ismerve a könyvből az ő és a Cullen család tulajdonságait. Két szó is az eszembe jutott – az egyik a csalódás, a másik a kiábrándulás. Hogy mire is gondolok? Nos, úgy vélem, ha Tylort mutatósabb felsőtest kidolgozására sarkallták, mindez nem ártott volna Robnak sem. Tegyük szívünkre a kezünket és valljuk be őszintén, hogy amikor a volterrai jelenetben félmeztelenül kilépni készül az óratorony alatti sikátor árnyékából a szikrázó napsütésbe, nem feltétlenül egy erőtől duzzadó, márványbőrű, szobortestű szépség tárul elénk, hanem… Igen, tudom, hogy mindannyian tudjuk, hogy kedves Robertünk nem éppen sportszeretetéről híres, de ha már természetes úton ez nem ment, miért nem vetették be a számítógép segítségét?! A másik kritikai észrevételem, merthogy az imént még csak az egyiket említettem meg, tulajdonképpen az elsőből következik. Néhány jelenetet úgy vettek fel Robbal, hogy azokat később lelassították (van erre egy szakmai kifejezés, de… passz…) a még nagyobb hatás kedvéért. Mindezzel nem is lett volna semmi baj, csakhogy ezek a lassítások olyan erősen kihozzák Rob „kardobáló” mozgását, hogy azok ugyancsak kimerítik a fentebb említett két jelző fogalmát. Véleményem szerint, ha ebben az esetben a technika, mint olyan nem jött szóba, akkor mindössze mellkasig kellett volna őt mutatni, mert úgy hatásos is lett volna, hisz mindenki az arcára fókuszált volna, s a kissé idétlen mozgása sem rontott volna az image-én. :)

Bellával kapcsolatban nincs különösebb észrevételem. Mindössze az tűnt fel, hogy most már nem volt akkora különbség közte és a Cullen család tagjainak szépsége között. Egyrészről a történet szempontjából ennek a kiemelése nem tűnt fontosnak, másrészről mintha látványban kezdenének közelíteni Bella majdani külsejéhez. Ja, volt egy jelenet, amely szerintem, kissé nevetségesre sikeredett… Valahogyan másképpen kellett volna megjeleníteni Alice látomását, amellyel meg akarja menteni Bellát és egyúttal biztosítani a Volturikat, hogy Bella idővel halhatatlanná válik. Ebben az Aronak „megmutatott” jövőképben Edward és Bella légiesen és könnyedén szaladnak egy erdőben, amely… hát… kissé megmosolyognivaló volt…

A Mike-ot alakító Michael Welch-t azért említem meg, mert már az Alkonyatban is nagyon szimpatikus volt. Edward „lelépésének” ténye úgy tűnik, végre utat enged Bella szívéhez, de újabb „akadály” jön közbe, Jacob személyében. Nagyon helyesen alakítja a szerepét! :)

A Cullen család további tagjai – Carlisle, Esme, Rosalie, Emmett, Alice és Jasper – még szebbek, még vonzóbbak, még dögösebbek, még szexisebbek… no, szóval változatlanul gyönyörűek, sőt, ha lehet még gyönyörűbbek, mint az Alkonyatban voltak. :)

Jacob vérfarkas rokonai és barátai mindegyike nagyon jó választásnak tűnik. Igaz, a film első megnézése után még nem mindenkit sikerült azonnal beazonosítani, de ez idővel és a film többszöri megnézésével majd biztosan menni fog. :)

A Volturi tagjai… hmmm… nem is tudom… egyelőre nincs különösebb véleményem róluk. Ez az öt vámpírból (Aro – Michael Sheen, Marcus – Christopher Heyerdahl, Caius – Jamie Campbell, Jane – Dakota Fanning és Alec – Cameron Bright) álló társaság egyfajta uralkodócsalád szerepét tölti be a vámpírtársadalomban. Ők hozzák a törvényeket, ők fektetik le a szabályokat, amik alapján a vámpírok élnek, s ők döntenek életről és halálról (de még inkább halálról és halálról). Nem igazán így képzeltem el magamban őket a könyv olvasása közben. Mindenképpen félelmetesek voltak, akikkel nem érdemes ujjat húzni, mégis a külsejüket illetően én másképpen formáltam volna meg őket.

Könyvemlékeink szerint minden fontos jelenetet és momentumot filmre vittek – természetesen figyelembe véve az időkorlátokat, néhol lerövidítve, néhol felgyorsítva a cselekménysort. Amúgy épp ez lehet többeknek negatívum, mert esetleg a túlságosan lerövidített jelenetek érthetetlenné tesznek egy-egy lépést, döntést vagy cselekményt. :(

A film zenéjével kb. már egy hete barátkoztam, több-kevesebb sikerrel. Az első néhány meghallgatás egy kedvenc dalt sem eredményezett, sőt, kissé unalmasnak és egyhangúnak tűnt a lemez így egymás után hallgatva a dalokat. No, de a film során minden dal minden hangja értelmet kapott – egy-egy dalnak már-már komoly esélye van bekerülni a kedvencek kategóriájába.

Összességében tekintve, nekünk tetszett a film. Miképpen az Alkonyatot, úgy ezt is biztosan többször megnézzük majd! :)

A klassz mozit egy fincsi ebéddel zártuk le, amelyet a Mekiben ejtettünk meg, s amelyet a kiszolgáló srác tette még kerekebbé, ugyanis tisztára úgy nézett ki, mint Jacob, azzal a különbséggel, hogy neki barna haja volt! :) Sajnos, a nevét nem néztük meg, de innen is szívből üdvözöljük őt! :)

Este vegyes érzelmekkel indultam el a színházba. Nagyon kíváncsi voltam az Eisabeth oly legendássá vált szereposztására (Szil-Kata-Dzsoni-BeZo-Attila), akikkel nem láttuk még, s amire kb. 3 hete sikerült jegyet szereznem. Bíztam a péntek 13-ban, mint általában mindig, ám ezúttal nem hozott szerencsét. Cili belépve a színház kapuján szomorúan és lelombozódva fordult felém hátra, miszerint „nem Szilveszter játszik ma”! :( Hm, most mondjam azt, hogy túl szép lett volna, ha a nem könnyen, de a szerencsének köszönhetően szerzett jeggyel, azokkal a szereplőkkel nézhetjük meg a darabot, akikkel a színház eredendően meghirdette az előadást!? Persze, persze, a változtatás joga, tudom, tudom, de fórumbeli információk szerint a színház honlapján 17:02-ig Szabó P. Szilveszter neve szerepelt Halálként, (idézem) Holott már régen tudták az érintettek. Erre most komolyan, mit lehet mondani?, miközben Homonnay Zsolt honlapján 1-2 napja egyértelműen szerepelt játszási napként a 13-a! Kedves fórumozók szerint, és sajnos, én sem tudok mást, illetve másra gondolni, idézem: Pofátlanság. Nincs rá jobb szó., illetve Ezt úgy hívják, hogy műsorpolitika. Az mindegy, hogy a nézők semmibe vannak véve, a lényeg a teltház.

No, miután jól kipufogtam magam, rátérek az előadás beszámolójára. Még ha a fentiek miatt kissé csalódott hangulatban is foglaltuk el helyünket, örömmel és kíváncsian vártuk az előadást…

Bár, Katát nagyon szeretjük, és jó volt hallani tőle a dalokat, meg kellett állapítanunk, hogy Elisabeth nem igazán hiteles tőle. Nagyon aranyosan játszotta a szerepét, de voltak jelenetek, amelyben nehéz volt neki elhinni a fiatal Sissit. Bizonyos helyzetekben kissé „mamókásabban” mozgott, s talán, a technika hibája (mint azt szintén a fórumon olvastam, zűrök voltak a hidraulikával az elmúlt napokban), de volt, ahova nem ért oda időben, ami kicsit zavaró képet mutatott. Azt is meg merem kockáztatni, hogy Füredi Niki hangilag is jobban tetszett nekem, de könnyen meglehet, hogy mindezt csak Szilveszter hiánya láttatta és mondatja velem! Hátha valamikor látjuk még kettőjükkel is a darabot! :)

Zsolt alakítása ezúttal is kiváló volt, mégsem volt rám olyan hatással, mint az október 9-i előadáson. A színpadi mozgása sokkal magabiztosabbnak tűnt, ám hangilag kicsi visszaesést tapasztaltam – már, ami az én szempontjaimat illeti. A múltkor nagyon tetszett, ahogyan a hangjával játszott, s habár ez most is megvolt, gyakran éreztem a hangján az operettes stílust, amit viszont nem szeretek…

Dzsonitól is tartottam, hogyan fog tetszeni Lucheni szerepében, de amennyire fenntartásaim voltak vele kapcsolatban, olyan meggyőző alakítást láttam tőle. Árpihoz (szerintem) nem illik a szerep, míg Dzsonihoz abszolút, mégis Száraz Tomi játéka számomra az igazi…

Zoli szintén a kedvenceim közé tartozik, de nekem biztosan nem jutott volna az eszembe, hogy Ferencz József császárt vele játszassam. Meglehet, hogy ez az érzés azért alakult ki bennem, mert a színre vitt darabok többségében vidám, kedves figurát jelenít meg (pl. Schikaneder, Pfeiffer, Zuboly). Mercutio szerepe esetleg kivétel lehet, bár, Rómeó barátjaként is inkább egy életvidám, öntörvényű, minden szabályt áthágó fiatalembert jelenít meg, akin valamiféle komolyság is csak akkor vélhető felfedezni, amikor halálos sebet kap… Azt azonban el kell ismernem, hogy bár, Ádámot is nagyon tehetségesnek tartom, Zoli színészi játékával színesebben és érzékletesebben formázza meg az adott karaktert! :)

Attilával kapcsolatban, hmmm, nem sok mindent tudok írni. Kedvelem őt, tényleg kedvelem, de… Számomra minden tekintetben – színészileg és hangilag is – Szabó Dávid a tökéletes Rudolf. Egy dologra azonban felfigyeltem, amiben nagyon aranyos volt, mégpedig a kávéházi jelenetben! Ül az egyik asztalnál, s miközben kártyázik és kávézgat a legkülönbözőbb arcokat és grimaszokat vágja! Nagyon jópofa volt! :)

Molnár Piroska Zsófia főhercegnője más volt, mint amit Verocskától láttam, de nagyon tetszett. Piroska színészi alakítása kifogástalan, ahogyan mindig is az, míg ha kukacoskodni akarok, akkor ezúttal akadt egy-egy hang, amely nem feltétlenül volt a helyén…

Silló István karmestert szeretném még megemlíteni! Örülök, amikor ő vezényel, mert ha jó a közönség, az ő dirigálása alatt kellőképpen ünnepelhetjük kedvenceinket egy-egy jól sikerült dal és jelenet után! :)

A kezdeti Szilveszter-hiány okozta csalódás az előadás végére némileg tompult, de hogy még így is jó adag tüske maradt bennünk a színház mentalitását illetően, bizonyítja, hogy hazafelé több szó esett másról, mint a látott előadásról…

Az előadás végén a színház belső előcsarnokában Szinetár Dóri és Bereczki Zoli dedikálta karácsonyi duett lemezét. Mi ugyan nem álltunk be a dedikálók sorába, de megvártuk őket, hogy legalább egy-két pillanatra közelebbről is lássuk őket, mint a színpad! Természetesen, nagyon helyesek és aranyosak voltak! Cili vidáman meg is jegyezte, hogy „Dóri milyen pici Zoli mellett”! Nos, inkább Zoli nagyon magas! – reagáltam rá, s ezzel gondolatban búcsút is vettünk tőlük és elindultunk hazafelé…