Emlékmorzsák

Nagy izgalmak közepette ültem le az esti Uruguay – Ghana mérkőzéshez! Nagyon szurkoltam és kívántam, hogy a dél-amerikai csapat jusson tovább a legjobb négy közé – Kiscsillaggal az élen! :) Nem igazán tudtam, mit várhatok, mert az elmúlt napokban a legtöbb szakértő az afrikaiak továbbjutását tartotta esélyesebbnek. Akkor nyugodtam meg kissé, amikor a mérkőzés előtti latolgatásokban már azt hallottam, hogy alapjában véve 50-50% esélye van mindkét válogatottnak. Az égszínkék mezesek másik 50%-át én Diego Forlán életveszélyes megmozdulásaiban láttam lelki szemeim előtt, amelyhez a másik csatár, Luis Suárez is nagyban hozzájárul majd!... :)

A mérkőzés egészét tekintve mindvégig kiegyenlítettnek volt mondható a két csapat teljesítménye – hol a dél-amerikaiaknak, hol az afrikaiaknak voltak nem éppen veszélytelen helyzeteik. A szerencse mégis Ghánának kedvezett, és az első félidő utolsó percében Muntari kb. 30 méterről olyan erővel küldte el a labdát, hogy Muslera kapus nem védhette azt. Bíztam kedvencemben, hogy a szünetben felpörgeti magát és a társakat, és a második félidőre újult erővel jönnek ki! A helyzetek változatlanul megvoltak, és szívem mélyén tudtam és éreztem, hogy ez az uruguayi csapat a végletekig elmegy, és nem adja fel, mégis Forlán arcán néha-néha iszonyú fáradtságot és kedvetlenséget láttam. A kommentátor is észrevette mindezt, de ő inkább a bajnoki idényben lejátszott hatvanvalahány meccsből adódó fáradtságnak tudta be, nem pedig a ma esti feladásának! No, de hogy Diego Forlánnak egy jó helyzet vagy alkalom is elég, hogy megváltoztassa a meccs állását, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a második félidő 10. percében szabadrúgásból olyan gólt rúgott, hogy az hétnyelven beszélt! Pazar volt! :) A kiegyenlítés újból meghozta a kedvet a focizáshoz, az esetleges továbbjutásról már nem is beszélve, de miután gólt egyik fél sem tudott bevarázsolni a másik kapujába, így következhetett a hosszabbítás. Ha lehet, még veszélyesebbek voltak a lehetőségek, mindkét oldalon benne volt a játékban a gól! Épp az uruguayi kapunál következett egy szöglet, amikor is a rúgott labda összevissza pattant egyik játékosról a másikra a kapu előtt, mígnem Suárez a csata hevében kézzel ütötte ki a kapu alól a már majdnem bepattanó labdát. A bíró azonnal piros lapot adott, Suárezt kiállították, az afrikaiak pedig 11-est rúghattak! Csakhogy a labdát elrúgó Gyan kihagyta a büntetőt, a meccs állása így továbbra is döntetlen maradt, s miután a 2x15 perc is lejárt, következhettek a 11-es rúgások… Akárhogyan nézzük is, ez mindig kegyetlen része azon focimeccseknek, ahol az egyiknek muszáj nyernie, a másiknak pedig veszítenie! :(

Forlán magabiztos volt, majd Gyan nagy lelkierőről tanúbizonyságot téve ismét a labda mögé, és ezúttal bevágta a bal felső sarokba. Victorino a másik sarokba zúzta, Appiah löketéhez is csak hozzáérni tudott a kapus, Scotti két lépes után a kapu közepébe tüzelt.

Az első tizenegyest Mensah rontotta el, gyengén lőtte középre, kicsit földbe is rúgott, Pereira ezzel szemben a léc fölé bikázott, majd Adiyiah lövését is megfogta Muslera - három tizenegyes maradt ki zsinórban. 

Az utolsó rúgó Abreau volt, aki  higgadtan a labda alá löbbölve, Panenka-módra döntötte el a továbbjutást. 

Gyan és több csapattársa is vigasztalhatatlanul zokogott, Ghána óriási esélyt szalasztott el, amit nehéz lesz feldolgoznia. Uruguay 1970 óta nem került be a legjobb négy közé, és arra is régen volt példa, hogy tovább maradjon versenyben a braziloknál.

Suárez „cselekedetével” kapcsolatban két apró megjegyzés: 1. a dél-afrikai újságok előszeretettel írták a meccsről szóló cikkeikben, hogy Suárez kézzel (azaz sportszerűtlenséggel) juttatta tovább a csapatát; 2. Suárez a kiállítás miatt nem léphet pályára a kedd esti hollandok elleni elődöntő mérkőzésen, amely igencsak megnehezítheti Forlánék dolgát!?

Forlán magabiztos volt, majd Gyan nagy lelkierőről tanúbizonyságot téve ismét a labda mögé, és ezúttal bevágta a bal felső sarokba. Victorino a másik sarokba zúzta, Appiah löketéhez is csak hozzáérni tudott a kapus, Scotti két lépes után a kapu közepébe tüzelt.

Az első tizenegyest Mensah rontotta el, gyengén lőtte középre, kicsit földbe is rúgott, Pereira ezzel szemben a léc fölé bikázott, majd Adiyiah lövését is megfogta Muslera - három tizenegyes maradt ki zsinórban. 

Az utolsó rúgó Abreau volt, aki  higgadtan a labda alá löbbölve, Panenka-módra döntötte el a továbbjutást. 

Gyan és több csapattársa is vigasztalhatatlanul zokogott, Ghána óriási esélyt szalasztott el, amit nehéz lesz feldolgoznia. Uruguay 1970 óta nem került be a legjobb négy közé, és arra is régen volt példa, hogy tovább maradjon versenyben a braziloknál.

Suárez „cselekedetével” kapcsolatban két apró megjegyzés: 1. a dél-afrikai újságok előszeretettel írták a meccsről szóló cikkeikben, hogy Suárez kézzel (azaz sportszerűtlenséggel) juttatta tovább a csapatát; 2. Suárez a kiállítás miatt nem léphet pályára a kedd esti hollandok elleni elődöntő mérkőzésen, amely igencsak megnehezítheti Forlánék dolgát!?

A Vb-meccs után újabb program várt ránk Cilivel – egy jó kis vérfrissítés kedvenc vámpírjainkkal! :)

A színházba időben érkeztünk meg – épp akkor kezdték beengedni az embereket. Ezúttal sem volt sietős a számunkra, hiszen szokásos helyünkre (földszint balszél) csak a sor megtöltése után volt érdemes beülnünk. A kezdésre várva feltűnt, hogy a színpad két oldalának közelében egy-egy kamera volt felállítva. Természetesen, találgattuk, mi célból? Leginkább a „DVD készül a musicalből” verzió tetszett volna a lelkünknek, de tartunk tőle, hogy nem erről szól a történet! :)

Az előadás változatlan erővel hatott ránk, s nagyon jó érzés volt belemerülni e vámpírvilág történéseibe! A szereplők egytől egyig fantasztikusak voltak! Jó volt Gézát újra Krolock grófként látni és hallani! Talán elfogultság, de a hangja most még tisztább, még borzongatóbb volt, mint eddig bármikor! Nehéz betelni vele! :) Dávid hihetetlen tökélyre „fejlesztette” Herbert figuráját! A báli jelenetben például, amikor Krolock megharapja Sarah-t, olyan hangokat adott ki, és olyan arckifejezéseket produkált, hogy az eszméletlen! :) Még azt az apró malőrt is „észrevehetetlenné” tudta tenni, amikor a bál vége felé összeütközve Krolock-kal elesett! Biztos vagyok benne, hogy a nézőtéren ülő első bálozók többsége a darab részének gondolták ezt a bakit! J Imádni valóan életteli és színes volt a színpadon! :) Csaba is brillírozott a poénjaival! Amely „újítására” konkrétan emlékszem, az a kriptabeli sikertelen szívátszúrási jelenet után volt, amikor korholja Alfrédot az ügyetlensége miatt, majd sürgetésül azt mondja neki, hogy „egy-kettő…ne kelljen hármat mondanom”! :) Tibit is ki kell emelnem, mert bár, nem ő a „legalfrédom”, de ma este ő is sok meglepetéssel szolgált számomra. Sokkalta játékosabb volt az általam korábban látottaknál, amivel még hitelesebbé tette a figurát! A hangjával sohasem volt gondom, így az is maximálisan rendben volt, sőt! J Ernőt először láttam szólót táncolni Szilvivel a Piros csizmákban, de egy pillanatig sem csalódtam a tudásában és a képességeiben. Talán-talán egy láthatatlan hajszálnyit Rákász Dani még profibb Nightmare-szóló volt, de ez puszta kukacoskodás! Ernő is szuper volt! :) (Danival kapcsolatban még csak annyit, hogy ha hiányzik is nekem a produkcióból, örömmel olvastam a két hónappal ezelőtt nyitott blogjában felfelé ívelő pályafutásáról és izgalmasnak ígérkező terveiről! :))

A nézőtéren is fedeztünk fel ismert embert – Kaszás Géza színművész ült két sorral mögöttünk. A szünetben titkon fürkészve arcát azt olvastuk le, hogy élvezi a látottakat, és tetszik neki az előadás! :)

2010. Június 26. 19.30
Krolock: Egyházi Géza
Sarah: Andrádi Zsanett
Alfred: Héger Tibor
Professzor: Jegercsik Csaba
Chagal: Pavletits Béla
Magda: Sári Éva
Rebecca: Csóka Vasass Kinga
Koukol: Farkas Gábor Attila
Herbert: Pirgel Dávid
Nm I: Bot Gábor
Nm II: Hetei Bakó Szabolcs

Piros csizmák, Nightmare-szóló: Taródi Szilvia, Kiss Ernő Zsolt

Fekete vámpír: Túri Lajos Fehér vámpír: Nagy Tibor

Az idő közeledtével, ¾ 2-kor átsétáltunk a Patakyba a 25. Jubileumi MusicalPluszra.

A külföldi távollét miatt nem foglalkoztunk a fellépők személyében esetlegesen bekövetkezett változásokkal, így abban a tudatban ültünk be a nézőtérre, hogy Andrádi Zsanett, Csengeri Attila, Serbán Attila, Sánta Laci, Szente Vajk és Tabáni István műsorát fogjuk látni. Az első dal elhangzása után Zsaki, aki Csengusszal együtt vállalták a műsor levezetését is, arról tájékoztatott minket, hogy Serbi helyett Egyházi Géza lép fel. A bejelentést kitörő tapsvihar és örömujjongás fogadta. Természetesen nem annak örültünk, hogy Serbi nem jött el (az ok amúgy ismeretlen), hanem Géza személyének és részvételének! :) Zsaki azt is elárulta, hogy bár, kicsit beteg, régi álma és vágya volt Csengeri Attilával együtt, egy színpadon szerepelni, amely kívánalom ezen a délutánon megvalósulni látszott. Tabáni Istvánnal kapcsolatban is megtudtuk, hogy apró sérülés érte a kezén, de ez a hangjának minőségét, szerencsére, nem befolyásolta! :)

Az alábbi dalokat hallhattuk a művészektől:

1.                   Sánta Laci: Valami Amerika (Bon Bon)

2.                   Csengeri Attila: Császár vagyok (Sztárcsinálók)

3.                   Andrádi Zsanett – Szente Vajk: Jelenet az Ájlávjú c. musicalből

4.                   Tabáni István: Don’t stop me now (Queen)

5.                   Egyházi Géza: Himnusz (Sakk)

6.                   Tabáni István: Fényév távolság (A padlás)

7.                   Kövendy Eszter – Csengeri Attila: True love (?)

8.                   Sánta Laci: A zelóta Simon (Jézus Krisztus Szupersztár)

Ennél a számnál Laci a közönséget is szerette volna megénekeltetni… Össze is jött…több-kevesebb sikerrel… :)

9.                   Tabáni István: Úgy szeretném meghálálni (Kovács Kati)

10.               Szente Vajk: Ciao Marina (Hungária)

11.               Csengeri Attila és kislánya, Zsanna: Lehetsz király (Rómeó és Júlia)

12.               Kövendy Eszter – Vecsei László: Money (Kabaré)

Kövendy Eszter, a Pécsi Jogtudományi Egyetem végzős hallgatója - az idei (2010) Scherzon ő lett a musical verseny női győztese, illetve egy másik fesztiválon Eszter és partnere, László duettben  indult, ahol II. helyezést értek el. Vecsei László, 21 éves egyetemi hallgató, aki szeptembertől a Pesti Magyar Színiakadémián, Budapesten tanul majd. (Eszter és László a több mint 15 éves múlttal rendelkező szekszárdi zenés színpad tanítványai voltak Béresné Kollár Éva pedagógus vezetése alatt.)

13.               Egyházi Géza – Sánta Laci: Ma nagyot nőtt az árnyék (Elisabeth)

A dal eléneklése után Laci elmesélt egy aranyos történetet Gézával kapcsolatban. A Vámpírok bálja első felvonásának utolsó jelenetében, amikor Krolock gróf előkapni készül köpenye alól azt a bizonyos szivacsot (és felteszi a kérdést: „Alfréd, nem hiányzik valami?!”) - Laci elmondása szerint - mást se lehet kiolvasni Géza szeméből, minthogy „hol a túróban van már az a fránya szivacs”?!... Minderre Géza nagyon helyesen csak annyit válaszolt, hogy Laci is nagyon sokáig benne volt a produkcióban, mégsem vette észre, hogy mindez varázslat! :)

1.                  Sánta Laci: Surprise (Chorus Line)

2.                  Csengeri Attila: Vallatás (Macskafogó)

3.                  Vecsei László: Egy csipetnyi ész (Mozart!)

4.                  Tabáni István: Long train running (Doobie Brothers)

5.                  Egyházi Géza: Forog a kerék (Sakk)

6.                  Andrádi Zsanett – Szente Vajk: Jelenet az Ájlávjú c. musicalből

7.                  Andrádi Zsanett: Nincs más, csak ő (Ájlávjú)

8.                  Csengeri Attila – Sánta Laci: Miért van? (Valahol Európában)

9.                  Tabáni István: Bohemian Rhapsody (Queen)

10.               Egyházi Géza: Eljött a perc (Jekyll és Hyde)

E dal után Csengusz ekképpen viccelődött: „Eljött a Géza, eljött a hang!” Hm, hát, igen! :)

11.               Andrádi Zsanett – Szente Vajk: Mozis jelenet (Ájlávjú)

12.               Meglepetés dal a Rebecca-ból (Ő itt él tovább) Nádasi Veronikától

13.               Tabáni István: Ez majdnem szerelem volt (Máté Péter)

14.               Csengeri Attila: Hotel Menthol (Hungária)

15.               Kövendy Eszter: Tibi, te bitang (Psota Irén)

E dal kapcsán Csengusz elmesélt egy történetet, miszerint a Madách Színházban volt, amikor Psota Irén azt kérdezte tőle: „Maga Posta Victor?” – „Nem, én Csengeri Attila vagyok!” – „Nem baj!” – hangzott a reakció a művésznőtől. :)

16.               Sánta Laci: Kölyköd voltam (Edda Művek)

17.               Finálé: Csavard fel a szőnyeget! (Hungária)

Nagyon jó hangulatban telt el a délután, kedvenceink kitettek magukért – hozták a tőlük megszokott és olyannyira kedvelt és szeretett formájukat! Zsaki tündéri aranyos volt kislányos bájával, Csengusz falakat rengető hangjával egy nagy humorzsák, Géza lenyűgöző hangja változatlanul csodálatos, Laci egy kiváló hanggal megáldott energiabomba, Vajk személye, színpadi megjelenése és sziporkái lehengerlőek, István pedig maga a nyugalom szigete „freddimerkuris” hangjával! :) A délután során megismert Eszter és László ugyancsak üde színfoltjai voltak a műsornak! Nagyon örültem, hogy megismerhettem és hallhattam őket! Remélem, gyakori fellépői lesznek a MusicalPlusz, illetve ahhoz hasonló műsoroknak, illetve Lászlót - tanulmányait tekintve - láthatjuk majd különböző darabok szereplőjeként is! :)

Május 29. Szombat

Stuttgartba, a menetrendtől eltérően picivel előbb érkeztünk meg. Az ideiglenes állomásnak nevezett P+R parkoló némileg ismerős volt a Netről. Letáboroztunk egy félreeső, ám mégis jól látható helyen, és vártuk a FAN-ok érkezését. Kb. ½ 10 felé járt az idő, amikor a Csipet Csapat befutott. Nórika éppen ébredés után volt, ezért pár perces morci után, amikor is szerintem, a kisagya beazonosított minket, a már jól ismert mosolygós, vidám Nóri baba nézett vissza ránk. Adrika és Feri san is jó hangulatban fogadott minket.

Miután az időjárás abszolút kegyes volt hozzánk, vállalkoztunk az eredeti terv szerinti rövid városnézésre Stuttgartban, ha már ott vagyunk. Az ötlet, ha nem is közvetlenül, de tőlem származik, ugyanis, amikor még a Gyerekek otthon voltak, és csak elméletben beszéltünk a kilátogatásunkról, tettem egy ártatlan célzást, miszerint – személy szerint – nem bánnám, ha Stuttgartba is eljutnék, mert esetleg választ kapnék, hogy a Scooter miért szentelhetett egy dalt a városnak!? :) Szóval, ily módon a lehetőség adott volt, de azt nem tudtuk előre felmérni, hogy egy közel 14 órás éjszakai utazás után mennyire lesz kedvünk és erőnk a városnézésre. Nem gondolnám, hogy különösebb erőfeszítésünkbe telt vállalkozni a programra, de az biztos, hogy vétek lett volna kihagyni! :) Gyönyörű ez a város – nagyon szép épületekkel és csodaszép parkokkal, szökőkutakkal! :)

Május 30. Vasárnap

Nagyon jót aludtam, még ha esett is az eső egész éjjel. Reggel 9 óra körül, amikor is mindannyian felébredtünk, ugyan már nem esett, de az ég semmi jóval nem biztatott. Kicsit szomorkásan ültünk le reggelizni, hogy az időjárás miatt esetleg sehova sem tudunk kimozdulni, de az idő előre haladtával mégiscsak felcsillanni látszott a remény. A falatozás vége felé ugyan kisütött a napocska; de a produktuma még nem volt túl meggyőző! Összekészülődtünk, majd autóval útnak indultunk egy a közelben megrendezésre kerülő repülőgépmodell-napra. Az érdeklődés nagy volt, de sajnos, úgy tűnt, az időjárás nem kedvez ennek a programeseménynek. Szinte vízben állt az erre a célra kijelölt füves terület, valamint az erős szélmozgás sem tette lehetővé, hogy a drága modelleket kitegyék az esetleges sérülések veszélyének. Nem tehettünk egyebet, mint új program után néztünk. Ekkor a Gyerekek elvittek minket a Fekete-erdő egyik gyönyörű szép helyére, Wiedenfelsen-re, ahonnan csodaszép látvány terült elénk a kilátóról szemlélve. Hihetetlenül meseszép volt magam előtt látni az elterülő gyönyörű fenyőkből álló erdőt. Sejtelmes volt, ahogyan itt-ott beleakadt egy-egy pamacsfelhő, majd, hogy szabaduljon a fogságából, elindult felfelé, ahol csatlakozva a többi hatalmas felhőtömeghez, akadálytalanul kúszhatott tovább az égen. :)

Innen – szintén erdei úton – tovább sétáltunk a Gertelbach vízeséshez (Gertelbach Wasserfall), ami ugyancsak lélegzetelállítóan szép volt! Akárcsak odahaza a Mátrában! :) Az első fából készült kishídig mind együtt mentünk, majd Adrika azt javasolta, hogy ők Nórikával és Cilivel visszasétálnak az autóhoz, de ha van kedvem és vállalkozom rá, én sétáljak tovább Feri sannal a vízesés mentén, mert bár, sziklás és vizes, de a látványt kár lenne kihagyni! Nem kellett nagyon bíztatni, amúgy is imádom a túrázást és a hegymászást; pláne, ilyen fantasztikus természeti környezetben! Szóval, két irányban indultunk tovább, és nagyon örültem, hogy részese lehettem ennek az élménynek, mert valóban vétek lett volna kihagyni! A gyaloglást pedig, semmiképpen sem lehetett veszélyesnek és megerőltetőnek nevezni. Időközben az időjárás is kicsit összeszedte magát – volt, hogy a napocska át-átsütött a végtelen magasnak tűnő fenyőfák között. A hűvös idő miatti kezdeti borzongást hamar el is felejthettem, olyannyira átmelegített a kisebb-nagyobb sziklák közti ügyeskedés. Nagyon örültem, hogy Feri sannak volt kedve a „nehezebb” utat végigjárni, s én is gazdagabb lettem egy Fekete-erdőbeli élménnyel! :) Ezt követően hazafelé vettük az irányt…

Hazaérve megebédeltünk, majd az egységesen elrendelt és igényelt csendes pihenőnek tettünk eleget. Én ezt az időt a naplóm írására fordítottam, mely során az alábbiakat tudtam meg a FAN-ok jelenlegi szűkebb kis hazájáról, Baden-Württemberg tartományról:

Baden-Württemberg a Német Szövetségi Köztársaság szövetségi tartománya. A Németország kertjének is nevezett tartomány mind területi mind lakossági sorrendben a tartományok között a harmadik helyet foglalja el. A Rajna felső folyása mentén fekszik, délről Svájc, nyugatról pedig Elzász Franciaországhoz tartozó része határolja. A délnyugati részén egy 160 km hosszú és maximum 60 km széles sávban a Fekete-erdő található. Nevét a tobozos fák sötét színéről kapta. A tartomány fővárosa, Stuttgart. (Stuttgart rövid története: Luitolf sváb herceg nevéhez fűződik Stuttgart történetének kezdete. 950 körül kezdett lovakat tenyészteni egy meglehetősen mocsaras völgyben a Nesen patak mentén. Az itt kialakított kis helység nevét az első kanca után kapta: "stoutgarten" (tömzsi kert). A ménestelep gyors fejlődésével településsé alakult, és 1160-ban említik először a történelmi iratok a környéket városnak.

Május 31. Hétfő

Jól telt az éjszaka, úgy érzékeltem, hogy az eső sem esett már. Szépen megreggeliztünk, összekészülődtünk, autóba ültünk, és elindultunk kirándulni.

Adrika a közelben lévő Burg Windech (Windech vára)-hez vitt el bennünket, ahonnan gyönyörű kilátásban volt részünk a Fekete-erdő néhány településére. Ezután, hogy Nórikának is legyen valami érdekes, elsétáltunk a pár lépésre lévő játszótérre. Hát, igen, ez játszótér volt a javából – hinta, homokozó, csúszdák, mászókák és egyéb megnevezhetetlen játszóeszközök, illetve építmények. Az időjárás sajnos, ma sem volt szép. Az eső ugyan nem esett, de borongós volt az ég és kellemetlenül fújt a szél.

Este 7 óra körül indultunk el Tabáni István lemezbemutató koncertjére a Syma Csarnokba. A rövid távolságnak köszönhetően hamar odaértünk, így a szakadatlanul zuhogó eső sem szegte kedvünket olyan nagyon…

Rendben áthaladva az ellenőrzési pontokon (biztonság, jegy), megkerestük a helyünket a lelátón. Folyamatosan érkeztek az emberek, a legkülönbözőbb korosztályt felvonultatva. Türelmesen várva a koncert kezdetét, beszélgetéssel és bambulással múlattuk az időt. Ekkor mértük fel csak igazán, hogy a csarnoknak egy része lett „berendezve” a koncert helyszínéül – 8 óra körül az ülőhelyek mindegyikét elfoglalták, s a küzdőtéren is szép számmal voltak jelen! Egyes információk szerint 2-3000 érdeklődő/rajongó jött el a 2009-es Csillag születik győztesének első önálló koncertjére! :)

½ 9 felé közeledve a közönség kezdett kissé türelmetlenné válni - a fanatikus rajongók „István, a király” felkiáltással éltették kedvencüket a „küzdőtér” első soraiból! A békés „zúgolódás” megtette hatását, ugyanis a zenekar elfoglalta helyét a színpadon, amelynek hátterében felállított kivetítőn egy gyönyörű vörös rózsa volt látható. Amint a zenészek „a húrok közé csaptak”, a kivetítőn István gyerekkori képeiből, illetve művészi munkáiból (festményei, rajzai) láttunk egy kis összeállítást, amely stílusosan volt elkészítve, ugyanis egy „teremőr” – zseblámpával a kezében - vizsgálta a képeket szobáról-szobára haladva, majd egyszer csak felcsendült István hangja, őt magát azonban ekkor még nem láttuk, csak a mozgóképet a kivetítőn!? Többen is kíváncsian nyújtogattuk a nyakunkat, hol lehet, míg nem felfedeztük őt, amint a lelátó lépcsőin lesétálva, biztonsági őrökkel körülvéve haladt a színpad felé, közben a Kinőtt a szárnyunk c. Demjén-számot énekelve! Az első dalt és a színpadra lépését üdvözlő tapsvihar fogadta, amelyre István a maga szerény módján, nagyon kedvesen így reagált: „ez életem egyik legszebb napja, köszönöm, hogy itt vagytok nekem”. Ahogy írtam, ekkor még csak egy dal hangzott el tőle, és a színpadon is csak kb. 1,5 percet töltött, de ő már hálás volt a tapsokért és a jelenlétért. Az egyik „vicces” rajongó valamiféle rágcsálnivalót dobott fel neki a színpadra, amire István – sajátos humorával – csak annyit mondott, hogy ha majd megéhezik, megeszi. Aranyos volt, ahogyan „kezdő” koncertező létére, hol a meleg, hol a vakító fények okoztak számára nehézséget, illetve az elfogyasztott vízmennyiséggel is már-már felvehette volna a versenyt az e téren legendássá vált Rózsa Gyurival! Hogy melege volt, azt nem csodálom, mert ingben és zakóban megjelenni több ezer watt szórásában, nem lehetett túl kellemes! Az erős fények ellen jó szolgálatot tévő napszemüvegről is megtudtuk István következtetését, miszerint nem feltétlenül divatból viselik a sztárok! J Mégis, bármennyire is esetlennek tűnt István a színpadon, olyannyira maradt szeretetreméltó a természetességével és nyíltságával, s e szimpatikus tulajdonságait, úgy érzem, rutinos fellépőként sem fogja elveszíteni! Két dologban azonban változtatást javaslok a számára: az egyik, hogy a dalok éneklése közben ne álljon meg egyhelyben, hanem inkább sétálja be kissé a színpadot; a másik az, hogy váltakozva adjon elő lassú és gyors számokat, ne pedig megosztva a koncertet lassúbb, líraibb és gyorsabb, pergősebb dalokra! :)

A bevezető dal után következett a Fényév távolság (A padlás), a Ments meg! című saját dal, majd a Várj, míg felkel majd a nap című V’Moto-Rock sláger. Ezt követően a Könnyű álmot hozzon az éj című Charlie-számmal egyéves unokahúgát, Emmácskát, míg Kovács Kati híres dalával (Úgy szeretném meghálálni) a jelenlévő édesanyját köszöntötte, a két köszöntő között pedig a Csillagóceán című saját dalát adta elő. Ezután a technika segítségével duettet énekelt egyik nagy példaképével, Máté Péterrel (Hosszú még az út).

Kis pihenőt beiktatva István számára, a két vokalista lány, Ambrus Rita és ’sajnosnemértettemanevét’ adott elő egy-egy dalt (Treat her like a lady – Celine Dion, Proud Mary – Tina Turner). Az igazat megvallva tartottam tőle, hogy megtörik ezzel a koncert addigi menete, de el kell ismernem, kiváló hangú hölgyek mutatták meg tehetségüket, és igazán szimpatikusan vették birtokba a színpadot a két dal erejéig, hogy azután visszaengedjék az est főszereplőjét! :)

István a „privátszünetben” nem csak kifújta magát kissé, hanem lazább öltözékre is váltott póló-farmer-zakó formájában, mely stílus azt is sejtetni engedte, hogy a pergősebb, rockosabb dalok vizeire evezünk. Nem is váratott minket sokáig, jöhettek azon énekes/együttes dalai, amelyek előadásával több millió TV-néző szívébe lopta be magát, s amely dalokat tán mindegyiknél jobban akartuk ma este (is) hallani. A Queen dalairól van szó, amelyek közül a Don’t stop me now, a Bohemian Rhapsody és a Crazy little thing called love hangzottak el István tolmácsolásában. Hihetetlen és döbbenetes a két énekhang tökéletes hasonlósága! Bochkor Gábor (akit amúgy kedvelek, mint műsorvezető, de néha kicsapja nálam a biztosítékot egy-egy mondatával) egyik reggel azt mondta Istvánnal kapcsolatban: azért, mert valakinél helyén vannak a hangok, még nem biztos, hogy tud énekelni!? Nos, ez a vélemény önmagával kapcsolatban abszolút helytálló és igaz, ám Istvánt illetően, azt gondolom, meglehetősen nagy botorság ilyet állítani! No persze, értem én, hogy esetleg savanyú a szőlő, bár, nem hinném, hogy Bocsi esetében erről lehet szó, mégis szívesen letesztelném a hallását, miszerint egy-egy dalrészletből állapítsa meg, melyiket énekelte István és melyiket Freddie Mercury! :)

A pergősebb külföldi dalok folytatásaként hallottunk még Faith-t (George Michael) és Eye of the tiger-t (Survivor), illetve a magyar dalok közül Embertelen dal-t (LGT), Olcsó vigasz-t (Bikini), és Ördögi kör-t (Edda). Ezt követően a Long train running (Doobie Brothers) közben István bemutatta a zenekar tagjait.

A koncert – elvileg – ezennel véget is ért volna, ha a közönség színpadra visszakövetelő tapsa és ovációja nem csalogatta volna vissza Istvánt és a zenészeket. A ráadásban újra meghallgathattuk a Ments meg! c. saját dalt, majd az Ez majdnem szerelem volt című Máté Péter dalt. Ezután ismét búcsúzkodni kezdtek az est főszereplői, de a közönség ezúttal sem hagyta magát, és sikerült őket újra visszatapsolni a színpadra. István és zenekara Chuck Berry Johnny B. Good című számával mondott végérvényes búcsút – legalábbis a ma esti koncertet illetően.

Jó érzéssel álltunk fel a helyünkről, mert megkaptuk Istvántól azt, amiért eljöttünk a koncertjére. A közel kétórás időtartamot – leszámítva a két vokalista lány éneklésének idejét – maximálisan végig énekelte. Cili meg is jegyezte, hogy régen hallott már énekest ilyen tisztán énekelni koncerten – mintha a CD-t hallgatta volna! Az tény és való, hogy a színpadi rutint még meg kell szereznie, de majd belejön, hogy mikor mit kell csinálni és mondani, ahogyan rutinná válik majd egy-két koncert után, hogy miként is kezelje a közönséget és a rajongókat! Akik megkedveltük, megszerettük őt a hangjáért és szeretetreméltó személyéért, olyannak szeretjük amilyen, s nem is szeretnénk, ha ez megváltozna, mert akkor már talán nem is ő lenne! :)

Arról utólag olvastam a Neten, hogy Serbike is eljött megnézni a koncertet. Azon túl, hogy kíváncsi volt Istvánra, netán (méltó) riválist lát benne Queen/Freddie Mercury-dalok eléneklése terén?! :)

A moziba nagyon jól és hamar odaértem, Cili már az egyik asztalnál ülve várt. Nem mondtam el neki, miket hallottam a filmmel kapcsolatban, hátha nem vesz észre semmit, ha meg igen, akkor a film után amúgy is megbeszéljük…

Én azért felkészültem az esetleges csalódásra a negatív vélemények hallatán, melyek elsősorban a 3D technikát bírálták. Állítólag utólag konvertálták át a filmet 3D-re, amelynek „köszönhetően” jóformán nem is lehet érzékelni a 3D-s hatást, ráadásul a mitológia alakok és a történet is kissé zavaros a filmben. Mindemellett a Neten olvasgatva a kritikákat úgy láttam, azért igencsak megoszlanak a vélemények. Hát, lehet, hogy kidobott pénz lesz, mert minket sem nyűgöz le a film – gondoltam – de ki tudja, hátha élvezhető moziban lesz részünk!?

Ami a történetet illeti…

A hatalomért folytatott harc során, mióta világ a világ, emberek királyokkal, királyok pedig istenekkel mérik össze erejüket. Az istenek közötti küzdelem azonban elpusztíthatja az egész világot. Zeusz (Liam Neeson), Poszeidón (Danny Huston) és Hádész (Ralph Fiennes) átvette az irányítást az Olümposz felett. Zeusz lett a nagyfőnök, Poszeidón a tengerek ura lett, Hadész pedig az alvilágot tudhatja magáénak és nyugtalanul várja, hogy eljöjjön az a pillanat, hogy fivéreit legyűrhesse. Az idő közeleg, nincs már messze a hőn áhított cél…

A bevezető mondatok után hirtelen egy kis halászhajón találjuk magunkat, ahol egy halász díszes koporsót fog ki a tengerből. A koporsóban egy élő csecsemőt talál halott anyja keblén, és ezzel kezdetét veszi Perszeusz (Sam Worthington) története, akit ugyan isten nemzett, de ember nevelt fel.

Évekkel később Perszeusz és családja éppen halásznak, amikor szemtanúi lesznek, hogy egy csapat argoszi katona elpusztítja Zeusz szobrát, mint egy hadüzenetet küldve ezzel az isteneknek. Ekkor Hadész megjelenik és parancsot ad a katonák lemészárlására, előtte azonban ő maga sújt le Perszeusz családjának halászhajójára. A fiú megpróbálja megmenteni a családját, de mindhiába.

Perszeusz visszakerül Argoszba, s miután veszteni valója már nincs, így vállalja, hogy egy csapat mindenre elszánt harcost a pokol ura ellen vezet. Hadész azzal fenyegetőzik, hogy ha Andromeda hercegnőt nem áldozzák fel Krakennek, Argosz városa tíz nap múlva elpusztul. Perszeusz elindul megszerezni a Medúza fejét (a kígyótestű Medúza a tekintetével kővé dermeszt minden lényt), hogy azzal ölhesse meg a tengeri szörnyet. A fejért azonban le kell mennie az alvilágba… Veszedelmes útjuk során tiltott világokon verekszik keresztül magukat, olyan tájakra jutnak el, ahova ember még nem tette be a lábát, ahol démonokkal és ismeretlen fenevadakkal veszik fel a harcot. Perszeusz egyetlen esélye a túlélésre, ha elfogadja a benne rejlő isteni hatalmat, és képes sorsa fölé emelkedni, rátalálva saját végzetére.

Időközben Zeusz és Hadész is konfliktusba keveredik egymással, s maga Zeusz is harcba indul Hadész ellen, hogy megmentse családját. A tét azonban ennél is több: ha elbukik, Hadész letaszítja őt a trónról, és megnyitja a Pokol kapuját a Földre…

Tekintettel női mivoltomra, azt gondolom, nem lepő, hogy a filmet nem a kalandos fantasy és/vagy a 3D miatt, hanem a főszereplő, Sam Worthington miatt néztük meg. Sam hatásosat alakított az AVATAR-ban, amely hatás alól valószínűleg még nem sikerült szabadulnom (nem mintha akartam volna J), ezért is gondoltam úgy, ha a film cselekménye és mondanivalója nem is nyűgöz le, Samet jó lesz újra a vásznon látni. Az pedig amolyan „hab a tortán” érzetét keltette bennem, hogy olyan sztárok is szerepet vállaltak a filmben, mint Liam Neeson és Ralph Fiennes!

Ám, hogy őszinte legyek, önmagában e két kedvencem sem bírt volna rá, hogy jegyet váltsak a filmre, miután az előzeteseket megnézve egy csepp ingerenciám sem volt a megnézésére! (Azt csak zárójelben jegyzem meg, és teszem fel csendben a kérdést, hogy két ilyen jó nevű színész, miért, illetve milyen meggondolásból vállal el egy ilyen filmbeli szereplést, merthogy a tartalom és a mondanivaló mellett különösebb elmélyedésre nem volt szükség e karakterek megformálásában?! A NLC oldalán található cikk írója megcsillant egy lehetséges választ, miszerint Liam Neeson azért vállalta el Zeusz szerepét, mert a gyermekei odáig vannak az ógörög mitológiáért. Ralph Fiennes pedig James Woods elől happolta el Hadész szerepét. :)) Hiányos történelmi ismereteim miatt a film történeti/történelmi vonalvezetésének valóságát nem tudom megítélni, de hozzáértők szerint a film cselekménye nem követi hűen a görög mitológiát…

Összességében a film nem varázsolt el, leszámítva Samet, akinek a karaktere – némi túlzással – szinte alig volt eltérő Jake Sullyétól, mindössze a cselekmény és a történelmi kor (ezúttal nem a jövő, hanem a múlt) volt a különbség. Azon fórumozóknak osztom a véleményét, akik szerint Perszeusz figurája még hitelesebb lett volna az akkori kornak megfelelő hajviselettel, ugyanakkor annak örülök, hogy semmiféle arcszőrzettel nem „csúfították” el az arcát! Ja, és ami még nagyon lényeges volt számomra, az Széles Tamás szinkronhangja, aki ezúttal is tökéletes volt! Köszönet neki, és köszönet az illetékes(ek)nek ezért a figyelmességért! :)

Liam Neeson és Ralph Fiennes játéka teljesen rendben volt, bár, azt gondolom, különösebb nehézséget nem okozott számukra Zeusz, illetve Hadész karakterét eljátszani! Fiennes feketés-perzselős-füstölős „belépője” nagyon hatásos volt, bár, igaz, valamiért rendszerint Voldemort alakját juttatta eszembe! Vajon miért?! :)

A 3D technikát tekintve rosszabbat vártam. Talán az elmarasztaló kritikák eredményezték, hogy a film nézése közben azt mondhattam, hogy ez nem is annyira gáz, mint ahogy mondják! Oké, az már önmagában jelent valamit, hogy kb. harmincan, ha ültünk a terembe (azaz teljesen felesleges foglalni a jegyet, mert úgyis odaülhetsz, ahova akarsz, vagy film közben átülhetsz máshova, mert mögötted már halálra unták magukat, és dumálnak vagy fészkelődnek)! :( Visszatérve azonban a titánokra – többé-kevésbé érzékelhető volt a 3D a film nézése során, de az tény, hogy nem olyan látványosan és hatásosan, mint pl. az AVATAR-nál. A harci jelenetek, főleg a közeliek, elmosódottak, sokszor kivehetetlenek voltak; nem volt meg a mélysége egy-egy jelenetnek, mert a közelről mutatott szereplő(k) mögötti kép teljes homályba borult; a térben előttünk hajladozó páfrányokra semmiféle hatással nem volt(ak) a közöttük gyalogló szereplő(k), merthogy a növények utólag lettek „rávarázsolva” a képre!? Véletlenül arra is ráeszméltem – miközben teszteltem a különbséget a szemüvegen keresztül látott, illetve az anélküli kép között – hogy nem elég, hogy amúgy is meglehetősen sötét tónusú a film, ezen még a szemüveg is csak sötétített! Valamikor a vége felé kellett rádöbbennem, hogy az ókori görögöknél is előfordult szikrázó napsütés, amikor is az istenek haragja éppen nem tombolt, csakhogy a szemüvegen át az is borongósnak tűnt!? :)

Jó szívvel sajnos, nem tudom ajánlani a filmet, vagy legalábbis akciós napot kell választani, hogy annyira azért ne bánjuk a mozijegyre kiadott pénzt... :(

Cili ötletétől vezérelve, miszerint vigyük el Mamucit a születésnapja alkalmából az AVATAR-t megnézni, úgy tűnt, ma délután megvalósulni látszott. A programhoz BB-ke és Marika is lelkesen csatlakozott. Igaz, az eredeti elképzelés szerint ismét IMAX-3D-ben szerettük volna megnézni a filmet, de az Alice Csodaországban (Johnny Deppel a főszerepben), sajnos, kiszorította az AVATAR-t a Cinema City Aréna IMAX-terméből (pontosabban csak egy előadásban, este 10 órakor vetítik), ezért maradt a 3D technika a Corvin moziban. A biztonság kedvéért lefoglaltam a jegyeket az előadásra egy-két nappal ezelőtt, s mint az ma délután kiderült, nagyon jól tettem, merthogy teltház volt a Jávor teremben! :)

¼ 3 körül meglehetős csend volt a mozi körül. Odabent is hasonló nyugalom fogadott. A pénztárban gyorsan és gond nélkül átvettük a jegyeket. A pénztáros fiú nagyon hasonlított Gézára, akár az öccse is lehetett volna! :)

Nem igazán tudtam, hova a legjobb ülni, de abból kiindulva, hogy az IMAX-3D hatás minél hátrábbról a legélvezhetőbb, a legutolsó (10.) sorba vettem a jegyeket. Belépve a terembe, kicsit meglepődtem a kisméretű vetítővásznon, de az IMAX után ez talán érthető is. Nem is szeretném lerombolni az illúziókat, de IMAX után 3D-ben filmet nézni olyan, mint nagy képernyős TV-n filmet nézni 3D után! No, persze, a film élményéből ez mit sem von(t) le, mégis azonban, csak most értettem meg igazán a két technika közti különbséget, amely szerény meglátásom szerint e tekintetben óriási! A legegyszerűbben (s ebből következően nem hozzáértően) úgy tudnám leírni a különbséget, hogy míg az IMAX-ban nézett film szinte „körül vesz” bennünket, s a film (passzív) részeseivé válunk, addig a 3D élménye inkább mélységében érzékelteti szemünkkel a vásznon látottakat. Az IMAX technika – a hatalmas vászonnak is köszönhetően - sokkal közelebb hozza a szereplőket, s ezáltal sokkal érzékenyebbek vagyunk egy-egy jelenet történésére.

Másodszorra látva a filmet természetesen, a cselekmény már ismerős volt, mégis, annak ellenére, hogy több apró részletet sikerült megfigyelnem (például, hogy maga a történet közel 4 hónap alatt – májustól augusztusig – zajlott le), még mindig akad olyan, amelynek tisztázásához újra a film megnézéséhez kell folyamodnom.

A film zenei anyagával kb. 2-3 hete ismerkedem, így azok már jól ismert dallamként köszöntek vissza. James Hornernek nagyon szép, érzelmes és hatásos zenét sikerült komponálnia a különböző jelenetekhez, melyek mindegyikében kölcsönösen segítette egymást a zene és a mondanivaló.

A főszereplő, Sam Worthington első pillanattól kezdve elnyerte tetszésemet, ahogyan a kerekes székes ex-tengerészgyalogosból a na’vi nép által el- és befogadott „jakesully”-vé válik. Másodjára látva a filmet csak még inkább erősödött bennem ez a pozitív vélemény a figura megformálását illetően. Füllentenék, ha azt mondanám, hogy Sam jóképűsége nem számított, de az igazság az, hogy ez a tény is inkább a film másodszori megnézése után tudatosodott bennem. Szó se róla, Sam Worthington helyes pasi (szerintem), de mit sem számítana mindez, ha a szerepet nem játssza el olyan meggyőzően, mint ahogyan! A szinkronos verziót néztük meg – Széles Tamás magyar hangja kitűnő választásnak bizonyult! Különösen érzékenynek és válogatósnak tartom magamat a szinkronhangokat illetően, így örültem, hogy ha ismert és kedvelt is, mégsem egy felkapott és „agyon hallgatott” magyar hangot választottak ki erre a feladatra. Tamás hangja tökéletesen illik Sam személyéhez, s tökéletesen adja vissza hangjával Jake Sully humorát, az érzelmeit, az iróniáját, a dühét és a haragját. Széles Tamás személyével, illetve hangjával, egy újabb kedvenccel bővült a szinkronszínészeim száma. Visszatérve azonban a filmre és Samre, azaz Jake-re, egyik kedvenc jelenetem a filmből (többeknek talán nincs is semmi érdekes és különleges benne), amikor Jake egy asztalnál ülve Quaritch ezredesre vár, hogy biztosítsa őt, kész megbirkózni a rábízott feladattal, s együttműködésre bírja a na’vi-kat. Ebben a pár percben benne van Jake Sully minden feszültsége és vívódása az ezredes általi titkos küldetés és a cserébe beígért egészséges lábak választása, valamint a gondolataiban akkorra már letisztulni látszódó helyes út követése között…

Ha már szót ejtettem a szinkronhangokról, szívesen megemlíteném Kőszegi Ákos nevét is, aki mostanában Horatio Caine, a Maimi helyszínelők nyomozóhadnagyának magyar hangjaként a legismertebb, de ebben a filmben Quaritch ezredes szinkronhangja. Kőszegi Ákos azért volt kitűnő választás, mert szintén tökéletesen visszaadta hangjával a céltudatos, könyörtelen katona habitusát. (Lenyűgöző számomra hangjának azon két véglete, miszerint ha kell kíméletlen, durva és erélyes, de például, Horatio hangjaként egy ellentmondást nem  tűrő, mégis nyugodt, higgadt és türelmes ember mentalitását sugározza.) Ám, hogy ismét ne távolodjunk el a szóban forgó filmtől, az ezredest megformáló Stephen Lang, amennyire visszataszító és elítélendő az általa képviselt gondolkozás, olyannyira magával ragadó a színészi alakítása. Kíváncsiságból utánanéztem mennyi idős, s igencsak meglepődtem az 58 év láttán. Miután nem vagyok egy nagy akciófilm rajongó, ha láttam is őt korábbi filmjei valamelyikében, nagy valószínűség szerint nem lehetett rám hatással, merthogy egyre sem emlékszem, de e filmbeli alakítását elismeréssel kell illetnem. Arról már nem is beszélve, hogy tisztes kora ellenére olyan fizikai erőnléttel és kiállással jelenítette meg karakterét a vásznon, hogy 10 évet nyugodtan letagadhatna a korából…

Nem szeretném, ha valamiféle elfogultsággal vádolnának, miszerint csak a férfi szereplőkről írok, ezért megemlítem a kedves, ám de harcias na’vi hercegnő, Neytiri megformálóját, Zoё Saldanát, aki ugyancsak hitelesen alakítja a törzs vezetőjének okos, bátor és talpraesett lányát. Nagyon helyesek Jake Sullyval együtt! :)

A filmkészítőknek maximálisan sikerült megoldaniuk azt a feladatot, hogy az emberi arc mimikáját „rávarázsolják” – Zoё esetében a na’vibeli, Jake esetében az avatárbeli test arcára. Azt tudjuk, hogy mindehhez okos számítógép és ügyes szoftverek segítségét vették igénybe, valamint az is ismert, hogy nagy hangsúlyt fektettek a technika által „létrehozott” lények természetes, élethű megjelenítésére. Felvételeket készítettek a színészek különböző arc- és testmozgásairól, melyeket összemontíroztak a számítógépes grafikákkal. Hogy ez mennyire nagyon jól sikerült, azt leginkább Jake-et és Grace-t nézve figyelhetjük meg – avatár arcukon tökéletesen jelennek meg az emberi érzelmek tárháza; még pontosabban, sajátos és egyéni mimikáik köszönnek vissza onnan! :)

Abban biztosak voltunk Cilivel, hogy nekünk újfent tetszeni fog a film, sőt, ha lehet, még jobban élvezzük! Abban sem kételkedtünk, hogy Marikára és BB-kére is hatással lesznek a látottak és nem bánják meg, hogy megnézték ezt a produkciót! Mamucit illetően azonban mindvégig kétségeim voltak. Annak ellenére, hogy pontosan tudta, milyen mozira hoztuk el, nem tudtam eldönteni, hogy egy 88 éves ember, milyen véleménnyel áll fel a székből?! A történet álomszerű és romantikus cselekményszálát tekintve nincs is semmi probléma, de a harci jelenetek, az öldöklés, a tarolás – tartottam tőle, hogy mindezek kissé visszavetik a film élvezeti értékét egy háború viszontagságait átélt idős ember számára. Nos, én lepődtem meg a legjobban, amikor kijőve a teremből, Mamuci volt az, akinek leginkább elakadt a szava, s – némi képzavarral élve – megállás nélküli volt a lelkesedése e filmélménytől! :)

Összekészülődtem és ½ 3 körül átsétáltunk Cilivel a Patakyba a Valentin napi MusicalPlusz műsorra. Az előzetesen meghirdetett fellépők mindegyikéért aggódtunk, hogy nehogy betegek legyenek, s mint az hamarosan kiderült, nem alaptalanul. Serbi – akit egyben megbíztak a dalok felkonferálásával is – több egészségügyi készítmény általi támogatottsággal tudott csak fellépni, s Géza sem éppen volt egészséges! :( A teljesítményükön azonban ez mit sem érződött, a hangjukon pedig mit sem hallatszódott! Fontos volt, és ez a lényeg, hogy nem hagytak cserben minket, rajongókat és vállalták a fellépést! :) Az pedig még inkább értékelendő, hogy a mindkettőjükre váró esti színre lépést sem mondták le – Serbi az AvenueQ-t a Centrál Színházban, Géza az Egri csillagokat a Győri Nemzeti Színházban. Sajnos, ez egyben azt is eredményezte, hogy a műsor vége előtt elköszöntek, s a Fináléban már nem tudtak jelen lenni…

A színpadi díszlet minden alkalommal kifogástalan és stílusos, így ezúttal a szívecskés lufik és lampionok dukáltak, amitől igazán Valentin naposra sikeredett a hangulat. :)

A fellépők női részlegét Koós Réka, Mahó Andrea és Tunyogi Bernadett, míg a férfirészleget Egyházi Géza, Posta Victor, Serbán Attila és Veréb Tamás erősítette.

A program az alábbi dalokból állt össze:

1. Posta Victor: Sweet Transvesti (Rocky Horror Pictures Show)

2. Koós Réka-Mahó Andrea: Egy gyilkost vársz (West Side Story)

3. Egyházi Géza: Hol a lány (A Vörös Pimpernel)

4. Serbán Attila: Maria (West Side Story)

5. MahóAndrea-Veréb Tamás: Erkély duett (Rómeó és Júlia)

6. Posta Victor: Álmot küldj, halálos éjt/Vronszkij dala (Anna Karenina)

7. Koós Réka-Tunyogi Bernadett: Sose sírhatsz, ha fáj… (Jekyll & Hyde)

8. Egyházi Géza-Posta Victor: ??? (Pretty Women)

9. Tunyogi Bernadett: Csak tenne végre asszonnyá/Oktavia dala (Sztárcsinálók)

10. Serbán Attila: Forever love (Gary Barlow)

11. Egyházi Géza-Koós Réka: Oly távol vagy tőlem (István, a király)

12. Veréb Tamás: Nothing's gonna change my love for you (Glenn Medeiros-Házibuli c. film)

13. Mahó Andrea-Egyházi Géza: A Fantom (Az Operaház Fantomja)

14. Serbi: So Close (Bűbáj c. filmből)

15. Tunyogi Bernadett: One night only (lassú verzió - Dreamgirls c. film)

16. Posta Victor: Szívkirály (József)

- szünet -

1. Posta Victor: Kapj el (Édeskettes hármasban) + egy „szösszenet” (azaz egy „egyszerű” szerelmi vallomás) a Lepattintva c. mozifilm egyik nagyon buta rockercsávójától, akit Victor szinkronizált

2. Tunyogi Bernadett-Egyházi Géza: Így fogadj el! (Jekyll & Hyde)

3. Egyházi Géza: These are the days of our lives (Queen)

4. Koós Réka: Alone (Celine Dion)

5. Veréb Tamás: Őérte (Vámpírok bálja)

6. Mahó Andrea-Egyházi Géza: Csak ennyit kérek én (Az Operaház Fantomja)

7. Tunyogi Bernadett: One night only (gyors verzió - Dreamgirls c. film)

8. Mahó Andrea-Serbán Attila: Barcelona (Queen)

9. Posta Victor: Fever (Elvis Presley)

10. Mahó Andrea: ??? (Grease)

11. Veréb Tamás: Donna (Hair)

12. Koós Réka: River Deep Mountain High (Tina Turner)

13. Finálé: Szívből szeretni (Rómeó és Júlia)

Victor „nyitó száma” igencsak pikánsra sikeredett – a miniszoknyában, neccharisnyában és tűsarkúban előadott transzveszti dal, de nem volt semmi a látvány! Azt persze, már kissé megkérdőjelezném, hogy a „hagyományos” Valentin napi műsorba hogyan is illet bele ez a dal, de ettől az apróságtól eltekintve, Victor előadása pazar volt! :) Abbéli kívánságom ugyan teljesült, hogy zongorázzon nekünk ma délután, én mégis, kissé elégedetlen voltam az általa előadott dalokkal, s ami azt illeti keveselltem is őket! :( Gézával közösen előadott Pretty Women dal nagyon jó volt – aranyos és jópofa ötlet volt a belecsempészett „sajátos” párbeszéd, amely a következőképpen hangzott: – Uram, milyen fazont szeretne? Olyan…vámpírosat?! – Igen, ugyanúgy, ahogy mindig. De ha kérhetem…ma ne folyjon annyi vér! :( Az Elvis-számot kicsit felfrissített alapra, mai modernebb hangzásban adta elő Victor, ami szintén nagyon tetszett – utánanéztem az eredeti dalnak a Neten, mert én inkább egy női előadótól és azt is talán, egy reklám kapcsán ismertem és hallottam először…

Nagyon örültem, hogy Gézát ismét hallottam Fantomot énekelni – lelki szemeim előtt már a Madách színpadán láttam, amint személyével és hangjával gyarapítja a Fantomok számát! Tudom, hogy a dolgok nem így működnek, de például, Mahó Andi elejthetne egy-két mondatot Szirtes tanár úrnak egy újabb tökéletes Ericről! :) Na, nem mintha az igazgató úrnak különösebben be kellene mutatni Gézát, csak hát… :)

Rékát nagyon megkedveltem, amióta először alkalmam volt látni és hallani őt az egyik Pluszon! Azelőtt fenntartásaim voltak vele kapcsolatban – mind emberileg, mind szakmailag, de nagyon örülök, hogy e programsorozat rádöbbentett, hogy egy végtelenül szimpatikus csajszi, szuper jó hanggal! :) Sem Celine Dion, sem Tina Turner stílusa nem áll közel hozzám, de Réka előadásában nagyon tetszettek a dalok… hatottak rám! :)

Serbitől Queen-t hallani szinte magától értetődő jelenség, de amit Mahókával műveltek a Barcelona c. dallal, az fantasztikus volt! Külön öröm volt számomra, hogy Serbi magyarul énekelte a szöveget, ami még érthetővé tette számomra a dal üzenetét! Mahóka hangját illetően ambivalensek az érzéseim, de ahogyan megbirkózott e dal magas hangjaival, azelőtt le a kalappal! Csodálatos volt! Nagyon-nagyon tetszett! :)

Tomi hihetetlenül sokat fejlődött legutóbbi találkozásunk óta! Serbi szavaiból úgy vettem ki, hogy nagyon elszántan és tudatosan készül a (musical)színészi pályára! Ez a mondat annak kapcsán hangzott el, hogy Tomi a napokban ünnepelte 16. születésnapját, amelyet méltóképpen egy tortával jutalmazott a fellépő művészcsapat! :) Még sok ilyen boldog születésnapot, Tomi! :)

Ahogyan az elmúlt Pluszok, úgy ez a mostani is fantasztikus hangulatúra sikeredett – hmmm, ez nem meglepő, hisz’ nagyszerű szervezés párosult csodás fellépőkkel! :)

A délutáni programunk a Gyerekektől karácsonyra kapott színházlátogatás volt, azaz az Ezeregyév című történelmi tánc-show az ExperiDance előadásában a Nemzeti Táncszínházban. Ismeretlen volt számunkra ez a színház, legalábbis ebben a formájában, merthogy jó pár évvel ezelőtt a Várszínház működött itt, de – utánanéztem – 2001 decemberétől a magyar táncművészet „otthona” lett ez a csodaszép épület. Sajnos, az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk, ugyanis szakadó hóban kellett megközelítenünk a helyszínt, ezért csak „futó pillantást vethettünk e pompás otthonra” ( :-) )! Amúgy nagyon könnyen és kényelmesen jutottunk el a 9-es, majd a Deák térről a 16-os autóbusszal a színházba. Segítségünkre voltak a szintén odaigyekvő emberek is!...

Az épületbe lépve nagyon kedves hölgyek fogadtak bennünket, akik készséggel tájékoztattak a ruhatár, a büfé és a mosdó hollétéről. A cudar időjárás miatti (túl) korai érkezésünk azt eredményezte, hogy a ruhatár igénybevételéig a színház Kerengő Galériájában Láng-Miticzky Katalin textil- és képzőművész munkáit nézegethettük meg. Nagyon szép és érdekes alkotások, melyeken a különböző textilfajták és anyagok, valamint a szivárvány színeinek kölcsönös harmóniáját láthatjuk és érezhetjük viszont…

Elfoglalva helyünket a nézőtéren, örömmel nyugtáztuk tökéletes rálátásunkat a színpadra – kíváncsian vártuk a produkciót. „Idekerülésünk” rövid története annyi, hogy Cili látott egy műsort a TV-ben, amelyben Román Sándor, az ExperiDance egyik alapítója beszélt a társulatról. Az itt bemutatott műsorrészlet nagyon megtetszett Cilinek, ennek kellőképpen hangot is adott, s a Gyerekek utánanézve a dolgoknak megajándékoztak minket egy-egy belépőjeggyel. A választás a ma délutáni Ezeregyév című produkcióra esett, amely a magyar történelmet dolgozza fel a honfoglalástól napjainkig. A prológusban a Teremtő, angyalai segítségével, megalkotja az első emberpárost, Ádámot és Évát. Lucifer pedig ördögeivel azonnal akcióba lép, hogy a szabadság és a tudás ígéretével az első pillanattól kísértésbe ejtse, rosszra csábítsa esendő hőseinket. Végigkísérhetjük őket a magyar történelem nagy fordulópontjain, a honfoglalástól az államalapításon keresztül Mátyás király reneszánsz udvaráig. A szünet után pedig tovább, a kuruc korszakon és az 1848-as forradalmon és szabadságharcon keresztül eljutunk egészen a szörnyű és csodás XX. századig. Ha egyeseknek túlságosan is vonzónak tűnt eddig Lucifer vagány vadsága és az ördöglányok csúfondáros csalogatása, most meggyőződhetnek arról, hogy a gonosz erők csak vért és könnyeket hoznak. Elcsigázott emberpárosunknak végül a Teremtő súgja meg a titkot, ő ad erőt, hogy továbbmenjenek az úton és „tovább vezessék az angyali és ördögi csapatokat, amelyek harca valahol mindenkiben ott kavarog…”.

Az előadás két részből áll, azon belül is jelenetekből:

Első rész

            Prológus

            Sámántánc

            Honfoglalás

            Kereszténység

            Államalapítás

            Versenyfutás a trónért

            Reneszánsz

Második rész

            A félhold árnyékában

            Kuruc kor

            1848-as forradalom és szabadságharc

            A nagy „menetelések”

            Élet a II. háború után

            Epilógus

A jelenetek többségében felismerni véltem a bemutatandó történelmi állomás ismérveit, s értelmezni tudtam a tánccal – még pontosabban a magyar néptánc lépéseivel – kifejezett mondanivalót, amelyben persze, a stílusos jelmez és kellék/ek is nagyban segített/ek. Akadt azonban egy-egy részlet, még pontosabban annak zenei stílusa, amelyet furcsállottam, éppen ezért nem is értettem, hogyan is függ össze a bemutatott eseménnyel. Összességében tetszett a produkció, mindvégig élveztem az előadást. Talán egyetlen kritikai észrevételt említenék meg, amely laikusként hozzá nem értésemnek is betudható, miszerint kicsit egyhangúnak véltem a különböző jelenetekben egymáshoz nagyon hasonló mozdulatsort. Úgy éreztem egy-egy jelenet láttán, mintha visszaköszönne egy már látott koreográfia, csak éppen az előadott táncművész/ek van/nak más jelmezben!? Meglehet, hogy e tekintetben létezik valamiféle véges szám a magyar néptánc lépéskombinációinak felépítésében, mégis – és ismét kihangsúlyozom hozzá nem értésemet – kerültem volna a hasonló lépéssorok előfordulását egy-egy jelenetben…

A táncművészek előtt azonban maximálisan le a kalappal – és ezt nem feltétlenül csak a teljesítményükre értem, hanem arra az erőre, örömre és beleadásra, amely felőlük sugárzott a nézőtérre. Jó érzés volt látni a mosolyt az arcukon, mely azt éreztette velem, hogy ők is ugyanúgy élvezik a munkát a színpadon, ahogyan mi a szórakozást a nézőtéren! :)

Ők név szerint a következők:

Szereposztás:

A teremtő: Patonai Norbert

Lucifer: Falvai Miklós

Ádám: Péli Róbert

Éva: Morvai Veronika

Angyalok:
Dénes Nándor, Görög Zoltán, Horváth Mónika, Sátori Júlia, Zsombori Miklós

Ördögök:
Bistei Judit, Kiss Levente, Nádas Judit, Pintér Ágota Lotti, Újszászi András

Továbbá:
Cseke Ágnes, Deák Vince, Holman Enikő, Klausz Bernadett, Patonai Zsolt, Petrovics Petra, Reszneki Domán, Varga Zsuzsanna, Varga Attila, Vajda Nikoletta, Vass Judit, Zsombori Miklós