Cili ½ 1 felé érkezett meg hozzám, megebédeltünk, majd vámpíros puccparádéba vágtam magam, ahogyan kell: fekete nadrág, vérvörös blúz, piros nyakék, és indulhattunk is a színházba. Picit aggódtunk az időjárás, egész pontosan a lógólábú eső miatt, de szárazon megúszva léptünk be a színház bejáratán. Mintha életünkben először jöttünk volna előadásra, nem néztünk se jobbra, se balra, csak átmentünk a jegyellenőrzésen, majd a nézőtéri bebocsátásra történő várakozás közepette eszméltünk fel, hogy meg sem néztük a szereposztó táblát! Tulajdonképpen most sem tudnám megmondani, hogy igazából mit néztünk volna rajta, hiszen a délutáni szereposztás ismert volt számunkra, s abban is biztosak voltunk, hogy részben az éjfélkor kezdődő rendhagyó kulisszajárás miatt jelentős változás nem következhet be…
Elfoglalva (már szinte) szokásos(nak nevezhető) helyünket, több ismerős arcot is felfedeztünk a nézők között, de legalább ugyanannyi, ha nem még több „első bálozó” foglalt helyet a közönség soraiban!
Mindenekelőtt, Vámpírok bálja rajongóként, Fanclub tagként és e produkció elkötelezett híveként ezúton is teljes szívemből köszönöm Editéknek, azaz a PS Produkciónak a nagylelkűségüket a kedvezményes jegyárral történő bejutásért. Túl azon, hogy ezzel számomra megteremtették annak a lehetőségét (is), hogy a nyári évadban a betervezett egy előadás helyett kétszer is megnézhettem a darabot, olyan új szerepben látható, illetve újonnan beállt tehetségekkel találkozhattam, akikkel e délutáni előadás kihagyása esetén sosem, vagy legalábbis kis eséllyel. Nem szépítem a dolgot, én is azok közé a rajongók közé tartozom, akinek minden karakterhez megvan a maga kedvence, rá esküszik, és ebből kifolyólag igyekszik is ezen művészekkel megnézni az előadást. Imádom a darabot, s nem okozna semmiféle problémát estéről estére, újra és újra megnézni, mégsem tudom tiszta szívvel azt mondani, hogy mindezt bármelyik színész szereplésével megtenném. Abban az esetben, ha egy figura megformálását megnézem több színésztől is, és azok közül megállapítom, hogy számomra X vagy Y az igazi, úgy érzem, semmiféle megrovás nem illethet. Ám azonban, amikor látatlanul, vagy akár abszolút nem ismerve az adott színészt, döntöm el magamban, hogy „na, én vele nem szeretném megnézni, mert nem tudom milyen lesz, és különben is, X-nél vagy Y-nál nem hiszem, hogy jobb lenne”, no kérném szépen, akkor tessék mélyen elásni az ehhez hasonló előítéleteket, és igenis „bevállalni” ezeket az előadásokat! Semmiféleképpen sem szabad csalódottan, reményt vesztve beülni a nézőtérre amiatt, mert esetleg két-három nappal előtte totálisan felborult a szereposztás, és persze, nem a számunkra kedvező irányban! Kedvező irány… Vajon, melyik lesz végül a kedvező irány!? Mindegyikre olvasni példát a fórumokon! Volt, aki a kedvence miatt váltott az adott előadásra jegyet, de szereposztás-változás történt, ezért csalódottan ült be a nézőtérre, de a darab megnézése után ezáltal újabb kedvencre „tett szert”! Félreértés ne essék, nem szeretném itt osztani az észt, illetve, akkor magamnak is osztom, ugyanis ma délután döbbentem rá többedszerre, mennyire nem szabad előre eldönteni magunkban, hogy „miért is nem lesz olyan egy előadás, ha netán, nem éppen kedvencünket látjuk viszont a színpadon”! A legemlékezetesebb előadások egyikévé lett számomra ez a ma délutáni, pedig, nem az álomszereposztásommal láttam! Megnéztem már egy-két Vámpírok bálja előadást, de ennek a hangulata egyszerűen pazar volt! Nem hinném, hogy mindez a nézőtéren előforduló nagyszámú rajongónak volt köszönhető, sőt… Az esetleg igaz lehet, hogy mi, vérbeli rajongók, minden rezdülést és mozzanatot, ami csak a színpadon történt, azonnal tapssal és visítással értékeltünk, de mindez nem történt volna így, ha a színészek „nem érdemlik ki” a játékukkal! :)
Most, hogy ilyen „jól megmondtam a tutit”, rátérnék az előadás beszámolójára. Amúgy az előbbi „esszé” azért íródott, mert tényleg hálás vagyok a Sorsnak (persze, ahogyan azt fentebb írtam, legfőképpen a PS Produkciónak), hogy ezzel a kedvezményes jegylehetőséggel újabb tehetséges művészek játékával és egy fergeteges hangulatú előadással lettem gazdagabb! Ahogyan azt szintén írtam fentebb, nekem is megvannak a kedvenceim, de amit ma Bot Gábortól, Sándor Dávidtól és Mihálka Gyuritól láttam... :)
2009. jún. 20. 15.00
Krolock: Bot Gábor
Sarah: Kovács Nikolett
Alfred: Mihálka György
Professzor: Sándor Dávid
Chagal: Pavletits Béla
Magda: Debreczeni Márta
Rebecca: Csóka Vasass Kinga
Koukol: Farkas Gábor Attila
Herbert: Pirgel Dávid
Nm I: Szentirmai Zsolt
Nm II: Hetei Bakó Szabolcs
Piros csizmák - Nightmare-szóló: Taródi Szilvia, Fekete Zoltán
Fekete vámpír: Nagy Csaba Fehér vámpír: Nagy Tibor
Bot Gáborral, pontosabban a hangi képességeivel úgy isten igazából a februári Musical Pluszon találkoztam, s akkor, többek között a Gézával közösen előadott El nem múló vággyal véste be személyét maradandóan az emlékezetembe. Nem leszek álszent, hiába állt el a lélegzetem már akkor a hangjától, mégis kíváncsi várakozással és a „vajon, lesz-e rám olyan hatással” kérdés gondolatával ültem be ma délután a nézőtérre. Nos, kérem szépen, nem szeretnék túlzásokba esni, de az Isten meghalt és a Meghívás a bálba hallgatása közben csak pislogtam nagyokat, a Finálé 1 (A kastélynál) csak ámultam tovább, a Teljes a sötétnél már szinte levegőt is elfelejtettem venni, míg az El nem múló vágynál Gábor hangja és színészi játéka végképp magával ragadott! Nem tagadom, hogy amikor belekezdett az Isten meghalt soraiba, önkéntelenül összenéztünk Cilivel azzal a megállapítással, hogy „mintha csak Gézát hallanánk”, de az előadás során Gábor abszolút meggyőzött a tehetségéről, és hogy igenis rá (is) öntötték ezt a szerepet, mert hiába volt kísértetiesen hasonló a hangja, hiába voltak ismerősek a mozdulatok, a gesztusok, az előadás alatt nézve és hallgatva őt, tovább egy pillanatig sem gondoltam arra hogy Gézához hasonlítgassam. Nem jutott eszembe, mert nem volt miért eszembe jutnia! Gábor adta a maga Krolockját, amely a figura már ismert jellemzői miatt ugyan nem volt idegen, de mégis érezhetően és hallhatóan más volt… Az övé volt… Egyszerűen ”botgáboros” volt! Lenyűgözött, mert ha magasan is volt a mérce, ő a saját ismérveivel, meglátásával, tehetségével és képességével ugyancsak tökéletesen és hitelesen jelenítette meg a szerepet! Nagyszerű élmény volt! És nem csak a dalok szóltak kifogástalanul, hanem a prózai szöveget is élvezet volt hallgatni tőle, olyan kristálytiszta kiejtéssel mondta! No, és azt se hallgassuk el, hogy látványnak sem utolsó! Ahogyan egy fórumozó fogalmazott: „nagyon szép porcelán arcú vámpír”! Hát, valóban… Gyönyörű vámpírgrófként bűvöl el minket azzal a csábító kinézetével és eleganciájával! Nem tudom, meddig tudnám még dicsérni őt, így is minden bizonnyal nagyfokú elfogultsággal vádol, aki olvassa e sorokat, de az tény, hogy nagy hatással volt rám Gábor játéka! Boldog vagyok, hogy rátalált ez a szerep, és ő is a szerepre, mert minden kétséget kizáróan méltó rá! És azért is boldog vagyok, hogy Géza mellett egy újabb fantasztikus Krolock grófot tudhatok a kedvenceim között! Nagyon-nagyon örülök, hogy részese lehettem ennek a felfedezésnek! :)
Sándor Dávidot láttam már a Professzor szerepében, de rendszerint megállapítottam, hogy Jegercsik Csaba több humorral és élettelibben játssza el ezt a figurát. Szóval, ezzel a tudattal és emlékkel vártam az ő színre lépését. Nos, bizonyára létezik olyan, hogy egy színésznél idővel érik be egy szerep, amikorra teljesen azonosul vele, a magáévá teszi, majd végül – szokták volt mondani – „lubickol” benne. Hogy Dávidnál volt-e ilyesféle folyamat, nem tudom, de amit ma tőle láttam… Hát, az valami fergeteges volt! Professzoros volt, öregecske volt, kíváncsiskodó volt, kutakodó volt...és...és...végtelenül vicces és humoros! Ráadásul két váratlan helyzeten is felül kellett kerekedni, amit nagyon ügyesen és frappánsan oldott meg. Az egyik „malőr” akkor történt, amikor a Professzor megvizsgálni készül a vámpírrá vált Chagalt (de ekkor már Magda fekszik a helyén), de hiába szólt Alfrédnak, hogy „táska” (és közben „melegíti be” az ujjait), a táska nem volt sehol (minden bizonnyal a kellékes „nem volt épp a helyzet magaslatán”). A Professzor (azaz Dávid), hogy mentse valahogy a helyzetet (és húzza kicsit az időt), megkérdezte Alfrédtól, hogy „hol hagytad a táskát, fiam?”, mire Alfréd sűrű jobbra-balra történő pillantgatások közepette azt mondta, hogy „nem tudom”, majd miután pisszegtek neki a jobb oldali takarásból, egyszerűen odafutott érte. (Az Alfrédot alakító Mihálka Gyuri se volt semmi, de róla majd picit később.) Persze, mindez nagy derültséget és tapsot váltott ki a közönségből. Ennek a „malőrnek” volt még egy nagyon helyes visszautalása annál a jelenetnél, amikor Alfréd a kriptában dolgavégezetlenül visszamászik a függőhídra, és a Professzort felhúzza és talpra állítja a hídról történő lógásából, majd befejezésül a Professzor megszidja őt az esetlensége és a bátortalansága miatt. Mindez ezúttal is így történt, csakhogy a Professzor (azaz Dávid) a szidás végén hozzátette: „És hányszor mondtam, hogy a táska mindig legyen nálad! Most kivételesen nálad van!” Hát, mondanom sem kell, hogy újabb taps és ováció tört ki a nézőtéren – leginkább a darabot már kívülről ismerő rajongók körében, hisz’ azonnal vettük a lapot! :) A másik hasonló aranyos jelenet akkor volt, amikor a Professzor és Alfréd folytatják bóklászásukat a kastélyban, és a Professzor megpillantja a könyvekkel teli könyvtárat. Alapesetben ennél a jelenetnél szépen befordul a könyvtár a forgó színpadon a függöny mögül, csakhogy ezúttal nem akartak érkezni a könyvek, a dalt viszont el kellett kezdenie a Professzornak, miszerint: „Könyvek, könyvek, százezer szám könyvek…” No, ekkor szinte végszóra feltűnt a távolban a könyvtár alakja, mire a Professzor (azaz Dávid) felkiáltott: „Nézd, fiam, ott jönnek a könyvek!” Tündéri aranyos volt! Meglepett és belopta magát a szívembe ezzel a számomra sokkal játékosabb alakításával! Azt is megállapítottuk Cilivel, hogy bizonyos jelenetek már-már sokkal jobban tetszettek tőle, mint Jegercsik Csabától, akit pedig ugyancsak nagyon kedvelünk! :)
Csak egy mondat erejéig az előadások során előforduló bakikról… Nem tudom, hogy a színészek mindezt hogyan élik meg, de én, mint néző, örülök az ilyen „egyedi és sajátságos” előadásoknak, pláne, ha azok olyan jópofán sülnek el, mint a fentebb említettek. Valamiféle „csak itt, csak most, csak önöknek” érzetet kelt bennem, ami persze, butaság, mégis jó érzés ennek részese lenni! Az ilyen és hasonló helyzetek megoldása nem kis színészi feladat, amelyet tán tanítanak is, s ezek hibátlan és a darabba illő kivitelezése nagyfokú színpadi rutint és gyors reakciókészséget is kíván! :)
Mihálka Gyuri, még ha csak közvetetten is –, hiszen az érdemi rész Dávidot illette –, ezen a vizsgán jelessel ment át, miképpen a tökéletes alakítása sem volt különösképpen meglepő, hiszen már a tavaly augusztusi debütálásán azonnal a kedvencemmé vált! Nagyon örültem az ő szereplésének, mert kíváncsi voltam, miként fejlesztette tovább Alfréd figuráját!? Öröm volt látni, hogy minden egyes percét élvezi a színpadon töltött időnek! Ehhez az élvezetes alakításhoz párosult végtelenül aranyos arcjátéka, mimikája, gesztusa, s legfőképpen a magabiztos és erős hangja! Meglátásom szerint, Sánta Laci mellett ő a másik legjobb Alfréd! :)
Itt jegyzem meg csak úgy mellékesen, hogy nem tudom, mi gond lehet mostanában a Professzor vámpírdöfő karójával, de ahogyan 12-én Tibi (nem) tartotta fordítva őexelenciája szívéhez a kripta jelenetben, úgy ma délután Gyuri sem!? Csak nem a karó hibázott el valamit!? :)
Pirgel Dáviddal kapcsolatban nem sok újat tudok írni. Nagyon tehetséges színésznek, énekesnek és táncosnak tartom. Igaz, hogy nem egyik előadásról a másikra vált kedvencemmé, de látva őt más darabokban is, teljes mértékben meggyőzött, hogy van keresnivalója a musicalek színpadán! :)
Debreczeni Márta ma debütált Magda szerepében, s meg kell hagyni, nagyon ügyes volt és meggyőző. Tökéletesen szólt tőle a Meghalni oly morbid, s nagyon tetszett a „szólója” a Mindenki szívja a másik vérét című dalban, illetve nagyon aranyos volt a vége Fináléban! Talán a hangja erősségén lehetne majd még egy icipicit csiszolni, de különben ő is méltó követője Annának, Timinek és Dórinak! Nem tudom, jól láttam-e, de figyeltem Mártát, amint emeleti szobájában ült az ágyon, miközben lent a fogadóban épp Rebecca Chagalt siratta el, hogy jelenetének közeledtével sóhajtott egy nagyot… Ha mindez az izgalom miatt (is) történt, nagyon kedves és helyes pillanat volt! Ezt látva, duplán szorítottam neki, de hangját meghallva már tudtam, hogy „nem lesz semmi baj”! :)
Az, hogy Gábriel rendszerint kihozza a maximumot Koukol szerepéből, szinte magától értetődő! Nagyon örülök, amikor részese lehetek egy-egy új mondatának, amivel színesíti szűkre szabott repertoárját! Ezúttal a báli jelenet előkészítése után örvendeztetett meg minket az „Én táncolnék veled…” mondattal, amellyel szokás szerint sikert aratott! :)
Ha az egész előadást egy hatalmas tortához hasonlítanám, akkor a tortán lévő díszítés, azaz a „hab a tortán” az volt, hogy Victort is a színpadon láthattam az Ensemble-ben! Azonnal kiszúrtam őt a legelső fogadós jelenetnél a falubeliek között hegedűvel a kezében! Abban nem vagyok biztos, hogy a temetői jelenetben is láttam őt, de hogy a vége Fináléban vámpírként táncolt, az tuti! :)
A táncosokat most sem hagyhatom szó nélkül! Hihetetlenül ügyesek és látványosak! Ezúttal is a legkritikusabb szemmel néztem őket, s ha akartam volna, se tudtam volna hibát találni az előadásukban! Amint megjelennek a színen és táncolni kezdenek, a néző belefeledkezik a mozgásukba, s ámulva figyeli minden lépésüket és mozdulatukat! :)
Sajnos, egyszer minden véget ér, így ez a fantasztikus hangulatú előadás is! Báljaim egyik legjobbika volt – fergeteges és emlékezetes! Cili meg is jegyezte, hogy régen nevetett már ennyit előadáson! Olyannyira magával ragadó volt, hogy a tapson kívül másképpen is ki akartam fejezni köszönetemet, ezért a második tapsrend alatt talán elsőként pattantam fel a helyemről, és állva tapsoltam tovább. Cili követte a példámat, majd szép lassan szinte mindenki felállt körülöttünk! Ahogyan nem voltam megelégedve a közönség aktivitásával 12-én, úgy nem lehetett ránk panasz ma délután! :)
Az éjszakai vámpírtalálkozót nem vállaltuk be különböző okok miatt, amit kissé sajnálok, de bízom benne, hogy lesz még rá lehetőség, hogy találkozhassunk régi és új kedvenceinkkel! :)
Összekészülődtem, majd ¾ 3-kor kiléptünk az ajtón. A helyszín közelsége miatt kb. 5 perc alatt a Patakyba értünk, ám a ruhatár előtt szép kis sor kígyózott, ebből következően a helyünket (persze, hogy a sor kellős közepén! :)
Este újra el kezdtem olvasni az Alkonyatot – teljesen magával ragadott a téma, de még inkább a film és a szereplők! Ugyanakkor már az első fejezet elolvasásakor rájöttem, hogy egy csomó apró momentumnak mekkora jelentősége van, csak éppen első olvasáskor még ezt nem tudja az ember! Igaz, a képi megjelenítés, azaz maga a film is nagyon sokat segített rámutatni egy-egy lényeges részletre. Természetesen megoszlik a vélemény a tekintetben, hogy mi a jobb: elolvasni a könyvet és utána megnézni a filmet, vagy fordítva? Nos, ahogyan azt korábban már írtam, én örültem, hogy a film megnézése után olvastam el a könyvet, mert a sorok olvasása közben kristálytisztán jelentek meg előttem a jelenetek. Igen, tudom, így a fantáziámnak semmi esélye nem volt, de úgy gondoltam, ha a könyv olvasása közben elképzelem magamban a szereplőket, a film nézésekor esetleg csalódás ér, mert a vászonról nem az általam „megjelenített” arcok néznek vissza. Azt még nem írtam le, hogy amikor még csak a film előzetesét láttam, különösebben nem volt rám hatással a főszereplő vámpírsrác, Edward (azaz Robert :)), sőt, még a film nézése alatt sem éreztem különösebben semmit, bár, tény, hogy nagyon rendben volt Edward fizimiskája, nézése, gesztusai – no, igen, arról a bizonyos csibészes mosolyról már nem is beszélve! No, szóval, félreértés ne essék, nem vagyok immunis Edward Cullen (vagy még inkább Robert Pattinson :)) „jól kitalált és megszerkesztett” pillantásai iránt, de az van, hogy az elvonási tünetek inkább csak másnaptól kezdtek jelentkezni. Ennek „pénztárcakímélő” kezelésére nem maradt más megoldás, mint a közkedvelt videó feltöltő oldal, ahol kedvemre válogathattam a mozifilmrészletektől kezdve a werkfilm részleteken át a különböző interjúkig. Mozifilm régen volt már rám ilyen hatással! Tény, hogy mostanság igen felkapott téma a vámpírok élete, de Stephenie Meyer írónő izgalmasan és találékonyan „álmodta bele” ezt a modern Rómeó és Júlia történetet e misztikumba. Ja, és nem csak Edward jelenléte hiányzik az elvonási tünetek jelentkezésekor, hanem az egész csapat…az összes többi szereplő – a Cullen szülők, Carlisle és Esme; a Cullen testvérek, Rosalie, Emmett, Alice és Jasper; Bella és apja, Charlie; Bella osztálytársai, Jessica, Mike, Angela, Eric; a rezervátumból Billy és Jacob; és hát, persze, a rossz vámpírok is, James (:(), Laurent és Victoria. Nagyon várom a folytatást, de még inkább a DVD megjelenését! :)