Emlékmorzsák

Előre bocsátom annak, aki esetleg nem hallott volna erről a nagy sikerű mozifilmről (és könyvről), hogy ez nem egy musical, de magával ragadó a történet...és imádom...és én is a rabja lettem! :)

Cilivel ma végre megnéztük az oly régóta betervezett Alkonyat című vámpíros filmet. A 12.30-kor kezdődő előadásra váltottunk jegyet egy-egy bécsi pereccel és üdítővel megspékelve…

A film alaptörténete és mondanivalója egyik kedvenc TV-sorozatomra, a Holdfényre emlékeztetett. Utánanéztem a Neten, hogy melyikük „született meg” előbb, és bár, a sorozatot 2007-2008-ban, a filmet 2008-ban forgatták le, Stephenie Meyer 2003-ban (júniustól augusztusig) 3 hónap alatt írta meg a könyvet. A rendhagyó vámpírsztori ötlete egy álomképből pattant ki, amikor is egy halandó lány beszélget egy vámpírfiúval, akinek csodásan csillog a bőre a napfényben. Stephenie ezt az álmot egyetlen nap alatt vetette papírra, így született a könyv 13. fejezete. Azt nem sikerült kiderítenem, hogy a TV-sorozat íróinak adott-e bármiféle ötletet Stephenie könyve, mindenesetre érdekes egybeesése ez a vámpírok új (némiképpen pozitívabb) szemszögből történő megjelenítése…

Bella Swan (Kristen Stewart) mindig is különbözött a többiektől. Nem vegyült el a korabeliekkel, nem követte a trendeket és nem igazán foglalkoztatták az osztálytársai. Mikor édesanyja újraházasodik és Bellát elküldi apjához, aki egy Forks nevű kisvárosban lakik, a lány nem nagyon vár változást az új helytől. A dolgok mégis fordulóponthoz érnek, mikor megismerkedik a titokzatos és feltűnően jóképű Edward Cullennel (Robert Pattison), aki egyáltalán nem olyan, mint a többi fiú. Intelligens, szellemes és mintha egyenesen a lelkébe látna. Hamarosan szenvedélyes és meglehetősen szokatlan kapcsolat alakul ki köztük. Rendkívül szokatlan, ugyanis Edward tényleg nem olyan, mint a többi fiú: gyorsabban fut, mint a leopárd, puszta kézzel képes megállítani egy mozgó autót, s nem mellesleg 1918 óta egy percet sem öregedett. Halhatatlan, mint a vámpírok. Közéjük tartozik, de nincsenek hegyes szemfogai és nem iszik emberi vért sem: családjával más életmódot választottak. És Edward úgy érzi, Bellában végre megtalálta azt a lelki társat, akire már 90 éve vár. De minél közelebb kerülnek egymáshoz, Edwardnak annál inkább távol kell magát tartania tőle, ugyanis a lány illata teljesen megőrjíti, s sejthető, hogy egy vámpírnál ez mit jelent… Ráadásul a városban hamarosan megjelenik Laurent (Edi Gathegi) és James (Cam Gigandet), a Cullen-család ősi ellenségei, s szemet vetnek Bellára.

Az Alkonyat modern, látványos és szenvedélyes Rómeó és Júlia történet a tiltott szerelemről: a vámpír és a halandó szerelméről.

Az Alkonyat Stephenie Meyer több mint 5,5 millió példányban eladott regénysorozata alapján készült, amely már 30 hete vezeti a New York Times bestseller listáját. Az ALKONYAT igazi kulturális jelenség, melynek jelentős rajongótábora kíváncsian várja a filmváltozatot. Az eddig húsz nyelvre fordított regény számos díjjal büszkélkedhet, többek között a New York Times és a Teen People szerkesztői ajánlójával; a Publishers Weekly az év legjobb könyvének választotta, míg az Amazon az évtized eddigi legjobbjának, az Amerikai Könyvtárak Szövetsége pedig beválasztotta a legjobb tíz, fiataloknak és alkalmi olvasóknak szóló irodalmi mű közé. Catherine Hardwicke, a kritikailag elismert viszi vászonra ezt a modern, látványos és szenvedélyes Rómeó és Júlia történetet, amely a tiltott szerelemről: egy vámpír és egy halandó szerelméről szól.

Bella Swan

A szülei válását követően Bella édesanyjánál, Renee-nél nőtt fel a napos Phoenix-ben, Arizonában, de kettejük közül mindig is a lány volt a felelősségteljesebb. Amikor Renee újból férjhez megy egy profi baseball játékoshoz, Bella önfeláldozóan és önként felajánlja, hogy apjához, Charlie-hoz költözik, hogy anyja szabadon utazgathasson újdonsült kedvesével a bajnokság ideje alatt. Így érkezik meg végül az esős kisvárosba, Forksba.

Itt aztán Bella elkezd összebarátkozni a helyi tinédzserekkel, de egy rejtélyes srác a suliból, teljesen megigézi. Ő pedig nem más, mint Edward Cullen, aki úgy tűnik, nagyfokú ellenszenvvel viseltet a lány iránt. Bella az a típusú lány, aki időnként kételkedik magában, kritikusan szemléli önmagát és hajlamos az általános búslakodásra. Ez időnként bosszantóvá, de ami sokkal fontosabb, realisztikussá teszi karakterét.

A Bellát alakító Kristen Stewart Jodie Foster oldalán bukkant fel először a filmvásznon David Fincher Pánikszoba című filmjében. Kitűnő alakításával azonnal beleírta magát a filmrajongók emlékezetébe. Legutóbb az Út a vadonba című filmben szerepelt, melyet Sean Penn rendezett.

Edward Cullen

Edward 17 éves, de már valamivel több, mint 90 éve annyi. Az 1918-as spanyolnátha járvány idején a haldokló fiút az emberséges Carlisle változtatta át vámpírrá. Edward élelemként emberek helyett inkább állatokra vadászik, és békésen éli életét adoptált családjával. Ezen kívül képes olvasni az emberek gondolataiban is. Bella iránti vonzalma ellenére - ami azon a tényen alapul, hogy egyedül ő tűnik immunisnak gondolatolvasó képességével szemben - Edward éppen hogy csak képes ellenállni a lány vérének, ami megnehezíti számára az együtt töltött időt. A legjobb vámpír hagyományoknak megfelelően hajlamos a merengésre, tűnődésre saját halhatatlan lelkének létezésével kapcsolatban, és úgy általában nincs kibékülve a helyzettel, hogy vámpír léte miatt veszélybe sodorhatja Bellát.

Az Edwardot alakító Robert Pattinson19 éves volt, mikor felfigyelt rá a szakma a Harry Potter és a Tűz Serlege című filmben, melyben a tragikus sorsú Cedric Diggory-t alakította, Harry Potter riválisát, aki az utolsó pillanatban átáll a címszereplő oldalára. Pattinson A Főnix Rendje című ötödik Potter moziban is feltűnik visszaemlékezés formájában. A Londonban élő fiú egyéb filmjei mellett számos színdarabban is szerepelt, és egy kisebb szerepben feltűnt a képernyőkön is.

Dr. Carlisle Cullen

Carlisle egy galamblelkű vámpír, az első a fajtájából, aki elhagyta az emberi vér fogyasztását. Londonból származik és körülbelül 350 éves. Édesapja lelkész volt, aki arra képezte ki, hogy isten ellen való teremtményekre, köztük vámpírokra vadásszon. Egy éjjel azonban egy vámpír megharapta őt, és sorsára hagyta meghalni. Ő azonban menedéket keresett és titokban átváltozott. Miután több mint 300 évig ellenállt az emberi vérnek, Carlisle-nak van elég önkontrollja ahhoz, hogy orvosként dolgozhasson. Ő volt az, aki a Cullen család nagy részét vámpírrá változtatta, de mindig csak azért cselekedett így, hogy ezzel az életeket mentsen.

A Carlisle-t alakító Peter Facinelly a nagysikerű Sírhant művek című sorozat néhány epizódjából lehet ismerős a magyar nézőknek.

Esme Cullen

Gyermeke elvesztése és borzalmas házassága után Esme öngyilkosságot kísérelt meg. Ennek sikertelensége után került Carlisle gondoskodó karjaiba, aki átváltoztatásával megmentette a nő életét. Hamarosan egymásba szerettek és össze is házasodtak. Esme és Carlisle az öt fiatalabb Cullen örökbe fogadó szüleinek szerepét öltötték magukra, ennek ellenére mindössze öt évvel néznek ki idősebbnek náluk.

Az Esme-t alakító Elisabeth Reaser leginkább a Grace klinika néhány epizódjából lehet ismerős a magyar nézőknek. Ő játszotta ugyanis a kompszerencsétlenségben arcát és emlékezetét vesztő Ava szerepét, mely alakítását Emmy díjra is jelölték

Rosalie Cullen

A Cullen család tagjait modell szépségűnek írja le könyv, de Rosalie közülük is kiemelkedik: ő már emberként is gyönyörű volt. Egy bankár lányaként elvárták tőle, hogy pénzért menjen férjhez, de gazdag vőlegénye és barátai megerőszakolták és a haldokló nőt sorsára hagyták. Carlisle talált rá, s hogy életét megmentse, átváltoztatta őt. Rosalie azonban tud könyörtelen is lenni: három nappal vámpírrá alakulása után levadászta és megölte megerőszakolóit - és egyáltalán nem a vérük elfogyasztása miatt tette mindezt... Elsőre talán felszínesnek és hiúnak tűnik az idegeneknek, de ha közelebbről megismered, kiderül, hogy egyáltalán nem olyan rossz ő a lelke mélyén.

A Rosalie-t alakító Nikki Reed akkor hívta fel magára a szakma figyelmét, mikor nem csupán az egyik főszerepet öltötte magára az Alkonyatot is jegyző Catherine Hardwicke Oscar-jelölt Tizenhárom c. mozijában, de a forgatókönyv írásában is részt vállalt - mindezt 14 évesen. A rendezőnővel eddig már háromszor dolgozott együtt: az Alkonyat és a Tizenhárom mellett Nikki szerepet vállalt a Dogtown urai című gördeszkás filmben is, melyben Heath Ledger és Emile Hirsch volt partnere.

Emmett Cullen

Emmett rendelkezik a legnagyobb fizikummal a bandából, s ez által ő a legfélelmetesebb is. 1935-ben Tennessee erdeiben történő vadászata során egy medve súlyosan megsebesítette őt. Rosalie talált rá, aki épp a környéken kutatott zsákmány után, és ő volt az, aki 100 mérföldön keresztül cipelte őt, hogy Carlisle végül a fiút is magukhoz hasonlatossá változtassa. Emmettnek ugyan komoly nehézséget okoz a vegetáriánus életmód, de bátor tagja a Cullen családnak.

Az Emmett-et alakító fiatal Kellan Lutz eddig kisebb filmekben és sorozatok mellékszerepeiben tűnt fel. Vendégszereplője volt a Helyszínelők és a Hősök című sorozatnak is.

Jasper Hale

Jasper idősebb a legtöbb Cullennél, aki már 16 éves korában az amerikai polgárháborúban harcolt. Már emberként is rendkívül karizmatikus volt, s az 1863-as vámpírrá alakulását követően ez továbbfejlődött egy olyan adottsággá, amellyel képessé vált az őt körülvevők érzelmeinek befolyásolására. Jasper csatlakozott legkésőbb Cullenékhez, ennek eredményeként a család önként vállalt vegetarianizmusához szükséges önkontrollt nehezebb megtartania.

A Jaspert alakító Jackson Rathborne gyerekkorában bejárta az egész világot, mielőtt letelepedett volna Texasban, ahol szinte azonnal csatlakozott a helyi színházközösséghez. Hamarosan Los Angelesbe költözött, ahol szerepet kapott a Disney Channel egyik műsorában. Később más sorozatokban is vendégszerepeket vállalt, ezek közül a Narancsvidék a legismertebb.

Alice Cullen

Edward után Alice a család azon tagja, akihez Bella a legjobban kötődik. Akárcsak Edward, ő is jelentős természetfeletti képességekkel rendelkezik - képes a jövőbe látni, legalább is az emberi döntések kimeneteleit megjósolni. Alice múltja meglehetősen ködös, még ő maga sem emlékszik az átváltozására. Vámpírként történő barangolása során találkozott Jasperrel, s előre látta, hogy ők ketten egymásba fognak szeretni. Végül együtt csatlakoztak a Cullen családhoz, ahol azóta tökéletes boldogságban élnek. Alice óriási lelkesedéssel tudja belevetni magát partik szervezésébe, előkészítésébe, s nagy örömét leli ajándékok kitalálásában és mindenféle csajos csacskaságban.

Az Alice-t alakító fiatal Ashley Greene Los Angelesben született, karrierjét modellként kezdte, s innen vándorolt át a filmek világába.

A film végével igazából nem tudtam azonnal eldönteni, hogy tetszett-e vagy sem, de Cilivel hazafelé beszélgetve róla már egyértelművé vált, hogy igen. Talán, túl nagyok voltak az elvárásaim – esetleg egy Vámpírok bálja utáni hatást vártam, nem tudom, de nem szögezett azonnal a székbe, vagy mégis…és ez csak később jutott el a tudatomig?! A színészek mindegyike nagyon helyes volt, jól válogatták ki őket a szerepekre – igaz, Edward szerepét megformáló Robert Pattinson számomra a „túl helyes” kategóriába tartozik, de hogy tökéletesen hozta a szívdöglesztő, kedves és ellenállhatatlan vámpírsrác figuráját, a felől semmi kétség! :) Butaság, de Edward olykor-olykor Gézát juttatta eszembe, mint Krolock gróf (Cilit Király Viktorra emlékeztette – hm, talán a haja miatt); illetve Alice-t meglátva Polyák Lilla jutott eszembe (ugyancsak) a frizura miatt… :)

Délután 5 óra felé járt az idő, amikor Cilivel elindultunk Victor közönségtalálkozójára a VI. Rózsa utcai Idősek Otthonába. Még mielőtt bárki fennakadna a helyszínválasztáson, hozzátartozik a történethez, hogy az eredetileg tervezett helyszínen nem tudtak zongorát biztosítani, de miután ez Victor külön kérése volt, így esett a választás a Vázsonyi Vilmos Idősek Otthonára. :)

A helyszínre minden gond nélkül odataláltunk, ám a bejáraton túl már nem volt minden olyan egyértelmű… Belépve az ajtón ismerős arc mosolygott felém vaja személyében, közelebb haladva Joe-Joe-t is felismertem! :) Meg is nyugodtam, hogy minden bizonnyal a legjobb helyen járunk, ám akkor ért csak némi meglepetés, amikor azt láttam, hogy vaja és Joe-Joe Victorral beszélgetnek! Lányos zavaromban kipréseltem magamból a kérdést, miszerint „hol lehet a jegyeket átvenni?”, majd szinte alig felfogva a választ elindultam a megadott irányba. Némi bizonytalanság elfogott, mert benézve az egyik helyiségbe (amolyan nappaliszerű) semmi jelét nem láttam közönségtalálkozónak, de amikor épp kifordulni készültem, egy kedves hölgy biztosított, hogy jó helyen járunk, csak menjünk tovább a belső szobába. Nos, ez a bizonyos belső szoba már kellőképpen megtelt az érdeklődőkkel – becslésem szerint kb. 30-40-en lehettünk. P. Andreától átvettük a jegyünket (ha jól láttam, talán már csak a mi érkezésünkre vártak), majd a szoba végében – két kedves lány jóvoltából – letelepedtünk egy-egy puffra. :) Nekem sürgős elintéznivalóm akadt, ami ugyancsak kalandosra sikeredett, mert újfent el kellett mennem Victor előtt, hogy az épület másik felében lévő mosdót megközelíthessem, de szerencsésen „túléltem”! :) Mindeközben a helyzet úgy alakult odabent, hogy felszabadult két szék, amelyre a fentebb említett lányok nem tartottak igényt, így Cilivel a puffokról „felköltöztünk” a székekre. Miközben vártuk a program kezdetét, alkalmam volt körülnézni a szobában, amelynek kopottassága és régiessége különös hangulatot árasztott. A falilámpák sejtelmes fényében a faliképek sokasága, a könyveket elnyelő robosztus vitrinek, a hatalmas fotelok, a sarokban meghúzódó fekete zongora, a papírból készült csillagfüzérek a fejünk felett tornyosuló gyönyörű csilláról lógva hihetetlenül családiasan-barátiasan ölelt körbe minket!

Éppen kicsodáltuk magunkat, amikor megjelent Bednai Natália, a találkozó műsorvezetője, utána pedig, Victor, az est főszereplője; „átküzdötték” magukat a székek és fotelok között, majd kezdetét vette a program. Még csak annyi, hogy Cilivel találgattuk, vajon, Victor miben lesz majd – azt gondolom, az abszolút arany középutat választotta a fekete farmer, ing, zakó kombinációval, amellyel laza volt, mégis elegáns! :)

Victor, mint mindig, most is kedves volt és közvetlen. Élmény volt őt hallgatni, és Natália jól felépített kérdéseinek köszönhetően sok mindent megtudtunk az ifjú Fantomról, a meleg Herbertről, vagy éppen a királyi Fáraóról! :) Victor fotókkal és filmbejátszásokkal színesítve beszélt életének nagyobb állomásairól, az ovis kortól az iskoláskorig, hogyan is került az első gimnáziumi szereplések után a svájci zeneiskolába, Bazelbe, ahol tehetségének és kitartásának köszönhetően egyik siker jött a másik után, és döntött mégis úgy, hogy hazajön Budapestre, hogy itt is elvégezze a Színművészeti Egyetemet, mely idő alatt számára is meghatározó darabokban szerepelt, majd kérték fel a Fantom szerepének eljátszására, amellyel minden idők legfiatalabb Ericje lett, ezt követően pedig, hogyan lett Herbert a Vámpírok báljában, illetve Fáraó a Józsefben! :) Natália kérdésére Victor elmondta, hogy a közeljövőben a Sunset Boulvard című musicaldarabban játszana a legszívesebben, amely darabra már vannak is előkészületek, de egyelőre még semmit sem lehet tudni biztosan. :) Az egyes darabokkal, illetve szerepekkel kapcsolatban természetesen elhangzott egy-egy vicces sztori, mint például, amikor Balogh Anna (Victor csoporttársa volt az egyetemen) úgy verte be az orrát a térdébe tánc közben, hogy azt mindenki észrevette, csak ő nem; vagy, ami még viccesebb helyzet volt, amikor Victor Fantomként beállt a jelenethez Christine öltözőjének tükre mögé, és a háttérben dolgozó színpadi munkások ugyanazzal a lendülettel el kezdték a fantom palástját is hozzáerősíteni a következő jelenet díszletéhez! :) Ami picit beárnyékolja Victor számára ezt az amúgy nem mindennapi pálya utat, az a sokunk számára is ismert és közvetve tapasztalt tény, hogy egyes médiasztárok olykor kiszorítják helyükről az arra érdemesebb, rátermettebb színészeket. Nem is kell nagyon visszamenni az időben, elég csak a József musicalra gondolni, de még inkább az abból készült CD-re, amelyre olyasvalakivel vették fel pl. a Fáraó dalait, aki az előadások többségében nem is játszott, ráadásul, a közönség nagy része nem is volt megelégedve vele!?... :(

No, de nem szeretném szomorkásra venni a figurát, mert legnagyobb örömünkre és várakozásunkra Victor a beszélgetés végén megörvendeztetett bennünket a zongorajátékával és énekhangjával (is)! Próbáltuk őt rávenni további zongorázásra, de a zongora nem megfelelő felhangoltságára és hangzására való hivatkozással ezt nagyon kedvesen elhárította. Azt azonban sikerült megígértetni vele (legalábbis én így emlékszem :)), hogy a következő közönségtalálkozóra elhoz magával és el is játszik nekünk egy-két saját szerzeményt! :)

A találkozó végén a szokásoknak megfelelően lehetett dedikáltatni, illetve közös fotókat készíteni. Picit nehezen indult be ez a dolog, de az első bátor vállalkozót lelkesen követte a többi. Cilivel mi is beálltunk a sorba, mert bár, közös képet ezúttal nem kívántunk, Cili az előző találkozón készült közös fotót, én pedig a Vámpírok bálja CD-borítót írattam alá Victorral. Ekkor már a torkomban dobogott a szívem, és miután Cilinek aláírta a fotót, nagy levegőt vettem, majd belekezdtem a mondókámban, hogy én mit szeretnék. Amikor mondtam a nevemet, ő csak annyit mondott: „azt már tudom”… Nem igazán tudom felidézni, milyen hangsúllyal mondta ezt, de az „ismerlek, mint a rosszpénzt” mondat jelentése ugyanúgy lehetséges, mint a „nemrég tudtam meg” mondaté!? Igazából mindezen időm sem volt elmélkedni, ugyanis Victor az általam adott ezüst tollal, nem tudom, hogyan (talán, kupak nélkül megrázta, hogy írjon), de a ruháját és az arcát is összekente!? Az arcáról szerencsére zsebkendővel elég jól lejött az ezüst tinta, a nadrágjából és a zakója ujjából azonban nem tudom, ki fog-e jönni?! Mindezzel együtt megkaptam a kért dedikálást, de a történtek miatt nem tudtam felhőtlenül örülni neki! Hiába, ez is csak velem történhet meg! Az biztos, hogy ezzel sikerült számára emlékezetessé tennem ezt az estét! Mármint negatív értelemben! Ha eddig csak a nevemet tudta, most már azt is fogja tudni, hogy ezüst tollastul jól messzire el kell engem kerülni! Jaj, nagyon fog bántani, ha az a fránya tinta nem jön ki a ruhájából! :( A legegyszerűbb lenne megkérdezni tőle, de megfogadtam, hogy nem „zaklatom” többé! Csakhogy ez most más eset – mondogatom magamban, és addig úgysem nyugszik a lelkiismeretem, ameddig meg nem tudom a választ! Persze, akkor sem tudnék nagyon mit tenni, ha tényleg nem jönne ki a tinta – maximum veszek neki egy új nadrágot + egy zakót! :)

Hazafelé jövet beszélgetve erről Cilivel, kiderült, hogy kissé mögöttem állva el nem tudta képzelni, mi történt?! Ő az egészből mindössze Victor mondatait hallotta (- Még úgysem ettem tintát!, – Hm, nagyon finom!), amiből végképp nem értette, hogy mi van?! Ráadásul mindeközben én leguggoltam a dohányzóasztalhoz, amelyen Victor írta alá a dolgokat… Szóval, meglehetősen zavaros és érdekesnek tűnt a helyzet! :) Persze, ezt így utólag leírva jó kis derültségben volt részem, de az összetintázott ruha csak bánt! :( A viccnél maradva még az is eszembe jutott, nehogy Victor azt gondolja, hogy az ezüst tintával ily’ módon akartam volna megvédeni magam egy esetleges vámpírharapástól! :) (Tudvalevő, hogy az ezüst is egyfajta elijesztője és távoltartója a vámpíroknak. :))

Ez az este tartogatott számomra még egy meglepetést vajától! Mint elmondta ez az első ilyen „munkája”, úgyhogy több órát dolgozott vele, de nem hiába! Itthon belenéztem és elhűltem, amikor megláttam ezt a profi munkát! Nagyon-nagyon örültem neki; ezer hála és köszönet jár érte vaja-tündérnek! :)

Délután ¾ 5-kor indultunk útnak. Először elmentünk az Oktogonra, ahol a Burger King legfelső emeletén tudtuk átvenni (Edittől és Nikolettától) a március 7-re szervezett Musical & Dance műsorra a már előre lefoglalt jegyeket. Volt némi fenntartásom a jegyátvétellel kapcsolatban, de miután szép számban jelentünk meg ez okból, talán semmiféle turpisságtól nem kell tartanunk…

Ezután villamosra szálltunk, amellyel a Móricz Zsigmond körtérig mentünk. Meglepődtünk, mert alaposan megváltozott a helyzet a metróépítés miatt. Pl. megszüntették a 6-os villamos lekanyarodását a Váli utcán, egyenesen megy tovább a körtér széléig, ahol is most a végállomása van… Innen a 33E busszal folytattuk utunkat – ez a jelzésű busz lett a piros 3-as utódja. Az útvonal halványan derengett még, de arrafelé is olyan átalakuláson ment a környék, hogy szinte alig lehet ráismerni! Egyik irodaház követi a másik bevásárlóközpontot! Andrea által gyakran emlegetett Savoya Parkon is csak ámultunk milyen mutatós és hatalmas!... A buszról pontosan tudtuk hol kell leszállnunk (Jókai utca), de a program helyszínéül választott művelődési ház megtalálása már kissé elbizonytalanított minket. A kb. 15 évvel ezelőtti emlékeink szerinti művelődési központ a Campona Bevásárlóközpont építése során nagy valószínűséggel megszűnt, de mindenképpen „helyet változtatott” és megújult. Egy-két ismerős arc követése azonban elvezetett minket a célhoz…

Kabátunkat letéve a ruhatárban a színházterem előtti térben elhelyezett asztaloknál várakoztunk a bebocsátásra. 7 óra előtt pár perccel mindez meg is történt. Belépve igazán nagyon szép és kulturált nézőtér fogadott bennünket, ahol kényelmes üléseken foglalhattuk el helyünket. A teremben meglehetősen hűvös volt, de bíztunk benne, hogy a műsor kellőképpen felpezsdít majd! Várva a MUSICALCSILLOGÁS névre „keresztelt” programest kezdését, picit meglepődtünk a nagyon egyszerű, egy szál zongorával virító, semmi díszlettel nem rendelkező, de még csak függönnyel sem takart színpadon!? Nem hinném, hogy a művelődési ház kelléktárában ne akadt volna egy-két művirágkosár, valamiféle színes anyag vagy szalag, mert így kissé szürkének tűnt az a bizonyos csillogás… :(

A műsor két főszereplője Dolhai Attila és Serbán Attila volt, akik vendégül hívták Nádasi Veronikát és Németh Attilát, az Operettszínház kiváló és kedvelt művészeit, valamint Muri Enikőt, akire Dolhai Attila egy tehetségkutató versenyen figyelt fel. A művészeket Tóth Éva, az Operettszínház zenei munkatársa kísérte zongorán, de természetesen, halhattunk dalokat zenei alap kíséretével is. A műsorban elsősorban ismert musicaldalok hangzottak el, de Dolhai Attila előadott egy-két dalt szólólemezéről, ahogyan a többiek is készültek egyéb dallal is…

D. Attila kedvesen köszöntött bennünket – nagyon elegánsan öltönyben-nyakkendőben, amitől kissé feszélyezve is érezte magát + hogy éneklés helyett inkább beszélnie kellett –, majd mihamarabb még a mikrofontól is „megszabadulva” dalba kezdett! T. Éva zongorakíséretében előadott egy dalt az Operettszínház márciusban műsorra kerülő A Bajadér című Kálmán Imre-operettből. E dalt követően behívta a színpadra N. Veronikát, aki Rudolfbeli szerepétől (Stefánia) eltérően Vetsera Mária szerelemről szóló dalát énekelte el. Veronika hangja szép és erős, ez a dal is tökéletesen szólt tőle, de ha musicaldarabban gondolkodunk, akkor ezek a lágy, szerelmes dalok nem illenek az ő hangszínéhez. Persze, nem én fedeztem fel a spanyolviaszt – gondolom, egyebek mellett ezért sem osztanak rá hasonló szerepet. Folytatva a Rudolf-blokkot D. Attila és Németh Attila a Miért nem ért meg engem? c. dalon keresztül kis ízelítőt adtak abból, hogyan instruálják egymást a próbaidőszak alatt, és miként éri el végső „formáját” (hangzását) egy-egy musicaldal. Érdekes volt ez a bepillantás, és a fiúk is aranyosak voltak! N. Attila például, mondta D. Attilának, hogy milyen átéléssel és hangsúllyal énekeljen, később pedig, D. Attila rászólt N. Attilára, hogy ne dünnyögve énekeljen az orra alatt, mert nem érteni belőle semmit. J Természetesen, ahogyan minden próbafolyamat (sikeres) végeredménye a tökéletesen előadott dal, ők is elénekelték szépen – átéléssel és hangsúllyal – ezt a dalt. J E blokk zárásaként D. Attila és Serbi énekelték el közösen a Hétköznapi hőst a Rudolfból… Hát, Rudolf-hiányra ezek után nem panaszkodhattunk – tekintve, hogy 13-án a darabot is láttuk… J Hm…csak Árpi és a hangja hiányzott…de nagyon! :)

Dolhai Attila – A Bajadér

Nádasi Veronika – Ne bánd, hogy szíved újra él… (Rudolf – Csak szerelem)

Dolhai Attila & Németh Attila - Miért nem ért meg engem? (Rudolf)

Dolhai Attila & Serbán Attila – Hétköznapi hős (Rudolf)

Serbi elképzelhetetlen lett volna Queen-dal nélkül – nem is váratott vele sokáig! :) Attila kissé lazább ruhára – póló + farmer – váltva elénekelte a Tűzvarázslót legújabb lemezéről – nagy kedvencem ez a dal, és bár, Attila kicsit rockosabb feldolgozása is jó, Lerch István sejtelmes előadása számomra az igazi! :) A pörgős számok után Attila és Enikő egy Meseautóban folytatták a romantikus kalandozást, majd Enikő győztesen söpörhette be a sikert az előadott ABBA dalért. Enikőnek kivételes hangja van, minden elismerésem az övé! Most 18 év körül jár, érettségi után színészettel szeretne foglalkozni. Azt gondolom, érdemes lesz megjegyezni a nevét, mert pár éven belül biztosan találkozunk vele – például, az Operettszínház színpadán… :)

Serbán Attila – Don’t stop me now (Queen)

Dolhai Attila – Tűzvarázsló

Dolhai Attila & Muri Enikő – Meseautó

Muri Enikő – The winner takes it all (ABBA)

Attila újabb dalokkal örvendeztetett meg minket szólólemezéről, azután pedig, Veronika és Serbi, majd a két Atcsika adott elő egy-egy dalt két közkedvelt musicalből. Tudom, hogy esetleg unalmas lehet, de Az egyszerű útnál ismét Árpi-hiányom volt…hát, még ha Szilveszterrel adta volna elő…

Dolhai Attila – A tegnapi ölelés

Nádasi Veronika & Serbán Attila – Így fogadj el! (Jekyll és Hyde)

Dolhai Attila & Németh Attila – Az egyszerű út (Mozart!)

Dolhai Attila - Hazatérsz

********szünet*********szünet********szünet*********szünet********szünet******

A szünet után egy nagyon szép és érdekes feldolgozásban hallhattuk Az éj zenéjét, mert ugye, míg a darabban a Fantom egyedül énekli ezt a dalt, ma este Attila és Veronika mindezt duettben adták elő… :) Serbi ismét kiereszthette torkát Júdás dalában, majd Attila is megmutathatta Puctal dalában, mi az a lakodalom! Ezt a dalt imádom tőle – szeretnivalóan aranyos! :) Enikő nagyon szépen énekelte el Eponine dalát a Nyomorultakból. :)

Dolhai Attila & Nádasi Veronika – Az éj zenéje (Az Operaház Fantomja)

Serbán Attila – Júdás dala (Jézus Krisztus Szupersztár – Minden gondjuk az ég)

Dolhai Attila – Majd én megmutatom… (Szentivánéji álom – Puctal dala)

Muri Enikő – Eponine dala (Nyomorultak – Senkim már)

Attila, bár, kétszer nekifutott a dalnak, korrektül elénekelte a Szegény kissrác panaszait, ám amióta Szemenyei Jani a székbe szögezett e dal előadásával a decemberi M+-on, nem tudom, mikor és kitől hallom majd legalább úgy szólni ezt a dalt?! :) Serbi újabb Queen dala után, Veronika a Dr. Bubóból énekelte el Ursula gospel stílusban íródott nótáját! :) A Getshemane-t Attila és Serbi meglehetősen új és érdekes „felfogásban” adták elő – Attila magyarul, Serbi angolul; csakhogy mindezt egyszerre tették, amely nem feltétlenül volt szerencsés választás!? A Mikulásnapi M+ óta tudjuk, hogy a két nyelven elhangzó dal illúzióromboló…nos, ha a két nyelvet ráadásul egyszerre halljuk, az még élvezhetetlenné is teszi az élményt… :( Ami azonban nagyon aranyos jelenet volt, és a fiúk nem is értették min kuncogunk olyan jóízűen, amikor egy pici lány a színpad hátsó takarásából átrohant az oldalsó takarásba, mit sem törődve azzal, Attiláék milyen nehéz szám előadásával birkóznak! :)

Dolhai Attila – Szegény kissrác (Sakk)

Serbán Attila – Too much love will kill you (Queen)

Nádasi Veronika – Ursula dala (Dr. Bubó)

Dolhai Attila & Serbán Attila – Getshemane (Jézus Krisztus Szupersztár)

Németh Attila kellemes csalódást okozott és kellemes meglepetést szerzett az Úgy szeress című dallal! Nem értem őt! Ha ezt a dalt el tudta énekelni hangjának rezegtetése nélkül, akkor a musicaldarabokban miért kell ezt a „minőségromboló” szokást elkövetni!? Nagyon szép hangszíne van Attilának – ha „csak” elénekli a dalt, minden hangjegyével megérint! :) Attila és Serbi újabb „Mozart-idézése” aranyosra sikeredett, főleg, hogy mi, a közönség is velük együtt énekelhettünk! :) Helyesek voltak, ám hiába…számomra Mozart = MÁZS! :)

Németh Attila – Úgy szeress (Szenes Iván szerzeménye)

Dolhai Attila & Serbán Attila – A zene, az vagyok én (Mozart!)

A műsor során Dolhai Attila megemlítette Márkot, az 5 éves fiúcskát, aki az anyukájával az első sorban ült, és aki azt kérte Attilától, hogy énekeljenek együtt. Nos, erre az est vége felé került sor, amikor is Márk rajongókat megszégyenítő magabiztossággal és szövegtudással énekelte a Lehetsz király-t a „nagyokkal”! Nagyon aranyos volt! :) Ám azt csak utólag tudtam meg, hogy ez az est neki szólt… :) Harza Márk születése után kiderült, hogy egy különös csontbetegsége van, hiányzik egy enzimje és az izomzata sem fejlődik megfelelően. Túl van már egy komoly csigolyaműtéten, amelyet azonban – növekedésétől függően – meg kell majd ismételni… :( Súlyos betegségétől függetlenül egy életvidám kisfiú, aki nagyon szereti a musicaleket és az operettet… :)

Mindenki + Márk – Lehetsz király (Rómeó és Júlia)

Itt véget is ért (volna) a ma esti musicalcsillogás, de Németh Attila zongorához ült – mondván, hogy ’számítottak a sikerre’ – és közösen elénekeltük :) Máté Péter méltán híres és örökérvényű dalát…

Németh Attila + Mindenki – Azért vannak a jó barátok

Összességében jól éreztük magunkat ezen a programon, a fellépő művészek nagyon helyesek és aranyosak voltak! Meglátásom szerint ők is jól érezték magukat velünk, sőt, szerintem, ők is élvezték a ma estét! :)

Délután szép kis havazás kezdődött Kőbányán (mint később kiderült csak ott, mert a városban nyoma sem volt hónak), ami pici aggodalommal töltött el, hogy Cili rendben beérjen a vonattal. Szerencsére, nem volt semmi gond, így 6 óra körül tudtunk találkozni a 9-es busz megállójában. Bár, jó kis korcsolyapálya volt itt-ott a járda, de azért rendben megérkeztünk az Operettszínházba. A színház előtt lévő Kálmán Imre szobornál a pénteki MUSICALCSILLOGÁS-ra is át tudtuk venni a jegyeket P. Krisztától, akinek ezúton is köszönöm a türelmét és a kedvességét (ugyanis a lehetséges MÁV-sztrájk miatt bizonytalan volt, hogy el tudunk-e menni a programra)…

A színházba lépve pillantást vetettem a szereposztó táblára, és reménykedtem benne, ha MÁZS-t nélkülöznünk is kell az este folyamán, Szilveszter legalább a szereplők közt legyen…

Elfoglaltuk jól bevált helyünket a baloldali emeleti ülésen, s hamarosan kezdődött is az előadás…

Bizonyára sokan megköveznek majd, ha netán olvassák e sorokat, de a ma esti előadás…hm…nem volt olyan ütős, olyan fergeteges, mint azt vártam. Nagyon rá voltam hangolódva Árpira, hiszen elsősorban miatta váltottunk jegyet erre a napra, így hiába tudtuk már jó egy hete, hogy mégsem ő lesz, nem igazán sikerült „túltenni” magam e változáson. Aki időnként elolvassa írásaimat, az talán tudja, hogy Dolhai Attilát nagyon szeretem, de miután vele már láttam ezt a darabot, boldog voltam, amikor „Árpisra” sikerült jegyet vennem! Hiába, Attila édes és aranyos, de Árpi az, aki lenyűgöz a hangjával, és a színészi játéka is meggyőzőbb számomra. Azt pedig már csak sértettségemben jegyzem meg, hogy amolyan névnapi ajándékként tekintettem az eredeti szereposztásra, erre a színház egy tollvonással megváltoztatta…

Igen, én is azok közé tartozom, aki elsősorban a színészek miatt megy a színházba, de azt gondolom, egy darab többedszeri megnézésekor nem „bűn”, ha a kedvenc színészeim alapján döntök egy-egy előadás kapcsán. Igen, azzal is tisztában vagyok, hogy a színház fenntartja magának a változtatás jogát – ha betegségről vagy magánjellegű okról van szó, az ellen nincs mit tenni, el kell fogadni, ám, amikor a színház „tehet” a változásról, azt nagyon nehezen tudom elfogadni és megemészteni…

No, szóval, a fenti alaphangulat (is) mindenképpen rányomta bélyegét és kissé talán beárnyékolta az előadásról alkotott véleményemet…

Attila és Zsuzsi helyesek voltak, de Árpi és a hangja nagyon hiányzott, pláne a Hétköznapi hős és a Mondd, mit tegyek dalokat hallva…

Szilveszter szereplésének nagyon örültem, és aranyosan is játszotta Pfeiffert, mégis…volt már ő rám ennél nagyobb hatással is. Igaz, ebben a szerepben először láttam, és az is lehet, hogy az én elvárásaim voltak túlságosak…hm, nem tudom…

Kata szintén nagyon aranyos volt. Decemberben, hogy pici bepillantást kaptunk Szilveszterrel közös (munkahelyi)kapcsolatába (Szilveszter pódiumbeszélgetésén), átfutott az agyamon egy-egy közös jelenetük láttán, vajon, amikor egymásra néznek, szöveget mondanak, vagy énekelnek, a darab adta jeleneten túl gondolnak-e másra is? Gondolok például arra, hogy esetleg az előadás előtt beszélgettek valamiről, ami valamilyen módon kapcsolatba hozható a színpadon elhangzott szöveggel vagy dallal, és ezt nyugtázzák-e egymás felé egy pillantással, vagy egy gesztussal?…

Jantyik Csaba Ferenc Józsefként nagyon tetszett, jobban, mint Németh Attila. Máté is meggyőzőbb volt Károlyi Istvánként, mint Sánta Laci. Lacihoz túl komolyak ezek a szerepek, hitelesebb tőle Dudás, Lefou, vagy Alfréd figurája.

Homonnay Zsolttal kapcsolatban már látatlanul voltak fenntartásaim. Az okot nem igazán tudnám megmondani, de talán, úgy gondoltam, ha a hangjával nem tud rám hatással lenni, akkor a személye sem lehet megnyerő számomra. Az Adagioból ismertem őt inkább, mely formáció abszolút nem jön be nekem, sőt, a három pasi közül úgy vélem Balczó Péternek van a legjobb hangja, mégis szerintem, méltatlanul szorul háttérbe. Visszatérve azonban Zsoltra, az iránta érzett ellenszenv egy-két hónapja kezd múlóban lenni nálam, és ha a hangjával talán, sohasem sikerül megérintenie, a személyével már kezdek megbarátkozni. Legelőször Bernstein Miséjével kapcsolatban hallottam őt nyilatkozni egy reggeli műsorban, amikor elgondolkoztam azon, végül is, mi bajom is van vele (emberileg)?! Később pedig, Lillával és két kisfiával együtt vendégek voltak az egyik csatorna karácsonyi műsorában, ahol félretéve minden (képzelt) előítéletemet, meg kellett állapítanom, hogy Zsolt egy kedves és szimpatikus ember, és nagyon rendes és törődő családapa is! Szóval, mindennek fényében, most már nem kaptam a szívemhez, amikor a szereplők között olvastam a nevét, ugyanis az általunk eddig látott előadásokon rendszerint „elkerültük” őt.

Figyelmemet nem mindig az előadás eseményei kötötték le, még pontosabban elkalandoztak a gondolataim más téma felé is, mentségemre legyen mondva, a darab szereplői kapcsán. Pirgel Dávidot több darabban is láttam már – kisebb-nagyobb szerepekben. Elidőztem nála hosszasabban annál a jelenetnél, amikor Rudolf a kiállítás megnyitóját tartja. Dávid ekkor katonai egyenruhában a háttérben állt, én pedig elgondolkoztam azon, vajon, mi múlik azon, mely színészből lesz rövid időn belül főszereplő, és ki az, aki szép fokozatosan felfelé haladva (azon a bizonyos létrán) válik egy darab főszereplőjévé?! Bizonyára alkat kérdése is, de amíg Dávid fontos és meghatározó szereplője a Vámpírok báljának, addig az Operettszínházban egyelőre – kivéve talán, az Oltári srácok és a Szentivánéji álom – leginkább tömegjelenetekben és kisebb szerepekben tűnik fel…

Összességében jól éreztem magam, és élveztem az előadást, hisz’ mindig nagyszerű élmény beülni a színházba, és belefeledkezni az előadásba és a színészek játékába. Az pedig, hogy én borúsabb hangulatban ültem be a nézőtérre, és ezáltal kevésbé tudtam magamévá tenni a látottakat, természetesen, nem a színpadon lévők hibája. Meglehet, hogy a ma este színre lépő színészek mindegyike tehetségének, tudásának és ráhangoltságának megfelelően a maximumot nyújtotta, de ennek befogadására az én aktuális lelkiállapotom nem volt képes; ugyanakkor az sem vitatható, hogy ahogyan mi, „hétköznapi” emberek sem teljesítünk egyformán a munkahelyünkön, úgy a színészeknek is engedtessék meg ez a „kiváltság”…

Kora este – ½ 6 felé közeledve – egyre gyakrabban jutottak eszembe azok a szerencsések, akik ez idő tájt a Magyar Színház felé tartottak a Vámpírok bálja 100. előadására. Elképzeltem, ahogyan magamra öltve legszebb vámpíros báli ruhámat, arcomon a legvonzóbb vámpírsminkkel együtt hömpölygök be a folyamatosan érkező tömeggel a színház bejáratán…

A színház előtti téren vörös mécsesek világítottak, míg a fákat ezüst és vörös színű gömbök és girlandok díszítették. Odakint az időjárás jócskán kimutatta foga fehérjét, de a már ekkor körülölelő hangulat, a mindenképpen izgalmasnak ígérkező est, no és egy-egy pohár fűszeres forralt bor, melyet kedves vámpírpincérek szolgáltak fel, kellőképpen megtették a hatásukat. Krolock gróf kastélya kapujának megnyitása után nem sokkal, a vállalkozó kedvű bálozóknak szakértők készítettek vámpírsminket a földszinti előtérben. Fotósok fényképezték az érkező vendégeket, kaptak lencsevégre egy-egy eseményt, de videokamerával is igyekeztek megörökíteni néhány szép és kedves pillanatsort.

Maga az előadás minden képzeletet felülmúlt. Már a nyitány alatt hatalmas üdvrivalgás tört ki, amikor a megjelenő vámpírfogsor alá kivetítették a "100." feliratot. Ahová csak lehetett, a színészek belefűzték szövegeikbe a ’századik’ szót, nem kis derültséget okozva a nézőtéren, és mindezt természetesen, hatalmas tapssal körítve. Pl. Krolock gróf a századik bálba hívta meg Sarah-t. :)

Nagyon jó hangulat uralkodott – ahogyan a nézőtéren, úgy a színpadon is. Egyházi Géza von Krolock hangjától többeknek a hideg futkosott a hátán, s minden bizonnyal az utolsó sorokban, illetve az erkély legtetején ülők is magukon érezték e hang székbe szögező erejét; hogy arról a fenséges méltóságról már ne is essék szó, amellyel grófunk a színpad egyik oldaláról átvonul a másik oldalra. Andrádi Zsanett most is tündöklött Sarah-ként– kislányos bájával és kristálytiszta hangjával valószínűleg nem csak a férfiszíveket varázsolta el. Pirgel Dávid alakítása Herbertként édes volt és aranyos, a keringő Sánta Lacival maga volt a tünemény. A táncosok ezúttal is lélegzetelállítóak voltak – pl. Rákász Dani „kipörgése” Taródi Szilvivel a Piros csizmákban, vagy Túri Lajos (Fekete Vámpír) és Baranya Dávid (Fehér Vámpír) „harctánca” Sarah-ért a Carpe Noctem alatt. (Sajnos, kb. az előadást megelőző órákban derült ki, hogy Tihanyi Ákos, mint Fekete Vámpír nem tudja vállalni az esti szereplést – bizonyára nyomós oka volt a cserének…)

A Finálé alatt végérvényesen kiszabadult a közönségből a már addig is csak nehezen fegyelmezhető vámpírerő, amellyel lelkes és örömujjongó támadást indítottak a színpad felé. Mindenki megtörte a még szünetben kiosztott vörösen világító karkötőt, és bár, volt, akinél már korábban beindult az „akció”, hihetetlen látvány volt, ahogyan több száz vörösen világító karkötő a magasba lendült. Az előadás legvégén a rajongóktól 100 szál vörös rózsa záporzott a művészek felé – mindegyikük felszalagozva egy-egy előadás dátumával, amelyet ugyancsak hatalmas tapsvihar kísért…

A művészek is kedveskedtek meglepetéssel a közönségnek. A Teljes a sötét című dalt adták elő három Sarah (Andrádi Zsanett, Kovács Nikolett és Nádorfi Krisztina) és két Krolock gróf (Egyházi Géza és Merán Bálint) részvételével. Különleges látvány és élmény volt őket együtt látni és hallani.

A köszönetnyilvánítás sem maradhatott el – Simon Edit producer mondott egy kis beszédet, köszönte meg és hívta fel a színpadra a produkcióban résztvevőket – a színészeken és táncosokon túl a zenekar tagjait, a sminkeseket, és mindenkit, aki profi és lelkiismeretes munkájával sokat tett a darab sikeréért. Amint azt Simon Edittől hallottuk, nyáron sem kell nélkülöznünk vámpírkáinkat, csak éppen 2009 novemberétől közel négy hónapig Belgiumban vendégszerepel a Produkció, ezért ezt követően Budapesten 2010 márciusában lesz újra Vámpírok bálja! :)

Az egyik rajongó egy saját maga által készített díszüveggel fejezte ki köszönetét a produkciónak – az üvegre a 100. Vámpírok bálja felirat került.

A fantasztikus estére az előre eltervezett és alaposan begyakorolt Öröklét dal művészekkel történő együttes eléneklése tette fel a koronát, amelynek végén konfetti eső és szerpentinzápor árasztotta el a színpadot…

Abban egészen biztosak lehetünk, hogy a Produkció egy életre szóló élményt és emléket szerzett ezzel az esttel (is) a közönség számára; de abban csak reménykedni tudunk, hogy a Produkcióban résztvevők mindegyike is hasonló élménnyel és emlékkel zárta szívébe a mai estét.

2009. jan. 09. 19.00 100.
Krolock: Egyházi Géza
Sarah: Andrádi Zsanett
Alfred: Sánta László
Professzor: Jegercsik Csaba
Chagal: Pavletits Béla
Magda: Kecskés Tímea
Rebecca: Dobos Judit
Koukol: Farkas Gábor Attila
Herbert: Pirgel Dávid
Nm I: Bot Gábor
Nm II: Hetei Bakó Szabolcs

Fekete vámpír: Tihanyi Ákos Nightmare: Taródi Szilvia
Fehér vámpír: Baranya Dávid Rote Stiefel: Rákász Dániel
Ensemble: Kovács Nikolett, Nádorfi Krisztina, Nyári Darinka, Szegő Adrienn, Stróbel Dóra, Balog János, Ajtai Beáta, Mikecz Kornél, Lopusny Anna, Szoboszlay Judit, Szabó Anikó, Demeter Nóra, Szentirmai Zsolt, Köves Dóra, Túri Lajos, Ködmen Krisztián, Kiss Ernő Zsolt, Barczi László, Mihálka György, Nagy Tibor

Este ¾ 6-kor indultunk el az Operettszínházba Szilveszter pódiumbeszélgetésére. Mint azt a színház honlapjáról megtudtam, a ma esti programmal kezdődik meg a színház Csillártermi Előadássorozata!

Megérkezve a színházhoz, szokás szerint, a főbejáraton mentünk be, de a jegykezelő kishölgy – látva a jegyünket – tájékoztatott minket, hogy a Csillártermet a Mozsár utcai bejárat felől tudjuk megközelíteni. Átsétáltunk hát a Mozsár utcába, ahol már kisebb „rajongócsapat” várt bebocsájtásra. Alighogy mi is odaértünk, beengedtek minket az előtérbe, ahol mégiscsak barátságosabb időjárási körülmények között várakozhattunk, mint kint a hidegben. Az előttünk álldogáló kiscsapat között felfedeztük azt a hölgyet, akivel az Előkarácsonyi Est helyszínének keresése közben „futottunk össze”. Poénból mondtam Cilinek, lehet, hogy ő t.agi a fórumról, akinek részben köszönhetjük, hogy itt lehetünk, és lám, a hozzánk eljutó beszélgetés foszlányaiból kiderült, hogy valóban ő az! :)

Meg kellett várnunk, amíg az esti előadásra (Rómeó és Júlia) érkező vendégek beülnek a nézőtérre, és elkezdődik az előadás, majd ezután mehettünk csak be. A terembe történő bejutás során volt némi kis harc a jobb helyekért (merthogy nem helyre szóltak a jegyek), de Cilivel nagyon ügyesen a második sor bal szélére sikerült leülnünk – tökéletes rálátással a pódiumra. :)

A beszélgetést Böhm György dramaturg és Arató András vezették – nagyon helyesen és nagyon profi módon. Jól kérdeztek, a kérdések is jól követték egymást, nem fojtottak Szilveszterbe semmi fontos mondanivalót (legalábbis én így láttam) – igyekeztek együtt gondolkodni vele, és lereagálni minden szavát, mondatát és rezdülését.

A beszélgetés Szilveszter színészi szárnypróbálgatásaival kezdődött, amely elvezetett egészen a közeli illetve távoli jövőbeli elképzelésekig. Láthattunk videofelvételeket egy-egy korai előadásából, felolvasott egy általa írt novellát, és részleteket láthattunk a Révész című kisfilmjéből, amely több díjat is nyert már azóta.

Élmény volt hallgatni minden szavát – igaz, egy-egy gyönyörű körmondatának megértése erős összpontosítást kívánt, de e „labirintusi” mondatok már eggyé váltak Szilveszterrel, nélkülük hatalmas hiányérzetünk lenne.

A teljesség igénye nélkül az alábbiakat tudtuk meg vele kapcsolatban:

- nevében a P betű Péter jelent; a gimnáziumban volt egy másik Szabó Péter nevű diák is, mindketten az orvosira készültek, ezért Szil eldöntötte, hogy akkor ő inkább novellákat ír, majd ehhez illő, jól hangzó „művésznevet” választva a második keresztnevét kezdte el használni, s lett belőle Szabó P. Szilveszter;

- a névválasztásnak megfelelően Szil december 31-én tartja a névnapját, és mint azt megtudtuk, rá 20 percre, január 1-én ünnepli a születésnapját;

- annak ellenére, hogy Gór Nagy Mária színi tanodájában „évet kellett ismételnie, mert nem ütötte meg a szintet”, idővel szépen kapta a kisebb-nagyobb szerepeket, egyiket a másik után;

- azt vallja, hogy a zenés színház alapja a próza, ezért nagyon örül, hogy a színi tanodában, majd később a színművészeti egyetemen olyan tanárai voltak, akiktől valóban megtanulta a színészetet a szép beszéddel együtt;

- legnagyobb sajnálatomra, dohányzik (18 éves kora óta!!! :();

- Zsófia, a felesége és Panna Hanna (alias Bogyó), a kislánya nagyon erős, biztos háttér a mindennapokban;

- a Halál szerepe az Elisabeth-ben volt az első igazi nagy szerep, amely nagyon jókor talált rá, mert ki volt éhezve a szereplésre;

- a Halál mozgását úgy alakította ki magának, hogy abban születési rendellenessége (csípőficam) se tűnjön fel a nézőnek;

- úgy gondolja, hogy a tapsrend kezdetével véget ér az adott előadás adott szerepének megformálása, onnan ő is ugyanolyan „hétköznapi” ember, mint pl. aki a nézőtéren ül;

- mostanában a szakma másik oldala, azaz a rendezés foglalkoztatja;

Azt gondoltam, amennyiben Szil énekelni is fog, akkor azt kész alapokra fogja tenni, de legnagyobb örömömre a beszélgetést színesítő dalokat zongorakísérettel adta elő (nagyon kedves és szimpatikus volt a zongorista is), amely még inkább hangulatosabbá és közvetlenebbé tette az estet. Külön érdekesség volt, hogy Szilveszter elénekelte az Elisabeth-ből a Semmi, de semmi című dalt, amely ugyebár Sisi dala. :)

A beszélgetés vége felé haladva egy meglepetésvendéget is köszönthettünk – azt gondolom, nem meglepő, sőt, magától értetődő, hogy ez Janza Kata volt. Kata aranyos volt, mint mindig. Énekeltek együtt Szilveszterrel, kicsit mesélt Szilveszterrel történő találkozásáról, kapcsolatáról, melyről ezúttal sem derült ki „egyértelműen”, hogy több-e egyszerű munkakapcsolatnál!? :) Ahogyan Kata megpróbálta magát „kivágni” e kérdésre adott válasznál, elmondta, hogy ő folyamatosan szerelmes a partnerébe, így tud „működni” köztük is az a bizonyos harmónia, amitől hitelessé válnak a nézők szemében – „e nélkül nem ér az egész egy lyukas garast sem”! Mindez ugyanígy történt az Elisabeth-nél is, melyről úgy véli, ez az ő közös szerelmük – az Elisabeth ők maguk, amely egy szerencsés találkozás nagyszerű eredménye lett! Az tuti biztos, hogy nagyon szeretik egymást, és tündéri párost alkotnak ketten a színpadon, ez is tiszta sor! :) Az pedig, külön „hab a tortán”, hogy ez a „szerelmes kettős” azonnal megadatott számukra, és a közönség is együtt ismerte meg őket! Kata elmesélése szerint, ő már a GNM színi tanodájában felfigyelt Szilveszterre, csakhogy Szil általában tudomást sem vett róla; ha netán mégis visszaköszönt, akkor Katának aznap jó napja volt! Aranyos jelenet lehetett, amikor Kata elsomfordált Szilveszter mellett, csakhogy köszönhessen neki („Szia, Szilveszter!” – hangzott Katától aléltan), mire Szilveszter komoly mély hangon odavetett egy „Szevasz!”-t (fogalma sem volt róla, hogy Kata kicsoda)! :) Az a történet pedig, egy cseppet sem hazudtolta meg Szilvesztert, amikor bicskával a zsebében ment a próbára – ha már egyszer a Halált fogja alakítani (igaz, mátészalkai gyerek lévén ez magától értetődő volt), majd a jelenet eljátszásakor minden zokszó nélkül elő is vette, mint kelléket – ha már egyszer a Halált alakítja! :) Kata búcsúzóul egy szép dalt énekelt el nekünk (és Szilveszternek) a Jövőre, veled, itt! című musicalből… :)

Az első pillanattól az utolsóig úgy láttam és úgy éreztem, Szilveszter szívesen jött el erre a beszélgetésre, és örömmel osztotta meg velünk érzéseit és gondolatait. :)