Emlékmorzsák

Eltelt hát a hét és elérkezett a várva várt nap. Örömöm azért is volt határtalan, mert nemcsak jó helyre sikerült jegyet szereznünk, de olyan parádés szereposztásban volt részünk, hogy ennél többet nem is kívánhattunk volna! A jól csengő nevek látatlanban is teljes garanciát biztosítottak a tökéletes előadásra. Egy hónap és két nap különbséggel pontosan egy évvel ezelőtt voltunk legutóbb Mozart!-on! Akkor Atcsika megbetegedett, így MÁZS-zsal duplázhattunk; ám az akkori Mozart! előadások után műtötték meg Árpi lábát, amit már végképp nem odázhatott tovább! :) Mindezt csak azért említettem meg, mert amikor a jegyeket vettem augusztusban, még nem tudtuk a szereposztást, úgy sakkoztam ki, melyik nap lehet Árpi, majd később, amikor olvastam a fórumon, hogy október 16-án Atcsikának más elfoglaltsága van, reménykedtem benne, hogy mindez a ma estéig így is marad! :) Azt azonban álmomban sem mertem volna gondolni, hogy a darabot „full extrás” szereposztással látjuk majd! Már a szememnek sem akartam hinni, amikor ma egy utolsó pillantást vetve a színlapra, Vágó Betti nevét olvastam (Kékkovács Mara helyett) Nannerl neve mellett – vele (egyetlen név kivételével) tényleg az álomszereposztás várt ránk! :)

Elfoglaltuk jól bevált helyünket az emelet bal oldalán, s részünkről jöhetett, aminek jönnie kellett! :)

Visszanézve a korábbi beszámolóimat, meglepve láttam, hogy a darab történetéről egy sort sem írtam. No, persze, tudom, hogy nem nehéz kitalálni, de hátha akad, akinek többletinformációval szolgálok ezzel.

A darab a zseniális osztrák muzsikus és zeneszerző Wolfgang Amadeus Mozart alig 36 esztendőnyi viharos életét öleli át. Szemünk előtt válik a kezdetben szófogadó és apjának megfelelni kényszerülő csodagyerekből egy öntörvényű, senkinek sem behódoló, a maga módján mégiscsak felnőtté váló művész. Részesei leszünk az önállósodás, a pompa és a nélkülözés kettős világában való létezés, a zseni szellem féken tartása és kiteljesedése közötti vívódásnak. Mozart egész életén át küzdött, hogy szabad művész lehessen. Állandóan lázadott, hol az apja, hol a felesége, hol a munkaadói ellen, mégsem tudott teljesen elszakadni tőlük. Tulajdonképpen halálával lett igazán szabad ember és művész…

Árpi, amint megjelent a színen, azonnal éreztem, hogy „igen, ez az ő világa”! Ahogyan mindig, most is remekül formálta meg Mozartot, a fékezhetetlen ifjút, a bohém lázadót, aki majd’ mindenkivel konfliktusba kerül élete során, illetve a munkalázban égő, mégis állandóan pénzhiánnyal küzdő fiatal zeneszerzőt. Olvastam egy-két olyan véleményt Árpival kapcsolatban, hogy a játéka „harsány * túl sok * ripacskodó” – nos, én soha semmiféle túlzást nem éreztem a játékában, nekem pont így hiteles a szerepformálása, így mutatja meg leginkább ezt a „kívül ember, belül vulkán” figurát, aki ráadásul meg van áldva egy jó nagy adag őrültséggel és bolondsággal! Egy ilyen összetett lelket nem lehet visszafogottan, konszolidáltan eljátszani! No, és persze, Árpi esetében a kitűnő alakítás mellé egy fantasztikus, karakteres hang is párosul, amely ugyancsak megérinti a közönséget. Két dalt mindig nagyon várok tőle e darab megnézésekor. Az egyik az Árnyékdal, amelyet Mozart azután énekel, hogy édesanyja meghalt. Ebben a dalban érvényesül leginkább az amúgy egész darabot végigkísérő szereplő, Mozart gyerekkori énje, aki – ahogyan az a dalból is kiderül – árnyékként követi őt, s képtelen szabadulni tőle.

Mozart / Árnyak

Félelem, mely fojtogat, / Veled él ez a démon!
súlytól görnyed vállam. / Veled él ez a gyermek!
Faggatózó csend gyötör, / Egyedül neki szolgálsz,
és nincsen válasz arra, hogy miért? / Szabadon sosem enged. Egyedül csak őmiatta élsz!
Rejtőzködő szemek, / Veled él ez a démon!
de mégis tudom, követ. / Veled él ez a gyermek.
Az árnyékom követ, és érzem, hogy egy napon elpusztít még! / Éjjel-nappal hajszol már.

Itt említem meg Földes Marcit, aki Mozart gyerekkori énjét alakította. Mindig lenyűgöz az a harmónia, ahogyan Árpival együtt játszanak a színpadon! :)

A másik dal a Miért nem fogadsz el engem?, amelyben benne van a kitaszítottság, a meg nem értés, a magára hagyatottság érzése – egy szenvedő fiú, aki apja szeretetéért könyörög. Azért a szeretetért, ami a zseninek, a tehetségnek kijár, de az embernek nem.

Miért várod el, hogy olyan legyek, mint te?
Miért kéne, mást játsszak?
Ez vagyok én!

De a legszörnyűbb, hogy meg nem értem,
miért tagadtál meg engem?
Hisz én nem voltam soha más,
akkor bűnösnek miért látsz?
A bűnöm az csupán, hogy
miért nem járok más nyomán?

Szilveszter szereplése különösen emelte az est fényét – alakítása zseniális Colloredo hercegérsekként. Ahogyan azt egy kedves musicalkedvelő fogalmazott:  „Évek rutinja és tehetsége együtt formálja a karaktert. Egy-két grimasz, egy-két mozdulat, egy-két hangsúly… egyszerűen tökéletes.” A színpadon történő megjelenésével azonnal magára vonzza a tekintetet, hogy a hallójáratokról már ne is beszéljek! Mindez A győzelmes zeneszó c. dal során éri el a tetőfokát – imádom, ahogyan Szilveszter előadja ezt a dalt! :)

Miért, igazságos Úr,
hogy nem segít a műveltség, s a gondolat?
Mondd, hogy küzdjem le őt?
Miért veszít hát az értelem?
Miért hajt fejet a józanész
a győzelmes zeneszó előtt?

Az érzés Az egyszerű út hallatán is átjárja az ember lelkét, amelyben ezúttal is fantasztikusat énekeltek Árpival! :)

Colloredo: Jó atyád, mit szólna?
Lepereg rólad erkölcs, vallás.
Gondold meg, zenét, mennyit írhatsz,
ha összefogunk ketten!
Mozart: Nekem egy kell csupán:
a szépséges szabadság.
Végre független vagyok,
bennem csak zene szól már!
Nem!

Ágota azóta a kedvenc Constanze-nk, amióta először láttuk őt ebben a szerepben. Ahogyan a színészi játéka, úgy a hangja is tökéletes a kissé kétes hírű családból jött örömlány megjelenítéséhez! A Forog a tánc nagyszerű volt. :)

S ha egy nap a férjem
- Isten óvja őt -
munkalázban csonkig ég,
és itt hagy ő engem végül majd,
én sajátos módon gyászolom őt, mert:
Lesz egy hely, hol forog a tánc.
Ugyan, miért volna jó,
hogyha nélkülem járnák.

Leopold Mozart szerepe számomra eggyé vált Dzsoni nevével. Igaz, ezidáig mindig csak vele láttam, talán, ezért sem tudnám elképzelni, hogy ne az ő hangján szólaljon meg a Vasba zárd a szíved megrendítő sorai! Mozart apja, aki szereti a fiát – azt a fiát, amelyik ellentmondás nélkül, szófogadóan alárendeli magát a zsenialitásnak, a tehetségnek.

Vasba zárd a szíved, hát!
Tanulj rideg taktikát!
El ne gyengülj,
hogyha Rád tekint egy kígyó!
El ne mond, mi az, mi fáj!
Fejet hajts, ha úgy muszáj!
Tégy így:
Had lehessek büszke Rád!

Ahogyan azt már fentebb írtam, nagyon örültem Betti szereplésének! Nannerl, Mozart nővére hasonlóan kiemelkedő tehetség volt, mint Amade, de édesapjuk iránti elkötelezettségből és Amade iránti szeretetből inkább a háttérbe húzódik, még ha titkon reméli is, hogy egyszer talán, újra együtt lesz a család, s újra együtt zenélhetnek kedvükre! A Herceg másutt jár c. dal mindezt tökéletesen elmondja. Betti hangja és színészi játéka csodálatos! :)

A Herceg már rég másutt jár,
kihalt a régi álomvár.
A hercegnő már búskomor,
folyton csak rád gondol.
A Herceg már rég másutt jár,
s a sok-sok szép remény
mind-mind elszállt.

Számomra Náray Erika is az a szereplője a darabnak, aki nélkül elképzelhetetlen a tökéletes szereposztás. Waldstätten bárónőként más nem igen tud olyan hiteles és meggyőző lenni, mint ő. Gyönyörű, tiszta hangját mindig jóérzéssel hallgatom, pedig néha olvasok negatív kritikát az éneklési stílusát illetően!? Hmmm, én még sokáig szeretném őt látni ebben a szerepben! :)

Távol innen színarany minden,
hív a világ, sodor olthatatlan szenvedély.
Harc az élet, élvezd és érezd,
és kinccsé válik a csillagpor,
ha nem riaszt el téged száz veszély!

Bereczki Zoli hibátlanul formálja meg Schikaneder színigazgatót. Azt gondolom, nem sértem meg BeZo-t, ha azt írom, hogy ezt a figurát nem kellett különösebben „betanulnia”, mert a szövegtől, dalszövegtől és színpadi helyezkedéstől eltekintve szinte belülről – Zoli lelkéből és habitusából – jött ennek az életkedvvel és optimizmussal megáldott embernek a megformálása! A megtanulandó dolgokhoz pedig, adott a kiváló hang és adottak a táncos lábak, amelyet az Egy csipetnyi ész, egy csipetnyi szív c. dalban maximálisan megtapasztalhatunk! :)

Végy egy csipetnyi borsot, egy kevés sót,
a nép csak cirkuszt kér, pénzért.
És csak azt mondjuk el, amit mindenki sejt,
hogy földünk nem más, mint egy furcsa színház.
S azt, hogy itt minden férfi és nő színész,
s a taps annak jár csak, ki nagy-nagy cirkuszt csap mindig!

A Weber családot illetően Molnár Piroskát szívesebben láttuk volna Webernéként, de Aloysie Weber szerepében Dobos Juditot látni mindig nagy élmény! Tündéri abban a jelenetben, amikor Mozart először látogat el a családhoz, s bemutatkozásképpen (mondván, hogy gyönyörűen énekel) egy Mozart által írt „dalocskát elénekel”! :)

Weberék:Kell egy gáláns, jó barát, ki már szinte családtag, szörnyű, kínos helyzetünket átérzi ő…

Mert itt egy tisztes jó család az nehezen él, szorgalom meg tisztaság itt keveset ér!

Ám ha kissé rámegyünk, egy férfi csak jő…

Hogy e tisztes, rendes, erényes, szorgos, dolgos, kellemes, jó keresztény, katolikus háztartást…

Cäcilia: …mentse ő!

A karmester Makláry László volt – meglepő módon időnként hagyta kibontakozni a közönséget is, ugyanakkor olvastam a fórumon, hogy bár „nyugodt, érthető tempóban hagyta énekelni kedvenceinket, Árpi félbehagyta miatta a ’szegény Constanze-t’ és lemaradt az ’Egy valódi angyal ő…’ Szegény Árpi csak lesett!” :( No, nekem meg már olyasmi jutott az eszembe, hogy Árpinál lépett fel valamiféle kis „áramkimaradás”!? Csodálkoztam is, mert ilyet „színházba járásos pályafutásom” alatt egyszer sem tapasztaltam! Hát, szó se róla, Silló István vezénylete messze szimpatikusabb! :)

Nem mellékesen minden fontos szereplőnek saját dallamvilága van, amivel még több mélységet adtak az egyes karaktereknek. A zene mellett a látványról is érdemes szót ejteni. A jelmezek a kor (18. század vége) divatját tükrözték: rizsporos parókák, díszes kabátok, fűzők és földig érő szoknyák. A díszletek inkább csak jelzésértékűek voltak, mint a különböző városok sziluettjei, két hatalmas rámpa, egy-két bútordarab és egy hatalmas félgömb, amely hol egy sírhalmot jelképezett, hol egy épület kupolájaként szolgált. A színpadtechnikának köszönhetően nem csak a forgószínpad, de a különböző emelők és süllyesztők is látványos megoldásokkal szolgáltak.

 
Nos, úgy érzem, sikerült egy kerek kis élménybeszámolót összehoznom, de a teljes igazsághoz még hozzátartozna egy-két aprócska gondolat. Előtte még csak annyit, hogy ezt a darabot ma néztem meg 7x-re, ami ad némi viszonyítási alapot, s apró részeteket is sikerül megfigyelnem. No, de nem kerülgetem tovább a forró kását…

Nem tudom miért, de ettől a parádés szereposztástól olyan fergeteges előadást vártam, amilyenben még életemben nem volt részem; s ha páratlan és élményteli volt is az előadás, az a bizonyos katarzis ezúttal nem szögezett oly mértékben a székbe. Minden szereplő egytől egyig fantasztikus volt a maga szerepében, de némelyiküktől láttam már még hatásosabb, még ütősebb alakítást. Árpinál hiányoltam a hosszú-hosszú, végeláthatatlan (bocsi, végehallhatatlan :)) kitartásokat; Szilveszternél tapasztaltam néha egy kis szétszórtságot; Dzsoninál olyasvalamit éreztem (amit soha eddig még), mintha bizonytalan lenne a szöveget illetően, néha nem is értettem, mit énekel!? Tudom, tudom, hogy kukacoskodás, amit teszek, de miért ne írjam le úgy, ahogyan valójában éreztem!? A többieket azért nem említettem meg itt külön, mert velük kapcsolatban semmi „rendkívülit” nem tapasztaltam! :) Végezetül még csak annyit, hogy pompás élmény a Mozart!, aki szereti a musicalek világát, feltétlenül nézze meg. Nem csalódhat. :)

Wolfgang Mozart - Mészáros Árpád Zsolt
Hieronymus Colloredo salzburgi hercegérsek - Szabó P. Szilveszter
Amadé, a porcelánfiú - Földes Marci
Constanze Weber - Siménfalvy Ágota
Leopold Mozart - Földes Tamás
Nannerl Mozart - Vágó Bernadett
Waldstätten bárónő - Náray Erika
Emanuel Schikaneder színházigazgató - Bereczki Zoltán

Az őszi színházi évadot az Elisabeth-tel nyitottuk meg. Még augusztusban bukkantam rá a kedvező jegyekre, így akkor a szereposztásról még semmit sem lehetett tudni, de úgy voltunk vele, ha Máté lesz a Halál, akkor nem érhet meglepetés, mert őt tudjuk, hogy nagyszerű; ha pedig, Szilveszter játssza a Halált, akkor végre teljesül a vágyunk, hogy vele is láthassuk a darabot! Alaposan el voltam tévedve, és a szereposztás megjelenésekor ért csak a meglepetés, amikor is Szilveszter váltójaként Homonnay Zsolt nevét olvastam a színlapon. Mint annak utánanéztem, Zsolt nyáron, Szegeden a Dóm téri színpadon debütált a Halál szerepében. (Zárójelben jegyzem csak meg, hogy Homonnay Zsolt szereplése azért is lepett meg kissé, mert anno arról szóltak a hírek, hogy Kamarás Máté „utódja” Pirgel Dávid lesz, de úgy tűnik, ez az utódlás egyelőre várat még magára!?) Zsoltot illetően pici fenntartással voltam iránta, de a róla készült jelmezes fotók, amelyeken nagyon jól néz ki – az előadás közeledtével – egyre kíváncsibbá tettek! Ma már szinte vártam, hogy láthassam őt! :)

S ha már…, akkor vele kezdem a beszámolómat. Ahogyan azt már említettem, megjelenésileg tökéletesen magával ragadó Halál volt – magas, vonzó személy, ezüst csillámokkal díszített, hosszú, fényes, fekete haj, elegáns ruha! Színészileg sem találtam semmi kivetnivalót az alakításában, hiszen benne volt a vágyódó, a hősszerelmes, a kegyetlen, az akaratos, az összeesküvő és a számító! Igaz, néha-néha egy kedvenc musicalem, kedvenc főszereplőjének sajátos gesztusait és mimikáját véltem felfedezni a mozdulataiban és arcjátékában, de miután abszolút megnyerővé tették színészi játékát, Zsolt elérte ezzel, hogy kifejezetten élveztem jelenlétét a színpadon! Egy-egy jelenetben mintha esetlennek tűnt volna, mintha némi bizonytalanság látszódott volna a színpadi mozgásán, de mindezt teljes mértékben ellensúlyozta, hogy Zsolt játékában a saját maga által megformált és megszemélyesített Halált láttam. Hangilag is majdnem meggyőzött, ahonnan az egész iránta érzett fenntartásom eredeztethető. Alapjában véve nem kedvelem Zsolt énekhangját, amit elsősorban hangszínének tulajdonítok, illetve annak, hogy én rendszerint érzem rajta az operettes énekstílust, amikor egyéb műfajú dalt énekel. Mindezen véleményemet ugyan egy Adagio koncert alapján szűrtem le, de ma este ez a véleményem is pozitív irányban változott. Azt nem mondom, hogy Zsolt elvarázsolt a hangjával, de nagyon tetszett, ahogyan játszott vele – hol szerelmesen és csábítóan lágy, hol kegyetlenül és kíméletlenül durva volt. Füredi Nikolettel igazán szép párost alkottak. Mindent összevetve, nagyon kellemes csalódás volt számomra, örülök, hogy láthattam őt Halálként. :)

Füredi Nikolettel folytatva a sort… Számomra tökéletes Sissi – a színészi játéka, a szépsége, a hangja egyszerűen hibátlan! Igaz ugyan, hogy rajta kívül mást nem láttam még Elisabeth szerepében, de a fiatal, önfejű, szabadságvággyal teli Sissi-t ugyanolyan hitelességgel alakítja, mint a korosabb, határozott és öntudatos császárnét. Természetes szépségének köszönhetően, a fiatalság szinte magától értetődően sugárzik személyéből, s a megtört, csalódott és hitehagyott idős császárné megformálását is leginkább tökéletes színészi alakítása hiteti el velünk, mint a hamuszürkévé és ráncossá sminkelt arc! Niki hangja csodaszép – csilingelő és kristálytiszta, benne ezernyi árnyalattal! Szerelmes, amikor Ferenc József őt választotta nővére, Helene helyett; kétségbe esett, mégis elutasító, amikor a Halál egy hazug rágalom ürügyén magával hívja; rideg és kíméletlen, amikor fiának, Rudolfnak nem segít a bajban; vagy éppen fájdalmas, amikor Rudolf meghalt. Ahogyan azt már Zsoltnál említettem, nagyon szép párt alkottak együtt – nemcsak látványilag, hanem színészileg és hangilag is teljes harmónia jellemezte a játékukat! :)

Luigi Lucheni szerepében Mészáros Árpád Zsolt debütált ma este. Nem is maradtak el a közeli barátok az előadás megtekintésétől, mint pl. Vastagh Csaba, akit az előadás végén fedeztünk fel a távozó nézők sorai között. Nagyon és kíváncsian vártam Árpi miként teszi magáévá ennek az őrült, megszállott gyilkosnak a figuráját, akit a Halál bérel fel Elisabeth meggyilkolására. Elfogultságom Árpi iránt határtalan, meggyőződésem, hogy tehetsége – úgy a színészi játéka, mint a hangi teljesítménye – messze-messze túlszárnyalja egy-két nagyobb ismertségnek örvendő kollegájáét, mégis… A tavaly látott két előadáson Száraz Tamás szerepformálása és hangja azonnal megtetszett… Árpi játékát látva ez az érzés elmaradt, mégsem hinném, hogy mindez az alakítás minőségének tudható be! Vagyis, nem azt akarom mondani, hogy Árpi nem volt jó, mert ez így nem igaz, de valahogy én ezt a szerepet nem érzem az övének! Nem tagadom, Árpi nekem egyenlő Mozart-tal, s minden bizonnyal azért sem tudom helyére rakni magamban a tőle látottakat, mert közel hasonlóan lehengerlő alakítást vártam, mint amikor újra és újra látom őt a Mozart!-ban! Bizonyára az én radarjaimmal nem stimmelt valami, illetve az volt a baj, hogy talán ugyanazt vártam Árpitól, mint amit Tamástól láttam tavaly… így persze, hogy nem történhetett meg a hatás! Nem is, hiszen, ahogyan azt Árpi is nyilatkozta, adott kereteken belül dolgozott ki egy újfajta Lucheni-t, aki – úgy véli – „nagyon olasz és egyben nagyon MÁZS-os lett. Próbáltam a délies mentalitást és lendületet átvenni hanghordozásban, gesztusokban - saját temperamentummal fűszerezve”. Ugyanakkor mégsem értem magamat, hogy tulajdonképpen mi bajom is volt vele, hiszen azon túl, hogy Lucheni és Mozart öntörvényű, gúnyolódó és lázadó személyiségét – óriási túlzással – csak egy hajszál és cirka 117 év választ el, mindkét figurát közel hasonló habitussal és vehemenciával kell eljátszani, amit Árpi végül is tökéletesen megoldott! Nos, miután már kellőképpen ellentmondásba keveredtem önmagammal, maradjunk annyiban, hogy Árpi számomra nagyon új és szokatlan volt, mégis minden kétséget kizáróan nagyszerűen mutatkozott be Lucheni szerepében, és örültem, hogy részese lehettem a debütálásának! Elsöprő sikerét nem is bizonyíthatta volna jobban, mint a nézőktől kapott tapsorkán és ováció az előadás végén! :) Azt már csak később olvastam a fórumon, de én valamiért észre sem vettem (talán, túl messze ültem a színpadtól), hogy Árpi „meghatódott a közönség fogadtatásától, megkönnyezte az estét, s még mosolyogni sem tudott”!? Én csak azt láttam, hogy Zsolt nagyon dörzsölgeti a szemét, mire Árpi odafordult hozzá és megtörölte Zsolt szemét… Zsolt valószínűleg nem a meghatódottságtól könnyezett, hanem a sminkje folyhatott bele a szemébe, mindenesetre aranyos jelenet volt, pláne, ha tényleg Árpi „szorult” volna szemtörölgetésre! :)

Nádasi Veronika – mélyebb hangszínének köszönhetően – tökéletes választás Zsófia főhercegnő szerepére. Persze, ez az adottság önmagában még kevés lenne annak a kemény asszonynak az eljátszására, aki tűzön-vízen keresztülvitte, hogy a fiából császár legyen. Verocska színészi játéka a leghitelesebben érzékeltette, mint fagy meg körülötte a levegő, amint megjelenik a színen, és szinte mi, nézők is beleborzongunk a fenyegetően figyelmeztető mondatba, miszerint: „légy jég… légy kő…!” Zsófia nemcsak fiától követeli meg és kéri számon ezt a magatartást, ő maga is jégként viselkedik, ahogyan fia érzelmeivel, boldogságával mit sem törődve próbálja elválasztani a fiatal császárt Sissitől, illetve „érzéketlen kő”, ahogyan szünet nélkül elmarasztaló kritikával illeti Sissit, annak gondolkodását és tetteit.

Tassonyi Balázs, a tíz éves Rudolf szerepében, mindenképpen említésre méltó alakítást nyújtott. Színészi játéka meggyőzően tükrözte, énekhangja pedig tökéletesen visszaadta a fiatal Rudolf érzéseit. Az édesanyját hiányoló kisfiú panaszát hallgatva a „Mama, hol vagy?” c. dalban bizonyára többekből váltott ki elérzékenyülést a nézőtéren, mert Elisabeth hiába vívott fiáért komoly harcokat, hogy maga nevelhesse, miután elvették tőle alig a szülés után, mégsem törődött vele kellőképpen.

Szabó Dávid, mint felnőtt trónörökös, sem színészi játékával, sem hangjával nem okozott csalódást. Tökéletesen jelenítette meg a kicsapongó életet élő, válása ügyében a pápához forduló, apját politikailag eláruló, segítségért édesanyjához könyörgő koronaherceget. Nézőként óva intettük volna őt készülő tettétől, amikor érzelmi zavarodottságában hallgat gyerekkori „barátja”, a Halál szavára, mely apja elleni fellázadásra biztatja, és segítettük volna együttérzést kiváltó kétségbeesésében, amikor a legnagyobb szüksége lett volna édesanyja támogatására. A „Bennem, mint tükörben” szóló dal elhangzása szívszorító volt, míg a „Ma nagyot nőtt az árnyék” kettős a Halállal vad, fájdalmas és félelmetes. Dávidot többször láttam már különböző darabokban, de mindig meg kellett állapítanom, mennyire tehetséges és milyen kellemes a hangszíne! :)

Bálint Ádám neve és személye – amióta csak először láttam őt színpadon – biztosíték számomra, hogy az adott szerepben tökéletes alakítást látok tőle – legyen szó könnyed hangvételű, vidám, vagy egy komoly hangvételű, tragikus szerepről. Ezúttal sem volt ez másként – a fiatal, szerelmes császár, aki teljesen aláveti magát anyja akaratának, ugyanolyan meggyőző volt, mint az ellentmondó, majd később a korosabb Ferenc József megjelenítése. Ahogyan szerepének mozzanatai a helyükön voltak, a dalok is szépen és tisztán szóltak tőle. :)

Szereposztás    

Elisabeth – Füredi Nikolett             

Luigi Lucheni – Mészáros Árpád Zsolt

A Halál – Homonnay Zsolt             

Ferencz József – Bálint Ádám        

Zsófia főhercegnő – Nádasi Veronika           

Rudolf főherceg – Szabó Dávid     

Történet

Prológus

A merénylet után csaknem száz évvel a bíró hangját halljuk, aki kihallgatja Luchenit, Elisabeth gyilkosát. A merénylő kijelenti, hogy csak szívességet tett a császárnénak, hiszen az úgyis a Halál jegyese volt. Lucheni bizonyítékul megidézi Elisabeth kortársait, még egyszer feltámasztja a Habsburgok letűnt világát. Hirtelen közöttük terem a Halál - egy rendkívül vonzó fiatalember képében, aki beismeri, hogy valóban szerelemmel szerette Elisabeth-et. Lucheni mesélni kezdi a császárné életét, mely nem más, mint Elisabeth és a Halál szerelmének története.

Első felvonás

Max, bajor herceg, Elisabeth apja Münchenbe készül. Tizenöt éves lánya, Elisabeth könyörög neki, hogy vigye magával, hadd meneküljön el ő is az unalmas családi összejövetel elől. A nevelőnő figyelmezteti a lányt hercegnői kötelességeire. Nagy a társaság Elisabeth anyjánál, Ludovikánál, aki tájékoztatja az előkelő vendégeket idősebb lányának, Helene-nek, az osztrák császárral hamarosan bekövetkező eljegyzéséről. Elisabeth mindeközben egy veszélyes cirkuszi mutatvánnyal rémíti meg a vendégeket. Elisabeth lezuhan, és először találkozik a Halállal. A bécsi udvar, ahol Ferenc József császár uralkodik, oszt kegyelmet és halált anyja, Zsófia főhercegnő felügyelete mellett és intelmei szerint. 1853 augusztusa. Zsófia akarata szerint Ferenc József arra készül, hogy feleségül vegye unokahúgát, Helene-t. Csakhogy az eljegyzésen, a jegyesek első találkozásakor a császár beleszeret Helene húgába, Elisabeth-be. 1854 április. A fényes császári esküvő. Lucheni szerint ekkor kezdődik a Habsburg birodalom bukása. Az előkelő vendégsereg a császári esküvőre és Elisabeth személyére tesz megjegyzéseket. Megjelenik a Halál, mint Ferenc József vetélytársa. Elisabeth számára a bécsi udvar rideg és ellenséges világ. Zsófia szakadatlanul bírálja a fiatal császárné viselkedését. Anyjával szemben Ferenc József sem védi meg ifjú hitvesét. Elisabeth úgy érzi, elárulták. Amikor anyósa elveszi tőle gyermekeit, mélabúja gyűlöletté változik. A császári pár Magyarországra látogat. A magyar arisztokraták rajonganak Elisabeth-ért. A Halál első figyelmeztetésként magával ragadja Elisabeth kislányát, Sophie-t. Közben Ausztria politikai helyzete egyre válságosabbra fordul, a bécsi polgárok unottan várják a közelgő világvégét. Elisabeth ultimátumot ad Ferenc Józsefnek: válasszon az anyja és közte. Legfőbb követeléseként magának kívánja vissza a gyermekek neveltetéséről való gondoskodást. Az ismét megjelenő Halál hívására Elisabeth megint nemet mond. Lucheni szítja a forradalmi hangulatot. Azt állítja, a népnek azért nem jut tej, mert Elisabeth-nek minden tejre szüksége van a fürdőihez. A császárné valóban fényűző módon ápolja szépségét. Megjelenik Ferenc József, és közli, hogy teljesíti felesége követeléseit. Elisabeth most mindennél biztosabban tudja, hogy a maga útját kell járnia.

Második felvonás

Lucheni a felvonást bevezető dalában kigúnyolja, és felületes közhelynek nevezi a XIX. és XX. századi felületes Elisabeth-imádatot. Elisabeth nagy győzelme az osztrák-magyar kiegyezés, a budai koronázási ceremónia. Az általános ünneplés közepette Lucheni megjegyzi, hogy mindez a Habsburg birodalom közeli végét ígéri. Elisabeth továbbra is saját elképzelései szerint él, és elhanyagolja túl érzékeny kisfiát, Rudolfot. A Halál az alkalmat kihasználva felajánlja a barátságát a fiúnak. Elisabeth meglátogat egy elmegyógyintézetet. Az esemény botrányba fullad, az egyik ápolt asszony őrjöngve állítja, hogy ő a császárné. Elisabeth anyósa, Zsófia és a hatalmától megfosztott udvari kamara arról tanácskozik, hogyan lehetne kivonni a császárt felesége hatása alól. Elhatározzák, hogy Ferenc Józsefet hűtlenségre csábítják. A város leghíresebb bordélyában, Wolfnénál megjelenik a császár egykori szárnysegédje, hogy keressen egy lányt Ferenc József számára. Lucheni megjegyzi, hogy a kiválasztott lány fertőzött… Schönbrunnban az orvos képében megjelenő Halál közli Elisabeth-tel, hogy hűtlen férje súlyos nemi betegséggel fertőzte meg. A császárné kétségbe esik, de mégsem hallgat a Halál hívó szavára. Ferenc József és Zsófia főhercegnő összecsapása Elisabeth miatt. A meddő vita végén az anya azzal búcsúzik fiától, hogy Ferenc József túl későn fog rádöbbenni, mit köszönhetett neki. Elisabeth nyugtalanul utazgat Európában. Ferenc Józsefet a vágy és a lelkiismeret furdalás hajtja asszonya után. Lucheni szerint Elisabeth az öregedés elől menekül. Eközben a Halál arra biztatja Rudolfot, lázadjon fel apja ellen. A trónörökösben megfogannak a veszedelmes gondolatok. Rudolf találkozik a bizalmatlan magyar összeesküvőkkel. A konspiráció lelepleződik, Ferenc József fájdalommal állapítja meg, hogy saját fia árulta el. Korfun Elisabeth megidézi rajongva szeretett apja szellemét, aki meg is jelenik neki. A császárné rádöbben, hogy sosem volt szabad. Bécsben új idők járják,új mozgalmak törnek előre. Az antiszemita, németbarát Schönerer híveinek tüntetésekor megjelenik a fasizmus szelleme. Rudolf kilátástalan helyzetében felkeresi az anyját, hogy járjon közben érte a császárnál. Elisabeth azonban elutasítja fia kérését, mondván, még érte sem alázkodik meg Ferenc József előtt. Rudolf öngyilkossága kínzó önváddal tölti el Elisabeth-et. Most szívesen követné fiát, ám ekkor a Halál az, aki visszautasítja: így és most nem kell neki az asszony. Ezek után Ferenc József még egy kísérletet tesz, hogy hátralévő éveiket együtt éljék le. Ám végül mindketten belátják, hogy házasságuk helyrehozhatatlanul tönkrement. Kezdetét veszi az "utolsó tánc". Ferenc József rémálmában találkozik vetélytársával, a Halállal, és megjelenik előtte a Habsburg-ház elkerülhetetlen bukása. A császár hasztalan próbálja elűzni a szörnyű képeket, és nem sikerül megmentenie Elisabeth-et sem: a Halál Lucheninek dobja a gyilkos fegyvert.

Epilógus

Akárcsak az előadás kezdetén, ismét a bíró hangját halljuk. A kihallgatás folytatódik. Lucheni elmeséli a merényletet. Elisabeth küzdelmes élete a Genfi-tó partján ér véget; a boldogtalan császárné szenvedélyes, megváltó ölelésben forr össze a Halállal.

Forrás: wikipedia

A musical előadások és műsorok közé Cilivel „becsempésztünk” magunknak egy humorban meglehetősen bővelkedő „prózai” darabot a Thália Színházban „Csókol anyád!” címmel.

Erre a vidám kétszereplős darabra elsősorban Nagy Ervin miatt esett a választás. Ervint régóta kedvelem (Budapest Filmes időszakom óta), de mivel színpadon még nem láttam őt játszani, Cili pedig, nemrég fedezte fel magának, így nagy érdeklődéssel ültünk be az előadásra. Amúgy elképzelhető, hogy többen most kezdik felfedezni őt, mert egy vele (a júliusi bemutató előtt) készült interjúban elmondta, hogy ’…jó érzés, hogy azért választották őt, mert úgy gondolták, érdekli az embereket, és jegyet vesznek rá…’! :)

A szórólap a következőket ismerteti a darabról: Adott egy anya, aki a maga keresetlen módján pillanatok alatt képes az őrületbe kergetni az ő kicsi fiát. „Kicsi fia" egyébként felnőtt, sőt, elvált ember - méghozzá a mama tevékeny közbenjárása miatt lett elvált. Mert hisz, milyen csodálatos, ha a drága mama úgy oldja meg a feszültségeket menyével, hogy lefizeti, csak tűnjön el a színről. Sheldon Levine összeomlik, de annyi életösztön még maradt benne, hogy elmeneküljön az ország túlsó végébe, nehogy a drága mama megint „megoldjon valamit". Téma lezárva, új lapot kell kezdeni. De ez persze túl egyszerű lenne, a mama ugyanis nem tágít. Először az Eltűnt Személyek Hivatala jelentkezik, aztán ő maga - nincs tehát más megoldás: Sheldonnak megint menekülnie kell. Bárhová, csak el a mamától.

Ironikus, keserű, szomorú, ugyanakkor végtelenül humoros levelek röpködnek anya és fia között. A fiától elszakadni képtelen Doris Levine-t Vári Éva, míg a mama elől „menekülő” Sheldon Levine-t Nagy Ervin alakítja.

A szórólap további ismertetése szerint Sam Bobrick és Julie Stein amerikai szerzőpáros/házaspár egy kiterjedt levelezés formájában bontja ki anya és fia komikusan egymásra utalt és egymástól elszakadni vágyó viszonyát, mely során mindketten elképesztő utazásokra indulnak. Eme utazások elsődleges célja az énkeresés – ki is vagyok, miért is vagyok, mire is vagyok hivatott az életem során?! A „levéldráma” (ahogyan Ervin illette a darab műfaját) mindkét szereplője igyekszik megtalálni a választ ezekre a kérdésekre – úgy az édesanya, mint a fia.

Doris és Scheldon történetébe ott kapcsolódunk be, hogy az anya elviselhetetlen viselkedése Amerika keleti partjáról egészen a nyugatiig űzte a fiát. Éjjel-nappal a televíziót nézi, imádja a kibeszélő show-kat, melyben élvezi, ahogyan másokat gyaláznak, mert addig sem kell a saját elrontott életén gondolkodnia. Férje régen meghalt („Most már tudom, hogy apa miért halt meg olyan korán, meg akart halni, hogy tőled szabaduljon!” – idézet Sheldon leveléből.). Az énkeresés során a Sors megismerteti őt a tibeti szerzetesekkel, a túlvilággal kommunikáló Mesterrel, majd idővel bekerül a média világába, mert azt gondolja, ettől ő valaki lesz… Persze, csalódnia kell… Visszatérve otthonába rá kell döbbennie, hogy hiába is,  ő egy édesanya, és az a dolga, hogy aggódjon a fiáért, és mindent tudjon róla, még ha a fiát ez az őrületbe is kergeti!...

Sheldon sem találja a helyét a világban – pláne azután, hogy édesanyja furcsa módját választotta annak, hogy elválassza tőle feleségét. Adott egy életerős 30 év körüli fiatalember, akinek fogalma sincs, mi legyen, mit kezdjen magával, de minden erejével és próbálkozásával azon van, hogy embert faragjon magából. Gyenge költői vénával írt borzalmas verseivel szórakoztatja anyukáját, majd kezdve az Elvis-hasonmás versenytől (itt jegyzem meg, hogy Ervinnek nagyon jó hangja van! :)), a vadnyugati kalandokon át a börtönig viszi őt a Sors útja, mígnem sok év múlva sikeres diplomás pszichiáterként tér vissza édesanyjához. Némileg abszurd a helyzet, hogy a saját anyját kezdi el analizálni?!...

Anya és fia kapcsolata, annak minden pozitívuma és negatívuma sokunk számára ismerős lehet, hiszen legtöbbünk szülője beleszól (oké, van, ahol csak próbálnak beleszólni) az életünkbe, pusztán jóindulatból, mondván, hogy csak jót akarnak nekünk. Hiába múlnak az évek, növünk fel és leszünk idősebbek, mindvégig szüleink gyermekei maradunk.

Jelen történetben az anyuka érzelmileg zsarolja a fiát, hogy ilyen beteg, olyan beteg, és mindjárt meghal, de a fia csak gúnyolódik mindezen („Csókol anyád, aki már alig emlékszik, hogy néz ki az ő kisfia!” – idézet Doris leveléből, melyre a válasz Sheldontól: „Hát, csak felejtsd is el, hogy nézek ki!”). Ám, amikor Sheldon több hétig-hónapig nem kap levelet az anyjától, megijed, hogy valami baj történt vele, s mindent hátrahagyva hazautazik. (Éva gondolatait idézve) anya és fia jönnek-mennek a világba, holott összetartoznak, csak oda kellene figyelniük egymásra, s nem kellene ekkora utat megtenni, hogy visszakerüljenek egymáshoz. (Ervin gondolataival folytatva) a hihetetlen terror és az egymásnak intézett szurkálódó szavak és mondatok mögött hatalmas szeretet van, hisz’ amennyire egymás idegeire mennek adott, olyannyira képtelenek a másik nélkül létezni és élni – amolyan se veled, se nélküled a kapcsolatuk.

A komikum az előadás minden szintjén és mindvégig érvényesül. Ez nagyban a szerzőpárosnak, illetve az ő szövegüket könnyedén, ötletesen, rengeteg nyelvi játékkal, szóviccel és karaktereket jellemző fordulatokkal átültető Zöldi Gergely fordításának köszönhető.

A díszlet is tökéletesen fejezi ki a kb. 8 év levelezésének átfogó történetet. Egy szobát látunk, melynek fala egy nyitott boríték, ahogyan az egyik ajtó és a fal előtt álló asztalon lévő asztalterítő is az. A két szereplő rendszerint az asztal két szélén ül, s „olvassák fel” egymásnak leveleiket.

Nagyon örülök, hogy megnéztük ezt a darabot – igazán jól szórakoztunk. Éva és Ervin nagyon aranyosak és helyesek voltak együtt! :)

Cilivel nálam találkoztunk. Én bevágtam egy hatalmas pogácsát az esti program előtt, összekészülődtem, majd ¾ 7 körül elindultunk a Művészetek Palotájába a húszéves Peter Cerny Alapítvány javára rendezett jótékonysági gálaestre.

Verditől Webberig – Jótékonysági gálaest a húszéves Peter Cerny Alapítvány javára

A kiemelten közhasznú szervezetként működő Peter Cerny Alapítvány húsz éve elsőként szervezte meg Magyarországon a koraszülöttek és a beteg újszülöttek szakszerű mentését és szállítását, s ezt a feladatot az Alapítvány dolgozói azóta is töretlen módon, rendkívüli szakértelemmel végzik. Munkájuk nyomán javultak a koraszülöttek és a súlyosan beteg újszülöttek túlélési adatai. A nonprofit szervezet a tényleges mentési és szállítási feladatokon kívül sok egyéb olyan tevékenységet is felvállal (például az újszülöttek szakszerű újraélesztésének és ellátásának oktatását, koraszülöttek szemészeti és fülészeti vizsgálatát stb.), amellyel a magyarországi kora- és újszülött-ellátás színvonala tovább javítható.

Fellépő művészek:

Bándi János, Sümegi Eszter, Kováts Kolos, Fekete Attila, Herczenik Anna, Gémes Katalin, Wiedemann Bernadett, Busa Tamás, Csonka Zsuzsanna, Berkes János, Pánczél Éva, Kalocsai Zsuzsa, Vadász Zsolt, Fischl Mónika, Vadász Dániel, Boncsér Gergő, Peller Károly, Oszvald Marika;

Solymosi Tamás, Radina Dace, Szigeti Gábor, Keveházi Krisztina, Kerényi Miklós Dávid, Sebestyén Csaba, Igor Zapravdin - zongora, Nagy Béla – hegedű;
Kulka János, Janza Kata, Polyák Lilla, Homonnay Zsolt, Náray Erika, Mészáros Árpád Zsolt, Détár Enikő, Vörös Edit, Egyházi Géza, Csengeri Attila, Pándy Piroska;

a Magyar Táncművészeti Főiskola növendékei és a Gödi Művészeti Kurzus hallgatói.

Az est házigazdái: Détár Enikő és Asbóth József
Közreműködik: a Liszt – Wágner Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Medveczky Ádám és Köteles Géza

A műsor megtekintésére elsősorban több kedvencünk szereplése miatt esett a választás, de miután elképzelésink szerint egy-egy dal erejéig számíthattunk csak rájuk, ezért olcsóbb árkategóriájú jegyeket vettünk. Ennek köszönhetően a MüPa 3. emeleti középerkélyéről élvezhettük végig a koncertet! Nem mondom, hogy nem voltunk iszonyú messze a színpadtól, mert baromi messze ültünk…olyannyira, hogy még a kukkolóval sem ismertem rá egyik nagy kedvencemre, MÁZS-ra (ezer bocs, de én csak a százfele álló hajjal ismerem fel)…de szerencsére, az akusztikával semmi gond nem volt, így mindent tökéletesen hallottunk! Azt azért nem bírom megállni szó nélkül, hogy a legjobb helyekre 12.500,-Ft volt a jegy, s jótékonysági est ide, adakozás oda, meglehetősen foghíjasok voltak ezek a sorok. Talán, ha kicsit szerényebbek lettek volna az árak, még több nézőre számíthattak volna!? No, de ezen ne akadjunk fenn, mert az tény, hogy nagyon hangulatos és szép műsorban volt részünk. Az est első részében az opera és operett, míg a második részében a musical és a tánc műfaja képviseltette magát. Miután sem az opera, sem az operett nem áll közel hozzám, így ehhez a részhez különösebben nem tudok hozzászólni, de az mindenképpen öröm volt számomra, hogy az elhangzott dalok többsége ismerős volt, így nem éreztem magam oly’ nagyon tudatlannak. Három műsorszámot ki kell emelnem ebből a részből, mert ezek nemcsak az én hangulatomat dobták fel ezerrel, hanem az ovációt hallgatva, a közönségét is! 1. Oszvald Marika és Peller Károly előadtak egy vidám, bohókás dalt Strauss: Bécsi vér c. operettjéből…nagyon aranyosak voltak! Hihetetlen Marika micsoda energiával és dinamizmussal van megáldva így a hatodik x felé közeledve! Úgy pörgött, pattogott ide-oda, mint egy gumilabda! Nem csodálom, hogy a fiatalabb színészkollegák szívesen dolgoznak vele, mert egy kész energiabomba! :) 2. Lehár: Mosoly országa című operettjéből a férfi fellépők közösen elénekelték a Vágyom egy nő után c. ismert és közkedvelt dalt, ami hihetetlenül jól szólt ennyi csodás hangtól! (Itt jegyzem meg…csak úgy zárójelben…hogy ennél a dalnál nem ismertem fel Árpit, annyira „jólfésült” volt! :)) Őket hallgatva fogalmazódott meg bennem egy olyan musicaldélután vagy –est gondolata, amelyen híres és kedvelt musicaldalokat kizárólag csak közösen énekelnének el férfi és női előadók – van, amit csak férfiak, van, amit csak nők, illetve némelyiket esetleg közösen, amolyan kórus/énekegyüttes formájában!? Az így előadott dalok mindig nagyon sikeresek, hiszen elképesztően jól szólnak! Vajon, más is élvezne egy ilyen műsort, vagy csak engem csigázott fel ennek a gondolatnak az esetleges eredménye?! Cili nem túl lelkesnek mondható reakciója kicsit bizonytalanná tett, de hátha valaki ugyanígy lát benne fantáziát és megszervez egy ilyen programot!? Ha más nem, majd én megszervezem! :) 3. Egyházi Géza énekelte el nagyszerűen Kálmán Imre: Bajadér c. operettjéből az Ó, Bajadérom c. dalt, amelyben Liscsinszky Katinka, mint indiai táncosnő lejtett Géza körül táncot…nagyon helyesek voltak! :)

A jótékonysági est második része inkább közelebb állt a szívünkhöz. Igaz, a balett és a tánc terén ugyancsak nem vagyunk nagyon képben, de a musicalekből elhangzott dalok tekintetében dicséret illeti a szervezőket, illetve a dalválasztókat, ugyanis a legismertebb musicalek legkedveltebb dalai csendültek fel. Kicsit szomorú voltam, hogy Gézát ebben a részben nem hallhattuk énekelni, de örömömre szolgált, hogy a fináléként előadott Szívből szeretni c. dalban (Rómeó és Júlia) ő is visszajött a színpadra! :) Jótékonysági est lévén nem lenne túl illendő negatív észrevétellel illetni egy-egy művészt az általa előadott műsorszám minősége miatt, így ezt nem is teszem… Részemről azonban mindenképpen elismerést, köszönetet és millió puszit érdemel Janza Kata (Az már nem én lennék – Elisabeth), Csengeri Attila (Az éj dala – Az Operaház fantomja), Egyházi Géza és Mészáros Árpád Zsolt (A zene, az vagyok én – Mozart!), akik csodás hangjukkal mindig örömet szereznek! :) A táncosok közül meg kell említenem Schumicky Endrét, akinek ír sztepptánca fantasztikus volt! :)

A munkaidő végének közeledtével újra felnéztem a BME Fesztivál oldalára, hátha újabb információkat tudok meg az esti Scooter koncerttel kapcsolatban. A helyszín pontos megközelíthetőségéről nem találtam semmit, ám a kezdési időpontokról annál inkább!...

Nem akartam hinni a szememnek! Miután életemben nem voltam BME rendezvényen, fogalmam sem volt róla, hogy is mennek a dolgok, de a 23:30-as kezdés kissé szíven ütött! Mi a túrót fogok én csinálni éjjel ½ 12-ig?! Persze, még jó, hogy figyelmes voltam, és megtaláltam ezt a nem mellékes információt; ugyanis én kis naiv, este 9 óránál, na, jó, max. 10 óránál későbbre nem vártam a koncert kezdését! Még jó, hogy nem mentem oda 19-21 óra körül, mert a majd’ 2-3 órás várakozás igencsak megviselt volna! 23:30!?!? Hát, idő kellett, amíg magamhoz tértem, és ekkor már nem tűnt olyan jó és kihagyhatatlan ötletnek ez a kis kiruccanás! Az igazat megvallva, ha ezt még a jegyvétel előtt megtudom, lehet (sőt, biztos), hogy nem vállalom be ezt az éjszaki partizást, hiába szeretem őket 15 éve, és jöttem izgalomba, amikor megtudtam, hogy kb. 5 év után újra ellátogatnak hozzánk! Szép, nem szép, ha nem 5.000,-Ft lett volna a jegy, lehet, hogy hagyom az egészet a csudába!... No, de nem nyafogok tovább…

Melóból hazafelé megbeszéltem magammal, hogy miután ki tudja, mikor jönnek újra, jönnek-e egyáltalán, este 10 órakor felkerekedek, azután lesz, ami lesz! A műsor beharangozója is ígéretesnek tűnt: …ez valóban nagy élmény lesz. Az együttes kiegészül több táncossal, igazi show fogadja majd a látogatókat. Hogy még teljesebb legyen a műsor, Németországból fogják hozni a pirotechnikai eszközöket. Az biztos, hogy a látványra nem lehet majd panasz! Egy szónak is száz a vége, nem mélyültem bele az éjszakai koncertezés negatívumainak részleteibe, hanem ½ 10 körül egyszerűen kiléptem a lakásajtón, és gondolkodás nélkül irány a Műegyetem rakpart…

Jó néhány éve, hogy aktív részese voltam az éjszakai életnek és a közlekedésnek, ezért igencsak meglepett a szinte nappali ember- és járműforgalom. A helyszínt végül is gond nélkül megtaláltam…elég volt csak figyelni a színes belépőszalagokat a csuklókon, amelyek tulajdonosai kimondatlanul is mutatták az utat. Ekkor már sokkal határozottabb léptekkel közeledtem az egyre erősebben hallható, majd szinte az egész testemet lüktető zene forrása felé. Örömmel nyugtáztam, hogy nem a szabad ég alatt kell majd tombolni, hanem hatalmas sátrak védelmező falai között. E tekintetben sem voltam járatos, így nem bízva a kellemes időjárásban + félve a szívből utált fázás eshetőségétől, alaposan felöltöztem. Később azonban kiderült, hogy nem kellett volna, sőt...

A megérkezésem időzítése azonban minden szempontból – időpont, helyszín – tökéletesnek volt mondható, ugyanis szinte az orrom előtt fordult be az autó HP-ékkel a kordonnal és biztonsági emberekkel elzárt parkolóba. Hallottam mindenféle skandálásokat és kiabálást, meg láttam, hogy egyre többen kapják elő képrögzítő készülékeiket, de akkor esett csak le a tantusz, amikor az autó bekanyarodott előttem! :) Hát, az már biztos, hogy itt vannak – gondoltam magamban, - talán, a fellépés sem hiúsul meg!?...

A következő dilemmát az ellenőrzési pontokon történő bejutás menete okozta számomra. Azt láttam, hogy csuklószalagokat mutogatnak a biztonsági embereknek a bejáratnál, de pici időbe telt, mire rájöttem melyik „konténer” előtt kígyózó sorba kell beállnom, hogy kiváltsam a szalagot a jegyemmel. Érthetően magyarul volt minden kiírva, nekem mégis sikerült rossz sorba beállnom, de még időben kapcsoltam, és tisztázva magamban a konténer falán olvasott fogalmakat, átperdültem a számomra megfelelő sorba! :)

Barna „VENDÉG”-szalaggal a csuklómon újfent határozott léptekkel indultam a lüktető hangforrás irányába. Belépve a sátorba, percek alatt felmértem, hogy kissé mintha túlöltöztem volna (hosszú ujjú póló, kapucnis felső és dzseki), mert nemhogy fázni nem fogok, de még nyári ruhában is melegem lenne. :( Feltérképezve a terepet, letáboroztam a hangkeverő placc mögé, ahol kényelmesen nekitámaszkodhattam az azt körülvevő kordonkorlátnak. Jó egy óra hossza volt még ekkor a koncertig, addig – a program szerint – DJ FLASH szórakoztatta a népet. Az idő közeledtével azonban egyre erőteljesebbé vált a Scooterért összegyűlt embertömeg hangja, s egyre követelőzőbben skandálták a nevüket, illetve a változatosság kedvéért, a Maria című dal „tüp-tüp-tüp, türürüp-tüp-tüp…” kedvelt dallamsorát.

Elérkezett az idő, lemezlovasunk szépen lecuccolt, s egyre erősebbé vált a gyanú, hogy percek kérdése, és HP-ék belecsapnak a lecsóba. Úgy tűnt, jól fogom látni a színpadot, de nem kellett aggódnom, mert a sátor két szélén hatalmas kivetítőt állítottak fel, ami abszolút közel hozta a színpadon történteket. No, hát, a koncert alatt a kivetítők megtették szolgálatukat, ugyanis az előttünk tornyosuló reflektor/fejgép mögé „kirendelt” kezelő ember totál belelógott a kilátásba, de így nem maradtunk le semmi fontos látnivalóról! :)

A fesztivál főszervezője mondott egy-két felvezető mondatot, majd bejelentette a Scootert! Ezt követően pedig kezdetét vette az „ereszd el a hajam”…vagy mégsem… Némileg kivonva magam az elvakult rajongók tömegéből, amúgy szolidan tombolva a korlát mellett, nem ragadott teljes mértékben magával az a jól ismert őrület, amelyben életem négy Scooter koncertje során részem volt! Persze, ehhez minden bizonnyal hozzájárult a fiúk iránti lecsillapodott rajongás, elkalandozás a zenés színház műfaja felé, és nem utolsó sorban a negyedik x-be lépett életkor! Nem tagadom, HP karizmatikus személye, vakító kék szeme és mély, dögös hangja változatlanul életveszélyes a számomra, másodpercek alatt a hatása alá kerülök, de ez a láz már közel sem olyan heves, mint anno! Élveztem a kivetítőn megjelenő közeli képeket róla – meg is állapítottam, hogy az idő mit sem fogott rajta! :)

Az elhangzott dalokat illetően pici csalódást éreztem, mert bár terítékre kerültek olyan kedvencek, mint az I,m Raving; a How much is the fish?; a Maria; a Weekend; a No fate, de kimaradtak olyan „klasszikusok”, mint az Endless summer; a Let me be your Valentine; a Back int he UK; a The age of love vagy a Fire, hogy a női szíveket megdobogtató Break it up-ot már ne is említsem! :(

A látvánnyal kapcsolatban is többre számítottam, de úgy tűnik, ennek is nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Voltak ugyan ügyes és helyes táncosok – fiúk és lányok is, volt pirotechnika – ilyen tűz és olyan láng is, de az igazat megvallva igencsak szolidra lett véve a figura!...

Végignézve a korosztályt, meglepett, hogy nem csak eljöttek ezek a fiatalok a koncertre, de a többségük kívülről tudta a számok szövegét – még a kevésbé ismert dalokét is! Jót mosolyogtam magamban, mert azt gondoltam, a közönség nagy részét a 30-as, 40-es korosztály képviseli majd, erre fel, jó, ha a résztvevők 10% tartozott ebbe a korosztályba! Az igazat megvallva, csodálkoztam, hogy egy egyetemi fesztivál fő durranása a 15 éve robogó Scooter legyen, de a még mindig tartó sikerük mellett meglepett, hogy az utánam következő korosztály is még vevő rájuk! Hihetetlen, hogy 1994 óta ilyen sikeres ez a csapat! :)

Az egyik Internetes oldalon megjelent beszámoló érdekes gondolatokat taglal a koncerttel, illetve az azt megelőző sajtótájékoztatóval kapcsolatban. Íme:

Vegyes érzések kavarognak bennem a tegnap esti Scooter-koncert után. A BME Fesztiválnak a keddi Scooter-koncert volt a legnagyobb dobása. HP-ék már négy éve nem jártak hazánkban, telt házas volt a buli. Így utólag nem tudom, mit vártam a Scootertől. De ha jobban belegondolok, siralmas volt látni, mennyien veszik komolyan 2009-ben a Scootert. A Scooter szerencsére önmagát nem annyira veszi komolyan. Ki gondolta volna például, hogy HP-nek van humorérzéke. Bevallotta, hogy zenéjét mára csak az autók motiválják: mármint az, hogy pénzt keressen, és tudjon belőle venni magának gyors kocsikat. Azt is elmondta, a szintetizátoraik már csak dísznek vannak, mert számítógépen írnak zenét, a koncerten meg kell valamibe kapaszkodni. A Scooter abból a szempontból is őszinte volt, hogy elmondták, nem akarnak semmit sem mondani. Ezt már a How much is the fish? [1] című számukkal kinyilvánították, aminek az értelme, hogy nincs semmi értelme. Vallják, hogy ha megvan a lüktetés, a többi szinte lényegtelen. A Scooter-rajongók azért különleges emberek, mert kívülről tudják az összes szöveget, amiknek ugye nincs semmi értelmük. A koncert előtt a Scooter-Scooter skandálás mellett több ezer ember egyszerre énekelte, hogy töttörörő-töröröröttő-töröröröttő, így, ahogy írom, csak nagyon sokszor egymás után. Ez a legújabb sláger, a J'adore Hardcore [2] refrénje. A közönség megdöbbentően lelkes volt, terhes kismamát is láttam szeletelni, és sok negyven körüli rajongót kikelni önmagából. Az idősebb Scooter-kedvelők kárára alig játszottak régi nagy himnuszokat.

Bot Gabi szavaival élve, a csodás „vidámvasárnap délután” befejeztével elbuszoztunk az Apacuka Kávézóba, ahova Bné K. Andrea jóvoltából, Bot Gabi közönségtalálkozóra mentünk. Az előzetes informálódásnak köszönhetően hamar rátaláltunk a kávézóra, de ekkor már szép kis létszámú érdeklődő gyűlt össze. Cilivel a hosszú asztal végén találtunk üres helyekre, ahonnan tökéletes rálátásunk volt Gáborra…

Nagyon örülök, hogy Gabit egy kicsit jobban és közelebbről megismerhettük, mert sajnáltam volna, ha ez a kedves és szimpatikus ember művészete „kimarad az életemből”! :)

Gábor mesélt az iskoláséveiről; a különböző utakról, amelyekkel eljutott egyik szereptől a másikig – különösen kiemelve a most aktuális Krolock gróf szerepét a Vámpírok báljában; a színészkollegákkal való munkaviszonyáról, -kapcsolatáról; s nem utolsó sorban a nézőket örökösen érdeklő színházi kulisszatitkokról.

Gábor 6 évesen elkezdett furulyázni, majd a furulyát fényes trombitára cserélte, később pedig bekerült a Magyar Rádió Gyermekkórusába. Amíg mutált a hangja, nem énekelhetett, de hogy ne szakadjon el teljesen a zenétől, orgonaépítőnek tanult a középiskolában. Ezt követően leérettségizett, majd lediplomázott. Színházi pályafutása a konzi évek alatt kezdődött, amikor is a zenekari árokban vokálozott a Godspell* c. musicalben több mint 150 előadáson át, majd egyik statisztálásból a másik darabbeli szerepig vitte az útja, mígnem végérvényesen elkötelezettjévé vált a színpadi művészetnek: ének, próza, tánc…

Legtöbbünket természetesen az érdekelte, Gábor miért csak a nyári válogatás óta kapta meg Krolock szerepét, hogyhogy azelőtt egy illetékesben sem merült fel a gondolat, hogy esetleg képes lenne rá, s meg kéne próbálnia?! Nos, amit már egy-két cikkben olvashattunk, annak idején a válogatás úgy történt, hogy meghallgatták a jelentkező művészt, majd megmondták neki, mely szerepek meghallgatására jöjjön vissza. Azaz, nem hangzott el a „melyik szerepre kíván jelentkezni” kérdés; szemben az idei tavaszi meghallgatás menetével, amikor is ez a lehetőség megadatott a darabba bekerülni kívánó művészeknek. Így történt meg, hogy Gábor gondolt egy nagyot és merészet és jelentkezett, mert úgy érezte, hogy mind színészileg, de főleg hangilag képes ennek a szerepnek az eljátszására! A végeredményt – mindannyiunk nagy-nagy örömére – tudjuk, akik láttuk vele a darabot, szintén tudjuk, hogy óriási hiba lett volna nem lehetőséget adni neki; mégis óhatatlanul merül(t) fel többünkben a kérdés, amikor első alkalommal ültünk be olyan előadásra, ahol Gábor volt Krolock, vajon lesz-e olyan jó, lesz-e olyan hatással ránk, mint Géza?! Ilyen helyzetben szinte elkerülhetetlen, hogy ez az összehasonlítás kezdetben ne kísértse az újonnan beállt művészt, de én már most meg vagyok róla győződve, hogy a téli szériában (ja, merthogy az előzetes hírekkel ellentétben mégiscsak lesz télen is előadás – de erről majd kicsit később! :)) lesznek, akik elsősorban Gáborral szeretnék látni a darabot! :) Ennek kapcsán Gábor elmesélte, hogy tisztában volt azzal, hogy mindenki Gézával hasonlítja majd össze, de miután tisztában volt a képességeivel, hozzáértő emberek áldásukat adták az ő szereplésére, mindössze annyi volt a dolga, hogy az adott figurához hozzátegye a saját tudását és tehetségét – a gesztusait, a mimikáját, no és a hangját – egyszóval, hogy „botgabis” legyen az alakítás! Ismét csak azt tudom mondani, hogy ez maximálisan sikerült! Az előadások végi állótaps önmagukért beszélnek! :) Azt is elmondta Gábor, hogy Gézával is nagyon jó a kapcsolata, semmiféle rivalizálás vagy féltékenység nincs közöttük. Géza nagyon sokat segített neki a felkészülésben. (Nem) mellesleg nagyon jó barátok is, hiszen régóta járnak együtt különböző fellépésekre! :)

Sok érdekes és nézőt foglalkoztató kérdésre választ kaptunk a Vámpírok báljával kapcsolatban. Gábor elmesélte, hogy

       (a többiekhez hasonlóan) neki is meg kellett szoknia a vámpírfogakban történő beszédet és éneklést;

       a vérpatron egy íztelen, a mézhez hasonló állagú anyagot tartalmaz; a foghoz van erősítve, amelyet Krolock gróf a bál megnyitója előtt helyez be a „szószék rejtekében”; „eltüntetése” a szájból a harapás után nem éppen egyszerű művelet, ráadásul úgy kell tovább beszélni és énekelni, hogy némi anyag akárhogyan is, de visszamarad a szájban;

       ahogyan Géza sem, Gábor sem a megemelkedő temetőből történő lefutást tartja a leginkább „veszélyesnek”, hanem a szerelmi duett alatt a lépcsőről történő lejövetelt;

       az új hírek szerint, mégiscsak lesz télen előadás, azt azonban nem tudtuk meg, hogy ezt miként oldja majd meg a Produkció; pontosabban én azt nem értem, ha Editék meg tudják oldani, hogy a külföldi szereplés mellett mégiscsak legyenek januárban itthon is előadások, akkor miért nem lehetett szó róla kezdettől fogva?! Talán, így próbálták elérni, hogy a nyári előadások teltházasak legyenek?! Nos, a lényeg, hogy nem kell egy évig nélkülöznünk kedvenc vámpírjainkat, s akárhogyan is, de ez a legfontosabb! :)

Magánéletét illetően megtudtuk, hogy Gábor nős, felesége is a zalaegerszegi színház művésze, s ez év márciusában született egy kislányuk, Jázmin. :)

Köszönet illeti Gábort a kedvességéért és szeretetéért, amivel vállalkozott, és amivel teljes mértékben eleget tett jó néhány lelkes és kíváncsi rajongói szemnek és fülnek; köszönet illeti Andreát, hogy megszervezte és lehetőséget teremtett erre a találkozóra; köszönet illeti a bátor érdeklődőket, akik sok-sok érdekes kérdést tettek fel Gábornak; és nem utolsó sorban köszönet illeti az Apacuka Kávézót is, akik készségesek voltak velünk és rugalmasan kezelték a kissé elhúzódó összejövetelt… :)

Nagyon jó hangulatban telt a találkozó, amelynek befejezéseképpen aláírást és közös fotót lehetett kérni Gábortól, aki e tekintetben is szívesen és örömmel állt rendelkezésünkre. Én ugyan nem tettem fel kérdést Gábornak, de egy közös fotóra megkértem… :)

*A Máté evangéliumára épülő művet 1971-ben mutatták be először New York-ban. A God Istent, a spell betűzést, írást, igét, de bűvöletet is jelent. Vagyis a cím tulajdonképpen egy szójáték, az evangélium angol alakjára - gospel, isten igéje - játszik rá. A darab a tanításokat, példabeszédeket tréfásan, gyakran eredeti értelméből kiforgatva, profán módon láttatja.

<!--[if gte mso 9]> <w:LsdException Locked=

Hozzám megérkezve megebédeltünk, majd ¾ 3 körül átsétáltunk a Patakyba a 20. Musical Plusz rendezvényre. Időben érkeztünk – az előcsarnokban még várakoztunk is egy kicsit. Több ismerős arcot véltünk felfedezni a tömegben! Ezúttal is kiváló helyre sikerült jegyet vennünk – a 6. sor közepéről élvezhettük végig a műsort! A fellépők névsora – ahogyan mindig – most is nagyszerű szórakozást ígért!

Debreczeni Márta

szerepelt már együtt Bot Gáborral a Néró és a Sztárcsinálók, a Vámpírok bálja, Egyházi Gézával a Vámpírok bálja és Szomor Györggyel az AIDA musicalben;

Koós Réka

az utóbbi időkben leginkább A Vörös Pimpernel című darabban láthattuk;

Malek Andrea

zenés produkcióban legutóbb a végzet csalfa asszonyaként a Nemzeti Színház Vesztegzár a Grand Hotelben című darabjában, illetve Grizabellaként a Madách Színház Macskák című darabjában szerepelt;

Molnár Melina

2009. március 8. Sztárpalánta tehetségkutató verseny salgótarjáni forduló Országos Döntőse;

Bot Gábor

több sikeres alakítás mellett legújabban Krolock gróf fővámpírként hódít a Vámpírok bálja című produkcióban;

Egyházi Géza

:-) J

Puskás Peti

a Megasztárban tűnt fel, azóta nagy sikerrel alakítja Józsefet a József és a színes szélesvásznú álomkabátban, és Szomor Gyurihoz hasonlóan egy rövid időre Freddie Mercury bőrébe bújhatott;

Szomor György

főszerepet játszott a Margitszigeten, a Budapesti Nyári Fesztivál nagy sikert aratott előadásán, az Egy bohém rapszódiája című produkcióban.

Nagyon-nagyon vártam/vágytam erre a zenés délutánra, mert az elmúlt hét bálozása kellőképpen meghozta az étvágyamat, melynek orvoslását elsősorban két fő kedvencemtől vártam, de tartok tőle, hogy inkább csak csillapítaniuk sikerült éhségemet, akármennyire is tündériek voltak és fantasztikusak! No, de hogy ne érjen vád, hol-mi elfogultsággal, nem az ő magasztalásukkal kezdem! :)

A műsor meglepetése Melina volt. Nem bántam volna, ha egy-két mondat elhangzik vele kapcsolatban, hogy mégis megtudjunk róla valamit, de az biztos, hogy helye van ezen a pályán. Talán kicsit izgult (de hát, ki nem, ilyen rangos eseményen), a hangja azonban szép, erős és magabiztos! Én szívesen látnám őt viszont színpadon! :)

Örültem Márta részvételének, mert az általa előadott dalok kapcsán kicsit még jobban megismerhettem. A Vámpírok bálja Magdájaként elnyerte a tetszésem, s most is meggyőzött róla, hogy nem kis erő van a torkában. J

Rékát volt már alkalmam látni MusicalPluszon, tetszett is, mégis, icipici fenntartással voltam iránta. Nem tudom, miért, mert minden dalt élveztem, amit előadott! Lelkileg talán érzékenyebb voltam, mert például, a Kabarét megkönnyeztem, ahogyan énekelte, pedig ezerszer hallottam már a dalt, mégsem csalt ki belőlem könnyeket!? Az Out tonight és a Proud Mary nagyon dögös volt! :)

Andit inkább csak névről ismertem, mint a munkásságát. Grizabellaként láttam őt a Macskákban – nagyon tetszett! Nem mondom, hogy a most előadott saját dalok stílusa a kedvenceim közé tartozik, de szívesen hallgattam, mert az őt kísérő gitárossal, Dajka Krisztiánnal jók és aranyosak voltak így kettesben! :)

Peti iránt mindaddig közömbös voltam, amíg nem láttam a Józsefben. Ott picit elámultam a hangján, s onnantól kezdve érdeklődéssel figyeltem a ténykedéseit. Színészileg is nagyon megkedveltem őt az ismert TV-sorozatnak köszönhetően. Mindemellett kíváncsian vártam, miként „állja meg a helyét” a Belle c. dalban Géza és Gabi mellett, s ha még nem is szól a hangja olyan ütősen, mint említett kollégáinak, cseppet sem rontott a produkción, sőt… :) Neki (illetve Joda mesternek) köszönhetően egy-két bölcselettel gazdagabbak lettünk: 1. Tedd, vagy ne tedd, de soha ne próbáld! – mondá Joda mester; 2. Ott van vége a dalnak, ahol abbahagyom! – így Peti; s végül még egy ars poetica Peti produkciója előtt: 3. Nincsen hamis hang, csak más dalba való! :) Mindhárom bölcselet a Fényév távolság c. dal előtt hangzott el, amelyet Peti egy szál zongorával adott elő. Kicsit izgult a produkció előtt, de úgy volt vele, ha már adott egy szép nagydarab, fekete zongora és tud is rajta játszani, miért ne adja elő annak kíséretében a dalt!? És milyen jól tette, mert nagyon szépen énekelte el – az én laikus fülemnek a zongorajátékkal is minden rendben volt. A dal hangulata is sokkal érzelmesebb volt így! :)

Gyuri szereplésének mindig örülök, mert nagyon kedvelem a hangját. Igaz, teljes musicalben ezidáig még nem volt szerencsém őt látni, de nagyon remélem, hogy ami késik, az nem múlik! :)

Hm, Gáborral és Gézával kapcsolatban attól tartok, sok újdonsággal nem szolgálhatok. Mindketten csodás hangú, jó humorú, végtelenül szimpatikus emberek. Már-már meg merem kockáztatni azt a kijelentést, hogy Géza nélkül lassan szinte elképzelhetetlen (számomra mindenképpen) a MusicalPlusz; remélem, Gabi is sűrű fellépője lesz ennek a rendezvénynek! :)

1.rész

1. Kabaré - Réka
2. Katedrálisok (A Notre Dame-i toronyőr) - Géza
3. Ez az a nap (A három testőr) - Gabi
4. Minden mese (AIDA) - Márti, Gyuri
5. Az ég a bátrakhoz áll (AIDA) - Márti, Gyuri
6. Pesti lány (MA Band) - Andi
7. Sheldon Bloom (Webber: Tell me on a Sunday) - Andi
8. Ha volna két életem (Piramis) - Peti
9. Torda dala (István, a király) - Géza
10. Oly távol vagy tőlem (félig:)) (István, a király) - Gabi
11. Ain't got time Jack (nem biztos a cím) - Andi
12. Nagy utazás (Presser Gábor) - Andi
13. Nem szabad félni (Valahol Európában) - Melina
14. Csak egy perc (AIDA) - Márti, Gyuri
15. Belle (A Notre Dame-i toronyőr) - Géza, Gabi, Peti
16. Nagyot nőtt az árnyék (Elisabeth) - Gabi, Gyuri

2.rész
1. Nem szólnak a csillagok (A padlás) - Márti, Peti
2. Fényév távolság (A padlás) – Peti (zongora)
3. Ki élne így örökké? (Egy bohém rapszódiája) - Márti, Gyuri
4. Karácsony esti dal (Abigél) - Melina
5. Miért van? (Valahol Európában) - Gabi
6. Hol a lány? (A Vörös Pimpernel) - Géza
7. Bohém rapszódia (Egy bohém rapszódiája) - Gyuri
8. Börtön-dal (József) - Peti
9. Nem volna játék (Fame) - Márti, Gabi
10. Miért kell, hogy sírj, Argentína? (Evita) - Réka
11. Je t'aime (Lara Fabian) - Melina
12. Így fogadj el (Jekyll és Hyde) - Márti, Géza
13. Dancing Queen (ABBA) - Andi
14. Out tonight (Rent) - Réka
15. Proud Mary (Rolling On The River) (Tina Turner) - Réka
16. Hallgató (saját dal) - Peti
17. Zene nélkül mit érek én (Máté Péter) - Mindenki

Talán sablonosnak tűnik, ha azt írom, nagyon klassz hangulatban telt el ez a délután, de ez az igazság! És az a nagyon fantasztikus, hogy ilyenkor mind a művész, mind a néző számára szinte megszűnik az idő létezni, s csupán egy felhőtlen és barátias közel 3 órás vidám együttlét a cél! :)

Gézával volt egy interjú a Kossuth Rádió egyik szombati műsorában, ahol megkérdezték tőle, hogy ’van-e olyan (szerep)vágya, amelyet hasonló lelkesedéssel, szívesen kipróbálna’? Géza meglepő módon azt válaszolta, hogy „semmit sem szeret így játszani, mint Krolock grófot a Vámpírok báljában, semmilyen másik színpadra állított darabban nem érzi ilyen jól magát”… Nem tudom, hogy Géza esetleg azután kezdett így gondolkodni, hogy a Spamalot c. darabba nem került bele, mert korábban azért meg-megemlítette ezt a darabot. Azt sem tudom persze, hogy eljutott-e a meghallgatásra (volt-e ilyen egyáltalán?), mégis azt kérem tőle, és azt kívánom magunknak, hogy e tekintetben legyen kissé optimistább, hátha megtalálja őt még egy hasonló „testhezálló” szerep (avagy ő talál rá a szerepre, ki tudja!?), mint a Vámpírok bálja Krolock grófja! Ez a kis eszmefuttatás mindössze azért jutott eszembe, mert a ma délután tőle elhangzott dalok A Notre Dame-i toronyőr c. musicalből mindenképpen azt sugallták, hogy akadna keresnivalója ebben a darabban (is). Mindez persze, ugyanúgy igaz Gáborra is! Hátha egyszer eljön a napja, hogy bemutatják nálunk ezt a musicalt, s akkor nagyon örülnék, ha Gézát és Gábort is viszontláthatnám benne! Igaz, egy másik interjúban Géza már úgy nyilatkozott, hogy nagyon szívesen énekelne operaáriákat… Szóval, remélem, ha egyszer meg is történik részéről ez a kis műfaji kirándulás, nem hagyja cserben a musicalkedvelő közönséget! :) A Belle c. dal fantasztikusan szólt mindhármuktól, élmény volt hallgatni őket! :) Aranyos volt Gábor, az Il Divo után szabadon Il Pataky névvel illette hármójukat! :)

A mai bálozásunk sokkal nyugodtabban indult, mint a csütörtök esti. (Ja, különben, a gyöngyfüggönyöm csak „szétesett”, de nem szakadt el – no, de ez a történet egy másik blogra tartozik! :)) Csütörtökön ugyan megtörtént a vérfrissítés, de ez az egész olyan, mint a drog – ha egyszer megízleled, azután mindig többet és többet akarsz! Így voltam a ma esti bál előtt én is – még jobban vágytam az előadásra, mint két napja…

Az elsők között érkeztünk meg a színházba, így volt időnk elidőzni a szereposztó tábla előtt, amely tartogatott számunkra érdekességet.

2009. szept. 05. 19.30
Krolock: Egyházi Géza
Sarah: Andrádi Zsanett
Alfred: Pásztor Ádám
Professzor: Jegercsik Csaba
Chagal: Pavletits Béla
 Magda: Sári Éva
Rebecca: Csóka Vasass Kinga
Koukol: Szentirmai Zsolt
Herbert: Posta Victor
Nm I: Bot Gábor
Nm II: Hetei Bakó Szabolcs

Piros csizmák, Nightmare-szóló:  Taródi Szilvia, Kiss Ernő Zsolt

Fekete vámpír: Túri Lajos   Fehér vámpír: Nagy Tibor

Még a nézőtér ajtai előtt is várakoztunk egy keveset, így hallottuk, amikor Sári Évi és Victor elénekeltek egy-egy kis részt saját dalaikból…

A késői feleszmélés miatt ezúttal már csak a jobb oldal 8. sorának szélére sikerült jegyet vennünk, de viszonylag mindent és mindenkit jól láttunk. Kíváncsian vártam, milyen érzés lesz erről az oldalról látni az előadást, ugyanis amióta a földszintre vesszük a jegyet, kizárólag a baloldalon, illetve néha középen ültünk…

A fentebb említett érdekességek közül az egyik Kiss Ernő Zsolt személyében érkezett – ezúttal ő táncolt Szilvivel a Piros csizmákban. Szerintem, tökéletes volt – erővel teli és dinamikus. Ernőt többször láttam már táncolni, de az a vidámság és életkedv, ami ma este átjárta a mozdulatait, nagyon-nagyon tetszett! Az kifejezetten aranyos volt, amikor a báli jelenet végén, amolyan örömtáncot járt az esetleges bőségesebb „lakoma” reményében! :)

Persze, minden táncos lenyűgöző volt, ahogyan mindig – olyan nagyon jó őket nézni! :) Azt azonban kiszúrtam, hogy a Carpe Noctem vége felé Sarah-t (azaz táncos megfelelőjét) csak két vámpír emelte fel, holott legalább négyen szokták. Hm, morbid viccel élve (előre is ezer bocs érte) – a halhatatlanok is kihalnak olykor? J Remélem, semmi komolyabb oka nem volt a hiányzó táncosoknak! :)

A táncosok kapcsán Bot Gabi jutott eszembe, hogy milyen ügyesen táncolt a vége Fináléban, s mennyire jól nézett ki abban a fekete cuccban! Arról az apró, ám de fontos momentumról nem beszélve, hogy a színpadra menet mellettünk sétált el – jól meg lehetett őt bambulni! :) A fogadói jelenetekben is azonnal kiszúrtam őt! Különben, nem szépítem a dolgot, Gabira inkább azóta figyelek oda és veszem őt észre a színpadon, amióta Krolock-ként magával ragadott! :) Jó volt ma este ismét látni őt, még ha ezúttal kissé „szürkébb” szerepben is! Nightmare-ként azonban hangja bezengte a nézőteret! :)

Folytatva a sort, a Nightmare szerepről Szentirmai Zsolt jutott eszembe, aki ma este Koukol figuráját öltötte magára. Gabriel legendás szerepformálása után kíváncsian vártam Zsolt miként teszi magáévá a karaktert, de nagy-nagy örömmel mondhatom, hogy maximálisan! Tetszett, hogy nem utánozta Gabriel megoldásait, hanem a saját ötleteit vitte bele a szerepbe, amelyek viccesek voltak és nagyon jópofák! Egy-kettőt sikerült megjegyeznem: ►Az első felvonás végén, amikor a gróf mondja a vendégeinek, hogy Koukol majd felkíséri őket a szobájukba, közben pedig Koukol fejét „simogatja”, Koukol úgy rázta a lábát a gyönyörűségtől, mint egy kiskutya. ►Miután Koukol visszazavarja Magdát és Chagalt a koporsóba, ők énekelnek tovább, erre Koukol ráüt egy nagyot a koporsóra. Magda és Chagal abbahagyják az éneklést, mire Koukol azt mondja: Kettőt egy csapásra! ►Koukol kihelyezi a hatalmas gyertyatartókat a bálterembe, s hogy biztosan megálljon a lábán, így szól az egyikre: Ott maradsz! ►Épp a másik két gyertyatartóért megy, amikor feltehetőleg meglátja magát a tükörben, mert így sopánkodik: Hogy nézek ki?! ►A bálterem ajtaját a következő dal kezdő sorával nyitotta meg: Én táncolnék veled… Talán Zsolt kevesebb szöveget „mondott”, és inkább dünnyögött vagy morgott, mégis abszolút „szentirmaisan” formálta meg a szerepet! Nagyon-nagyon tetszett az alakítása! :)

Bálozási pályafutásom alatt most fordult elő először, hogy Pavletits Béla tévesztett a dalszövegben, pontosabban kb. két sor nem jutott az eszébe, de szerintem, aki először látta a darabot, annak fel sem tűnt ez az apró hiányosság. Amire vele kapcsolatban még emlékszem, hogy mintha nem hallottam volna a harapást (effektet), amikor Sarah után megy az erdőbe és visszaszalad Rebeccához, majd csók helyett beleharap az egyik fokhagymába… (Persze, ez inkább technikai/zenei probléma!)

Sári Évi Magdája változatlanul nagyon tetszett – mind a szerepformálása, mind a hangja! Aranyos, amikor a báli jelenetben Krolock a karjában körbeviszi a megharapott Sarah-t, mire ő egyszer csak elájul! :)

Zsaki ma este úgy játszott és énekelt, hogy rá kellett jönnöm, hogy bizony, mégiscsak ő a legjobb Sarah az általam eddig látott színésznők közül. Lágy hangjának szép és tiszta csengése most sokkal jobban érzékelhető és hallható volt számomra, mint korábban. Régen láttam és halottam őt – ez lehet az egyik ok, illetve a másik például az, hogy amíg Lottinál elő-előfordultak hangi bizonytalanságok, addig Zsakinál egyáltalán nem emlékszem ilyesmire!? Azt azonban meg kell jegyeznem, hogy Zsaki játéka is sokkal jobban tetszett most, mint korábban – viccesebb és életszerűbb volt! :) Elképzelhető, hogy rosszul láttam, de Zsanett mintha ezúttal az Öröklét-ben is szerepelt volna!? Annyira kitűnt a helyes kis pofijával és a szép hajával a vámpírok közül, hogy szinte biztos vagyok benne, hogy őt láttam. Ugyanakkor mégiscsak bizonytalan vagyok ebben, mert mégiscsak Sarah-t játszotta, azaz főszereplő volt! Még az lehet, amit fentebb említettem, hogy egy-két táncos hiányzott, s ezért neki is be kellett állnia!? Azért is érdekes ez az egész, mert korábbi előadások alkalmával nem emlékszem rá, hogy bármikor is láttam volna őt az ensemble-ben!? :)

Nem tudom, mostanra hogyan vélekednek azok, akik a nyári évad elején negatív kritikával illették Ádámot, de a ma esti alakítása végérvényesen meggyőzött arról, hogy egy újabb tökéletes Alfrédot sikerült találnia a Produkciónak! Az egyéni szerepformálásán kívül az a tökéletes összhang, ahogyan a Professzorral játszottak, hihetetlen volt! Ha nem tudnám, hogy Ádám tavasszal csatlakozott a csapathoz, azt mondanám, hogy kezdettől fogva együtt játszanak Jegercsik Csabával, annyira tökéletesen vették le és reagálták le egymás mondatait és gesztusait! J Csaba újabb poénos és vicces alakítással bővítette repertoárját: ►A kastélyhoz érve ekképpen „lódít” a grófnak (a mondat ugyanaz, csak másképpen tagolva): Épp csak egy kurta pillantást vetnénk…hmmmm…pompás otthonára… Ááááá…kései XIII. század, ha nem tévedek?! ►A gróf elismerését fejezi ki a Professzornak műveltségét illetően (Látom, Ön igencsak művelt férfiú!), mire a Professzor egyetértően helyesel: Iiiigen! ►Alfréd visszahúzza a Professzort fennakadásából a függőhídra, aki ekkor észreveszi, hogy a nagylábujjánál kilyukadt a zoknija, mire így kiált fel: Hogy az a…, majd hirtelen a szájára tette a kezét, nehogy valami csúnyát mondjon. ►A könyvtárjelenetnél, amikor Alfréd visszakérdez, hogy melyik könyvben találja a választ a világ összes kérdésére, a Professzor azt mondja: Az ember elkezdi…Arisztotelész…, majd a Professzor ezúttal lemondóan legyintve otthagyta Alfrédot, látva annak értetlen arcát. Visszatérve azonban Ádámra – élményt volt nézni a játékát! Tetszett, hogy kissé „beszédesebb” volt, mint az eddigi Alfrédok. További néhány emlékezetes és jópofa jelenet: ►Új volt, hogy a kastélyban kapott reggelinél az egyik tányérban a szokásos zöld nyúlós vacak volt – ezt választotta magának a Professzor –, de az Alfrédnak adott tányérba egy darab gyanta/csiriz + egy „fehér gömbölyű kis izé” jutott (nem bírtam kivenni, mi is volt valójában). ►Az első koporsót próbálja Alfréd kinyitni, de nem úgy, ahogyan az valójában nyílna, ezért így szól: Ez így nem fog menni! ►Alfréd keresztet vetett, amikor úgy hallotta, a Professzor „kileheli a lelkét”. ►A Professzor ledorongolja Alfrédot, amiért nem volt képes a karót a gróf szívébe szúrni, majd miután Alfréd rosszul válaszol a kérdésre, miszerint hol található a szív, a Professzor ezt mondja: A 6. és 7. borda közt, fiam! Mondd utánam!, mire Alfréd szó szerint megismétli a mondatot: A 6. és 7. borda közt, fiam! ►Alfréd és a Professzor felmennek a tetőre, ahol a Professzor szerint holtbiztos, hogy biztonságban vannak, amikor egyszer csak megjelenik Krolock gróf, majd pár másodperc múlva ugyanúgy el is tűnik, mire Alfréd: Nézze, Professzor úr, eltűnt, már nincs ott! ►Meglátják a temetőt, amely felé a Professzor már eleve lassan és óvatosan indul el, mégis Alfréd rászól: Lassabban, Professzor úr! ►Nagyon aranyos volt Ádám Victorral a keringős jelenetben, mert amikor Herbert az „üldözés” után megáll Alfréd mögött, majd Alfréd óvatosan megfordul, mindketten egymásra mosolyogtak! Annyira helyes jelenet volt! :)

Ha nem tűnne nagyképűségnek, azt hinném, hogy Victor olvasta a csütörtöki beszámolómat, mert ma este olyat alakított, hogy csak, na! Minden mozdulata, gesztusa, mimikája tökéletes volt, s ami számomra a legfontosabb, hogy teljes valójában jelen volt a színpadon – szíve-lelke benne volt Herbert figurájában! Ez az, amit hiányoltam csütörtökön! Akárhogyan is nézem – esetleg velem volt gond, vagy Victor nem volt a tőle megszokott formában –, ma este fantasztikus Herbertet láttam tőle a színpadon! Tündéri volt! :) Még az az apró malőr sem kavart be különösebben, amikor leesett a könyv, miközben Herbert kikapja Alfréd kezéből, hogy megnézze, mit olvas. :)

Nem szeretnék túlzásokba esni, és a többi kedves és aranyos művészt megbántani, de az esti előadás fénypontja sokunk számára Géza volt. Egyszerűen már nincsenek szavak, amivel méltóan lehetne illetni ennek a szeretetre méltó embernek a hangját, a színészi játékát, s úgy ahogy van, az egész lényét! Szinte minden előadás alkalmával el lehetett mondani, hogy Géza olyan erővel és energiával énekelt, hogy beleremegtek a színházfalak, de ez a ma esti Krolock, valami hihetetlen volt! Hogy mást ne mondjak…nem vagyok egy sikongatós, huhogós típusú néző, de az El nem múló vágy után magam is meglepődtem, milyen hangok kibocsátására vagyok képes! Sikítottam, ahogyan csak a torkomon kifért! Géza hangja – némi képzavarral élve – egyszerűen életveszélyesen csodálatos! J Ráadásul az volt a nem mindennapi, hogy a dal végén elsőként egy férfinéző torkát hagyta el a „bravo” felkiáltás, amit azonnal követett az ovációval vegyített vastaps! :)

Hogy a nyári évad utolsó előadásának köszönhető-e nem tudom, de a hangulat – mind a nézőtéren, mind a színpadon – fergeteges volt! Jó érzés volt látni, hogy nemcsak mi nézők élvezzük az előadást, hanem a művészek is a színpadon! Remélhetőleg – többek között – ezt a jó érzést, illetve a művészek iránti szeretetünket is kívánta kifejezni a részükre átadott egy-egy szál rózsa! Millió puszit küldök mindegyiküknek a virág mellé! Újabb emlékezetes előadást varázsoltak nekünk a színpadra! :)

Olyan hírek kezdtek napvilágra kerülni, miszerint mégiscsak lesz vámpírbál télen! Nagyon-nagyon jó lenne, mert a jövő nyár végeláthatatlanul messze van, de nem merem nagyon beleélni magam, mert az elviselhetetlenül rossz lenne, ha netán mégsem lenne! Hm, azért mégiscsak reménykedem és bizakodom! :)

U.i.: Nagyon-nagyon várom a jövő vasárnapi MusicalPluszt, hogy két Krolock grófunk elvarázsoljon a hangjával! :)

Úgy tűnt, nem indul valami jól a nyárvégi bálozásunk. Az irodából időben el tudtam jönni, de a vonat műszaki okok miatt nem indult el a Nyugatiból, így csak a következővel tudtam hazajönni, ami ugyan, csak 5 perccel jött később, de most ennyi idő is nagyon számított.

Cili és BB-ke türelmesen vártak rám – a szobában beszélgettek, amíg én villám módjára összekészülődtem. A kapkodásban alaposan kimelegedtem, ráadásul Cilinek is akadtak elintéznivalói a fürdőszobában, így átengedtem neki a terepet. Amikor kifelé jött az ajtón, beleakadt a gyöngyfüggönybe, és persze, hogy leszakadt. :( No, már ekkor is pattanásig feszült voltam, de látva a ripityára szakadt imádott függönyömet…hát mit mondjak…nem tett jót, amúgy sem rózsás állapotomnak! :( Ekkor már nem igazán tudtam kontrollálni a számat elhagyó szavakat, s azok inkább merítették ki a káromkodás fogalmát, mint a fohászkodásét! Vagy a kettő között nincs is oly’ nagy különbség?!

A Nyugatiba vonattal történő utazás tűnt a leggyorsabbnak, ezért a vonatállomás felé vettük a nyúlcipőket. Pár perces – igen-igen nagy jóindulattal mondott – türelmes várakozás után azt kellett gondolnom, nekünk volt csak fontos, hogy időben az állomáson legyünk, merthogy a MÁV-ot egy hangyabokányira sem érdekelte, hogy az ott létünk óta már a második vonatnak kellett volna a Nyugatiba mennie – egy mukkot sem mondtak a hangosbemondóba! Már-már elszántuk magunkat a másik csodás tömegközlekedési formulára, amikor a lépcsőn lefelé haladva, csodák-csodájára, emberi hang szűrődött ki a hangszórókból, amely vonat érkezését ígérte, mégpedig a Nyugati pályaudvar felé! Épp csak visszaértünk a lépcső tetejére, a jelzett vonat be is gurult az állomásra. BB-kétől gyors búcsút vettünk, majd pattantunk is fel a vonatra!

Innentől kezdve talán, kezdtem szép lassan megnyugodni és lehiggadni, s a Magyar Színház felé tipegve kezdte átjárni lelkünket és testünket az este – egyfelől már jól ismert, másfelől újdonságokat és meglepetéseket ígérő – hangulata. Belépve a színház kapuján, elmaradhatatlan rituálé volt a szereposztás megtekintése. Örömmel és megnyugvással láttuk, hogy mindenki egyezik a honlapon kiírtakkal. A jegyünk az általunk preferált baloldal 4. sorának széle felé szólt, ahonnan ezúttal is tökéletesen láttunk mindent.

Az előadás kezdetével minden gondom és bajom a múlt homályába merült, és átjárt az öröm, hogy ismét láthatom és hallhatom kedvenceimet ebben a megunhatatlan darabban!

Gábor hangját meghallva már nem is a Magyar Színház nézőterén ültem, hanem valahol Transzilvániában jártam, hallva egy hangot, ami hív! :) Érdekes az élet, mintha tudta volna a ma esti programomat, szerdán, az utcán egy újságot nyomtak a kezembe, Gáborral a címlapon. Elolvasva a cikket újfent rádöbbentem, milyen apróságokon múlnak dolgok, s milyen nagyon fontos, hogy ezeket észrevegyük, felismerjük benne a lehetőséget, és (jó értelemben véve) kihasználjuk. Gábor esetében ez azt jelenti, hogy miután egyéb fellépéseken már sikerrel énekelte pl. az El nem múló vágy-at, gondolt egy nagyot és merészet és jelentkezett a tavaszi meghallgatáson Krolock szerepére (Póka Balázs messzemenően támogatta őt ebben), amelyet (magától érthető módon) meg is kapott. Magam elé képzeltem az őt meghallgatók arcát, ahogyan a döbbenettől hallgatták Géza von Krolock főgrófunk méltó követőjének hangját és felmerült bennük a kérdés, hogy „miért csak most” vagy „korábban miért nem”?! Kérdem én, hogy-hogy időszakról időszakra egy hozzáértő fülnek sem tűnt fel, hogy egy gyöngyszem járkál közöttük?! Igaz, mi is csak pislogtunk nagyokat a meglepetéstől, amikor először hallottuk Gabitól a fenti dalt, később pedig az ámulattól pislogtunk nagyokat az előadásokon, hogy ő is mennyire Krolocknak lett teremtve! Egyszer-kétszer Chagalként is volt szerencsém látni őt, de abban a szerepben nem fogott meg annyira (igaz, a karakter sem ad rá nagy lehetőséget). Nightmare-ként sem ragadott különösebben magával, de az mindenképpen érzékelhető, és főleg, hallható volt, ha aznap este ő ígért megváltást az éj hangjával, mert annyira jól szólt! :)

Szóval, kérem szépen, mi ebből a tanulság? Merjünk bátrak lenni! Úgy látom, az élet minden területére igaz ez a jól ismert mondás. A legfontosabb, hogy bízzunk magunkban, s ha más(ok) nem is látja(k) meg bennünk a tehetséget/alkalmasságot, amint lehetőségünk adódik a bizonyításra, ragadjuk meg az alkalmat, és mutassuk meg, mit tudunk! Persze, jól tudom, hogy a „jókor, jó helyen, jó időben” mondást sem szabad figyelmen kívül hagyni, de rajtunk is múlhat egy-egy kedvező fordulat! :)

Talán, korábbi alkalommal írtam már, de nem baj… Bot Gabi számomra nemcsak a hangja miatt tökéletes Krolock, hanem a megjelenése és a gyönyörű beszédkiejtése miatt is, akárcsak Géza, akitől (és ezt is írtam már) sok (képzettnek mondott) színésztárs tanulhatna…no, de ezt hagyjuk. Örültem, hogy eljöttünk Cilivel egy újabb botgabis Vámpírok báljára, mert vétek lett volna kihagyni – Gábor ezúttal is magával ragadó alakítást nyújtott. :)

Így Gabi után, de még Géza előtt azt kívánom magamnak, hogy a szeptemberi MusicalPluszon valami olyat, de olyat énekeljenek nekünk együtt, hogy az ott helyben belénk égjen, és jó sokáig melengesse a szívünket és a lelkünket! A jövő nyári bálozásig így csak kibírjuk valahogy! :)

Lotti aranyos volt Sarahként, de az igazat megvallva láttam őt már sokkal jobb formában is (igaz, rosszabban is). A színészi játékával sohasem voltam elégedetlen, sőt…ami azonban a hangi teljesítményt illeti, nos, előfordult egy-két félresikerült hang, vagy hangkitartási probléma…

Pásztor Ádámot most láttuk először Alfréd szerepében, s remélem, nem utoljára! Ha szombat estig nem változik a szereposztás, akkor ismét lesz hozzá szerencsénk! Nagyon tetszett nekünk – úgy színészileg, mint hangilag. Aranyosan és szerethetően játszotta a figurát – összhang volt a Professzorral, jól történtek meg a figurák közti lereagálások, amely mind a szövegben, mind a gesztusokban, mind a mimikában jól megmutatkozott. Ádám színészi játékán túl a hangja is elképesztő – szép, erős és magabiztos. Nagyon örülök, hogy őt is megismerhettük és láthattuk színpadon! :)

Jegercsik Csaba, Pavletits Béla, Csóka Vasass Kinga és Gábriel hozták a formájukat – helyesek és aranyosak voltak.

Debreczeni Márta Magdája ezúttal nem tetszett annyira, mint júniusban. Persze, nem Márti szépségével volt baj, mert az vitathatatlan, hanem inkább, ahogyan a Meghalni oly morbid c. dalt énekelte… Hm, nem tudom…

Victorral kapcsolatban nagy bajban vagyok, mert nagyon kedvelem őt, s nem hittem volna, hogy ez előfordulhat, de ma este ő sem tetszett annyira. Valahogy az volt az érzésem, hogy nincs teljes egészében jelen a színpadon. Nem úgy értem, hogy szétszórt lett volna, mert mindent korrektül megcsinált, csak mintha a lelke ezúttal nem lett volna benne Herbert karakterébe. Kissé színtelenebb és mintha kedvetlenebb lett volna a játéka. Látva és hallgatva őt azt éreztem, hogy ez nem teljesen ő, nem tudom mi, de valami nem stimmel. Hangi problémákról sem beszélhetünk, mert szerény megállapításom szerint, azzal minden rendben volt, mégsem szóltak úgy a dalok, ahogyan… Az volt az érzésem, hogy Victor ezúttal nem élvezi az előadást, sőt, tovább megyek, mintha a „csak egyszer legyen már vége” érzést olvastam volna le az arcáról!? Minden Victor-rajongótól, de főleg Victortól elnézést kérek, ha abszolút rosszul láttam és éreztem a szereplését, de én ezúttal ezekkel a képekkel és emlékekkel jöttem ki az előadásról. Lehet, hogy velem volt gond, s az ő játéka úgy volt rendben, ahogy volt!? Viszont, ha azt nézem, hogy a hazafelé folytatott eszmecsere során Cili is úgy vélekedett, hogy most valahogy neki sem annyira tetszett Victor, akkor lehet, hogy van abban valami, amit fentebb írtam?! Ha nem változik a szombat esti szereposztás, akkor ismét őt láthatjuk Herbert szerepében. Nagyon kíváncsi leszek, akkor hogyan hat majd rám a játéka!? Persze, Victor örök kedvenc marad a számomra :), mert messzemenően hiszek a tehetségében, amely szerintem, még mindig méltatlanul kihasználatlan és háttérbe szorított! :(

2009. szept. 03. 19.00
Krolock: Bot Gábor
Sarah: Kovács Nikolett
Alfred: Pásztor Ádám
Professzor: Jegercsik Csaba
Chagal: Pavletits Béla
Magda: Debreczeni Márta
Rebecca: Csóka Vasass Kinga
Koukol: Farkas Gábor Attila
Herbert: Posta Victor
Nm I: Szentirmai Zsolt
Nm II: Hetei Bakó Szabolcs

Piros csizmák, Nightmare-szóló:  Taródi Szilvia, Fekete Zoltán

Fekete vámpír: Túri Lajos   Fehér vámpír: Nagy Tibor

A táncosokkal szemben is van részemről egyfajta elfogultság, mert szerintem, hihetetlenül feldobják és látványossá teszik a darabot, de tény, hogy ma este előfordult egy-két látványosabb hiba. Arra is kíváncsi leszek, hogy a tavasszal csatlakozott új táncosok mozgása mikorra érik be olyanná, mint amilyet Tihanyi Ákostól, Rákász Danitól vagy Baranya Dávidtól láthattunk!? Szívből kívánom, hogy mihamarabb megtörténjen ez! :)

Ami azonban a díszlettel és a technikával kapcsolatos bakikat illeti…nos, nem szeretnék ünneprontó lenni, de abból sajnos, jócskán akadt belőlük ma estére! Egyik kedves fórumozó szerint ’ennyi gebaszt régen láttunk egy kupacban’! Hát, nincs mit szépíteni ezen, mert ez tényleg így van! Az egyik ilyen „látványos” eset pl. az volt, amikor állítólag nem helyezték jó helyre a fogadót, s ezért nem tudott rendesen kiforogni a „Fokhagyma utójáték” jelenethez… :(

A közönséget tekintve sok volt az első bálozó. Ez – a láthatóan sok új arc mellett – némiképpen a lelkesedésen, a tapson és a huhogásokon is érezhető volt. Talán, a második felvonás alatt többen ráéreztek a feelingre, mert bátrabbak lettek a tapsok és hangosabbak a huhogások! Az állótaps a végén nem szorul magyarázatra! Igaz, akadtak (az első sorokban is) kissé kényelmesebb nézők, akik csak nagy nehezen tornázták fel magukat a székből, de ne legyünk gonoszak, hisz könnyen előfordulhat, hogy az amúgy számunkra mindenképpen lenyűgöző előadás teljesen a székbe szögezte őket! :)

Nagyon-nagyon jó volt újra bálozni, mert már nagyon hiányoztak egytől-egyig! Szombat este lesz még egy esélyünk a feltöltődésre, hogy jövő nyárig kibírjuk valahogy nélkülük! :)

Pakonyból a ¾ 1-es vonattal jöttünk el, ami szerencsére, jött is rendben! Délelőtt volt egy alapos, kiadós zápor, és úgy tűnt, ezzel meg is úsztuk az esőt és a vihart! Ám, amikor már itthon készülődtem, és az indulás előtti percekben jártunk, gyanús dörgések hallatszottak!? Hát, épp csak felértünk a vonatállomásra, el kezdett esni, majd zuhogni újra az eső, s még csak remény sem volt rá, hogy egyhamar eláll! Már hosszú percek óta várakoztunk a vonatra, ráadásul, gyanús volt, hogy a Nyugati felől egymás után jönnek a vonatok, míg odafelé egy sem! Cili kicsit jobban körülnézett, mikor kiderült, hogy az ellenkező vágányon egy vonat dekkol az állomás másik végében… Idővel azt is megtudtuk, hogy baleset történt (elütött valakit a vonat), ami egyre inkább azt sejtette, hogy a Nyugati felé ne várjunk vonatot, és inkább nézzünk más közlekedési eszköz után! Nem is lett volna ezzel gond, ha nem szakadt volna egyfolytában az eső… Szó se róla, ez az állapot kissé kedvemet szegte a délutáni bálozásnak, s kissé bosszúsan utaztunk a színház felé… A szürke felhők akkor oszlottak el hangulatom ege felett, amikor beléptünk a színház kapuján, s a „vámpírok lakta épület levegője” átjárta a lelkemet és a szívemet.

A múlt szombat délutáni előadás után, de még inkább az azt követő napokban éreztem, hogy Gábor von Krolock szereplése a „vesztem” lett, és nem fogom megállni, ha bármi esélyem lesz rá, hogy ne nézzem meg vele újra a darabot. Erre a legnagyobb esélyt a ma délutáni előadás kínálta, amelyre Sári Évi szereplése is vonzott, de a végső elhatározást az a szereplőcsere hozta meg, miszerint Sánta Laci lesz Alfréd. Pénteken sikerült fanclubos jegyet szereznem, szombaton pedig olyan híreket olvastam a fórumon, hogy még Baranya Dávid szereplése is lehetséges… Szóval, így akár teljes és határtalan is lehetett volna az örömöm, de ott motoszkált bennem egy olyan érzés is, hogy mi lesz, ha nem lesz olyan fergeteges hangulatú, mint 20-án délután, és olyan hatással sem lesz rám?! Nem tudom pontosan leírni ezt az érzést, de az öröm mellett ott volt a kétség érzése is… Képzeletemben hallom, ahogyan VB-rajongók értetlenkednek a fenti sorok olvasása közben, de bízom benne, hogy mással is előfordult már ilyen ambivalens érzés egy-egy előadást megelőzően, s legalább azok megértéssel fogadják soraimat…

No, miután ismét sikerült bő lére eresztenem a bevezetőt, következzék az előadás beszámolója! Bizonyára hatással volt rám, hogy kétes érzésekkel ültem be az előadásra, s bár mindvégig élveztem, kellett várnom jó pár napot, hogy letisztuljanak az érzéseim és az indulataim, amelyet elsősorban a debütáló karmester, Kovács M. váltott ki. A fórumon senkitől sem olvastam róla véleményt vagy megjegyzést vele kapcsolatban, ezért azt kell gondoljam, hogy csak én nem voltam vele megelégedve… Megjegyzem, Cili sem érzékelt semmi kivetnivalót a „vezénylését” illetően! Nem vagyok szakértő, de számomra jó néhány esetben késett az adott effekt, illetve hanghatás! Például, amikor a kriptában Alfréd kezéből kiesik a kalapács, vagy amikor megnézi, ki fekszik a másik koporsóban, és megijed a látványtól!...

Az is elképzelhető, hogy a színészek voltak egy picivel dekoncentráltabbak, vagy egyszerűen én voltam ezúttal ilyen kukacoskodó!? S ha már belekezdtem, nem állok meg, ugyanis Bot Gabinál, Sándor Dávidnál és Lottinál is tapasztaltam szövegtévesztést, illetve pici késést a szövegkezdést illetően…

Tudom, ezek után talán hiába írom, hogy élvezetes volt az előadás, mert mindezidáig semmi erre utalót nem írtam; pedig, valóban nagyon élveztem, mert a színészek és a táncosok ismét lenyűgözőek voltak – élen a kedvencekkel! :)

2009. jún. 28. 15.00
Krolock: Bot Gábor
Sarah: Kovács Nikolett
Alfred: Sánta László
Professzor: Sándor Dávid
Chagal: Pavletits Béla
Magda: Sári Éva
Rebecca: Várady Viktória
Koukol: Farkas Gábor Attila
Herbert: Pirgel Dávid
Nm I: Szentirmai Zsolt
Nm II: Hetei Bakó Szabolcs

Piros csizmák - Nightmare-szóló:  Taródi Szilvia, Fekete Zoltán

Fekete vámpír: Nagy CsabaFehér vámpír: Baranya Dávid

Bot Gabi „minden pénzt” és időjárási viszontagságon történő átjutást megért, mert hihetetlen, hogy a „szürke Chagal”-ból „tündöklő Krolock”-ká lett, mely „átváltozás” hangban és külsőben is egyaránt magával ragadó! Utóbbit ezúttal különösen jól és közelről is alkalmam volt megnézni, mert az „Isten meghalt” után közvetlenül mellettem (is) vonult el őexelenciája! Cili önkéntelenül odasúgta nekem, hogy „milyen szép”! :) Ami a szövegtévesztést illeti, az El nem múló vágyban a „…de csak egy lidérc alak vagyok, az ki nem kapja meg azt, amit vár” sor után a „Szép a hit, hogy egyszer minden jobb lesz majd” sort énekelte a „Csak egy perc, egy lélegzetnyi boldogság…” kezdetű sor helyett. Persze, így is fantasztikus hatással bírt, mert az előadása lehengerlő volt! :)

Laci édes volt és aranyos, mint mindig, s bár az én meglátásom szerint, Jegercsik Csabával összeszokottabb párost alkotnak, Sándor Dáviddal is nagyon helyesek voltak együtt! J Dávidnak ezúttal is voltak vicces beszólásai (a szövegkönyvön kívül). Például, amikor a Professzor rosszallását fejezi ki Alfrédnak, amiért a karót nem volt bátorsága beleütni a gróf szívébe, Dávid még annyit tett hozzá, hogy „igaz, hogy csak plüssmacin gyakoroltuk, de akkor is…”! Érzésünk szerint azonban, ezek a vicces beszólások nem mindegyike jött most úgy be, mint a múltkor. :)

Sári Évi nagyon tetszett Magdaként. Évi, amióta csak ismerem így TV képernyőn keresztül, szimpatikus a számomra, de hogy ilyen jó hangja van, azt nem hittem volna! Bízom benne, hogy hosszú távon lesz szerencsénk őt látni zenés darabokban! :)

Várady Viktória más t