Emlékmorzsák

Rendben megérkeztünk a Patakyba, a Mikulásnapi Musicalplusz rendezvény helyszínére. Az előtérben szép lassan, de biztosan gyűlt a nézősereg, akik ezúttal is megtöltötték a művelődési központ színháztermét, még ha akadt is néhány üres szék a sorok között. Gondolom, ennek az esti kezdési időpont lehetett a fő oka. A fellépő művészek névsora ezúttal is kiváló estet ígért, mégis, tartottam tőle, hogy Mamucinak, Adrinak és Feri sannak, mint „első áldozók”-nak, valamiért esetleg nem fog tetszeni a műsor. Optimista ember lévén mégis inkább úgy fogalmaznék, bíztam benne, hogy az est hangulata legalább olyan elsöprő lesz, mint a korábbiak voltak. Szemenyei János neve és személye Cilinek és nekem is újdonsággal szolgált – nem láttuk őt még egyetlen darabban sem, de pl. az alábbi ismertetőből kiderült, hogy a Drakula musicalben zeneszerzőként jegyezte a nevét, amit nyáron volt szerencsénk látni! :) A többi művésszel találkoztunk már itt-ott – pl. Musical Plusz rendezvényeken, ám Andrádi Zsanettet csak Sarah-ként láttuk a Vámpírok báljában. Kíváncsian vártuk, milyen előadással ajándékoznak meg bennünket Mikulás alkalmából!?

Andrádi Zsanett a Vámpírok bálja női főszereplőjeként vált széles körben ismertté. A Nemzeti Színiakadémiát végzett színésznő először a Kecskeméti Katona József Színházban játszott szubrett szerepeket a Csókos asszonyban és más operettekben, majd nyilvános meghallgatáson nyerte el Sarah szerepét Roman Polanski musicaljében. Április óta a Vidám Színpad Ájlávju című darab egyik főszereplője.

Keresztes Ildikó neve jól ismert mind a rock zenében, mind a musical műfajban és prózai körökben is. A Soproni Petőfi Színház örökös tagja, több filmszerep mellett számos musicalben is szerepet kapott. Legutóbb az 56 csepp vér című monumentális rockmusical egyik szereplőjeként tűnt fel. Idén ünnepli pályafutásának huszadik évfordulóját, ebből az alkalomból remek feldolgozás lemezt jelentetett meg Minden, ami szép volt címmel. Erről az albumról is ad egy kis ízelítőt.

Stróbel Dóra jazz és gospel éneklést tanult, majd az Operettszínház Broadway Stúdiójának növendékeként elsajátította a színész mesterség minden csínját-bínját. A kiugrási lehetőséget a Vámpírok bálja hozta meg számára. Az ensemble oszlopos tagja és Magda szerepét formálja meg az előadásban. Játszik a Pinceszínházban (Isadora) és filmet forgat (Made in Hungária).

Farkas Gábor „Gábriel” elsősorban a Vámpírok bálja Koukoljaként ismert. Gyerekkorától kezdve festészetet tanult, amelynek kapcsán a színház világával is megismerkedett. Mindezek mellett a zene is fontos szerepet játszott az életébe. Néhány évig a Moulin Rouge színpadát koptatta, majd pár hónapig Liverpoolban szívta magába a színházcsinálás csínját-bínját. Hazatérve egyik musical szerepet kapta a másik után – Só és Cukor, A három testőr, Dr. Bubó.

Feke Pál neve nem csak a Társulat – István, a királyából lehet ismerős, hiszen számos musical főszerep előzte meg ezt a szereplést.  (pl. Aida-Radames, Hair-Claude, Jézus Krisztus Szupersztár-Jézus). Az országos hírnevet kétség kívül a televíziós szereplés hozta meg számára.

Kamarás Máté a bécsi és a japán fellépései közepette egyre többször látható hazai rendezvényeken. Az Elisabeth című musicalben játszotta a Halál szerepét először Miskolcon, majd Budapesten, ezt követően Bécsben és végül Tokióban turnézik a darab koncert változatával. Kevesen tudják róla, hogy eszméletlen humora és beszélőkéje van. Ahol fellép, ott garantált a jó hangulat, a felszabadult vidámság. A musicalek mellet előszeretettel énekel rock nótákat is.

Szemenyei János, amióta saját tudatára ébredt, azóta színésznek készült. A nagy készülődés közepette ének és szavaló versenyen vett részt, a Vörösmarty Gimnázium dráma tagozatára járt és második próbálkozásra felvételt nyert a Színház és Filmművészeti egyetem operett-musical szakára. Játszott az Operettszínházban (Hello, igen?!), a Madách Színházban (Volt egyszer egy csapat), majd Zalaegerszegre szerződött a Hevesi Sándor Színházhoz (Hair, Laura, Fiatalok szövetsége, Canterbury mesék, Koldusopera, Pillantás a hídról, III. Richard, Tranzit). A színjátszáson kívül zeneszerzőként is megmutatkozik sokoldalúsága (pl. Démonológia, Drakula).

Azt gondolom, ezúttal is nagyon jó hangulatú előadásban volt részünk, még ha kissé visszafogottabban is a korábbi Pluszokon megszokottakhoz képest. Mindezt feltehetőleg befolyásolta az esti 7 órás kezdési időpont, esetleg az ünnepi hangulat, és minden bizonnyal Keresztes Ildikó késése is (mint elmondta, fontos fellépése volt) okozhatott némi kezdeti „döcögést”.

Ahogyan azt sejteni lehetett, Gábriel (néha Máté is bekapcsolódott) vezette le a műsort, és rendszerint ő konferálta fel a soron következő dalt és előadó(ka)t. Ezúttal alig hangzott el tőle idegen nyelvű mondat az összekötő szöveg alatt, de sajnos, a dalokról ez már nem volt elmondható, sőt… Nem azzal volt problémám, hogy egy-egy szám idegen nyelven hangzott el, hanem azt nem értettem, miért nem énekelték magyarul azokat a dalokat, amelyeknek gyönyörű magyar szövegük van!? A legkirívóbb eset Zsaki és Máté Teljes a sötét duettjénél volt, amikor is Zsaki magyarul, Máté pedig németül énekelt. Ha nagyon kritikus akarok lenni, akkor azt mondanám, hogy iszonyú volt így hallgatni, de mindenképpen kiábrándító és illúzióromboló. Máté különben is azt az ígéretet tette korábban, hogy több dalt megtanul magyarul! Persze, mindenki tisztában van vele, hogy nagyon elfoglalt, de ha egyszer énekes, akkor nem eshet nehezére egy-két dal magyar szövegének a betanulása! Ráadásul ezeknek a daloknak tényleg csak a szövegét kellene megtanulnia, merthogy a dallamát már tökéletesen tudja! Gábriel is, ahhoz képest, hogy magyar nyelvű(!!!) lemezt készít, mindössze egyetlen dal erejéig kápráztatott el minket magyarul (az is a vége finálé Ajándék a Piramistól). Szó se róla, világszínvonalú hangja van, ami előtt le a kalappal, az angol kiejtését még egy angol nyelvtanár is megirigyelhetné, a New York New York és a Song in the rain fantasztikusan szólt tőle, de a Heródes dalát miért nem magyarul énekelte el?! No, de elég volt a negatívumokból, még a végén azt hiszik, hogy nem éreztem jól magam, mert nem volt jó a rendezvény, pedig…

A félreértések elkerülése végett, nagyon-nagyon jól éreztük magunkat! A lányok közül Zsaki nyűgözött le teljesen, a fiúk közül pedig, Jani hangjától kellett magamhoz térnem! Zsakit csak Sarah-ként ismertük, és hát… nem voltunk elájulva tőle, de ma este teljesen megváltozott a véleményünk! Szépen, magabiztosan és kristálytisztán énekelt – élmény volt őt hallgatni! Jani hangja az erejével kápráztatott el – ahhoz képest, milyen „törékeny” alkat! ;-) Néhol kísértetiesen hasonlított MÁZS hangjára, és aki ismer, tudja, hogy ez nálam nagy-nagy elismerés! :) Mondanám, hogy a januári Vámpírok báljában mindenképpen megnézem őt Alfrédként, de sajnos, a szerep és a dalok jellege miatt nem tudja megmutatni igazán a benne rejlő erőt! Musical esteken azonban gyakran szeretném őt látni, mert fantasztikus hangja van! :) Dóra ezúttal is nagyon jó volt, nagyon örülök, hogy egyre gyakrabban látjuk őt színpadon! :) Ja, és Cili jól látta, hogy a Megasztár-válogatáson ott volt, de kiesett – érthetetlen a dolog számomra; pláne, látva és hallva a bejutott szerencséseket! :( Ha már a „tehetségkutató” műsorokat megjárt művészeknél tartunk – Pali is kellő hatással volt a közönségre! Hát, nem csodálom, egy ország szerette meg A Társulat adásai alatt! Őszinte leszek, számomra is a műsorban látott produkcióival vált kedvencé. Közvetlensége és kedves humora csak még inkább fokozta a szimpátiámat iránta. :) Bár, Máté egy picit halványabb volt a tőle megszokottól, változatlanul aranyos! :) Gábriel pedig, bizonyára már világhírű lenne, ha… no, de örüljünk, hogy időről időre láthatjuk őt és hallhatjuk fantasztikus hangját idehaza! :) Ildikóról sem feledkeztem meg, de az a nagy helyzet, hogy vele kapcsolatban semleges vagyok. Elismerem, hogy iszonyú jó hangja van, de a stílusa nem annyira jön be. :(

A beszámolóm elején említett „első áldozók” a szünetben is elismeréssel nyilatkoztak az estről, de a program végén teljesen odáig voltak + vissza! Nagyon tetszett nekik a műsor, az előadó művészek hangjáról egytől egyig elismerően beszéltek - nagyon örültek, hogy elvittük őket! Mamuci pl. rendszerint megkérdezte az éppen színpadon fellépő énekes nevét, hogy mihamarabb megjegyezhesse őket. :)

Most pedig következzék a program ismertetése (nem feltétlenül az elhangzás sorrendjében), az előadó nevével, a dal címével, illetve, hogy melyik musicalből van. Egy-egy dalt kiegészítettem a hozzáfűzéseimmel, észrevételeimmel, véleményemmel:

Kamarás Máté: Holnap (Sztárcsinálók)

Ezt a dalt először a YouTube-on láttam Mátétól, amikor 18 évesen énekelte el a Ki mit tud?-on. Nem semmi volt már akkor sem a hangja, mégis az a furcsa számomra, hogy ilyen jó hanggal és tehetséggel csak akkor hallottunk róla először és ismertük meg, amikor ez év januárjában belemerültünk a musicalekbe, és a 12. M+ műsorán hallottuk őt.
Farkas Gábor „Gábriel”: New York, New York

Gábriel hangja félelmetesen tökéletes – hiszem, hogy a Broadway-on a nyomába sem érnének… :)

Farkas Gábor „Gábriel”: Song in the rain

Ha Gábriel Frank Sinatra idejében él, és ő énekelte volna el ezt a dalt, tuti, hogy általa lenne világhírű! :)

 Stróbel Dóra: Karácsony esti dal (Abigél)

 Andrádi Zsanett és Szemenyei János: Vár kint az élet (Vámpírok bálja)

 Kamarás Máté: One song glory

 Farkas Gábor Gábriel: Heródes dala (Jézus Krisztus Szupersztár)

 Andrádi Zsanett: Beszél a szél (A dzsungel könyve)

Dés László és Geszti Péter musicaljéből hallottam ugyan már egy-egy dalt, de épp itt lenne az ideje teljes egészében megismerni, sőt, mi több, megnézni a darabot – ez egy vérbeli musicalrajongótól elvárható, sőt… :)

 Szemenyei János: Őérte (Vámpírok bálja)

 Stróbel Dóra & Andrádi Zsanett: Sose sírhatsz, ha fáj (Jekyll és Hyde)

 Feke Pál: Az ég a bátrakhoz áll (Aida)

Ezt a musicalt is régóta meg akarjuk nézni, de mindig csak odáztuk a dolgot – no, de Pali felerősítette bennünk az elhatározást e dallal! :)

 Szemenyei János & Andrádi Zsanett: Nézz rám (Valahol Európában)

– szünet –

Kamarás Máté & Andrádi Zsanett: Teljes a sötét (Vámpírok bálja)

 Szemenyei János: Hadd legyek művész (Fame)

 Feke Pál: Richelieu mindörökké (A három testőr)

Amikor Pali előadta ezt a dalt a Társulatban, végérvényesen a szívembe zártam őt. Hihetetlen tehetség! :)

 Andrádi Zsanett: Áj láv ju (Áj láv ju)

Nem volt vadidegen számomra ez a darab, bár, ez idáig semmit sem hallottam még belőle, és magát a történetet sem ismertem, de Zsaki felkeltette iránta az érdeklődésemet… :)

 Kamarás Máté: Die Unstillbare Gier (Vámpírok bálja)

Örültem ennek a dalnak, hisz gyönyörű, de picit sajnáltam, hogy Máté németül énekelte, és azt is valljuk meg őszintén, előadta ezt már sokkal jobban is.

 Keresztes Ildikó: A királyé nem leszek (Koncz Zsuzsa)

 Feke Pál & Stróbel Dóra: Megírva a csillagokban (Aida)

 Andrádi Zsanett: Forog a tánc (Mozart!)

Ismerve és hallva ezt a dalt több ismert és elismert művésznőtől, kíváncsian vártam, Zsaki hogyan s miként adja elő. Amint azt már említettem, ámulatba ejtett Zsanett hangja ma este. :)

 Farkas Gábor Gábriel & Kamarás Máté: My way (Frank Sinatra)

Emlékeim szerint a fiúk ezt a dalt Máté születésnapi koncertjén adták elő először együtt – nagy sikerrel. Az a jó érzés, ami akkor őket nézve és hallgatva megérintett, most is megvolt, ami azt jelenti számomra, hogy a barátságuk ugyan még nincs egy éves sem, ám annál mélyebb és szorosabb. Információim szerint mindketten készülnek szóló lemezt kiadni, amelyeken én biztos, hogy szívesen hallanám ezt a dalt ’Our way’ címmel és szöveggel – Gábrieltől a hagyományos swing stílusban, Mátétól picit rockosabban… :)

 Feke Pál: István, a király mix

Ez a rockopera-mix nagyon tuti és ütős volt Palitól. Olyan hangulatba hozta a közönséget pár másodperc alatt, hogy aki esetleg aludt volna (na jó, netán csak bóbiskolt), nos, az is garantáltan magához tért, sőt… :)

 Keresztes Ildikó & Stróbel Dóra: Ismerem őt (Sakk)

Ebből a musicalből rendszerint csak különböző rendezvényeken, illetve pl. MÁZS lemezéről hallottam betétdalokat, de nagyon kíváncsi lennék a történetre is…

 Szemenyei János: Szegény kis srác (Sakk)

No, ez volt az a dal Janitól, amely az első hangtól az utolsóig a székbe szögezett. :)

 Stróbel Dóra & Farkas Gábor Gábriel: Unforgettable

 Keresztes Ildikó: Szállj fel magasra

 Mindenki: Ajándék (Piramis)

Cilivel a KöKin találkoztunk 18 órakor – a metróval gyorsan eljutottunk a Ruttkai Éva Színházhoz. Az előtérben várakozók között, majd helyünket elfoglalva körülöttünk a sorokban is több kedves és ismerős arcot fedeztünk fel. Rajongókon kívül ismert művészek is megnézték az előadást – pl. az általunk is nagyon kedvelt Náray Erika, aki a mögöttünk lévő sorban ült, de láttuk még Farkas Gábor „Gábriel”-t és Puskás Petit is. :)

A minap sétálgatva az egyik könyvesboltban, a mesekönyveknél rábukkantunk egy …hol nem volt! című könyvre, amelyet kíváncsian lapoztam fel – netán, ennek „felnőttesített” változatát fogjuk látni ma este?! Nos, az előadás kb. egy-két perce után már pontosan tudtam a választ, hogy nem. :)

Ahogy a legtöbb színházi darab, itt is két felvonásból állt az előadás, de érdekes és újszerű módon a második felvonás történése nem folytatása volt az elsőnek, hanem egy különálló történet. Mindkét felvonásnak két-két (fő)szereplője volt, de nem ugyanazok, míg maga a történet mindkét részben a nő és a férfi kapcsolatáról szólt. Az első felvonás két nagyszerű szereplője Siménfalvy Ágota és Nagy Sanyi, a második felvonásé Janza Kata és Egyházi Géza. Az első részben egy újonnan induló, kialakuló kapcsolat „felgyorsított” mozzanatait, néhol humoros, néhol megrendítő párharcát kísérhetjük figyelemmel az elhidegülésig és szakításig; míg a második részben egy már több éve működő (művész)házaspár hétköznapjaiba nyerhetünk bepillantást nem mindennapi módon. Leírva ezeket a gondolatokat, úgy érzem, mégiscsak van valamiféle kapcsolat a két felvonás között, még ha az nem is magában a cselekmény folyamataiban van jelen.

A darab műfaji megjelölése „zenés prózai előadás”, ami azt jelentette, hogy a történetet tartalmilag odaillő dalok színesítették, melyek legtöbbje jól ismert! Utólag a november 23-i Napkelte műsorából megtudtam, hogy Kata és Géza előadása a ’20-as, ’30-as évek dalaival, kupléival van megtűzdelve, Ágó és Sanyi versekből, illetve színdarabok szerelmes jeleneteiből összeálló történetét népszerű előadók (Hernádi Judit, Katona Klári, Udvaros Dorottya) érzelmes dalai fűszerezik…

Ágota tündéri volt, Sanyi pedig, aranyos. Nem győzöm elégszer leírni, mennyire örülök, hogy Ágotát felfedeztük magunknak – tehetséges színésznő csodás hanggal! J Sanyival kapcsolatban is már többször leírtam, hogy kiváló színész, de énekhangjával még nem sikerült lenyűgöznie. Mentségemre legyen mondva, Sanyi is azt nyilatkozta egyszer, hogy a prózai színészet közelebb áll hozzá, mint a zenés műfaj. Prózai színészként azonban teljesen levett/levesz a lábamról. Már majdnem leírtam volna, hogy leginkább a vidám és humoros jelenetek az erősségei, de rögtön eszembe jutott, mennyire meggyőző volt a Volt egyszer egy csapat John-jaként a drámai helyzetekben is! A ma esti darabban inkább a vicces és humoros jelenetek voltak többségben, de olykor-olykor komoly párkapcsolati kérdések kerültek terítékre, melyeket nagyon helyesen adták elő mindketten. Nézve őket és megragadó játékukat, gyakran merült fel bennem a kérdés, ki(k)nek köszönhető ez a csodás előadás?! Nos, a Napkelte riportban erre is megkaptam a választ Sanyitól, miszerint anno Zahovay Zoli barátjával (Adagio menedzsere) találták ki ezt az egészet, amely tulajdonképpen egy olvasóestből nőtte ki magát. A partnert illetően elsőként Ágota neve merült fel Sanyiban, akivel bár, nem egy színházban dolgoznak, de több musicalműsorban léptek fel együtt nagy sikerrel. Ágota azonnal igent mondott Sanyi megkeresésére, akivel ide s tova negyedik alkalommal alakítják és „gyúrják át” a maguk kis storyját. Önmaguk rendezése is rájuk volt/van bízva, amiből adódóan a folyamatos improvizáció lehetősége is jelen volt/van!

A szünetben még nem tudtuk, de az előadás második részében volt csak igazán színjátszás – az tuti, hogy szem nem maradt szárazon a sok nevetéstől. Kata és Géza, ahogyan azt pár sorral feljebb említettem, egy több éve együtt élő házaspárt alakítottak. Katával kapcsolatban semmi meglepő nincs abban, hogy csodásan alakította a szerepét, hisz’ fantasztikus színésznő, aki ezúttal is tündéri aranyos volt! Ám, hogy Géza, a világot jelentő deszkákra kilépett ex-vendéglátós (istenem, hogy utálhatja már ezt „a legkisebb fiú szerencséje” történetet :)) a maga kis szerénységével kezdetben a hangjával, majd az „amatőr” színészi képességeivel kenderbe vágja némely tanult pályatársát, no, kérem, ezt nevezik őstehetségnek! Hihetetlen párost alkottak Katával ma este! Meg vagyok róla győződve, hogy a színfalakon kívül is szoros barátság van kettejük között, ha nem is feltétlenül mindennapi. Ezt az előadás azon jelenete is megerősítette számomra, amikor Géza azt a kettejük között gyakran felmerülő témát említi Katának, hogy az előadóművészi élet nem éppen hoz sokat a konyhára. Mellesleg nagyon tetszett kettejük jelenetében, hogy saját nevükön szerepeltek (Kata és Géza) – ettől számomra nagyon közvetlenné vált az egész. Kettejük jelenetének volt egy mindent elsöprő, humoros kezdete és befejezése, amikor is Kata, mint Sziszi, Géza pedig, mint Krolock jelent meg a színen. Az pedig csak az előadás végén vált világossá, hogy az idős napjaikat egy otthonban töltő színművészek a legszívesebben „elisabetheset” és „vámpírosat” játszanak, meg-megtoldva egy-egy általuk kedvelt szerep vagy dal előadásával. Amúgy, Katáról tudtam, hogy nagyon kedveli Gézát – legalábbis az egyik Vámpírok bálja előadásvégi felpattanást, tapsot és huhogást Kata részéről én ennek tulajdonítottam, de jó volt látni, hogy Géza is „elkötelezett híve” Katának, és közös játékuk egy már jól összeszokott páros játékát tükrözték. Azt is nagyon jó érzés volt látni, hogy ők is élvezték az előadás minden pillanatát! :)

Nagyon örülök, hogy részesei lehettünk ennek az előadásnak, mert nagyszerű élményt nyújtott! :)

Amikor először említettem Cilinek, hogy a péntek esti Fantom után szombat délután is jó lenne megnézni az előadást, eleinte ellenállt a csábításnak, de meggyőztem őt, hogy kedvenceinket feltétlenül látnunk kell! A péntek este látottak után már nem volt szükség nagy győzködésre, szombat délben már együtt cidriztünk a színház jegypénztára előtt. Szerencsére az időjárás egész elviselhető volt, mégis 1 órakor már majd’ lefagyott lábakkal léptünk be a színház pénztárába! Megérte azonban a fagyoskodás, mert sikerült jegyet vennünk, ráadásul a jobb oldal első sorába!

Pénteken is és ma délután is tökéletesen láttunk minden fontosabb eseményt a színpadon – persze, már amit pótszékes helyről látni lehet. Többeknek talán, fenntartásaik vannak a pótszékes helyeket illetően, én azonban, nagyon elégedett vagyok velük, legfőképpen, mert pénztárcakímélő, ha már többedszerre kívánok megnézni egy-egy darabot, ugyanakkor élvezem, hogy közel(ebb)ről láthatom a színészek arcát! :)

Az előadás mindkét nap nagyszerű volt – tökéletes színészi játékok és csodás hangok! :)

A péntekire Csengeri Attila, a szombat délutánira Posta Victor főszereplése csábított el minket, amelyet Magyar Bálint Raoulja koronázott meg.

Attila nevét régóta ismertem, de a hangjával igazából CD-n találkoztam jó pár hónappal ezelőtt. Nem volt kérdés, hogy minél előbb látni és hallani kívántam őt élőben is. A szeptemberi M+ erre lehetőséget is adott, ahol csak még inkább belopta magát a szívembe. Tökéletes hangja mellett kedves és mosolygós személye is azonnal megnyerő volt. „Innen egyenes út vezetett” péntek este a Madách Színházba, hogy Fantomként is láthassam és hallhassam őt. A hangja nem okozott csalódást, sőt... Színészi játéka is nagyon tetszett! Sajnálom, hogy a nem annyira foglalkoztatott színészek közé tartozik, de remélem, idővel minél több darabban lesz látható és hallható! :) A komoly szerep ellenére, aranyos volt, amikor a tapsrendnél arcmimikával és gesztusokkal viccelődött egy kicsit! :)

Victort nagyon jó volt ismét Fantomként látni – a szeptemberi Fáraózások után nagyon hiányzott már a hangja és a játéka! :) Nem feltétlenül összehasonlítani kívánom Attilával, de Victor Fantomja rám sokkal nagyobb hatással van – az általa megformált szerepben az érzelmek szélesebb skálája van jelen, amely hihetetlen erővel szögez rendszerint a székbe. A csábítás, a rajongás, a csodálat, a szeretet, a szerelem, a szenvedély, a csalódás, a düh, a gyűlölet, a szenvedés – lenyűgöző Victor milyen finomsággal és átéléssel jeleníti és közvetíti ezen érzéseket a színpadon és a nézőtér felé! Az egyik pillanatban segítő tanár és mester, a másik pillanatban féltékeny szerelmes, egyszer csalódástól dühös lény, másszor elvakult érzésein felülemelkedő ember. Alaposabban belemerülve az előadásba (Victor jelenlétével ez nem nehéz), én gondolkodás nélkül vele mennék az Operaház rejtélyes és félelmetes mélyére, mert lényéből árad valamiféle biztonság, hogy az álarc ellenére is vonzó megjelenést már ne is említsem. Mindezek bizonyára a többi Fantomot alakító színészről is elmondhatók, én mégis Victornál érzem ezt a legerősebben… :)

Pénteken Mahó Andrea játszotta Christine-t, szombaton Krassy Renáta. Andrea tökéletes párost alkot Attilával, ahogyan Renáta is Victorral. Andrea hangja csodaszép és csilingelő, mégis Renáta hangja valamiért jobban tetszik nekem. :) Andreánál kissé zavar az „operettes” hangzás, míg Renátának a prózai hangja tűnik számomra kicsit „nyers”-nek…

Ahogyan azt már említettem, mindkét előadáson Bálint alakította Raoult. Legutóbb júliusban láttuk őt, amikor e szerepben debütált. Számunkra már akkor tökéletes volt az alakítása. Azóta is bizonyára sokat fejlődött, de minket most is meggyőzött tiszta és erős hangjáról, hiteles színészi játékáról. :)

(A Fórumon azt olvastam eltuntektől, hogy Bálint "napok óta kb olyan, mint egy zombi"?! Megkérdeztem tőle, hogyan értette ezt, mert én ennek semmiféle jelét nem tapasztaltam, mire eltuntek megírta, hogy Bálint mostanában igen keveset alszik, és amikor beszél vele telefonon, olyan minta nemrég kelt volna fel, közben pedig épp az ágyba ájulna az álmosságtól és a fáradtságtól! Nos, ha mindez a foglalkoztatottsága miatt van, akkor annak végül is örülnünk kell, sőt…remélhetőleg mihamarabb látjuk őt több új szerepben! eltuntek információi szerint, erre is hamarosan meg lesz az esély! :) És ha már eltuntek ilyen jól ismeri Bálintot, megkérdeztem tőle azt is, hogy a mostanában nagy sikert arató Pilóta-reklámban saját kisfiával szerepel-e, de kiderült, hogy nem, sőt, Bálintnak még nincs is gyermeke… :))

E kis kitérő után visszatérve Az Operaház Fantomja előadásaihoz – nagyon jó volt újra látni a darabot. Igaz, a szombati Kikiáltó felkészültsége hagyott némi kívánni valót maga után, de valahogy megoldotta a helyzetet. Nem is értem, hogy azt az egy-két perces jelenetet a maga 10-15 mondatával, miért nem lehet pontosan megtanulni és hitelesebben eljátszani!? Vikidál Gyulán, a zsinórmester szerepében is hasonló bizonytalanságot véltem felfedezni. Nála nem is annyira a szövegben, mint inkább hangilag éreztem ezt. Olvastam néhányszor elmarasztaló kritikát vele kapcsolatban a fórumon, én is láttam őt musicalrendezvényen, és bármennyire is szomorú ezt kimondani, sajnos, már sem ő, sem a hangja nem a régi… :(

A két új igazgatót alakító Lippai László (André) és Galbenisz Tomasz (Firmin) nagyon helyesek voltak. Kedves humorukkal hamar elnyerték tetszésemet. Kicsit tartottam tőle, hogy Szerednyey Béla és Weil Robi tökéletes párosa után kevésbé fognak tetszeni, de fenntartásaim alaptalanok volt. Tomasz színpadi alakításait kevésbé ismertem, míg szinkronhangként annál inkább. E két előadás alkalmával nem csak szimpatikus színészi játékáról, de kiváló énekhangjáról is meggyőzött. Lippai Lacit sok-sok évvel ezelőtt Naphtaliként láttam a Józsefben – tündéri aranyos volt J, majd ez év márciusában, a Producerekben, és hát…meglepett a látható változás. Látva őt most azonban, ismét megnyugodtam, mert hát, való igaz, Naphtali óta eltelt néhány év, de Laci ugyanolyan aranyos és tehetséges színész tökéletes hanggal, mint ahogyan én ’91-ben a József premierjén megismertem őt! :)

Élménybeszámolóm végére még csak annyit, hogy a közönség „viselkedése” sem volt megszokott számomra?! Talán, a téli lelassulásnak köszönhető, de furcsa volt az előadás közbeni visszafogott taps és szolid tetszésnyilvánítás. Igaz ugyan, hogy az előadás végén vastapssal jutalmaztuk a művészeket, de a hangos huhogások és visítások csak nagyon finom kivitelben voltak hallhatók. Tudom, hogy tiszta hülyeség összehasonlítani, melyik művész kap hangosabb ovációt, de azt gondoltam, Victor nevét már megismerték annyira, hogy legalább előadás végén kellő tetszésnyilvánítást kapjon, de azt kellett tapasztalnom, hogy Attilát ezúttal jobban és hangosabban ünnepelték. Cili szerint, ez az egész nagyban függ az összejövő közönségtől, mert van a művész minden rezdülésére érzékenyen reagáló, és van a diszkréten figyelő és jutalmazó közönség. Tegnap este és ma délután is ez utóbbiból jutott a művészeknek! :( :)

Délután 6 órára Cili elé mentem a KöKire, ahonnan már együtt mentünk a Művészetek Palotája Bernstein: Mise című produkciójának megnézésére. A 19:30-as kezdést tekintve korán odaértünk, ami azért is volt nagyon jó, mert szerettem volna kísérletet tenni, hátha valamelyik Webber-estre kapok még jegyet, de olyan tömött sor állt a pénztárnál, hogy meg sem próbáltam a dolgot. (Amúgy tartok tőle, hogy semmi esély sincs jegyhez jutni. :() Azért, hogy kárpótoljuk magunkat valamivel, ettünk egy-egy bécsi magos perecet és ittunk egy-egy ananászlét a büfében, potom 700-700,-Ft-ért – hihetetlen, nem? Egy perec + 2 dl üdítő 700,-Ft!? No, mindegy, ez most járt nekünk! :)

¼ 8 körül elfoglaltuk helyünket a baloldali erkélyülés 1-2. székén. Meglátva a színpadot ámultunk csak el, mekkora művészi apparátus várható az előadáshoz. Mindezek mellett a kellékként folpackba tekert bőröndök látványa is érdeklődésre tartott számot.

A vendégek, illetve a nézők soraiban felfedeztünk egy-két ismerős arcot – a „celebek” (hogy a mai trendi szóhasználattal éljek) közül Polyák Lilla művésznőt és Bolba Tamás karmestert, valamint Feldmájer Sándor volt kollégámat a Budapest Filmtől, illetve Elensart, Géza rajongói oldalának szerkesztőjét. :)

A koncertet illetően fogalmunk sem volt, hogy mit várjunk. Egyikünk sem tudott semmit sem a szóban forgó műről, talán, még csak részleteket sem hallottunk belőle soha. Áprilisban, amikor a jegyeket megvettük, elsősorban Egyházi Géza és Serbán Attila, illetve Leonard Bernstein neve volt garancia az estre, majd meglátva a hatalmas zenekari létszámot mindenképpen élményekkel teli előadást ígért…

A 90 éve született Leonard Bernstein életének főműve a Mise, mely a mai kor emberének nyelvén a mai kor emberének kérdéseit, problémáit fogalmazza meg, provokatív és gondolatébresztő módon. A felkavaró és felemelő alkotásban önátadás és lázadás, felszínesség és elmélyülés kontrasztál egymással, és oldódik fel végül a béke koráljában. A Jackie Kennedy felkérésére 1971-ben komponált Bernstein-mise a washingtoni Kennedy Center avató ünnepségén szólalt meg először. A lázongó hangvételű darabot ritkán látja a közönség, mert meglehetősen hatalmas apparátus – 14 szólista, szimfonikus zenekar, oratórium- és gyermekkórus – szükséges hozzá. Bernstein Misé-je minden, csak nem egy katolikus istentisztelet. Itt a templomot a színpad helyettesíti, ahol nemcsak énekesek és kórus játsszák a szerepeket, hanem a tánckar és színészet is szerves részét képezi az előadásnak. A szerző életművében egyedülálló katolikus egyházi mű nemcsak zenéjének, de a köré komponált "performansznak" is köszönheti sikerét. Főpap, kórusok, utcai énekesek jelennek meg a színpadon, ministránsok segédkeznek a Főpapnak és különböző koreográfiákat jelenítenek meg a mise alatt.

Talán, a fenti sorokból is kiderült, hogy nagyon érdekes előadásnak voltunk a részesei. Először szép sorban bevonultak a zenészek és a kórus tagjai. Ezután a főszereplő Papot alakító Egyházi Géza :), vele a Fiút alakító Sapszon Gergely, majd a további szólisták. A Pap és a Fiú öltözete nem volt szokatlan, ám a „kiszolgáltatott lelkeket” megformáló szólisták „jelmeze” felettébb elgondolkodtató volt. Mindegyikük szürke színű pólót, shortot, nadrágot vagy ruhát, rajta átlátszó műanyag esőkabátot viselt. Hajuk és arcuk is szürke árnyalatot kapott, ami talán, idős korukat kívánta jelképezni. Amúgy a szürke szín meghatározó volt, mert a kórus és a zenekar tagjainak többsége is ilyen színű ruhát viselt – az én olvasatomban minden bizonnyal az elmúlást hivatott szimbolizálni. Ennek a sminknek köszönhetően csak hosszú percek elteltével sikerült felismernem Homonnay Zsoltot, Serbán Attilát, Kerényi Miklós Mátét, Szabó Dávidot, Szemenyei Jánost és Peller Annát.

Maga a mű egy liturgia alapkövein megy végig – a Pap celebrál, amit a hívők áhítattal figyelnek és hallgatnak. Csakhogy „ezen a misén” Bernstein a Pap személyén keresztül számon kéri Istent az emberek elszenvedett borzalmaiért – üldözésükért, deportálásukért, fájdalmaikért, elesettségükért, amikor is a mű „aranymetszésében” a Pap kb. 10 perces szólóval perlekedik Istennel mindezek megtörténte miatt. A számkivetetteket megformáló szólisták mindegyike egy-egy dalon keresztül énekli el saját, ugyanakkor nagyon sokak történetét. Bőröndjükben féltett emlékeiket, tárgyaikat őrzik (ki egy piros autót, ki egy babát, ki a kedvenc könyvét), amely egész életüket végig kísérte, és a halálba tartva is ragaszkodnak hozzá. A darab vége felé sajnos, szemtanúi leszünk elkerülhetetlen haláluknak, de az utolsó percekben megjelenik a „megváltó” egy angyal képében, és feltámasztja őket hamvaikból, hogy újra élhessenek…

A Mise zenéje eklektikusságából adódóan nemcsak a nézőnek és a hallgatónak nehezen befogadható és értelmezhető, de a zenésznek és az előadónak is komoly kihívás és megpróbáltatás a különböző stílusú dalbetétek interpretálása…

Géza hangja nagy meglepetést nem okozott, ám amit ezen az estén produkált, az lenyűgöző volt. A Pap megszemélyesítéséhez tökéletesen illő hangorgánuma mellett, tanult és tehetséges színészeket túlszárnyaló módon formálta meg a szerepet. A hiteles színészi játékon túl elképesztő pontossággal – úgy szövegileg, mint hangilag – szólaltatta meg a dalokat. Csodálatos élmény volt őt hallgatni. Nem hívő ember létünkre, úgy gondoltuk Cilivel, ha Géza tartana szentmisét, mi minden bizonnyal rendszeres hallgatói lennénk. :)

A szólisták közül – az általunk inkább ismert – Anna, Dávid, Máté, Serbi és Zsolt is hozták a maguk formáját. Mindegyikük dalválasztása telitalálat volt, mert mind hangulatát, mind tartalmát tekintve hasonló volt a tőlük megszokott habitusú dalokhoz. Mindettől függetlenül le a kalappal előttük, ahogyan a többi szólista előtt is, hogy ezeket a nehéz dalokat, illetve a történet mozgáskoreográfiáját ilyen tökéletesen megtanulták, és fantasztikus hangjukkal és előadásukkal nagyban hozzájárultak a mű befogadásához… Az is igaz, ha csak a zenére szorítkozunk, vegyes érzések járják át az embert, mert míg az egyik melódia marasztalásra ösztönöz bennünket, addig a másik dallamot hallva legszívesebben kimenekülnénk a színházteremből. No, de miután Bernstein megfogalmazása szerint a Mise „színdarab énekesekre, színészekre és táncosokra”, így ezek együttes jelenlétével élvezhettük az elénk táruló színpadképet és a fülünkre bocsájtott dallamokat… :)

Délután semmi változás nem mutatkozott az esti A Szépség és a Szörnyeteg szereposztását illetően, így nagyon reménykedtem, hogy a függöny felgördülésekor sem ér majd meglepetés…

Cilivel rendben összetalálkoztunk a színházban. Egyenesen az emeleti oldalüléshez mentünk, de kiderült, hogy ezúttal a baloldali erkélyülés 1-2. székén ülünk. Innen talán korlátozottabban láttuk a színpadot, de semmi lényeges látnivalóról nem maradtunk le…

A történetről persze hallottam már, de részleteiben nem ismertem – talán ezért is ragadott magával a cselekmény, és merültem el teljesen a történésekben felnőtt létemre.

A kedves és melegszívű Belle (Vágó Bernadett) egy kis francia falucskában él édesapjával, akit egy nap foglyul ejt a szomszédos elátkozott kastély szörnyű ura. Hogy kiszabadítsa apját, Belle önkéntes rabságot vállal a fenevad otthonában, ám legnagyobb meglepetésére barátokat lel az elvarázsolt kastély életre kelt tárgyaiban: Lángőr, a gyertyatartó (Bálint Ádám), Perc úr, az óra (Petridisz Hrisztosz), Teamama, a teáskanna (Nádasi Veronika), Csorbi, a teáscsésze (Czető Ádám), Madame de La Nagy Komód (Dénes Judit) és Babette, a tollseprű (Vágó Zsuzsi) személyében. Segítségükkel lassan rájön, hogy a látszat csal: a szívtelennek hitt szörnyetegbe sokkal több érzés szorult, mint saját udvarlójába, az erőszakos és nagyképű Gastonba (Imre Sebastian)...

A csodálatos kastélyban élő ifjú Herceget gőgje és lelketlensége miatt egy Tündér szörnyeteggé változtatott. Ahhoz, hogy megtörje a varázst, a Szörnyetegnek (Szabó P. Szilveszter) meg kell tanulnia szeretni egy másik embert és kiérdemelni annak szeretetét, mielőtt a Tündértől kapott bűvös rózsa utolsó szirma lehullana. Ha ez nem történik meg, a Herceg mindörökre szörny marad…

Az előadás mesés volt és nagyon látványos, a színészek és táncosok pedig helyesek és nagyon aranyosak! Mind a díszlet, mind a jelmezek nagyon ötletesek voltak. Nagyon tetszett a tányérok, a csészék, az evőeszközök és a különböző tálak jelmezes megoldása. A kastély egyszerre volt félelmetes, sejtelmes és mégis kedves. Kedvessé természetesen a benne élő, tárgyakká változtatott emberek tették. Leginkább Bálint Ádám játékától voltam teljesen oda, mert hihetetlenül aranyosan és viccesen játszotta a gyertyatartó szerepét. Már a korábban látott szerepei kapcsán is elkönyveltem, hogy a jó hang mellett tehetsége is van a színészethez, de ma este teljesen levett a lábamról! :) Dénes Juditot is többféle szerepben láttuk már – örömlányként a Mozart!-ban, bolondlányként a Menyasszonytáncban, most pedig egy csodaszép vörös komódként – tetszik, ahogy megformálja őket. :) Nádasi Veronikának nagyon jól állt a teáskanna jelmez, aranyosan terelgette és irányítgatta a kastély lakóinak életét – beleértve a Szörnyetegét is. :) Vágó Zsuzsi szerepe tollseprűként nem volt különösebben nagy, de nagyon helyesek voltak együtt Ádámmal, egymás iránt érzett beteljesülésre váró szerelmükkel. Zsuzsi kapcsán az jutott eszembe, hogy ebben az évadban mintha kissé kevésbé lenne foglalkoztatva; pontosabban, nem szerepel annyit, mint az előző évadban?! Persze, az is lehet, hogy mindössze mi voltunk más szereposztású előadásokon…

Imre Sebastian jól hozta a nagyképű és beképzelt Gaston figuráját. :) Az ő szolgáját, Lafou-t alakító Sánta Laci ismét kellőképpen megnevettetett minket – és nem csak muris kinézete miatt. Azt gondolom, Laci világa a vicces és esetlen karakterek megformálása – ezek tökéletesen állnak neki. Igaz ugyan, hogy tehetséges és iszonyúan jó hangja van, de a túl komoly szerepekben számomra nem tud olyan hiteles lenni, mint Alfrédként, Dudásként vagy éppen Lafouként. :) Örültem, hogy György Rózsa Sándort D’Arque elmegyógyászként kissé viccesebb szerepben is volt alkalmunk látni, mert nagyon jól csinálta, igazán tetszett, aranyos volt. :)

Detti egy kedves lány volt a falucska népe között, majd gyönyörű hölgy a kastély lakójaként. Helyesek voltak együtt Szilveszterrel, ahogy formálták egymást, majd szép lassan egymásba szerettek. :)

Szilveszternek sikerült meglepnie, ugyanakkor mégsem. Meglepett vicces és humorral teli alakítása, melyből egy-egy komolyabb szerep kapcsán ugyan már kaptunk ízelítőt, mégsem tudtam elképzelni, miként is formálja meg a néhol önmagát is karikírozó Szörnyeteg figuráját. Meglepett, hogy a tőle jól ismert úri szerepek mellett egy szörny lomha és nehézkes mozgását, állatias viselkedését, hörgő-morgó beszédét is a legnagyobb tökéletességgel játssza el. Amiért pedig mégsem lepődtem meg, az Szilveszter tehetsége. A Szörnyeteg dalai többségében lágyabb énekhangot kívánnak, amely – a Merci reklámjának eléneklése óta csak még inkább – tudott, hogy Szilvesztertől csodaszépen szólnak. Örülök, hogy felfedeztem őt magamnak. Élvezem, hogy előadásról előadásra hatással van rám és lenyűgöz a személye, a játéka, a hangja. :) Két dolog gyakran eszembe jut Szilveszterrel kapcsolatban. Az egyik az, mennyire hidegen hagyott, amíg nem ismertem őt, és nem értettem, miért vannak úgy oda érte – ma már felfoghatatlan és érthetetlen ez a hozzáállásom; a másik pedig, S-K. Andi szavai, miszerint A Szépség és a Szörnyeteget feltétlenül Szilveszterrel nézzem meg – a ma esti előadás után maximálisan értem, hogy miért! :) Érdekes és … igen, izgalmas volt látni, amint a Szörnyeteg visszaváltozik az ifjú Herceggé – leginkább azért, hogy ha néhány percre is, de láthassuk Szilvesztert a maga valójában is. Nagyon jól néztek ki Dettivel az aranyszínű ruhában, amelyben a tapsrend koronájaként jöttek ki! :)

A közönség élvezte az előadást, amit tapsokkal kellőképpen kifejezésre juttatott, de érdekes módon állótaps ezúttal sem volt. Lehet, hogy ez az időszak elmúlt?! Hm… A tapsrendnél a színészek némelyike azonban nem kis ovációt kapott, élen Dettivel és Szilveszterrel! Hát, igen, abszolút megérdemelték! :)

Hétköznap és az esti óra ellenére (igaz, a héten szünet van az iskolákban) feltűnően sok gyerek és kamaszkorú jött el megnézni az előadást. Egy kislány az apukájával a mögöttünk lévő széken ülve nézte végig a második felvonást, de szinte végig kommentálták az egészet. Ez némileg zavaró volt, de hála a látványnak és a nagyszerű színészi alakításnak, mindez eltörpült mögöttük.

Az esti közönségtalálkozó előtt elnéztem a Ruttkai Éva Színházba, hogy jegyeket vegyek a december 4-én megrendezésre kerülő …hol nem volt! című zenés prózai estre. Szerencsével jártam, mert a már csak néhány szabad jegyből a 4. sorba még sikerült vennem két jegyet. Nagyon jónak ígérkezik az előadás (a résztvevők névsora abszolút garancia: Kata, Ágota, Géza és Sanyi! :)), ahogyan jónak és legfőképpen izgalmasnak ígérkezett a ma este 7 órára meghirdetett Szentivánéji álom közönségtalálkozó az Alexandra Irodalmi Kávézóban.

Kb. 6 óra körül értem oda, amikor is egy okos gondolattól vezérelve felsétáltam a helyszínre. Azt gondolom, még időben sikerült érkeznem, mert bár a helység ekkor már totálisan tele volt, akadt még 5-10 szabad puff a kávézó hátsó végében. Kiválasztottam egy szimpatikusnak tűnőt, arra letelepedtem, majd várakozási álláspontra helyezkedtem… Dolhai Attilát láttam megérkezni és átviharzani a kávézón, de később kiderült, hogy a többiek akkorra már megérkeztek. Nem néztem az órára, hogy végül is mikor kezdődött el a találkozó, de hogy egy gombostűt sem lehetett leejteni, olyan sok érdeklődő jött össze, az tuti biztos! :) Nagyon örültem, mert a nagy tömeg ellenére a lehető legjobb helyre sikerült leülnöm, KERO^®-t, Szakcsit, Szilt és Attilát tökéletesen, míg a többieket pici helyezkedéssel, de szintén sikerült látnom!

Csáki Judit újságíró vezette le a beszélgetést, amelyre eljött a librettót író és a produkciót rendező Kerényi Miklós Gábor, a zeneszerző Szakcsi Lakatos Béla, valamint a művészek közül Janza Kata (Titánia), Vágó Bernadett (Hermia), Bereczki Zoltán (Zuboly), Kerényi Miklós Máté (Puck), Dolhai Attila (Lysander) és Szabó P. Szilveszter (Oberon). Meg kell említenem Pirgel Dávidot és Kovács Szilárdot (Puck haverjai), akik ugyan „szóhoz nem jutottak”, de részvételükkel és Puck dalában történő közreműködésükkel ugyancsak emelték az est fényét. :)

A találkozó elsődleges célja az volt, hogy még több információt és kulisszatitkot tudjunk meg a darabbal kapcsolatban, de nagyon sok érdekességet megtudtunk a művészekkel kapcsolatban is.

Kata például elmesélte, hogy őt egy különleges kapcsolat fűzi a darabhoz. Édesanyja, aki ma már ügyvéd, színésznő szeretett volna lenni, és az első komolyabb megmérettetése a Szentivánéji álom Titániájaként volt. Amikor Kata elmesélte otthon, hogy a következő szerepében Shakespeare tündérkirálynője lesz, édesanyja az akkor készült fényképet elővette és megmutatta Katának. Kata úgy érzi, ezzel a szerepével édesanyja álmát is megvalósította, ami mindkettőjüknek nagy öröm. :)

Attiláról megtudtuk, hogy végzettségét illetően tanárember, és megtudtuk azt is – még ha kicsit erőltetni is kellett –, hogyan került a zenés színház közelébe. Egy nap Attila fülébe jutott, hogy meghallgatást tartanak az Elisabeth című musical szereplőinek (Rudolf szerepe érdekelte volna), de miután ezek a dolgok akkoriban eléggé zárt ajtók mögött zajlottak, ő pedig, meglehetősen hiányában volt az információknak, azt javasolták neki, hogy keresse meg Kerényi Miklós Gábort az Erkel Színházban. Attila így is tett, „tábort ütött” a színház bejáratánál, és várta, hogy megjelenjen a direktor úr, és csak várt, és várt, és várt… Míg nem egyszer csak elsétált előtte Kerényi úr, akit már majdnem el is nyelt a színház mélye, amikor Attila észbe kapott, hogy miért is jött és vár már, ki tudja mióta! Kellőképpen zavarban volt, amelyen a tanár úr kérdései és mondatai sem tudták átsegíteni – miszerint énekeljen valamit!, kottát hozott?, alapot hozott?, a Himnuszt csak el tudja énekelni! – hiszen Attila mindössze annyit szeretett volna csak megtudni, hol és miként lehet jelentkezni a meghallgatásra! A találkozás így azzal ért véget, hogy az igazgató úr mondta Attilának, jöjjön vissza akkor, amikor egy-két dalt be is tudna mutatni. Pár nap múlva Attila – ezúttal már felkészülten – ismét megkereste a tanár urat, akinek az első kérdése az volt, hogy „magnót hozott?”, de ahogy meghallotta Attilát énekelni, rögtön tudta, hogy egy nagyszerű énekesre bukkant! :)

Mátéval kapcsolatban szinte elkerülhetetlen volt, hogy szóba ne kerüljön édesapjával és egyben színigazgatójával való kapcsolata. Csáki Judit azon kérdésére, hogy megkapta-e már másoktól, hogy ’na ja, a Kerényi fia’, Máté azonnal rávágta, hogy ’persze, minden nap’! Persze, legnagyobb örömére ezt a színházban nem tapasztalja, hiszen – elmondása szerint – színésztársaival családias a viszony. Érzése szerint, semmiféle tekintetben nem élvez kivételezettséget a többieknél, hiszen ő is ugyanúgy megkapja, ha valamit nem jól csinál. Annyiban talán előnyt élvez, hogy egy-egy szerep kiosztásakor óhatatlanul hamarabb kerül a rendező eszébe és látóterébe. Igaz, Máté már elköltözött otthonról, de ha haza is megy, igyekszik nem a színházról beszélgetni az édesapjával, az maradjon a dolgos napokra, amikor úgy sem tehetnek mást. :)

Az előadással kapcsolatban Kerényi Miklós Gábor elmesélte, hogy 14 perccel rövidebb a szegedi előadáshoz képest, amit utólag nézve jót is tett a darabnak, mert ezáltal még érthetőbbé vált. Vannak eltérések az eredeti művel kapcsolatban, mint például Lysander és Oberon találkozása, miután mindketten más-más idősíkban vannak jelen. Ugyanez a helyzet Hermia és Oberon kettősénél, amikor Oberon megmenti Hermiát, hogy szerelmi bánata miatt az öngyilkosságba menekülve ne vesse le magát a szikláról. Oberon és Titánia örökös civódását, ha lehet, Shakespeare még inkább elmérgesíti színműve végén, míg a darabban minden jóra fordul. :)

Szó esett a rendező felelősségéről a szerepekre történő színészek kiválasztását, valamint egy-egy dal vagy jelenet hosszának, eléneklésének és eljátszásának milyenségét és hogyanságát illetően. Az tény, hogy a rendező viszi a vállán az egész produkciót, de ha nagyszerűbbnél nagyszerűbb színészekből „építkezik”, egyszerűen nem lehet probléma! Állítólag a darab jóformán még sehol sem tartott, de az már biztos volt, hogy Oberon szerepét Szilveszter, Titánia szerepét Kata játssza majd. Ennek kapcsán felmerült az is, hogy a színészeket zavarja-e, avagy nem foglalkoznak vele, hogy előadás alatt a rendező „mindenhol ott van és a szeme mindent lát”? BeZo erre csak annyit mondott, hogy nekik nem az a dolguk, hogy a rendező helyzetét figyelgessék, játszaniuk kell a szerepet a színpadon és egymásra, illetve a jelenetekre figyelniük. Azt is nagyon érdekes volt hallgatni, hogyan is épül fel egy előadás, azaz milyen út vezet az alkotói elgondolástól a bemutató megvalósulásáig.

Zolit megkérdezték a szamárjelmez viseléséről. Zoli elgondolkodott, majd így szólt: erről a jelmezről mindenekelőtt azt kell elmondani – kis szünetet tartott –, hogy ez a Szörnyeteg nyári kollekciója, így próbálok méltó lenni Szilveszterhez. Persze, nagy derültség, mire Szilveszter reakciója: akkor hadd szóljak én is, mint téli kollekció. Újabb hatalmas derültség a teremben. :)

Zoli arról is mesélt nekünk, hogy legtöbbjüknek megvannak a maga rituáléi az előadás előtt, alatt és után. Abban mindannyian egyetértettek, hogy az előadás alatt bármennyire is hosszú szünete legyen valakinek a következő jelenetig, nem ülnek be a büfébe szendvicset enni és trécselni, mert attól biztos, hogy kizökkennének az előadás hangulatából, menetéből és lendületéből. Szilveszter például, elmondta, hogy számára minden előadásnak megvan a maga „koreográfiája”, honnan hova sétál át a takarásban, oda mikor kell megérkeznie stb… :) Attilának – elmondása szerint – nincsenek rituáléi, de azt elmesélte, hogy teljesen lelassul az előadás végére, hosszú percekig a darab hatása alatt van még, az öltöztetők és a sminkesek legnagyobb „örömére”, akik mihamarabb mennének már haza. :)

Természetesen nem maradtunk dal és zene nélkül. Pár perc beszélgetés után elsőként Attila lépett színre és énekelte el nekünk Lysander dalát, a Puctal-t. Igaz, a mikrofonnal volt némi probléma, de Attila nem jött zavarba, mikrofon nélkül eresztette ki a hangját, amitől (legalábbis nagyon ilyen hangok hallatszottak) el is repedt egy-két pohár! Ezen ő is meglepődött egy kicsit, majd amolyan elégedett mosoly ült ki az arcára, ami persze, hogy nagy sikert aratott! J És, ha lehet, most még mulatósabban, még hangulatosabban szólt a dal, mint az előadáson. Olyannyira, hogy felkapott egy lányt az első sorból, hogy együtt ropják a táncot… Hát, ez nem jött össze azonnal, mire Attila gyorstalpaló tánciskolát tartott a lánynak: kettőt jobbra, kettőt balra! A folytatás ekkor is csak egy nagy összegabalyodás volt, mire jött Attila újabb instrukciója: de ami nekem jobbra, az neked balra! Helyesek voltak! :)

Kis beszélgetés után Kata és Szilveszter adta elő Titánia és Oberon kettősét – természetesen elviccelve az egészet! Szilveszter szinte folyamatosan utánozta Kata mozdulatait, nagyon helyesek szerintem! Fergeteges volt, amit műveltek, és eszméletlenül aranyosak együtt! Páratlan párost alkotnak! :)

A találkozó zárásaként Máté énekelte és táncolta el Puck dalát, a Csiribáj-t Dávid és Szilárd társaságában. Hát, ő sem fukarkodott a humorral: "Oberon a haverom, a tündérkirály" – énekelte és megsimogatta Szil arcát. :)

Nagyon-nagyon helyesek és aranyosak voltak mindannyian. Szilveszter hozta a tőle megszokott komoly, egy pillanatra sem elmosolyodó figuráját… Oké, ez így most nem igaz, mert bizony-bizony, a szemfülesebbek elkaphattak egy-egy mosolyt Szil arcán, a sziporkáiról már nem is beszélve. Az azonban tény, hogy Attila végig mosolyogta a beszélgetést, ami nagyon szimpatikus volt számomra. Persze, miután nagyon jó hangulatban telt az este, ez ugyanúgy elmondható a többiekről is, de Attila akkor is mosolygott, amikor nem ő beszélt, és poén sem hallatszott! :)

Délelőtt megnéztem a Neten a Menyasszonytánc délutáni szereposztását - változatlanul Ágota és Árpi neve szerepelt a színlapon, de úgy tűnt, Szilvesztert ezúttal nélkülöznünk kell. Azért eljátszottam a gondolattal, hogy milyen jó lenne, ha Szilveszter mégiscsak szerepelne, de túl sok esély nem volt rá, merthogy estére volt kiírva ő.

Cili ½ 2 felé megérkezett, összekészülődtem és 2-kor el is indultunk a színházba. Nagyon jó időt futottunk, így a színházba lépve pillantást tudtunk vetni a szereposztó táblára. Szinte felsikítottam örömömben, amikor Szilveszter nevét olvastam a délutáni szereposztásnál is! :) És még mondja valaki, hogy nincsenek véletlenek, netán a Sors néha nem kegyes hozzánk! Nagyon-nagyon örültem, mert így a vágyott szereposztásban nézhettük meg a darabot! A már jól bevált helyünkön ültünk, pontosabban ezúttal a jobb oldalon és a hátrább lévő 4-5. széken – tökéletesen láttunk (szinte) mindent. :) Például meglepve láttam még az előadás előtt, hogy a zenészárokban a karmesteri asztalon kívül egyetlen hangszer sincs felállítva. Persze, hamar rájöttem, hogy a zenekar (jelen esetben a Budapest Klezmer Band) ezúttal a színpadon tűnik fel, mégis, valamiért azt gondoltam, hogy egy-két kiegészítő hangszer, illetve zenész az árokban játszik. Igen, így utólag belegondolva ez tiszta hülyeség, de legalább most már ez is tisztázódott számomra…

Most, hogy a történet már ismert volt, nyugodtan bele lehetett feledkezni a színészek játékába és a kiváló zenébe, amely magával ragadott és önfeledten sodrott magával!

Ágota most is nagyon szép volt a fehér menyasszonyi ruhában, aranyosak voltak Árpival együtt. Rózsi dalát ezúttal is megkönnyeztem. Nagyon jó volt (végre) Árpit látni és hallani András szerepében. Tökéletesen hiteles alakítás volt játékának minden pillanata. Hiába, Árpi kisugárzása, a játéka és a hangja valami olyan erővel hat és árad a nézőtér felé, amit nagyon nehéz túlszárnyalni, de akárcsak a nyomába érni is! Sándor is jól játszotta a szerepet, de Árpi...egészen má(z)s! :) Igen, tudom, az elfogultság „munkálkodik” bennem, de azt gondolom, a tehetsége vitathatatlan! :) No, és hát, nem utolsó sorban még jól is áll neki ez a vidéki figura - amolyan "jó kiállású parasztlegény" lett belőle, ahogy ezt arrafelé mondanák! :) Abban a jelenetben, amikor a katonák félmeztelenül felsorakoznak, jól látható volt Árpi műtéti hege a hasa baloldalán - hát, nem semmi beavatkozás lehetett! :( A fórumon olvastam, hogy a tegnapi előadáson valaki látta rajta a bokavédőt - én nem vettem észre, ha netán most is rajta volt; sőt, a mozgásán sem láttam bizonytalanságot - legalábbis, azt inkább az esetleges (szerep szerinti) ittas(abb)/másnapos állapotnak tudtam be. Én úgy láttam, hogy ha óvatosabban is, de a magasabbról történő leugrásokat is magabiztosan tette.

Ahogyan azt már írtam, Szilveszter szereplésének nagyon örültem. Igen, vele is elfogult vagyok, úgy kb. 2 hónapja, amióta igazán felfedeztem magamnak, illetve a „piros autós” történet óta a szimpátiám csak még inkább nőtt iránta. Bármennyire is negatív az általa megformált karakter, egyszerűen élmény nézni a játékát, és a várt hatás sem marad el. :)

Szendy Szilvi és Máté is nagyon helyesek együtt. Herskovics bácsi szerepében Melis Gábor nagyon jó, ahogyan a papot alakító Faragó András és a rabbit játszó Jantyik Csaba is tökéletes "párost' alkotnak a darabot átható vallási hovatartozás kérdésében. Mindegyikük a saját istenében hisz, de tiszteletben tartja a másik érzéseit, és nem akadályozza meg őket, hogy a legnagyobb egyetértésben költsenek el együtt egy finom vacsorát. Lehoczky Zsuzsa előtt le a kalappal - igazán fiatalos lendülettel formálja meg a városka két lábon járó "információközpontját", Majzikné figuráját!

A második felvonás közben a technika ördöge is „színre lépett”, amikor is a színpad túlforgott a kelleténél, s így a következő jelenet szereplői egy félfordulattal tovább forogtak. Silló István karmester elnézést kért a kellemetlenségért, be is húzták a függönyt, de néhány pillanat múlva már folytatódott is az előadás.

A közönség meglehetősen visszafogott volt, a tapsot illetően ugyan nem fukarkodtak, de felállni csak néhányan álltak fel – ilyen is ritkán fordul elő, pedig, magával ragadó volt az előadás, a színpadra lépő művészek pedig szeretnivalók! :) Újabb nagyszerű élményt sikerült szerezniük! :)

Ahhoz képest, hogy bőven volt időm összekészülődni, nem értem túl hamar a Tháliába. Ahhoz legalábbis nem elég korán, hogy nyugodtan elvégezzem folyóügyeimet. A jegyszedő hölgy meg is sürgetett, hogy siessünk, mert ajtózárás után már nem tud beengedni minket… No, a lényeg, hogy sikerült az „akció”, és ha még futva is, de kezdésre beestem a helyemre. Ugyan, az utolsó előtti sorba (13.) szólt a jegyem, de miután nem ültek előttem, így még jobban láttam a színpadot.

Arra már nem is emlékeztem, hogy Szilveszter hangja üdvözöl majd minket, ezért külön öröm volt őt újra hallani. Azt sem bántam volna, ha valami csoda folytán ezúttal ő is megjelenik a színpadon! :)

A színházba indulás előtt terveim között volt, hogy megnézem a szereposztást, és miután a fentebb említett okok miatt erre már a színházban sem jutott idő, apró meglepetésként ért, amikor Attila helyett Bálint Ádám jelent meg a színpadon. Kedvelem Ádámot, láttam őt az Elisabethben (Ferenc József császár) és az Abigélben (Kuncz Feri) – tetszett mindkét szerepben. Őt látva óhatatlanul eszembe jut a Megasztáros szereplése – vajon, azok a zsűritagok, akik nem sok fantáziát láttak benne, hitték volna, hogy ilyen sikeres szereplője lesz népszerűbbnél népszerűbb musicaleknek? Bizonyára nem, hisz azért szavazták ki, pontosabban nem juttatták tovább. No, de, aki meglátta benne a tehetséget, és egyik komolyabb szerepet bízza rá a másik után, azt gondolom, méltán lehet büszke rá. Ádám nemcsak hangilag, hanem színészileg is abszolút rendben van. Nyilván az elmúlt évek alatt beleszokott és megtanulta a csíziót, mégis azt gondolom, lehet valakinek tökéletes hangja, ha ugyanakkor csapnivaló színész… Szóval, Ádám tökéleteset alakított Matthew szerepében is – kiváló hang, szimpatikus színészi játék, kedves humor. A változás oka, amiért Attila helyett Ádám játszott, egyelőre nem ismert, de ezúttal nem bántam a cserét. Persze, Atuskát nagyon szeretem, de tudjuk, hogy ez a táncos, ugribugris műfaj nem egészen az ő asztala; Ádám pedig, tökéletesen és könnyedén hozta a figurákat. :)

Serbire kíváncsi voltam (júniusban cserélt Száraz Tomival, akkor nem láthattam), ugyanakkor voltak fenntartásaim az előadásmódjával kapcsolatban. Tartottam tőle, hogy „túlénekli a szerepét”, de az előadás után elégedetten álltam fel a székből. Megmutatta „milyen kincs van a torkában”, de a mérték abszolút megfelelő volt – se túl sok, se túl kevés. A hangját jó volt újra hallani a szeptemberi Józsefek utáni szünet után.

Árpi mozgásán nyoma sem látszódott a hetekkel ezelőtti bokaproblémának. Talán, mintha óvatosabban és jobban odafigyelve ugrált és szaladgált volna ide-oda a színpadon, de adta a jól ismert formáját, úgy, ahogyan szeretjük – viccesen, bohókásan és természetesen, szexisen! Helyes jelenet volt például, amikor Serbivel – véletlenül vagy tudatosan, nem tudom – egymás szájára (de mindenképpen ahhoz közel) adtak puszit! J Persze, hogy nagy ovációt váltott ki a közönségből! :)

Máté ugyancsak ügyes volt, helyes, kedves és aranyos. Újra és újra meg kell állapítanom, milyen jó hangja van a srácnak, hogy a mozgásáról és színészi játékáról már ne is beszéljek! J

Dávidot szintén kedvelem, örültem, hogy a Szentivánéji álomban is láthattam őt. Igazából nem tudom miért, de itt az Oltári srácokban mindig úgy érzem, hogy „kilóg a sorból”. Nem feltétlenül a szerep szerinti vallási hovatartozása miatt, vagy lehet, hogy mégiscsak ezért, és épp ezért jó is, hogy így érzem?! Hm, nem tudom, de elnézve az öt fiút, amíg négyen amolyan „egy húron pendülnek”, Dávid, azaz Abraham rendszerint más… Hát igen, a koncert vége felé is az derül ki, hogy ő volt az egyetlen közöttük, aki nem írta alá a szólólemez szerződést…

A múlt héten még lelkes voltam, hogy írok a fiúknak a „lélekládába” levelet, de az előadás közeledtével szép lassan elszállt a kedvem. Volt egy aranyos levélíró, aki azt írta, hogy mindezidáig reménykedett benne, hogy a srácok a koncert után hazakísérik őt, de innentől kezdve erre már nincs szükség, mert megtalálta élete párját, és így átengedi a reménykedést a fiatalabb lányoknak. J Volt még egy levél, amely elsősorban Árpinak (azaz Luke-nak) szólt, és nem kis ovációt váltott ki a nézőkből! Ugyebár, a csapatban mindenkinek megvan a maga feladata, csak azt nem tudja senki, hogy Luke-nak mi a dolga (azon túl, hogy a furgont vezeti) – nos, a levélíró szerint ő a „hang” a csapatban! Talán mondanom sem kell, Luke a büszkeségtől milyen gyorsan pattant fel a bárszékről, és söpörte be az elismerő tapsokat és huhogásokat! :)

A „lánykéréses” jelenethez Ádám egy helyes szőke lányt hívott fel a színpadra. Kicsit az volt az érzésem, hogy némelyikük (vagy netán mindegyikük) ismerhette őt, mert a nevét is jó előre kimondták, mint ahogy a lány megmondhatta volna, valamint sokkal közvetlenebbül viszonyultak hozzá. Amúgy aranyos volt a lány, nagyon jól fogadta, ahogy a fiúk felváltva „idétlenkedtek” körülötte. Árpi például, beleszagolt a hajába, majd a gyönyörűségtől „elájult”; ja, és szintén Árpi volt, akinek a gyűrű átnyújtásakor üres volt a doboza!? Persze, Árpit ez mit sem zavarta, addig helyezkedett, amíg a lány végre rá nem figyelt! :)

Élveztem az előadást, jól éreztem magam, tetszett, mégis valamiért nem fog bekerülni ez a darab az igazán kedvencek közé. Persze, félévente egyszer nagyszerű kikapcsolódás, mert a srácok igazán nagyon helyesek és aranyosak…de (számomra) ennyi… :)

Amúgy, bizonyára bérletes előadás lehetett a ma esti, mert feltűnően sok idős hölgy és úr ült a nézőtéren… Kíváncsi lennék a véleményükre… :)

Pontosan nem tudnám megmondani miért, de némi fenntartással voltam a darabbal kapcsolatban. Valamiért tartottam attól, hogy esetleg nem igazán fog tetszeni, illetve túl „komplikált” lesz számomra – úgy zeneileg, mint történetileg. Ciki, nem ciki, de nem emlékeztem Shakespeare ezen művének egyetlen jelenetére sem, és miután az alkotók is úgy fogalmaztak, hogy nehéz néhány mondatban elmesélni a darab történetét, ez némiképp riasztóan hatott rám. Mindezt csak fokozta a ’wordmusical’ megjelölés, amely – ahogyan Szakcsi Lakatos Béla elmondta – több stílust foglal magában; úgy, mint jazz, opera, pop, népzene stb… Szóval, nem volt túl bíztató ez a nekiindulás… El nem tudtam képzelni, hogyan fér meg együtt ennyi zenei műfaj, és az miként támaszt alá egy történetet, kerek egésszé téve azt?!

Várva az előadás kezdetét, elolvastuk a szórólapon szereplő ismertetőt, amely egész világosan és egyértelműen vázolta, mit is várhatunk és mire is számíthatunk:

A darab színhelye az álmok és szerelmek erdeje, s benne a tisztás: a földi emberek és a láthatatlan szellemvilág mágikus találkozóhelye. Itt készülődik mindenki a nagy esküvőre, Theseus (Németh Attila), a dúsgazdag szállítmányozó, a „Nagy Taligás” lányának, Hermiának (Vágó Bernadett), s Demetrius-nak (Szabó Dávid), a rendőrfőnök egyetlen fiának kellene egybekelnie másnap, Szent Iván bűvös éjjelén... Feltűnnek a nép számára láthatatlan tündérek is, Oberon (Szabó P. Szilveszter), a hatalmas tündérkirály, állandóan civódó felesége Titánia (Janza Kata), a gyönyörű, félig emberi, félig tündéri ifjú, Puck (Kerényi Miklós Máté), s a többiek...

Az első felvonás végén szomorúan és csalódottan kaptuk fel a fejünket, hogy már szünet van, de ugyanez volt az érzésünk, amikor az előadás végén legördült a függöny! Mind a díszlet, mind a jelmezek és a sminkek, mind a zene magával ragadó volt, a művészek pedig, (stílusosan) tündériek! :)

A díszlet igazán nagyon ötletes volt, mint például, a kör alakú kapu, amelynek szélei forogtak; vagy a roncsautókból összepréselt kapu. :) A jelmezek és a sminkek csodálatosak voltak – Oberon elegáns, csillogó, fekete tündérkirályi ruhája és palástja, csillogó fekete hajában ezüstös hajdísszel; Titánia szebbnél szebb ruhakölteményei, arcán tündéri sminkkel; Hippolyta (Csengeri Ottília) gyönyörű vörös színben pompázó, spanyolosan cigányos – cigányosan spanyolos ruhája a különböző ékszer-kiegészítőkkel; Puck tündérien tündéri megjelenése, avagy Puck haverjainak (Pirgel Dávid és Kovács Szilárd) szintén tündéri ábrázata…

Bár, tartottam a történet követhetetlenségétől, illetve az ezt alátámasztó zenei műfajok kavalkádjától, de örömmel írhatom, hogy a történet abszolút érthető, a különböző dalokat pedig, élmény hallgatni! Néhányszor meg kell nézni a darabot (nagyon szívesen :)) + bizonyos weboldalakon megnézni egy-egy kalózfelvételt, és tuti biztos vagyok benne, hogy hamarosan ugyanúgy fogjuk dudorászni e darab fülbemászó dallamait, mint bármely más musicalét! :)

Őszinte leszek – nagyon boldog voltam, hogy az első szereposztással sikerült megnézni a darabot! Természetesen, a másik szereposztásban is vannak kedvenceink, de lássuk be, a fentebb említett nevek garantálták számunkra a tökéletes szórakozást! :)

Szilveszternek tündérien vonzó volt tündérkirályi megjelenése; nem is igazán értem, Titániának mi problémája volt vele, hogy egy nálánál jóval fiatalabb tündérifjúnál keresett „menedéket”?! Komolyabbra fordítva a szót, Szilveszter ezúttal is tökéleteset alakított – csodás hang és színészi játék, finom humorral fűszerezve. Ahogyan Cili mondta, nagyon jól állnak neki az ún. arisztokratikus szerepek – a színpadra lépve az egész lényéből árad valamiféle előkelőség, amitől annyira imponáló lesz a figura, még ha olykor-olykor negatív szerepről is van szó. No, de hiába, akkor tehetséges egy színész, ha a „rosszfiút” játszva is elismerjük az alakítását! Oberon persze, nem feltétlenül negatív szereplője a tündérvilágnak, sőt… Vannak hibái, mint mindenki másnak, de ugyanúgy vágyik a szeretetre, mint mindenki más, amelyért ha kell, képes áldozatot is hozni… :)

Kata csodaszép tündérkirályné volt a tündéri jelmezekben; a dalok pedig, tündérien tökéletesen szóltak tőle. :)

Dolhai Attila aranyos volt Lysander szerepében, ahogyan Dávid is Demetriusként. Vicces jelenetek sorozata, amikor egy félreértés következtében a „bűvös virágportól” mindketten Helénába (Peller Anna) lesznek szerelmesek, és kakaskodások közepette üldözik rajongásukkal a lányt, akit azelőtt majdhogy észre sem vettek. Az általuk alkotott „szerelmi kvartett” negyedik tagja Hermina, akit Bernadett szintén nagyon aranyosan alakít. A darab végére mindegyikük megtalálja a párját, még ha időközben némi zűrzavar is támad. :)

Kedvelem Dávidot, még tehetségesnek is tartom, mégis, színészileg nincs rám nagy hatással – a játéka valahogy nem érte el nálam, hogy egy-egy darab megnézésekor fontos szempont legyen az ő szereplése. Pedig, a hangja is nagyon jó – ezt már többször megállapítottam magamban, és ezúttal sem volt másként. Láttam Mercutióként (R&J), Rudolfként (Elisabeth) és Abrahamként (Oltári srácok) – mindegyik figurát tökéletesen hozta, de talán, nem tette hozzá azt a pluszt, amitől olyan „szabódávidos” lenne az alakítása, és nekem ez hiányzik belőle… Annát most láttuk először színpadon, de szerintem, nem utoljára. Nagyon aranyosan játszotta a szerelemre vágyó, de leginkább „Dömötör” (ahogy ő hívja Demetriust) szerelmére vágyó fiatal lány szerepét. A hangja abszolút rendben van. Nem tudom, miért, de a játéka Dénes Judit, Aloysia-jára emlékeztetett kicsit… Bernadett már nem lepett meg megnyerő színészi játékával és szép hangjával – nagyon örülök, hogy felfedeztük őt magunknak, és hogy mostanában több darabban is őt láthattuk! :)

Remélem, nem bántom meg Mátét, de szerintem Puck figuráját neki találták ki. Nagyon helyes kis tündérfit varázsoltak belőle, amelyhez tökéletesen adta saját magát – az első pillanattól kezdve elhittem minden szavát és mozdulatát. :) Puck haverjait alakító Dávid és Szilárd megjelenése szintén elismerést érdemel a jelmezkészítő és a testfestők, illetve sminkesek részéről! A két fiú – bocsánat, tündér :) - az éneklésen kívül sokat táncol is a jelenetekben, és bár, Szilárd is nagyon ügyes volt, de Dávid hihetetlenül jó mozgása most még inkább szembetűnő volt számomra! Lehet, hogy meg kéne néznem őt az Oltári srácokban is?! :)

Németh Attila tetszett, mint általában mindig. Ráadásul az az érzésem, hogy olvashatta a fórumon a hangja rezegtetésével kapcsolatos megjegyzéseket, mert azóta ez a harmadik vagy negyedik darab, amiben látjuk őt, és úgy tűnik, elhagyta azt az idegesítő rezegtetést. :)

Földes Tamás egy teljesen új arcát ismertük meg ma délután – mégpedig, a Vackort alakító színtársulati rendező meglehetősen vicces és humoros figuráján keresztül. Meg is lepett + nem is Tamás mennyire humorosan játssza el a vicces jeleneteket és helyzeteket. Meglepett, mert az eddig látott szerepeiben erre nem volt mód, ezért ez nem kis újdonság volt számunkra, ugyanakkor mégsem lepett meg, hisz’ tehetséges színész, akitől szinte természetes, hogy semmi kivetnivaló nincs az alakításában. :)

Vackor, a maga köré szervezett színtársulat tagjai közé választotta Zubolyt (Bereczki Zoltán), Dudást (Sánta Laci), Ösztövért (Dézsy Szabó Gábor), Orrondit (Faragó András) és Gyalut (György-Rózsa Sándor). Zoli – akár tündér, akár nem – tündéri aranyosan játszotta Zuboly szerepét; a szamár megformálása egyenesen „fantündérikus” alakítás volt tőle! Hiába, BeZo-hoz ezek a vicces figurák tökéletesen illenek; bár, igaz Mercutio halála is szívbemarkolóan hiteles tőle… :) Sánta Laci is mindenképpen szót érdemel, mert az ő alakítását is vétek lenne kihagyni e darab megnézésekor (és itt Dudás szerepére gondolok, merthogy a másik szereposztásban Puck figuráját játssza). Az már nem újdonság számunkra, hogy Laci egy emberi alakot öltött „humorzsák”, de amit Vackor darabjában női szereplőként művel, az Oscar-díjat érdemel! Egyszerűen, egy tündér pofa! :)

Amennyire fenntartásaim voltak a musicallel kapcsolatban, annyira hatalmas élménnyel jöttem ki a színházból. Teljes szívemből gratulálok a produkció létrehozóinak, és hálásan köszönöm a művészeknek, hogy ilyen csodálatosan tündérivé varázsolták a délutánt! :)