A Madách Színházba rendben megérkeztünk, ahol mihamarabb elfoglaltuk helyünket a baloldali emeleti ülés első sorában. Személy szerint én már nagyon vártam, hogy láthassam ezt az előadást, mert amikor majd’ egy évvel ezelőtt hírül adta a Madách TV, majd júniusban ízelítőt is láttam belőle ugyanott, azonnal kedvet kaptam hozzá! A darab szerzőhármasa – Bolba Tamás (zeneszerző), Galambos Attila (dalszövegíró), Szente Vajk (szövegkönyvíró) – részemről már látatlanban is garancia volt egy élvezetes előadásra, de az már felettébb meggyőző volt, hogy ez a mű lett a Madách Musical Pályázat első helyezettje! A szereplők kiválasztását illetően Vajk mellett Nagy Sanyi szereplése tette számomra még érdekesebbé ezt a „mjúzikelkámedi”-nek aposztrofált remekművet! Sanyi inkább prózai színészként lopta be magát a szívemben még valamikor 2008. február-márciusában, amikor a Volt egyszer egy csapat című musicalben John szerepében láttam, de végérvényesen elkötelezett rajongója 2008 decemberében lettem, amikor is a …hol nem volt! című előadásban maximálisan meggyőzött kiváló színészi tehetségéről! :)
Visszatérve azonban a ma esti Csoportterápiára, amely nem az előadást megelőző foglalkozást jelenti, hanem magának a darabnak a címét. Különösebb fantázia nem szükségeltetik, hogy nagyjából megtippeljük a történet lehetséges gerincét. Jelen esetben a helyszín a Piróth Gyula Művelődési Ház II/6-os terme, ahol különböző lelki, testi és gondolkodásbeli problémákkal küszködő ember jön össze a foglalkozásra, hogy szakember, de ha az éppen nem jön el (vagy mégis?!), akkor egymás segítségével próbáljanak előrébb lépni a gyógyulás útján. Az esős csütörtök délutánon eljön a terápiára Jetti, a kishitű és komoly önértékelési gondokkal küzdő „csaj, aki csini, de pici a cicije” (Balla Eszter), Ervin Iván, a súlyos amnéziás, akinek „helyes a feje, de tutira ketyere” (Simon Kornél), Trixi, az örök túlzó és nagyotmondó „húshegy, a nőnemű gladiátor” (Dobos Judit), Sziszi, az identitászavaros „srác, aki fűt mint egy radiátor” (Nagy Sándor), Lajos, a hipochonder, aki mellesleg a musicalektől is rosszul van (Szente Vajk), és végül, de nem utolsósorban Natasa, az unatkozó, jómódú, ám kissé üresfejű feleség, aki ugyancsak szolgál meglepetésekkel (Polyák Lilla).
Szép sorban szállingóznak az emberek a foglalkozásra, s az „elnézést, itt lesz a csoportterápia” kérdés után, ha kissé nehezen is, de elkezdenek egymással beszélgetni. Miközben várakoznak a szakorvos megérkezésére – merthogy az illető késésben van – észrevétlenül beindul az önterápia.
Elsőként Jetti problémahegyeivel ismerkedünk meg, aki oly mértékben nincs kibékülve önmagával, hogy egyszerűen föl nem foghatja, hogyan tűrik őt meg az emberek maguk körül, ráadásul nádszálvékony termetét elképesztő kövérnek látja a tükörben, míg saját hangjától egyszerűen világgá menne. Az őt alakító Eszterrel először találkoztam színpadon, s bár nem volt teljesen ismeretlen a számomra, nem sokat tudtam róla. Jettit kiválóan formálta meg, többet tán nem is lehetett volna kihozni a figurából, ennek ellenére valamiért mégsem hatott rám sem a játéka, sem a személye. Annak azonban őszintén örülök, hogy a júniusi premieren szenvedett komoly sérüléséből (látszólag) teljesen felépült! :)
Ervin Ivánról megtudni valamit teljeséggel lehetetlen, merthogy önmagával kapcsolatban semmire sem emlékszik, kivéve, ami kb. 20 perce történt. Az őt alakító Kornélt sem láttam még színpadon, de örültem, hogy ezúttal ez is megtörtént. Kornélnak eleinte nem sok mondanivalója akad az általa megformált szereplő amnéziája miatt, ugyanakkor mindezt szenzációsan játssza el. Erősen próbálkozik emlékezetének visszaszerzésében, de miután az egy jó ideig reménytelennek látszik, azon van inkább, hogy a többiek mihamarabb gyógyírt találjanak a problémájukra. Idővel olyannyira belejön, hogy az addig látszólag a légynek sem ártó fiatalember nem várt fordulatként mindenkinek jól szemébe mondja az igazságot önmagáról! Elnézve őt felmerült bennem, hogy talán ő a terapeuta, csak egyfajta módszert alkalmazva, ő is betegként beállítva magát próbál a többiek bizalmába férkőzni, erre pedig az amnézia a legalkalmasabb, mert így nem kell önmagáról beszélnie, hiszen nem emlékszik semmire?! Idővel azonban minden kétséget kizáróan kiderül, hogy Ervin Iván valóban súlyos és speciális amnéziában szenved, s még csak véletlenül sem ő az álruhás orvos. :)
Trixi kezdeti megnyilvánulásai egy határozott, magabiztos nőt sugároznak, akinek jelenléte eleinte érthetetlen, hiszen látszólag semmi problémája, minden téren rendben van. Amikor azonban a többedik fontos munkájáról és sokadik komoly foglalkozásáról mesél e röpke idő alatt, felmerül bennünk a gyanú, hogy mindebből mennyi az igazság? Nos hát, semmi, hiszen épp ez Trixi problémája, a krónikus hazudozás. Szürke és hétköznapian unalmas életét a könnyebb elviselhetőség kedvéért színes és izgalmas történetekkel fűszerezi, hogy elismerjék és felnézzenek rá. Juditot a Vámpírok báljából már ismertem, így a színészi képességei ismertek voltak a számomra. Trixiként sokkal nagyobb teret kapott ezen képességeinek megmutatására, ami sikerült is. Alakítása hiteles volt és meggyőző. :)
Sziszi a terembe lépve, azonnal feltűnést kelt nőies viselkedésével. Az Operaház táncosaként dolgozik, ahol a nemi hovatartozása nem kis zavart és dilemmát okoz a számára – a szülők e tekintetben történő ráhatásáról már nem is beszélve. Eleinte félénken őrzi problémáját, majd egyszer csak szükségét érzi, hogy ő is elmondja magáról azt, amiért idejött. Az elhangzó színvallás azonban kellő meglepetéssel szolgál mindenki számára, ami kissé érthetetlen is, de fogadjuk el, hogy ilyen is van. Sanyi alakítása egyszerűen szenzációs – mindemellett tündéri, édes és aranyos! Maximálisan sikerült megtalálnia azt az egészséges egyensúlyt, hogy az általa megjelenített figura, mássága ellenére végtelenül szimpatikus és nagyon szerethető legyen. A külseje, a mozdulatai, a gesztusai, a hanghordozása, sajátos szóhasználata (amelyhez párosul egy igazán helyes pöszeség), oly mértékben alkot kerek egészet, hogy szinte már-már csalódnunk kell, amikor a terápia eredményeként felfedi valódi énjét. :)
Lajos színrelépése reményt kelt a teremben lévőkben, mert orvosi táskával a kezében, orvosi szakkifejezéseket puffogtatva (amely téren képzelt betegségei tették művelté), egyértelműen orvos figura látszatát kelti. Nem is veszi zokon, hogy orvosnak tekintik, csak miután rá kerül a sor, hogy beszéljen magáról, eszmél rá hirtelen, hogy ő igazából a színjátszó csoportba jött, csak eltévesztette az ajtót, s neki semmi keresnivalója ezen a terápián. Ez persze, nem igaz, ő igenis a csoportterápiára jött, csak hát nem könnyű megemészteni, amikor kíméletlenül szembesítik hipochondriájával, s még ráadásul azt is az arcába vágják, hogy végtelenül önző. Vajk hihetetlen profizmussal játssza el a karaktert, s annak minden jellemzője fellelhető az alakításában. Amúgy szerintem, az egész darabon tökéletesen érződik a „szentevajkosság” – a poénokból, a szófordulatokból és a kétértelmű mondatokból annyira rá lehet ismerni! :)
Az összegyűltek - egymás segítségével - már javában belemerülnek a terápiás kezelésbe, amikor Natasa is betoppan a terembe. Miután tisztázódik számára, hogy jó ajtón nyitott be és a csoportterápiára érkezett, igyekszik bekapcsolódni a beszélgetésbe, és ő is megosztja a többiekkel saját történetét. A jómódú, unatkozó feleségszerepének hamarosan vége szakadni látszódik, miután a házassága a végét járja. Butácska kinézete ellenére azonban valamit mégiscsak tudhat, mert könyveket előszedve a táskájából, azokat szétosztva a többiek között látványos lelki kitárulkozás veszi kezdetét az addig csak egymást kritizáló csoporttagok között. Az igazi sikert a sárga lufi hozza meg, amelyet kézről kézre adva, a résztvevők őszintén elmondják problémáikat és gondjaikat. Lilla számomra valamiért nem illett bele ebbe a társaságba. Bizonyára bennem van a hiba, s az igazat megvallva a pontos okát sem tudnám megmondani, hogy miért. Gyönyörűen énekelt (mint mindig), legfőképpen a szólódalát, a színészi alakítása is rendben volt, mégis olyan érzésem volt, mintha egy másik puzzle darabja lett volna!? Persze, lehet, hogy épp ez a jó, hiszen a darab végére kiderül, hogy bár, ő is ember saját problémákkal, de mégiscsak különbözik a terápián megjelentektől!? :)
Általában a jó társaság már önmagában pozitívan hat az emberre, s miután a foglalkozás során ez a hat ember a maga módján össze is barátkozik, így szinte gyógyultan távoznak a terápiáról. Jetti és Sziszi egymásra talál, és nehézségek nélkül tudnak önmaguk lenni. Ervin Ivánnak bevillan minden önmagával kapcsolatban, csak az a kérdés, minderre vajon meddig fog emlékezni? Trixi végre képes elfogadni életének valós történéseit, s meglátja a bennük rejlő örömöt és értéket. Lajos valamelyest kigyógyul a betegségfóbiájából, és már-már mások érzéseivel és gondolataival is képes foglalkozni. Natasáról pedig kiderül, hogy nem is olyan butácska, mint ahogyan…csak éppen ügyesen kell irányítani a dolgokat! :)
Abból a szempontból rendhagyó musical ez a darab, hogy itt nem a próza köti össze a dalokat, hanem maga a prózai szöveg a domináns, amelyet dalok színesítenek és teszik még erősebbé és hitelesebbé a jelenetet. Éppen ezért (is) Bolba Tamás karakterekre írta a dalokat, hogy azok még személyesebben fejezzék ki az adott figurát. :)
A díszlet is nagyon találóan és témához illően készült. A terápia helyszínéül szolgáló terem falai puzzle-darabokból vannak kirakva, amelyek még jobban kifejezik a jelent és a célt – összejönni egy csoportterápiás foglalkozáson, ahol óhatatlanul kapcsolatba kerülnek egymással az emberek, feltárják egymásnak legrejtettebb problémáikat, s együttesen megtalálják, és helyükre illesztik életük valós mozaikdarabkáit, hogy újra egységben és harmóniában éljék a mindennapjaikat. :)
Ezt a humorban bővelkedő, témájában és nyelvezetében is abszolút mai darabot csak szeretni lehet, és felhőtlenül szórakozni rajta. Még akkor is, ha egy-egy karakter segítségével egyszer csak magunkra ismerünk. Egy ilyen csoportterápiának részese lenni maradandó élmény, ahova újra visszavágysz! Mikor is lesz a következő foglalkozás? :)
S akit esetleg a szavak nem győztek meg, annak következzék egy kis kedvcsináló képekben:
