Emlékmorzsák

November vége felé ocsúdtam fel, hogy a csábító fellépőkkel megrendezésre kerülő decemberi Adventi MusicalPluszra jegyet kéne vásárolni! No, persze, hogy már minden jegy gazdára lelt! :( Némi esélyt remélve, benéztem a MP Facebook oldalára, hátha… Nagy szerencsém volt, s úgy tűnt, reményeim fogadtatásra találtak, mert egy MP-rajongó eladásra kínált 2 db jegyet, amelyre én azonnal lecsaptam, s amelynek eredményeképpen ma délután ott ültünk az 5. sor közepén! :)

Az Adventi MusicalPlusz fellépői közül különösen örültem Posta Victornak – olyan régen volt szerencsénk látni és hallani őt! :) Természetesen, nagy-nagy örömmel fogadtuk Egyházi Gézát, Janza Katát és Vágó Zsuzsit is! :) A kedvencek mellett a holland születésű Susan Rigvava-Dumas is elfogadta a meghívást, aki 2010-ben, majd 2014-ben is már fellépett az MP-on. :) Sőt, az Adventi délután még egy meglepetéssel szolgált! Nevezetesen, hogy Susan elhozta lányát, Olga Sophie-t, aki ígéretes tehetség, s nagy bizonyossággal hallani fogunk még róla! :)

A program – címéhez méltóan – legfőképpen a közelgő karácsonyi ünnepeket, illetve az azt követő szilveszteri hangulatot idézte meg az elhangzó dalokon keresztül. Ezen kívül a ma délutáni programcsomag több olyan csemegét is tartalmazott, amely nem csak az ínyencek számára volt örömteli! :) Az én szívemnek (és fülemnek ;) ) két dal volt nagyon kedves, az egyik Billy Joel megunhatatlan és jókedvre serkentő Root Beer Rag-je, a másik, természetesen, Lady Gaga és Bradley Cooper Shallow-ja. Az előbbit nagyon szeretem Victortól, ezért önző módon, ezt a produkciót saját karácsonyi ajándékomnak tekintem! ;) Ami pedig a Shallow-t illeti… Victor tökéletesen kísérte magukat zongorán és énekelte Bradley sorait, Susan pedig, elképesztően prezentálta Gaga dallamait! Szenzációs duett volt! :)

1.Zsuzsi: Legyen hó (Jégvarázs)

2.Géza: Fantom-duett önmagával (Az Operaház Fantomja)

3.Kata-Viktor: Hamu és Gyémánt (Cserháti Zsuzsa)

4.Susan Rigvava-Dumas: Rebecca (Rebecca)

5.Zsuzsi: Csak szerelem (Rudolf)

6.Kata-Géza: A Csitári hegyek alatt

7.Géza: Himnusz (Sakk) – ft. Kovács Adrián zongorán

8.Susan-Kata: In his eyes (Jekyll & Hyde)

9.Zsuzsi-Géza: Szimpla 1x1 (Rudolf)

10.Susan-Olga Sophie: ??? (Wicked)

11.Kata-Géza: 35 perc (Dés-Bereményi szerzemény) – ft. Kovács Adrián zongorán

12.Victor: Elvis Presley-blokk

1.Géza-Kata: Feliz Navidad (Boney M.)

2.Zsuzsi: Forog a tánc (Mozart!)

3.Susan-Géza: Reprise (Sakk)

4.Victor: A szerelemnek múlnia kell (Zorán) + Root Beer Rag (Billy Joel)

5.Zsuzsi-Kata: Csuda csinos ez a harc (Rudolf)

6.Olga Sophie: ??? (Adéle) – Sophie saját magát kísérte zongorán

7.Victor- Susan: Shallow (Bradley Cooper & Lady Gaga dala a Csillag születik c. filmből)

8.Zsuzsi: Férfi kell (Jekyll & Hyde)

9.Kata: Legyen így (Szerb Antal: Pendragon legendája) – ft. Kovács Adrián zongorán és ő is írta a darabot :)

10.Susan: Never enough (A Legnagyobb Showman)

11.Victor: Hazám (Máté Péter)

12.Zsuzsi: Karácsonyesti dal (Abigél)

13.Susan: O Holy Night (Mariah Carey)

14.Kata: Happy New Year (ABBA)

Aki netán gyakori vendége a blogomnak, annak nem árulok el nagy titkot, hogy az idei jubileumi HAVASI Symphonic Aréna Show-ra pláne nem volt kérdés, hogy megyünk-e, sőt, olyannyira nem, hogy az esti koncertre szóló jegyeket már egy évvel ezelőtt (2018.12.14.) megvettük! ;) (Sőt, hogy még fokozzam… amikor közzé tettem e beszámolót a blogomon, már a 2020. decemberi koncertre is biztosítottuk a részvételünket! ;) )

Helyünk a 214. szektor utolsó sorában, még ha a színpadtól kissé távol is, ezúttal is tökéletesnek bizonyult – mindent tökéletesen láttunk (persze, köszönet a két hatalmas kivetítőnek is), mindent tökéletesen hallottunk (mindig is elképesztő hangtechnika jellemezte a produkciót), a fény- és látványtechnikáról már nem is beszélve, ami most is tökéletes harmóniát alkotott a zenével! :)

A HAVASI Symphonic jubileumi nagykoncert felidézte az elmúlt 10 év legszebb és legemlékezetesebb pillanatait, s jubileumi koncert lévén sztárvendégek is eljöttek ünnepelni, akik már korábban is vendégei voltak egy-egy HAVASI Symphonicnak. Elfogadta a meghívást a Golden Globe-díjas Lisa Gerrard, a Gladiátor főcímdalának énekesnője, valamint a Grammy-díjas Lebo M., Az oroszlánkirály című rajzfilm zenéjének társszerzője és előadója. Lisa Gerrard 2013-ban, Lebo M. 2014-ben örvendeztetett meg bennünket jelenlétével. :)

Lisa Gerrard, ausztrál énekes, zenész és zeneszerző, a Dead Can Dance együttes tagjaként vált világsztárrá. Jellegzetes, senkihez nem hasonlítható, fájdalmasan gyönyörű kontraalt hangja gyakran csendül fel a legnagyobb hollywoodi kasszasikerekben. A Gladiátor főcímdala (Elysium) mellett saját szerzeményei hallhatók többek között a Baraka, a Szemtől szemben, a Mission Impossible II, A tűzben edzett férfi vagy A bennfentes című filmben is.

Lebo M., producer, zeneszerző és énekes 9 éves kora óta zenél aktívan, és az elmúlt évtizedekben olyan zenei nagyságoknak volt az alkotótársa, mint Quincy Jones, Hans Zimmer, Sting és Elton John, emellett 12 hollywoodi kasszasiker zenéjének elkészítésében vett részt. A világsztár egyenesen Afrikából érkezett Budapestre, hogy ikonikus énekhangjával újra megidézze a minden idők egyik legsikeresebb animációs filmjévé vált Oroszlánkirály legendás zenei világát.

Az ismertető szerint, Havasi Balázs, a modern klasszikus zeneszerző műveire épülő koncertshow 2009-ben mutatkozott be először a Zeneakadémia nagytermében. Az évről évre fejlődő produkció azóta már 18 alkalommal töltötte meg a Budapest Sportarénát, és külföldön is hatalmas sikert aratott. :)

A 10 éves évfordulóra ünnepi műsorral készültek a művészek és a kreatív alkotócsapat, akik a  korábbi Aréna-koncert legemlékezetesebb pillanataiból állítottak össze válogatást, mely bizonyára feledhetetlen élményt jelentett azok számára is, akik ebben az évben tapasztalták meg először a HAVASI Symphonic lélegzetelállító koncertélményét, és természetesen azok sem csalódtak (köztük mi sem), akik voltak már Havasi-koncerten, és most a legszebb pillanatokat egy különleges hangulatú ünnepi koncerten éltük át újra. :)

A már jól ismert és kedvelt Lacrimosa, Poros út (Dusty Road), Krisztus-trilógia (The Christ Trilogy), Generali (ft. Pejtsik Bogi), Bánat utca (Street of Sorrow – ft. Szirtes Edina „Mókus”) gyönyörű dallamai, illetve a nemzetközi sztárok mellett korábbi HAVASI Symphonic-vendégeket is láthattunk és hallhattunk újra ma este. Ilyen volt pl. a 2015-ben bemutatkozó Airtist formáció, akikkel Balázs egy művészeti rendezvényen találkozott; a 2013. évi shown fellépett, Balázs véleménye szerint, képességeit tekintve a világ élvonalába tartozó Radics Gigi az Amazing Grace c. dal előadásával; illetve az általunk 2016-ban megismert Pál István "Szalonna" és bandája – Balázzsal közösen előadott „Hazatérés” c. szerzeményüket megkönnyezték a nézők és ők maguk is a színpadon az októberi londoni teltházas Wembley-koncerten! :) Természetesen, nem hiányozhatott Endivel közös, 2012-ben, a legelső shown bemutatott, lélegzetet visszafojtó produkciójuk, a The Duel, amelyben a Hooligans fenegyereke fejtetőre állítva dobol(t). :)

Gyakori HAVASI-koncertre járók megtapasztalhatták, hogy Balázs időnként apró bepillantást enged a magánéletébe. Így ismerhettük meg a történetet, hogy 15 évvel ezelőtt, amikor is Balázs zongoratanítással foglalkozott, átadott egy saját szerzeményeket tartalmazó írott CD-t kolléganőjének, és kérte a véleményét. A hölgy gyakran hallgatta a CD-t az autóban, s nagyon hamar Balázs első számú rajongójává lett. A gyönyörű hölgy biztatta Balázst és hitt benne, amikor még kevesen; ma már pedig, Balázs felesége és gyermekeik anyja. Elsősorban neki szólt a Melletted c. dal. :) Meghallgattuk az 5 éves kislánya ihlette Elinor c. szerzeményt, amelynek „ihlető” pillanatairól újra megnézhettük a rövid kis videót. :) Kisfiának írt szerzeménye akkor született, amikor együtt nézték az Oroszlánkirályt, és az apa oroszlán mélybe zuhanása következtében szomorúságot látott a kisfiú szemében, ezért, hogy felvidítsa őt, zongorához ült és azonnal megszületett a vigasztaló mű.

A HAVASI Symphonic – jubileumi koncert lévén – egy nagyon szép gesztussal lepte meg az 500.000. jegyvásárlót – fenntartják helyét a következő 10 évre! :)

Vészesen közeledett a koncert vége. Balázs megnyugtatott bennünket, hogy ez a koncert nem az elmúlt 10 év lezárása, hanem a következő 10 év nyitó eseménye! Minden eddiginél nagyobb show-val és új zenékkel is készülnek! Sőt, leleplezte a 2020. év sztárvendégét, akik – legnagyobb örömömre – az angol Blue fiúcsapat lesz! :)

Balázs bemutatta a HAVASI Symphonic meghatározó és nélkülözhetetlen tagjait/szereplőit/barátait: Marjai Csaba producer, akivel Balázs 10 éve ismerkedett meg, és 10 éve azon dolgoznak, hogy a show évről évre túlszárnyalja magát; Pejtsik Péter, a legsokoldalúbb zenész, karmester; Szirtes Edina „Mókus”, fantasztikus énekes és hegedűs; Endi, a gyerekkori barát és a rock&roll ereje a showban; a Budafoki Dohnányi Zenekar és a Voice Énekkórus, akik a legelső aréna show óta jelen vannak; a fényt, a hangot és a mozgást irányító technikusok!

Köszönetet mondott mérnök-közgazdász szüleinek, akik 5 éves kora óta taníttatták zongorára, és most ott ültek a nézők soraiban. :)

Karácsony közeledtével kellemes ünnepeket kívánt mindannyiunknak, és megköszönte, hogy általunk (közönség) által, valóra válthatta az álmait! :)

A ráadás dalok között hallgattuk meg a közönségkedvenc Storm c. művet, amelyben ráadásul Lisa Gerrard is közreműködött, valamint a szintén nagyon népszerű Tavaszi szél feldolgozást! Ez utóbbi dal alatt sorba jelentek meg a mobiltelefon pici fényei, amely a HAVASI-összetartozást szimbolizálta. :) Plusz ráadásként a Hypnotic c. tételt adtuk elő közösen!!! – Balázs zongorázott, a közönség pedig tapsolt! ;)

Egyfelől a Bohemian Rhapsody című mozifilm januári megnézése óta, vagy még visszább nyúlva az időben, Adam Lambert Queennel közös 2017. novemberi koncertje óta, minden olyan programra rákattan(t)unk, ami a Queennel, még pontosabban a zenéjükkel kapcsolatos. Így történt, hogy egy májusi hírlevélből értesültem a Killer Queen – Queen Show from London címet viselő produkcióról. Rákerestem a YouTube-on, a látottak és a hallottak felkeltették az érdeklődésemet, s miután Cili is kíváncsi lett rájuk, megvettem a jegyeket.

Az esemény napjának közeledtével utánanéztem az együttesnek a Neten, és nagy meglepetéssel olvastam, hogy a Killer Queen már 1993. júniusa óta létezik. Legelőször a Londoni Egyetemen léptek fel, pontosan azon a napon, amikor az eredeti Queen, csak éppen 21 évvel később. ;) Gyors népszerűségüket az is igazolja, hogy az 1995-ös londoni Strand Színházbeli fellépésüket már a BBC is közvetítette, sőt, 1999-ben a Leicester téri díjátadón átvehették a legjobb emlékzenekarért járó díjat. Az ezt követő éveket a sikeres fellépések és elismerések jellemezték egészen napjainkig.

Megérkezve a MOM Kulturális Központba, hamarosan elfoglalhattuk helyünket a már jól bevált bal oldali karzat 7. sorának 1-2. székén. Ismeretlen okok miatt, de a 19.00 órási kezdést jócskán túlhaladva vette kezdetét a show…

Patrick Myers, a Killer Queen frontembere nagyon hamar magával ragadta a MOM színháztermének párszázas közönségét 3 és fél oktávos tenorhangjával! Mind megjelenésben, mind hangban tökéletesen imitálta a Queen énekesét, Freddie Mercury-t, ahogyan Brian May imitátora is élethűre sikeredett, mégis… számomra nem volt teljesen gömbölyű ez a produkció!?

Az első észrevételem inkább a szervezőknek szól, akik bizonyára jól ismerve a formációt hívták meg a csapatot Magyarországra. Úgy gondolom, hogy egy ilyen energikus, „ereszdelahajamat” hangulatot csináló showt nem lett volna szabad egy ülőhelyes színházterembe szervezni, hiszen, amint beindult a zene, többen is felpattantak helyükről, és állva tapsolva/tombolva énekelték együtt a dalokat a zenekarral! Mindezt csak fokozták Patrick Myers invitáló és bíztató gesztusai/mozdulatai, ami azt eredményezte, hogy a nézőközönség nagy része állva tombolta végig a koncertet, eltakarva a színpadot azok elől, akik esetleg ülve kívánták volna végig nézni és élvezni a produkciót az amúgy nem kevés pénzért váltott helyükről! :(

Ami a Killer Queent illeti… Kb. a koncert közepéig minden rendben volt, a banda nyomta sorban a jobbnál jobb dalokat, ám a show második felére mintha inkább a közönség énekeltetése, megmozgatása volt a jellemző… Valahol talán, a koncert közepe felé járhattunk, amikor a karzat jobb oldali sorának egyikéből ketten-hárman, jól érthetően kinyilvánítva véleményüket felpattantak, mondván: „na, ebből ennyi is elég volt”!?

Nem mondom, hogy rosszul éreztük magunkat, mert azért erről nincs szó, de a magas jegyárat tekintve, kissé csalódottan távoztunk a show végén! :(

Az elmúlt években nagyon megszerettük a szimfonikus (film)zenei koncerteket, ezért nem is nagyon volt kérdés, hogy a ma esti előadáson képviseltessük-e magunkat. Egy nyári hírlevélből értesültem a programról, egyeztettem Cilivel, majd meg is vettem rá a jegyeket.

Közeledve a koncert napjához, egy reggeli rádióműsor műsorvezetője nem igazán volt jó véleménnyel az ilyen sportcsarnokbeli filmzenei koncertekről, mert szerinte, önmagában a (film)zene nem adja át azt a hatást és mondanivalót, amit a zeneszerző a film adott jeleneteinek aláfestéséhez komponált. Nos, nagyon nem értek vele egyet! Nem az első ilyen koncerten veszünk részt, és tekintettel arra, hogy ezeken a koncerteken közismert és közkedvelt filmzenék kerülnek műsorra, amelynek dallamai, ha megszólalnak, szinte részben vagy egészben, de azonnal eszünkbe jutnak a film jelenetei, szereplői, ikonikus képkockái. Amúgy pedig, a háttér kivetítőn, a film meghatározó jelenetiből összevágott videókkal színesítik e koncerteket, s így válnak kerek élménnyé a hallottak és a látottak.

Az ilyen jellegű műsorok általában a nagyon ismert és kedvelt filmzenékből tevődik össze, ahogyan alapvetően a ma esti is, ugyanakkor megismerhettünk kevésbé játszottakat is.

A Budafoki Dohnányi Zenekar, Hollerung Gábor vezényletével, egy – első hallásra – nagyon ismert és kedvelt dallamú zenével indította a programot, amelyre többen rá is vágtuk, hogy ez a Star Wars zenéje… csakhogy nem az volt! ☹ Erich Wolfgang Korngold zeneszerző a Kings Row című filmhez írt zenéje csendült fel, amely pár taktus és dallam erejéig hasonlít csak a Star Wars zenéjéhez! Mint azt Hollerung Gábortól megtudtuk, George Lucas azzal mutatta meg ezt a zenét John Williamsnak, hogy „ilyet akarok, ilyen legyen a Star Wars zenéje”! Az már csak a sors iróniája, hogy olyan jól sikerült a „koppintás”, hogy ez a jellegzetes dallamsor a Star Wars zenéjeként ismertebb és híresebb lett, mint a King’s Road zenéjeként.

Ezt követően további két olyan zeneművet hallgattunk meg, amelyek nagy hatással voltak a filmekre – 1. Wagner: A walkűrök lovaglása Francis Ford Coppola: Apokalipszis most c. filmjében; 2. Bach: D-moll toccata és fúga zenekari áthangszereléssel az Aviator c. filmben.

Mediterrán (film)zeneszerzők művei következtek – 1. Zorba, a görög (Mikisz Theodorakisz); 2. A keresztapa (Nino Rota); 3. Volt egyszer egy vadnyugat/A jó, a rossz és a csúf (Ennio Morricone).

A népszerű(bb) darabok kategórián belül meghallgattuk - 1. John Williams: Indiana Jones c. filmhez komponált szerzeményét; 2. Alan Silvestri: Vissza a jövőbe c. film zenéjét (érdekesség volt, hogy a filmben szereplő autó hasonmása élőben is ott volt az aréna küzdőterén!); 3. A. L. Webber: Jézus Krisztus Szupersztár c. műve, amely ugyan musical, de készítettek belőle (musical)filmet + a félvilág imádja, így bekerülhetett a repertoárba! Igaz, apró technikai malőr miatt majdnem kimaradt (a karmesterúr egész egyszerűen megfeledkezett a darabról), de végül a főcímdal hangzott el.

A koncert első részének befejezéseként ismét egy klasszikus zenét feldolgozó film zenéje hangzott el, mégpedig a V mint vérbosszú c. film, amelynek egyik meghatározó jelenetéhez Csajkovszkij 1812 című művének nyitánya adja az aláfestést. Sőt, a műben elhangzó ágyúdörrenést egy, az arénában felállított valódi ágyú prezentálta!

- szünet -

A második részt az Olsen banda bosszúja c. film egyik fő jelenetének zenéje nyitotta. E jelenethez Friedrich Kuhlau, dán szerző Elverhøj c. operájának nyitányát dolgozták fel, amelyet a rendező ötleteihez (azaz a filmen látott jelenetekhez) igazítottak. A banda, Egon, a kottaolvasó rabló vezetésével akar ellopni valamit az Operaház egyik helyiségéből, ugyanis Egon pontosan tudja a kottából, mikor lehet fúrni, illetve dinamitot robbantani, hogy azt a nézőtéren ülők, illetve a színpadon játszók, mit sem vegyenek észre! A szerzemény vége ráadásul még a dán himnusszal is meg van fejelve!

Ezután egy igazi csemege következett - Ramin Djawadi: Trónok harca c. filmjéhez írt zenéje, amely bár, nem bonyolult kompozíció, mégis nagyon hatásos, és nagy kedvenc!

A James Bond-sorozat ez idáig egyetlen Oscar-díjas főcímzenéje, Adele szerzeménye, a Skyfall hangzott el Fellegi Anna előadásában, aki elsősorban amúgy a zenekar egyik hegedűse, de most énekesi tehetségét is megmutatta.

Magyar filmzene ritka az ilyen koncerteken, mondja Hollerung Gábor, merthogy a magyar filmzeneszerzők művei meglehetősen sajátosak, és nem is igazán alkalmasak zenekari, közönséget szórakoztató előadásra. Ritka kivétel azonban a Szabadság, szerelem c. film, amelynek igaz, nem magyar a zeneszerzője (Nick Glennie-Smith), mégis – s talán épp ezért is - nemes egyszerűséggel a magyar himnuszból használ fel motívumokat, s alkot egy, a film hangulatához és mondanivalójához passzoló, kifejezetten élvezhető szerzeményt.

A „hivatalos befejezés”-ig, mely jelzőt azonnal megértettük, ugyancsak közkedvelt zenék csendültek fel – 1. John Williams:  Jurrasic Park c. filmhez írt zenéje; 2. James Horner gyönyörű dallamai a Titanic c. filmből, melyet a koncerten közreműködő Budapesti Akadémiai Kórustársaság énekkara adott elő; 3. Hans Zimmer, az afrikai népzenére alapozott szerzeménye A nap könnyei (Copano) c. filmből, amelyben Tóth Olivér szólista közreműködött az énekkar mellett; 4. Klaus Badelt: A Karib-tenger kalózai c. filmhez írt remekműve ugyancsak mindig jó érzéssel tölti el a hallgatót.

Ráadásként, és ezzel a koncert (vég)zárásaként a szintén elmaradhatatlan és kihagyhatatlan Star Wars dallamaival vettünk búcsút a ma esti kellemes (film)zenei élménytől.

A filmzene szimfonikusokkal ötvözve mindig egy nagyszerű és csodálatos zenei élményt jelent, így nem volt kérdés, hogy felkerüljön kulturális programjaink listájára a ma esti Hollywoodi Csillagok szimfonikus filmzenekoncert a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Olyannyira bebiztosítottuk részvételünket, hogy a jegyeket már január végén megvettük. Tettük mindezt abbéli meggondolásból is, hogy 1. a tavaly augusztusi Filmzene Fantázia ugyancsak szenzációs volt; 2. bíztunk benne, hogy semmi olyan nem jön közbe, ami miatt nem tudunk elmenni! :)

Apropó, nem tudunk elmenni! Nos, az időjárás igencsak kétségessé tette a program megtartását, ugyanis egész délelőtt zord idő uralkodott viharos széllel, és – kisebb-nagyobb megszakításokkal – szakadt az eső! :( Valamikor 14 óra után tűnt úgy, hogy talán abbahagyja, mert felszakadoztak a felhők, sőt, kisütött a nap is! 15 óra előtt felnéztem az esemény honlapjára, s ott már – legnagyobb örömünkre – azt olvastam, hogy a koncert megtartására készülnek! :)

A színházba rendben és kényelmesen megérkeztünk, s bár, egész kellemesre feltornázta magát a hőmérséklet, mindenképpen okos gondolatnak bizonyult, hogy vittünk magunkkal plédeket, mert félidőtájban jólesett a vállunkra terítve beleburkolózni. ;)

Ahogyan azt a program ismertetője is írta, ma este nemcsak a nyári éjszakai égboltban gyönyörködhettünk a Margitszigeten, hanem Hollywood legnagyobb csillagai is beragyogták a színpadot. A koncerten a mozifilmek mára már ikonikussá vált filmsztárjai – Tom Cruise, Russel Crowe, Tom Hanks, Harrison Ford, Mel Gibson és Johnny Depp - kaptak egy-egy blokkot, melyekben az érzéseinkre/érzelmeinkre ható élő zene tökéletes egészet alkotott a háttérben vetített filmrészletekkel, megmutatva a zene és a karakter erejével az adott filmszínész magával ragadó alakítását. Az előadásban olyan, világszerte népszerű közönségsiker vagy díjnyertes filmek zenéi csendültek fel, mint a Mission: Impossible, a Gladiátor, a Forrest Gump, az Indiana Jones, A Rettenthetetlen vagy a Karib-tenger kalózai.

Ezúttal is pompás zenei élményben volt részünk, és szívesen hallgattuk volna még tovább ezeket a csodálatos filmzenéket a Budapest Symphony Orchestra fantasztikus feldolgozásában/előadásában, de sajnos, egyszer minden jónak vége szakad… :( Nagyon örültünk, hogy az előadás idejére az időjárás kegyes volt hozzánk, igaz, a koncert vége felé már meglehetősen közelről és fenyegetően érkeztek a villámlások. :(

Valamikor 2018. ősz-tél tájékán olvastam hírlevélben, hogy 2019 nyarán koncertet ad Budapesten a Dead Can Dance. Nevükkel és különleges zenéjükkel az 1992-ben bemutatott Világok arca: Baraka című természetfilm kapcsán találkoztam először. Ron Fricke rendező e kísérleti dokumentumfilmjének csodálatos képeit tökéletesen egészítette ki az ausztrál, stílusilag nehezen besorolható Dead Can Dance zenéje. Különlegességüket az adja, hogy mediterrán, afrikai, kelta, középkori, és reneszánsz hatások egyaránt jelentős súllyal fedezhetőek fel alkotásaikban. Két állandó tagja Lisa Gerrard és Brendan Perry, akiket amúgy, több vendégzenész is segítette a koncerten.

Közülük meg is említem David Kuckhermann nevét, aki ütőhangszeres zenészként tevékenykedik a zenei életben, illetve működött közre a ma esti koncerten. Amikor beléptünk az aréna nézőterére, hogy a helyünket megkeresve várjuk a kezdést, nem értettük a sötétbe borult lelátókat, sőt, meglepve láttuk és hallottuk, hogy egy fiatalember különböző érdekes „hangokat kibocsátó” hangszeren zenél a színpadon?! Arra gondoltunk, milyen jófej, hogy a koncertkezdésig szórakoztatja a közönséget! Csakhogy nem erről volt szó… Később olvastam egy beszámolóban, hogy a szervezők úgy képzelték/tervezték, hogy a német zenész amolyan „előként” hangolja rá a közönséget az est fő fellépőire!? Mindezzel csak egyetlen apró probléma volt… a közönség nagy része minderről mit sem tudott. :(

Ez a kis bemelegítő/hangszerbemutató nagyon érdekes volt, ugyanakkor ez azt is eredményezte, hogy a koncert a meghirdetettől eltérően majd’ 3/4 órával később kezdődött. :(

Egy picit tartottam tőle, miként is fogjuk érezni magunkat a koncerten,  még ha a Baraka film kapcsán, illetve Feri san jóvoltából készített válogatás CD alapján volt is elképzelésünk a ránk váró zenei élményről… Nos, leírhatatlan az érzés, amely a DCD hangzás megszólalásának első pillanatától magával ragadta az embert, s nem is eresztette el egykönnyen! A közel 2 órás koncertnek a zene, a hangszerek és az emberi (ének)hang volt a főszereplője! :)

Nagyon örültem, hogy a 2013. évi HAVASI-koncert után, újra láttuk és hallottuk Lisa Gerrardot, de az igazat megvallva, eleinte nem is voltam biztos benne, hogy őt látom a színpadon… valahogy külsőleg nagyon megváltozott!?...

Kb. 2 héttel az esemény előtt döntöttük el, hogy elmegyünk a The Piano Guys formáció koncertjére, miután adódott egy kedvezményes jegyvásárlási lehetőség. Ahhoz képest, hogy „A zongoristák” közel 8 éve zenélnek sikerrel, mi semmiféle információval nem rendelkeztünk róluk, mindössze a YouTube-on fellelhető videók megnézése alapján gondoltuk úgy, hogy élőben is meghallgatjuk őket.

The Piano Guys alapvetően egy amerikai duó Jon Schmidt-tel és Steven Sharp Nelsonnal, de a formáció kiegészül még két alkotói taggal, Paul Andersonnal és Al van de Beekkel. Nevüket egy utahi zongoraüzlet neve után választották (The Piano Guys), amelynek tulajdonosa Paul Anderson. Paul a szokástól merőben más módon kívánta forgalmazni a zongoráit. Úgy tervezte, hogy a potenciális vásárlóit szórakoztató zenés videókkal vonzza be, amelyekben az üzletében kapható hangszerek szerepelnek. Ekkortájt sétált be az üzletbe Jon Schmidt, aki már szép kis karriert tudhatott magának szóló zongoristaként, és épp a környéken volt koncertje. Megkérdezte Paultól, hogy gyakorolhatna-e az üzlet egyik zongoráján az esti fellépése előtt. Paul kapva kapott a lehetőségen, és megkérdezte Jont, hajlandó lenne-e szerepelni a videóiban, ami mind az üzletet, mind Jont reklámozza. Jon később úgy gondolta, hogy fiatalkori jóbarátja, Steven Sharp Nelson is tökéletesen beleillene a zenei elképzelésekbe. Steven elsősorban csellista, de számos más hangszeren is játszik. Forradalmian új megközelítése a csellóhoz, valamint remek videós ötletei egyedi hangzást és látványt adnak a produkcióknak. Al van de Beek ugyanabban az utcában lakott, ahova Steven költözött. Amikor megtudta, hogy az új szomszéd zenész, áthívta magához, hogy megmutassa otthoni stúdióját. Zeneírás közben hamar megtalálták a közös hangot. Végül Al is besegített a zenék írásába, és azóta is az ő stúdiójában veszik fel az albumokat.

A formáció elsősorban saját YouTube-csatornájával vált híressé, ahol népszerű dalfeldolgozásokat, illetve saját szerzeményeket adtak ki egyedi stílusban és sajátos helyszíneken (csodálatos esőerdőkön, hegycsúcsokon, vagy éppen építészeti remekműveken) felvett videoklipek kíséretében. A zenei repertoár széles - az örök klasszikusoktól napjaink slágeréig több kedvelt zenemű, illetve zeneszám megtalálható. E koncerten sem volt ez másképp! A teljesség igénye nélkül

– ThePianoGuys-köntösbe öltöztetve hallottuk pl. a Coldplay – A Sky Full of Stars, a U2 – With or Without You, a One Direction – Story of My Life és Christina Perri - A Thousand Years című slágerét;

– szenzációs volt a klasszikusok remekművei által inspirált Steven-szerzemény, a The Cello Song (Bach is back with 7 more cellos), de magával ragadó volt a OneRepublic Secrets című dala, amely tökéletesen összeillett Beethoven 5.szimfóniájával (ez a produkció az egyik kedvencem);

– kellemes hangulatot adott Jon 17 éves korában írt Waterfall című szerzeménye;

– új értelmezést nyertek kedvenc filmzenéink is, mint pl. a Let it go (Frozen c. film) vegyítve Vivaldi Tél (Négy évszak) című tételével; a Kung Fu Piano: Cello Ascends remekmű a Kung Fu Panda c. film Oogway Ascends dallamára; A Million Dreams a The Greatest Showman című életrajzi ihletésű dráma-musicalfilmből; vagy éppen Ennio Morricone által írt The Mission című film zenéje ötvözve a How Great Thou Art c. svéd népdallal;

– érdekes/izgalmas elegyet képezett Rachel Platten & Dave Bassett Fight Song című dala megfűszerezve az Amazing Grace dallamaival.

Az első blokk vége felé Al van de Beek is színpadra lépett egy produkció erejéig. Cliff Richard (It’s Gonna Be) Okay című dalát énekelte el. Ma este ez a dal volt a másik kedvencem. Azon túl, hogy nagyon klassz volt a dal, meglepett, hogy Alnak mennyire jó hangja van! Szívesen hallanám őt még több (közös) dalt énekelni! :)

Mindent összevetve, nagyon kellemes zenei élményben volt részünk, és egyáltalán nem bántuk meg, hogy elmentünk a koncertre. Ami egy kicsit szokatlan volt számunkra, hogy Jon és Steven a megszokottnál talán, kissé több és hosszabb összekötő szöveget mondott az elhangzó zeneszámok között!? ;) Minden bizonnyal hézagos angoltudásom éreztette velem így, merthogy sajnos, az elhangzottak nagy részét nem értettük! :(

Egy januári hírlevélből értesültünk, hogy a legendás olasz zenei producer és dalszerző, Giorgio Moroder „The Celebration of the 80’s” című turnéja egyik állomásaként fellép Budapesten. A közel 80 éves slágergyárost többen a diszkó keresztapjaként, illetve az elektronikus tánczene megalapítójaként jegyzik, merthogy ő volt az első, aki a tánczenét ismétlődő ütőhangszeres ritmusokra helyezte, szakított a harmónia törvényeivel, és a szintetizátort helyezte zenéje középpontjába. Kissé tartottam attól, hogy az elektronikus (tánc)zene „atyjától” leginkább felvételről elhangzó alapokra történik majd a ráéneklés, de elfoglalva helyünket a nézőtéren, majd szemünket a színpadon felállított zenei hangszerekre, illetve kottaállványok mögé helyezett székekre vetve, jóleső érzéssel nyugtáztuk, hogy a playback-nél nagyobb élmény vár(hat) ránk. :)

Még mielőtt azonban folytatnám a beszámolót… A koncert előtti napon kaptam egy e-mailt, benne egy fontos információt, miszerint bizonyos szektorok lezárásra kerültek, ezért megkérik e szektorokba szóló jegyek tulajdonosait, hogy az átültetés miatt, fáradjanak a kihelyezett asztalokhoz, hogy jegyeiket átcseréljék. Az okokat nem tudtuk meg, de miután érintettek voltunk, ezért mi is kicseréltettük a jegyünket. Mindennek köszönhetően, sokkal jobb helyről élvezhettük végig a műsort!? :)

Nem tudom, hogy az átültetéssel összefüggésben volt-e, de a koncert - a közönség füttyel és tapssal kifejezett türelmetlenségét követően - bőven 20h után kezdődött el. Az igazat megvallva, Giorgio Moroder neve abszolút ismerős volt a ’80-’90-es évekből, de sok előadót nem tudtam volna fejből felsorolni, akikkel Moroder együtt dolgozott. Ahogy egymás után hangzottak el a slágerek, úgy kerültek nyugtázásra a fejemben, hogy „hmmm, hát ez is az ő dala”! Moroder, munkásságának legfényesebb gyöngyszemeit hozta el nekünk, amelyeket zenekara és vokalistái kíséretében adott elő egy igazán látványos és szemkápráztató színpadi show keretében. Fentebb írott aggodalmaim a felvételről játszott zenei alapokat illetően, hamar eloszlottak, ugyanis a művészúr billentyűjátékát egy gitáros, ütősök és vonósok egészítették ki, akikkel a hangzás igazi, élőzenés koncerthangulatot eredményezett. Természetesen, Moroder legismertebb számait (Love to Love You Baby, Bad Girls, On the Radio, Right Here, Right Now, I Feel Love, Last Dance, Hot Stuff, Call Me) nem az eredeti előadók énekelték el ma este, de a négy vokalista (három lány és egy fiú) igazán élvezhetően és az adott korszak feelingjét megidézően adták elő a dalokat. Moroder legnagyobb múzsája, Donna Summer (Mac Arthur Park), illetve David Bowie (Cat People) egy-egy dal erejéig a koncert részese is lett, ugyanis míg a zenekar élőben játszott a színpadon, a két énekes hangja felvételről ment. :) Bár, a Flashdance-ből ismert What a Feeling, a Top Gunból ismert Take My Breath Away című dal, a Midnight Express, vagy az oly kedvelt The NeverEnding Story című dal a Végtelen történet c. filmből, mind-mind jól ismert slágerek, mégis közel 30 év és ez a koncert kellett ahhoz, hogy megtudjam, Moroder nemcsak hogy filmzenéket is szerzett, hanem ráadásul olyanokat, amelyek még nála is ikonikusabb szimbólumaivá váltak a ’80-as éveknek! :) Az pedig végképp az újdonság erejével hatott rám, hogy a „szépkorú” zenész, nem csak letörölgette a port ezekről a fentebb említett nagyszerű dalokról, és maga köré toborozva néhány kiváló muzsikust útnak indult egy koncertturné keretében, hanem az alkotói és zenei kapcsolata igen aktív és gyümölcsöző a napjainkban is népszerű előadókkal és formációkkal (Sia, Charli XCX, Kylie Minogue, Britney Spears és Kelis). Nagy örömmel fogadtam és hallgattam eme együttműködés eredményeként megszületett, az általam is nagyon kedvelt Daft Punk formációval közös Giorgio by Moroder című számot.

Amint azt már említettem, a dalok önmagukban megidézték a ’80-as évek feelingjét, ám az énekesek élénk színű ruhája, valamint a színpadi fények - kiegészítve két (elmaradhatatlan) diszkó gömbbel - csak még inkább erősítették a diszkók világának miliőjét! :)

Kissé aggódtunk, hogy a Gyerekektől még tavaly karácsonykor szóban kapott ajándékjegyek az előadás napjára, azaz mára megérkeznek-e, de egy könnyed ráhatás és udvarias érdeklődést követően ez szerencsésen megtörtént. ;)

Este kb. 8 órára elsétáltunk a kőbányai Szent László téri templomhoz, hogy részesei legyünk Varnus Xaver gyertyafényes 55. születésnapi koncertjének! Megérkezésünkkor már kisebb sor alakult ki, amelynek beálltunk a végére, s kb. 10 perc múlva már a templom belsejében próbáltuk megközelíteni a jegy szerinti helyünket. Mindez a földszinten, az orgonával szemben volt megtalálható. Bár, a jegyen feltüntették, hogy „Helyfoglalás érkezési sorrendben, az ülőhely mindenki számára biztosított!”, ráadásul, amolyan VIP-féle jegyünk volt, mégis csak némi tanácstalanságot követően sikerült találnunk két szabad széket az akkorra már zsúfolásig megtelt templomban. :( Az pedig már csak apró mellékes, hogy egy benyúló oszlop miatt épphogy csak ráláttunk az orgonára… No, de elsősorban hallgatni kell egy orgonakoncertet, sok látnivaló ilyenkor úgysem akad! ;) A teljességhez az is hozzátartozik, hogy Xaver játékát tökéletesen nyomon tudtuk követni egy nagyképernyős LED TV segítségével. :)

Xaver, gyermekkora templomában, Budapest egyik legcsodálatosabb épületében, a Lechner Ödön által tervezett és Zsolnay-porcelánból épített kőbányai Szent László Műemléktemplomban játszott, ahol Antonio Vivaldi remekműve, A négy évszak mellett, felcsendült az elmaradhatatlan J.S.Bach d-moll toccata és fúga dallamai, sőt, extra desszertként Freddie Mercury-ra emlékezve meghallgattuk a The Show Must Go On című Queen-sláger feldolgozását. :)

Xaver a koncertet, Antalffy-Zsiross Dezső - orgonista és zeneszerző, Kodály és Bartók egykori évfolyamtársa, a Zeneakadémia első híres orgonatanára - Fantázia és fúga egy Bach-korálra című művével (Máté passió vezérkoráljának feldolgozásával) nyitotta meg.

Vivaldi: A négy évszak című művének (kissé rövidített verzióban történő) eljátszása előtt – Xaver a tőle megszokott és annyira szeretett módján - némi zenetörténettel szolgált, amely kapcsán megismertük, mi volt a „zenei kölcsönhatás” J.S.Bach és A.Vivaldi között. Bár, a két zeneszerző közel egy időben élt, személyesen sohasem találkoztak. Bach a weimari herceg udvarában kapott állást zenészként. A herceg sokat utazott Velencébe, ahol is halotta Vivaldit játszani, s nagyon megtetszettek neki az olasz zeneszerző művei. Hazaérve Weimarba megrendelte Vivaldi kottáit, majd megkérte Bachot, hogy rendszeresen játssza ezeket a darabokat. ­*** Vivaldit halála után tökéletesen elfelejtették, és csak Bach halála után „fedezték fel újra”, amikor is Bach pedánsan rendszerezett kottái között megtalálták Vivaldi concertóit.

Vivaldi a művéhez mellékelt szonetteket tökéletesen ültette át a zene nyelvére, amelyeket ma este – hogy e téren se legyen hiányérzetünk – Pécsi Bence, a budapesti jogi egyetem hallgatója, az ELTE retorikai versenyének győztese olvasta fel. :)

Xaver, a mű hosszára való tekintettel, két tétellel (ősz és tél mínusz egy-egy tétellel) kevesebbet játszott el, de felelőtlen kijelentése miatt még meglehet, hogy szaván fogjuk! Felajánlotta ugyanis, ha egyszer meglátogatjuk őt a Balaton felvidéki kis bagolyvárában, a most kihagyott tételeket annyiszor játssza el nekünk, ahányszor csak szeretnénk!? ;)

Xaver egy érdekes gondolatmenettel ívelt át a komolyzenét komponálóktól a könnyedebb műfajnak nevezett zeneszerzőkig. Szerinte, ha Vivaldi a XX. században született volna, bizonyára lett volna egy barátja, a harmónia és a ritmus szeretetét illetően mindenképpen, ő pedig Freddie Mercury. S valóban, Vivaldi műve után meghallgatva a Queen-dal orgonaváltozatát, az az érzésünk támad, hogy a két zeneszerző egy kávézással összekötött eszmecsere után az egyikük megírta a Tél című tételt, a másikuk pedig, megkomponálta a The Show Must Go On című remekművet… csak mindezt cca. 265 év különbséggel. ;)

J.S.Bach d-moll toccata és fúga dallamai után Xaver két népdal-improvizációval (Elindultam szép hazámból; Elmegyek, elmegyek???) búcsúzott. A dalválasztás sem volt véletlen, ugyanis Xaver úgy határozott, hogy május 21-én (30 év magyarországi tartózkodás után) visszaköltözik Kanadába. Több minden ok közül a leginkább döntést befolyásoló tényező az volt, hogy született egy unokája a világ másik felén! :)

Ráadásként pedig következett az elmaradhatatlan "búcsúdal" - Marc-Antoine Charpentier: Marche en Rondeau című szerzeménye, amelyben természetesen, mi, a közönség is közreműködtünk taps formájában az odaillő részeknél! ;)

Különleges hangulatú estben volt részünk, a csak itt-ott égő gyertyák nagyon meghitté és bensőségessé tették ezt a szülinapi koncertet! Köszönjük Xaver, ezt a csodálatos élményt! Ezúton is kívánunk nagyon sok boldogságot, örömteli koncerteket! Várunk mihamarabb és minél gyakrabban vissza! :)

Végül, de nem utolsó sorban egy izgalmasnak ígérkező érdekesség! Xaver 2020-ra meghívást kapott, az Atlantic City Organ Society művészeti igazgatójától, hogy a világ legnagyobb, 33 ezer sípos orgonáján adjon koncertet az Atlantic City Convention Hall-ban. (Összehasonlításként: a MÜPA orgonájában 6800 síp van!)

A remek MusicalPlusz után hazasétáltunk, megebédeltünk, szusszantunk egyet, majd indultunk a már kissé távolabb lévő MOM Sport-ba, ahol a német ENIGMA névre keresztelt zenei projekt adott koncertet. Amennyire visszaemlékszem, amikor kb. a ’90-es évektől a rádiók el kezdték játszani a projekt dalait – Sadeness, Mea Culpa, Return to Innocence stb. –, azonnal kedvencé vált ez a sejtelmes, gregorián énekkel vegyített, egyedi stílust megszólaltató zenei csapat, amelyet Michael Cretu (született Mihai Crețu) román-osztrák származású zeneszerző, előadóművész, producer álmodott meg, talált ki és alkotott meg.

Kicsi kavarodás és keringés után rátaláltunk az épületre, s már be is mehettünk, sőt, helyünket is elfoglalhattuk a lelátón. Hát, oké, hogy ez egy sportcsarnokszerű hely volt, de a lelátó ülései tényleg csak egy ülés volt háttámla nélkül, ráadásul az ülőke is meglehetősen kicsi hátsóra lett méretezve, pedig, nem feltétlenül tartozom a nagy hátsóval rendelkezők táborába!? Szóval, nem volt kényelmes ez a hely, de a sorban többen is úgy oldottuk meg, hogy miután az utolsó sorban ültünk, a mögöttünk lévő falhoz felhúzódzkodtunk, és annak dőlve élveztük végig a koncertet. Ha a popsinknak nem is, de a szemünknek nagyon kényelmes volt minden, ugyanis tökéletes rálátásunk volt a színpadra. Igaz, kivetítőkkel nem készült a produkció, de minden lényeges momentumot láttunk, ami a színpadon történt. :)

A csapat nem váratta sokáig a közönséget - a f8-as kezdéshez képest kb. 10 perccel később kezdtek, és maximális tartalommal megtöltött 2,5 órás koncertet adtak! "Lekapcsolták a lámpákat, mélyeket lélegeztünk, relaxáltunk, és hagytuk, hogy a ritmus vezessen!" ;) Az ENIGMA zenéjét egy négytagú együttes és egy szimfonikus zenekar játszotta élőben. A színpadi felállás úgy nézett ki, hogy a szimfonikus zenekar helyezkedett el baloldalon, majd jobbra tőle egy különleges hangszeren játszó fekete férfi, kicsit hátrébb a dobos, és egy gitáros. Láttam a háttérben egy nyitott laptop előtt ülő emberkét, úgy gondolom, az effektek nagy részét (pl. gregorián zsolozsmázás, etnikus zsoltáréneklés, templomi harangozás, orgonazene stb.) ő „csalogatta elő” az elektronikus szerkezetből. Az eredeti ENIGMA hangok – a jamaicai Andru Donalds, a német Angel X és az énekes-dalszerző Fox Lima - hol felváltva, hol egyedül, hol együtt énekeltek a színpadon. Andru Donalds egy csodálatos koncertet és egy felejthetetlen utazást ígért a hangok és látványok lenyűgöző világába. :)

Végignézve a közönségen, a fiatalok mellett az idősebb korosztály is szép számmal képviseltette magát. Nos, olyan értelemben nagyon megkoptak az emlékek, hogy már csak egy-egy dalra emlékeztem az előadottakból, de természetesen, az ENIGMA-feeling megvolt az első pillanattól az utolsóig. Meglehet, hogy én csak az első három lemezig követtem nyomon a zenekar munkásságát, utána valahogy „elszakadtam tőlük”, talán, ez is oka annak, hogy a koncerten elhangzott dalok nagy része új volt számomra. Eleinte talán, kicsit nehezen is indult be a buli, de a jól ismert és összetéveszthetetlen hangzás hamar meghozta az érzést, és a kb. 2 és fél óra vége felé már nem is igazán akartuk elengedni őket. Jó érzés volt látni, hogy a zenekar is nehezen vett tőlünk búcsút – ennek következtében legalább 3 ráadással örvendeztettek meg bennünket. :)